Semmit igazolni, senkit védeni nem akarok. Csupán néhány hírt teszek közzé az eredetileg az Ukrajna felhasználásával Oroszország ellen indított nyugati akciók legújabb következményeiről. Talán többen nem értik, mire célzok. Nos, arra, hogy ezt a háborút a 2014 februárjára időzített kijevi államcsíny alapozta meg, a német és a francia kormány által is ellenjegyzett megállapodás felrúgásával. De sem erről, sem a későbbi, véres polgárháborúról – amelynek első szakaszában az USA kormánya által instruált kijevi kormányt a sátánista banderista-fasiszták képviselték a Donyec-medencei lakosság elleni erőszakoskodás és gyilkolás során –, sem az odesszai pogromról, sem az ukrán hadseregnek a saját lakosság elleni bevetéséről, sem a további egyezmények meghiúsításáról nem, vagy csak épphogy értesülhetett a nyugati közönség, tehát a magyar is. A politikusaink, a  médiumaink még mindig azt sulykolják: ez a háború azzal kezdődött, hogy Oroszország 2022 februárjában lerohanta Ukrajnát. Hogy miért?

Az igencsak gyermekded, a tekintélyek által ostobának nézett közönség számára annál komolyabban előadott magyarázat szerint: Putyin hatalmi mámora miatt.

Ezzel szemben a Kreml azt állítja – amit nem kell elfogadni, de azért tudni kellene róla –, hogy a támadás (sok évvel megkésett) reagálás volt a Donyec-medencei oroszok ellen akkor már nyolc éve zajlott népirtásra, az erőszakos ukránosításra, illetve a határaihoz egyre közelebb került NATO lépéseire. Mert Moszkva szerint meg kellett előzni, hogy megismétlődjék 1941 nyara: meg kellett akadályozni az Ukrajna Oroszországhoz közeli területein a NATO irányításával felhalmozott fegyverek és a nyugati katonai tanácsadók által irányított ukrán hadsereg ide csoportosított, jóval több mint százezer katonával indítható támadását.

Kétség nem fér hozzá: több amerikai kormány Oroszországgal kapcsolatos, nyilvánosan meghirdetett tervei jegyében, és a hidegháborút követően a Moszkva gyengítésére, elszigetelésére, a Washingtonhoz kötődő tőkének az ország kirablására irányult lépései miatt volt és van ezekben az érvekben ráció. Más kérdés, hogy minderről gyakorlatilag nem jutottak el érdemi hírek, kiegyensúlyozott magyarázatok a nyugati, köztük a magyarországi lakossághoz. Ebben annak is része volt, hogy politikusaink, szakértőink és médiumaink csupán kijevi (valójában washingtoni) szemszögből számoltak be a történésekről.

És ez alig változott azóta. A nyugati közvélemény ezért sem tudja hova tenni, miért oly lassan folynak a béketárgyalások, s hogy Moszkva – többek között a 2022 tavaszi isztambuli egyezség Nyugat általi meghiúsítása után, továbbá az Ukrajnának szinte rendületlenül folyó fegyerszállítások, a Kremlnek szóló lankadatlan fenyegetések közepette – miért köti mindenre kiterjedő garanciákhoz a megállapodást. (Egyébként, e sorok írása közben hallgatom Szergej Lavrov orosz külügyminiszter bejelentését arról, illetve olvasom, hogy a Kreml képviselői – ellentétben a nyugati sajtónak azzal a hírével, hogy a delegációk jó ideje nem egyeztetnek – az orosz Vlagyimir Medinszkij és az üzbég származású ukrán védelmi miniszter, Rusztem Umerov között lezajlott telefonbeszélgetés szerint, az isztambuli tárgyalássorozat június 2-ai fordulóján kívánják átnyújtani a Kreml nevében a konfliktus rendezésére vonatkozó memorandum-tervezetet.)  

2022-től az Európai Unió irányítói technikailag is igyekeztek lehetetlenné tenni, hogy moszkvai forrásokból hírek jussanak el a tagországokba. Egyszerűen blokkolták és blokkolják az orosz állami hírforrások nagy részét. Ezen túlmenően az európai médiumok szerkesztőségei háttérbe szorították a helyszínen járt nyugatiak, köztük a vállalkozó szellemű újságírók tudósításait. Olykor, például Franciaországban, sőt Ausztráliában, élő adásból vezettették ki azokat, akik a nyugati hatalmi központok által manipulált felfogásnak ellentmondó tapasztalataikról számoltak be. Az ilyen híreket terjesztőket büntetéssel fenyegették és fenyegetik többek között Németországban. Így a tömegek csupán a Washington, New York és London által ellenőrzött közlésekből tájékozódhattak, sőt a nyugati hírszerzés dezinformációt szolgáló, az úgynevezett szakértők által közvetített kiszivárogtatásokra hagyatkozhattak és hagyatkozhatnak. Miközben az Ukrajna elleni – moszkvai állítás szerint nem civil célpontokra irányuló – orosz támadásokról bőven láthatunk videófelvételeket is, a közönségünk a háború újabb fejleményéről szinte semmit nem hall. Történetesen arról, hogy

Oroszország egyre nagyobb részét érik a főleg amerikai és angliai műholdak adataira támaszkodó, tömeges drón- és rakétatámadások.

Ezek olykor az északi murmanszki régióra irányulnak, s főleg a leningrádi, a moszkvai, az azok előterében lévő területekre, illetve a délebbi rosztovi körzetre, a Krímre. Egyszer-egyszer elérik a Volga dél-keletebbre lévő alsó folyásán található vidékeket is. Bár mostanában, itt-ott – Magyarországon főleg az állami rádió és televízió adásaiban – helyet kapnak az orosz fél szempontjai is, ám az ezekkel kapcsolatos közlések rendszertelenek. Összeségében alkalmatlanok arra, hogy mindkét oldal indítékait feltáró, illetve az eseményeket tárgyszerűen megjelenítő kép alakuljon ki a befogadókban. Márpedig e nélkül a nyugati tömegek még kiszolgáltatottabbá válnak a neoliberális, transznacionális tőkeerők által világszerte mozgatott politikusoknak, szakértőknek, a fősodrú média elhallgatásokra, egyoldalúságokra, csúsztatásokra, hamisításokra épülő közléseinek, az ezek által befolyásolt, a közléseket papagájmódra megsokszorozó neves és névtelen, internetes véleményvezéreknek.

Ennek a szinte reménytelen helyzetnek az ellensúlyozására adom közre az Angliában és az USA-ban is kirendeltséget működtető, ezért Oroszországban a hatalom részéről bizonyos távolságtartással kezelt, magánvállalkozásként alapított Interfax hírügynökség alapján a 2025-ös év 22. hetének első napjaiban az Oroszországot Ukrajna felől ért dróntámadásokról kiadott közlemények alapján készített összeállítást.

Egyelőre ennyit. Azért törtem meg ezzel a heteken át tartó hallgatásomat, mert bár a Bekiáltás több mint tizenegy éves szerkesztése során nagyon is meggyőződtem arról, hogy az enyémhez hasonló, lényegében magányos próbálkozásoknak gyakorlatilag érzékelhetetlen a befolyásuk a józan ész alakítására, mégsem söpörhetem szőnyeg alá legalább annak a tudásnak egy részét, aminek egyébként nap mint nap birtokába kerülök azokról a folyamatokról, amelyek egyre közelebb sodorhatnak bennünket a világégéshez.

Főleg nem hallgathatok azon a napon, 2025. május 28-án, szerdán, amikor az újdonsült német kancellár, Friedrich Merz – akit Németországnak a háború és a költekezés őrületében élő Führereként jellemzett egy elemző, s aki, nem mellesleg, életének korábbi szakaszában a világ legnagyobb, amerikai befektető cégéhez, a BlackRockhoz kötődött – megígérte a háború fenntartásától időt nyerni akaró, s ezzel az ellene fenekedő, mára minden nagyobb ukrajnai városban jelentős befolyást szerzett sátánista banderista-fasiszták ellenében pozícióját védő, s talán életet is remélő Volodimir Zelenszkijnek, hogy Berlin finanszírozni fogja a nagyobb hatótávolságú rakéták ukrajnai gyártását.

Igaz, miként erre a Sky News hívta fel a figyelmet: ez akár azt is jelentheti, hogy az előzetes hírekkel ellentétben a német kormány talán mégis ódzkodik attól, hogy saját Taurus rakétáit adja át Kijevnek. Ezeket ugyanis aligha tudnák használni az ukránok a Bundeswehr részvétele, vagyis az Oroszország támadásában való tevékeny német közreműködés, a Moszkvával való közvetlen háborúba bocsátkozás, s ezzel célponttá válás, vagyis világháború előidézése nélkül. Ám ez mégiscsak cinikus játék a háborús fenyegetéssel. Az ilyen előzmények miatt a jó ideje a neoliberális washingtoni erők meghosszabbított karjaként ténykedő, ám Európa nevében eljáró brüsszeli vezetők, a hozzájuk hasonlóan sok szállal amerikai érdekcsoportokhoz kötődő tagországiakkal együtt,

hónapról-hónapra mélyebben sodornak bennünket az Oroszország felosztását annak erőforrásai megszerzése érdekében a hatvanas évektől előkészített, majd 1991-től felgyorsított konfliktusba.

Az erre való figyelmeztetés ez a cikk is, miként a megelőző több mint egy évtizedben a témával kapcsolatban született, alighanem több mint hétszáz. Ahogy az elején is írtam: semmit igazolni, senkit védeni nem akarok vele. Csupán azt próbálom megvilágítani: az éremnek két oldala van. Aki csak az egyiket látja és láttatja, az ugyanúgy a háború szálláscsinálója, mint a nyugati kapitalizmus válságára békés választ adni képtelen vezetők. Ők és a fegyverkezéshez érveket szállító szakértők, a médiumok háborús láztól csillogó szemű, háborús izgatottságtól fűtött, igazságosztó szerepben tetszelgő szerkesztői – akik valamennyien egzisztenciálisan is kötődnek a fennálló rendhez – készséggel szolgálják a láthatatlanul tenyésző tőkeérdekeket.

Ha nincs is más értelme a bekiáltásomnak, ne mondhassák, hogy senki nem figyelmeztette őket arra, mit művelnek, amikor továbbra is lankadatlanul bizonygatják: Moszkva vesztésre áll a háborúban, s hogy Oroszország hamarosan összeomlik az elszigetelésére irányult nyugati intézkedések miatt. Eközben a volt védelmi miniszter, az Oroszországi Biztonsági Tanács titkára, Szergej Sojgu elnökletével Moszkvában ezen a napon, 2025. május 28-án, szerdán is zajlott a globális Dél és Kelet több mint száz országából érkezett 125 delegáció, köztük a Peking és Oroszország kezdeményezésére létrejött több nemzetközi szervezet képviselői részvételével az információs térben tapasztalható kihívásokkal és fenyegetésekkel foglalkozó, biztonsági konferenciája. Hogy egyértelmű legyen: a világ mind nagyobb része a Nyugatot tekinti e fenyegetések fő forrásának…#

Kabai Domokos Lajos