BEKIÁLTÁS

2018.dec.24.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Öncsonkítók Magyarországa

Már ma is fizetjük az elesetteket kirekesztő magatartásunk árát.

etelosztasbudapestengyerek.jpg

Karácsony van. Mikor kiáltsa világgá az ember, ha nem ekkor, hogy a magyar társadalom felső százezre kitaszítja a nemzetből az alsó egyharmadot–egynegyedet? Persze a két-három millió vazallus és a két-három milliós, többé-kevésbé független tömeg beletörődésétől, esetleges hallgatólagos helyeslésétől, ritkább esetben szélsőséges fröcsögésétől kísérve.

Tovább

Feladja Szíriát az USA

Fulladjanak csak bele az oroszok a kezelhetetlenné vált helyzetekbe!

2018-12vedelmiminiszterlemondasa.jpg

Sokan Donald Trump amerikai elnök alkalmatlanságának újabb bizonyítékát látják abban, hogy váratlanul bejelentette: megkezdik katonáik kivonását Szíriából, s talán később Afganisztánból. (Itt az amerikaiak által művelésbe vett vagy veendő bányák védelme okozhat gondot, s lehet, hogy ezért a bizonytalanság.) Mindenesetre emiatt távozik posztjáról kormányának védelmi minisztere James Mattis tengerészgyalogos tábornok, aki nem ért egyet az elhatározással. Ugyancsak bejelentette lemondását Brett McGurk, az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott. NATO-körökben is megrökönyödést váltott ki az USA elnökének döntése, mert attól tartanak, hogy Trump békülékenyebb magatartást akar tanúsítani Oroszországgal és Kínával szemben. Nem mellesleg, azért van abban valami elgondolkodtató, hogy a döntés előtt még a térségben aktívan jelenlévő nyugati szövetségesekkel sem egyeztetett az amerikai elnök. Ezzel is értésre adta, immár nem először, ő maga minek tartja a NATO-t.

Tovább

Moszkvának már csak Orbán maradt?

Adott esetben a magyarországi repülőterek, logisztikai és katonai vezetési központok és a mellettük lévő városok bizonyosan célkeresztbe kerülnek.

2018-12-09orbanfotojaorosztv.jpg

„Az erős vezetők közül már csak Orbán maradt, ő azonban euró-szkeptikus” – hangzott el december 9-én, vasárnap este az orosz tévé heti közéleti riportműsorában. Dmitrij Kiszeljov, a Kreml irányítóihoz közel álló műsorvezető arra utalt ezzel, hogy az Európai Unió a magyar miniszterelnökkel sem fog nyulat mostanság, amikor az úgymond az USA nyomása alatt álló európai közösség egyszerre három jelentős országa is vezetési válsággal küzd. A Washingtonban hasonló helyzetekben használt kifejezéssel „sántító kacsa”-ként említette Angela Merkelt. Emmanuel Macront a francia alsó középosztály épp csak kezdődő lázadásával hozta összefüggésbe. Theresa May brit kormányfő nevét pedig a „Kilépjünk-e az Európai Unióból, vagy benn maradjunk?” tekintélyt tépázó társasjátékkal.

Tovább

Putyin nekiment Porosenkonak

Békében is háború – Erős szavakkal szólt Ukrajna vezetéséről az orosz elnök egy nemzetközi üzleti fórumon.

rodinamatyzavjot.jpg

Az első kérdés után egy bon mot dobta fel a hangulatot a háromnapos moszkvai befektetési fórum nyitónapján, november 28-án. Vlagyimir Putyin orosz elnöknek szegezte egy török résztvevő a felvetést: miközben állandóan folyik a vita az amerikai dollár kiváltásáról, ennek legnagyobb akadályozói maguk a kormányok, amelyek képviselői a dollárt jelölik meg fizetőeszközként, amikor megállapodásokat írnak alá, illetve valutatartalékaik nagy részét is ebben tartják. Ez alól Oroszország sem kivétel. Mit tehetnek a kormányok annak érdekében, hogy diverzifikálják, többtényezőssé tegyék a nemzetközi elszámolásokat? – kérdezte az illető. Putyin nevetést és tapsot kiváltott válasza:

Tovább

Hadiállapottal fenyeget Porosenko

Akár a választásokat is lefújhatják Ukrajnában a kercsi konfliktusba kapaszkodva. Az események hátterének lehetséges magyarázatai.

2018-11-25kercsihidhadihajokuldozesiversenyex.jpg

Az érintett államok és fegyveres erőik irányítóin kívül aligha látja át más, mi is történt valójában november 25-én, vasárnap, az Azovi-tengeren, pontosabban a Kercsi-szorosban. Annyit rögzíthetünk csupán, hogy konfliktusba kerültek az orosz határvédelem erői két kisebb ukrán hadihajóval és egy vontatóhajóval. Az érintett felek Oroszország, Ukrajna és az USA. Utóbbihoz csak annyit: ma Ukrajnában egy légy szárnya sem rezdülhet meg anélkül, hogy előtte ne egyeztetnének a kormányban ülő, a miniszterek és a hadsereg tanácsadóiként ténykedő, a döntéseket a háttérből sugalmazó washingtoni megbízottakkal.

Tovább

Ukránok a spájzunkban

Schmidt Mária koncepciója végképp védtelenné tenné a magyarságot a történelem birtoklásáért folyó nemzetközi küzdelemben.

iendreanasztazia1x.jpg

Az ukránok már a spájzban vannak. Egyszeriben két, sőt inkább három ügy is parafrazáltatta velem az A tizedes meg a többiek című film nyomán keletkezett, eredetileg az oroszokra vonatkozó szállóigét.

Tovább

Donyeci őrület

Szergej Loznyica filmje a maga barbárságában jeleníti meg az embert ember mivoltából kiforgató háborút.

donbass2014motorolaeskuvoje.jpg

Persze, hogy propagandafilm (is) a magyar mozikban a most futó Donyeci történetek. Miként lehetne más, amikor egy ukrán állampolgárságú rendező, Szergej Loznyica forgatta részben az ukrán állam támogatásával az elszakadni akaró Donyec-medence fegyvereseiről és a polgárháború következményei között szenvedőkről. Vagyis az ellenoldalt mutatja be a groteszk események végeérhetetlennek tetsző sorában anélkül, hogy szólna, mondjuk, a szakadárokra a kijevi vezetők és egyes oligarchák által rászabadított profasiszta szabadcsapatok viselt dolgairól. Bár az alkotást Ukrajna nevezte be a Cannes-i fesztiválra, a Donyeci történetekből – eredeti címén: Donbasz – a puccsal hatalomra került kijevi vezetés aligha profitál sokat.

Tovább

Ukrán gyerekek Kalasnyikovval

A szélsőjobboldali csoportokat a kijevi kormány is finanszírozza.

ternopoligyerekekkalasnyikovval_csorno.jpg

Megelégelte volna a Nyugat, hogy mit művel a nevében Petro Porosenko ukrajnai rendszere? Magamat is óvom attól, hogy túlértékeljem az esetet, de az Euronews orosz nyelvű site-ján végre megjelent egy riport, amely jelzi: kezd tarthatatlanná válni, hogy elönti a neonáci – Tim Marshall brit vezető újságíró* szavával: a profasiszta – szenny az Oroszország elleni felvonulás trójai falovának szánt országot. A Bekiáltás blogban négy éve cikkezek erről, ezért most nem is szaporítom a szót. Lássuk, halljuk, mit is tárt fel az Európai Unió hírcsatornája!

Tovább

Közpénzből magánpálya

Az iskolásoknak és a környékbelieknek egyelőre tiltott hely az átkosban nekik épült sportudvar.

2018-11-13sportpalyaujlakutca_4.jpg

Budapest, 17. kerület, Újlak utcai iskola. Még egy kis tereprendezés és akárki meglátja: megújul a sportpálya. Bizony, több mint három évtized telt el azóta, hogy az átkosban a lakótelepi tanintézet mellé építették a tágas sportudvart. Ám annak állapota idővel csak romlott, csak romlott. Persze azért a futópályán lehetett körözni, s ha úgy adódott rúgni a bőrt a grundon nem csak iskolaidőben, hanem hétvégeken is. De most örül a szív, mert lám erre is telik. A műfüves pálya máris hívogató. Bár hátra van még a környezet rendezése, de láttam már itt fiatalokat, akik szabályos edzést tartottak. Az zavart csak, hogy valahogy túlságosan professzionálisnak látszott a rajtuk lévő felszerelés.

2018-11-13sportpalyaujlakutca_2.jpg

Aztán balsejtelmem beigazolódott, mert az egyik napon táblák jelentek meg a kerítésen. A felirat miatti dühükben többet letéptek, összetörtek, összefirkáltak. Talán azok a fiatalok, akik addig besurrantak, hogy késő délutánonként, szombat és vasárnap délelőttönként focizzanak itt egy kicsit. Ugyanis az addigi közösségi területből egy csapásra úgymond magánterületet kreáltak, ahova fővesztés terhe mellett léphet halandó. Csak remélhető, hogy a végleges átadást követően a tábla névtelen kihelyezői nem feledkeznek meg a kerületi polgármester tavaly augusztusi ígéretéről: „A sportlétesítmény délelőtt az iskolai tornaórák, délután az utánpótlás-nevelés rendelkezésére áll majd”, illetve megtalálják a módját annak, hogy az említetteken kívül is használhassák a létesítményt azok, akik e két körön kívül esnek.

2018-11-13sportpalyaujlakutca_10.jpg

Minthogy a futballpálya mindkét végén elhelyeztek már egy szponzori feliratot (O.. Bank, Bozsik-program) nyilván az utánpótlás-nevelésben résztvevőket láttam edzeni a félig kész területen. Az általános iskolásoknak azonban egyelőre tiltott hely a valamikori sportudvar. Ők most az egyik játszótér melletti, keményre döngölt, tenyérnyi helyen fociznak, illetve az iskola fala melletti kövezett gyalogjárdán tornáznak, vagy mint a november 13-án, dél körül készült fotón is látható, tartanak időmérő futóedzést a testnevelési óra keretében. Legyünk jóhiszeműek! A sportpálya végleges átadása után bizonyára beengedik őket a műfüves területre, amit a futballreménységek máris használhatnak.

2018-11-13sportpalyaujlakutca_19.jpg

2018-11-13sportpalyaujlakutca_16_x.jpg

Ám az eddigi spontán pályahasználatnak nyilván vége. Bár az elmúlt időszakban, épp a 17. kerületben számos helyen építettek mindenki által bármikor használható, kisebb szabadtéri tornapályát mindenféle izommozgató és -fejlesztő eszközzel felszerelve. Ahogy érzékeltem, tavaszonként elvégzik rajtuk a szükséges karbantartást, és az általam ismertek egyike sincs körbe kerítve. Magam is kijárok olykor, minthogy nem kell előre bejelentkezni, s nem akar senki semmilyen rendszabályt ránk kényszeríteni. Bármily hihetetlen, de fiatalok és idősek minden súrlódás nélkül elrendezik egymás között, hogy ki mikor, melyik eszközt használja.

2018-06-28tornapalya_58.JPG

Nem akarom elkiabálni, de eddig rongálásnak nyomát sem fedeztem fel az eszközökön. Lehet, hogy az új sportpályával kapcsolatban is érdemes lenne engedni a most túlzottnak tetsző szigorból? Akár bizonyos elkerülhetetlen időbeli korlátozások mellett... Ha másért nem, azért, mert azok, akik közvetlenül a pálya mellett laknak, s akiket még csak nem is tájékoztattak arról, hogy lakásaikat esténként hatalmas kandeláberekkel fogják kivilágítani, s majdan el kell viselniük a késő esti futballmérkőzések zaját, esetleg megértőbbek lennének, ha tudnák, hogy őket, illetve gyerekeiket is szolgálhatja ez a közpénzből fejlesztett ma már magánterület. #

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!

Voksolás ágyúdörgésre

Az Ukrajna körüli képmutatás a Hitlernek tett egykori nyugati engedményeket idézi – állítja egy izraeli szakértő.

donbass2014szavazournafegyveressel.jpg

A világ nagy része számára gyakorlatilag semmis az a szavazás, ami a kijevi vezetéssel szembeszállt két szakadár államalakulat, a donyecki és a luganszki területén zajlott november 11-én, vasárnap. Az úgymond civilizált államok kimondva, kimondatlanul azt az álláspontot képviselik, hogy nagy érték az önrendelkezés, de csak akkor jöhet szóba, ha az a nagyhatalmak érdekeit is szolgálja. Csakhogy ezek az érdekek történelmileg sem mindig esnek egybe a humánus és demokratikus elvekkel – amint erre az éles meglátásairól ismert, izraeli Jakov Kedmi korábbi titkosszolgálati vezető az orosz állami tévé vasárnap esti közéleti vitaműsorában rámutatott. Hangsúlyozottan magánvéleménye szerint a két terület lakosságának ellenállását önmagában is indokolttá teszi, hogy újnáci törekvéseket támogatott és támogat a Nyugat, amikor a jelenlegi ukrán állam vezetőit hatalomba juttatta és ott tartja.

Tovább
süti beállítások módosítása