A fasizmus már köztünk van

Még volt kurázsi a törökszentmiklósi kapitányban, hogy megtiltsa a Mi Hazánk és a Betyársereg felvonulását.

nemzetilegioalakul2019majusfotobodeyjanosindex.jpg

Attól tartok, naiv és gyanútlan ismerősöm azt gondolja, hogy a fasizmus csak akkor szabadul ránk, ha már stigmákkal megjelölt embereket visznek a tehervonatok a koncentrációs táborok felé. Levelezőtársam túlzó értékelésnek nevezte Tamás Gáspár Miklósnak a hvg.hu-n megjelent sorait, miszerint

»Orbán Viktor egyelőre az egyetlen hivatalban lévő kormányfő, aki nyíltan szélsőjobboldali, aki békés úton fölszámolta a szokványos (és persze eleve nem kielégítő) „szabadságjogokat”, aki amolyan posztfasiszta világnézeti hegemóniát épített ki, és aki szintúgy nyíltan barátkozik a legrettenetesebb diktátorokkal, elvet minden – a XVIII. század óta elfogadottnak számító – alkotmányos princípiumot, és aki ráadásul mindent elkövet a kelet- és délkelet-európai zavarkeltés, fölforgatás, demokráciaellenes átalakítás érdekében, konfliktusokat gerjeszt a régióban, és í. t. (Nem szólva a modern magyar nemzeti kultúra és tudomány meg a szabad nyilvánosság pusztításáról.) «

Május 8-ai cikkemben Ungváry Rudolf: A láthatatlan valóság című könyvét ajánlottam a kétkedők figyelmébe. Azt írtam: „a mai Magyarország politikai–társadalmi–kulturális folyamatai, amelyeket a központosító gazdasági kormányzás is alátámaszt, valamiféle fasisztoid mutáció irányába mutatnak. Ungváry például – gazdag nemzetközi szakirodalomra támaszkodva – a mai világ sajátosságai miatt az Orbán-rezsimet nem fasisztának, hanem fasisztoid mutációnak tekinti, s viszonyait ilyen fogalmakkal írja le: demokratikus máz, rejtett ideológia, szómágia. Ezeken belül többek között az alábbiakkal jellemzi az állapotokat:

kimondatlan vezérelv / erőkultusz / hűségelv / a szilárd intézményi rendszer helyett személyi kapcsolati háló / az egyén semmibevétele az állam mindenhatóságának hangsúlyozása mellett / látszólagos, valójában szervezett káosz / a káderpolitikában a szakértelem helyett a hűségelvre épülő megbízhatóság az állam megszállása érdekében / a társadalom „mi és ők”-re való osztása, az „ők” kirekesztése a társadalomból / ha magunkért lopunk, akkor a nemzetért lopunk gondolatának elfogadtatása / a sérelmi nemzeti retorika / a történelemtudomány helyére az emlékezetpolitika léptetése…”

Úgy látszik, muszáj ezt újból és újból hangsúlyozni, hiszen dacára a mindennapi tapasztalatoknak, még magukat tájékozottnak és tisztességesnek tartó emberek sem akarják elfogadni, hogy amennyiben ezek a neofasizmus, vagy ha úgy tetszik, a posztfasizmus jellemzői, és pontosan leírják az Orbán-rezsimet, akkor ideje lenne föladni az önáltatást. Ráadásul fel kellene ismerni azt is, hogy nem csupán a magas politikában, de a hétköznapokban is jelen vannak az ordas eszmék, s azok követői egyáltalán nem tétlenkednek.

A múlt héten például bejelentették: Nemzeti Légió néven alakulhat újjá az a szervezet, amit korábban Magyar Gárda néven ismertünk. Először a Magyar Hang hétvégi, nyomtatott változatában láttam meg a fotót arról a rendezvényről, ahol Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke bakancsos, terepszínű egyenruhás, katonai pihenő állásban, tehát lábterpeszben és hátra tett kézzel, simléderes egyensapkában lévő, százkilencven centis, marcona testőrök társaságában szólt arról, hogy bár a légió nem lesz ott a pártja által meghirdetett, törökszentmiklósi vonuláson, de nem adják fel.

Országnak-világnak demonstrálni kívánják, hogy szükségesnek tartanak erőt felmutatni az általuk vallott magyar értékek védelmében.

Utóbb derült ki: volt kurázsi Törökszentmiklós rendőrkapitányában, aki megtiltotta a Toroczkai-féle Mi Hazánk és a Betyársereg tervezett felvonulását a városban. Ahogy az Index publicistája írta: a masírozás „mások jogainak és szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével járna, méghozzá azért, mert a vonulás foglyul ejtené a közönséget”. Ám nagy kérdés, hogy a hasonlóan tisztességes rendőri vezetők mikor kerülnek szembe az Orbán-rezsim letéteményeseivel. Ez a felvetés akár azért is indokolt lehet, mert vannak, akik a drágán felszerelt nemzeti legionáriusok mögött magát, a kormányzó erőt sejtik, amely most, hogy túlságosan jobbra tolódott, szükségesnek érezte egy tőle is radikálisabbként felmutatható erő létrehozását és akár közvetett finanszírozását.

Mert ne feledjük, hogy Orbánék Tisza István és Horthy Miklós Magyarországa örököseinek tekintik magukat. Annak a Tiszának, aki adott esetben kiverette a parlamentből az ellenzéket, s aki a tüntetők ellen a katonaságot is bevetette, jóllehet a mai értelemben nem volt fasiszta. És annak a Horthynak, aki vérengző különítményeseinek, fehér szabadcsapatainak – és persze a nem sokkal később a Trianon miatt annyit kárhoztatott francia megszállóknak – köszönhette hatalmát, s a nevéhez fűződik Európa első zsidóellenes törvénye. Aztán pedig szövetségese lett Hitlernek, hagyta, hogy a rongyos gárdák erőszakoskodjanak a Kárpátalján, végül képtelen volt megakadályozni a nyilasok uralmát. Ami ennél is többet mond: az ő szellemiségét képviselték a megelőző negyedszázad közigazgatási-hatósági rendszerének az alkalmazottai és vezetői, akik készségesen, szakszerűen, szinte példásan, a náci németek lényegi közreműködése nélkül hajtották végre több százezer zsidó honfitársuk haláltáborokba indítását.

Ennek ellenére Horthyt és rendszerét nem illik fasisztának tekinteni. A finomkodók nemesen konzervatívnak tartják őt és környezetét. Hát, nekik legyen mondva! Ráadásul ennél égetőbb kérdés annak eldöntése, hogy ha az ellenzéki pártok, az értelmiségiek, sőt a választók nagy része egyre inkább egyetért abban, hogy az Orbán-rezsim fasisztoid, akkor minek tekintsük a Fidesz-szavazókat. [Lásd az Orbán-rezsim posztfasiszta (TGM), vagy fasisztoid (Ungváry Rudolf) rendszer.] A választások előtt közmunkával, zsák krumplival kecsegtetett, a helyi földbirtokosok által félelemben tartott, láncszavazásra kényszerített, Ukrajnából utaztatott, Erdélyből holt lelkekként levélszavaztatott rétegeket és a megtévesztetteket leszámítva, aligha lehet konzervatívnak nevezni azokat, akik tudatosan támogatják a jelenlegi magyarországi rezsim fenntartását, amelyekre a fentebb kiemelt jellemzők egyöntetűen érvényesek. Ezért a négy ideológia közül csak a fasisztoid jelző illik rájuk.

Mert legyünk végre következetesek, még ha az érintettek el is képednek ettől: ha a választóknak a Fidesz-tábort alkotó egyharmadnyi része sem nem liberális, sem nem szocialista, sem nem konzervatív eszméket vall, akkor csak a fasiszta, a fasisztoid marad nekik a létező ideológiák közül.

Legfeljebb – Marxot parafrazálva – utólag majd azzal vigasztalják magukat:  „Nem tudták, csak tették". De miért is szorulnának vigasztalásra? Hiszen zömmel a mai értelemben vett fasisztoid gondolkodású volt a Horthy-rendszer keresztény magyar úri és nem úri középosztálya, az állami tisztviselők és a fegyveres szervezetek altisztjeinek, tisztjeinek nagy része is. Zsidót, cigányt, tótot, szőrös talpú oláhot és általában is minden idegent utáló, illetve a szegényet gyűlölő, bár az utóbbiakat inkább osztályalapon.* És a mai leszármazottak többsége, a szülei és nagyszülei által a két háború közötti megszépített világra valamifajta nosztalgiával tekint vissza. Falja Tormay Cécile, Wass Albert és a hasonlók regényeit, áhítattal szívja magába Szabó Dezső, Prohászka Ottokár szószékekről is hirdetett eszméit, hogy a náluk is rosszabb irredenta röpiratokról, fércművekről már ne is beszéljünk.     

Finomkodhatunk még egy darabig, és behunyhatjuk a szemünket, de ahogy Mihail Romm is bemutatta 1965-ös, főleg náci propaganda anyagokból összevágott dokumentumfilmjében: a fasizmus ordas eszméi lassan, szinte észrevétlen veszik be magukat a társadalom szövetébe, alakítják át az emberek gondolkodását és sodorják olyan gaztettek felé, amelyekre nincs bocsánat. Döbbenjünk végre rá, hogy a fasisztoid jelenségek nem csak a hatalom csúcsain, nem csak a gárdamasírozások képében vannak jelen a magyar társadalomban, hanem befészkelték magukat a köznép nagy részének agyába is! A szegények, a cigányok, a menekültek, a melegek megvetése, a szegregáció, a kirekesztettség hallgatólagos támogatása legalább kétmillió ember sajátja. Minimum ennyien vallják, hogy ez a magatartás lehet a társadalmi problémák megoldásának, gyakran az egyházak plébánosai, tiszteletesei által is kézenfekvőként ajánlott egyik módja.

A vezér- és a hűségelvnek, meg a fasisztoid rendszernek a fentebb felsorolt jellemzők alapján történő általános elfogadottsága riadtsággal kellene eltöltenie minden józan és humanista, hogy ne mondjam, a keresztény hitet ténylegesen is valló embert! Persze, ami az utóbbit illeti, a múlt héten, a kormánypárti Hír TV-ben egy szakértő mondta el most megjelent könyve apropóján: a magyar társadalom körülbelül fele tekinthető hívőnek, közülük pedig nem egészen húsz százalék gyakorolja ténylegesen is a vallását. Úgyhogy a társadalom egészére való hatás tekintetében nem várhatunk túl sokat Jézus Krisztus, s más szentek mégoly igaz követőitől sem.

De mondok mást. Az egészségügy lerobbantásának tűrésen keresztül a fiatalabb korosztályok kimondva kimondatlanul tudomásul veszik azt a kormánypolitikát, amelynek következménye a társadalom számára már terhet jelentőktől való megszabadulás. A folyamatosan csökkenő egészségügyi kiadásokat és a nyilvánvalóan szándékosan fenntartott szervezetlenséget látva nehéz lenne azt állítani, hogy mindezt nem egyszerű költségcsökkentésként fogják fel a kormány tájékán. A haszon ugyanis kétszeres. Először, amikor nem kell költeni a drága kórházi ellátásra, másodszor, amikor a lehetségesnél korábbi elhalálozások miatt a költségvetésben maradnak a nyugdíjak. E tekintetben immár akkora a cinkos egyetértés, hogy

szinte meg sem rezzen Magyarország népe azoktól a rendszeresen napvilágot látó bejelentésektől, hogy évente nyilvánvalóan ezrek, ha nem tízezrek halnak meg Magyarországon, mert kénytelen kelletlen is egészségtelenül élünk, illetve nem kapjuk meg a szükséges orvosi, kórházi ellátást.

Bár már bírósági ítéletek is kötelezik erre, a kormány titkolja például, hogy mely kórházakban hányan halnak meg az ott kapott fertőzések miatt. A minisztérium álláspontja: jobb, ha az emberek nem tudnak a részletekről, mert még pánikba esnének. Egy egészen friss példa. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti választási listavezetője hozta nyilvánosságra, hogy százhúsz olyan gyermek van Magyarországon, akik gerincvelői izomsorvadásban szenvednek. Ezek a gyerekek megfelelő gyógykezelés nélkül öt éves koruk körül meghalnának, de 2017-ben megtalálták a betegség ellenszerét. Az állam azonban csak 38-nak (?) fizeti ki a fejenként körülbelül 70 millió forintba kerülő gyógykezelést, vagyis 82 megmenthető gyermeket „ítélnek halálra”. Eközben a gyógymód felfedezése óta nemcsak Nyugat-Európában, hanem Szlovákiában, Romániában és Lengyelországban is az állam fizeti az összes ilyen kisgyermek gyógykezelését.

Mi ez, ha nem a hétköznapokba, az életünkbe beszüremkedett mocsok, a hétköznapi fasizmus? Hogy még nem végeznek erre szakosodott intézetekben a társadalom számára értéktelenekkel, a menthetetlen betegekkel, a testi fogyatékosokkal, mint az a náci Németországban történt? Vagy hogy nem indulnak még vonatok az éjjel-nappal működő krematóriumok felé?

Ugyan már! Nálunk parlamenti képviselő lehet az a jászsági földbirtokos, aki 2008-ban a nyitott ajtajú kazánba beült, cigány származású, úgymond barátjával, valójában alkalmazottjával, azon viccelődött, hogy itt égeti el azokat a cigányokat, akikre haragszik. Végül meggyújtott egy papírt, majd rácsukta a kazán ajtaját az ordibáló férfira, aki azóta, természetesen nem ennek következtében, már elhunyt. A képviselőnek, állítása szerint, a következő választáson négyezerrel több szavazatot hozott az eredetileg a lejáratására nyilvánosságra hozott videó. Ez ugyebár vagy azért történhetett meg, mert a körzetében élőknek egészen sajátos humoruk van, s ezért értékelték a tettet, vagy pedig sokan azt gondolták: így kell elbánni a cigányokkal.

Talán a közhangulat miatt történt, hogy ugyanebben az évben, 2008-ban, illetve 2009-ben, lényegében  véletlenszerűen kiválasztottak ellen, vagyis a cigány népesség egészének megfélemlítésére alkalmas módon támadtak meg fegyverrel romákat. A támadássorozatnak hat halottja, számos sebesültje volt. A cigányvadászat egyes vélelmezett szervezőit, háttérsegítőit, finanszírozóit nem tárták fel, minthogy homály fedi azt is, milyen közük volt a titkosszolgálatoknak az eseményekhez. Ám a magyar társadalom megadóan eltűri az összes becstelenséget. Véssük hát eszünkbe a fent idézett Tamás Gáspár Miklósnak eme szavait is!

A közélet mindenütt fasizálódik, de a szélsőjobboldal győzelme még nem végleges és nem szilárd. A szélsőjobboldal sikereinek a banalizálása, trivializálása csak ahhoz járul hozzá, hogy a „fősodor” is egyre közelebb kerül a tekintélyelvű, rasszista és szexista erőkhöz, nem szólva a régi és az új fasizmus kulturális befogadásáról. Orbán tagadhatatlan (washingtoni) sikere a magyar nép kudarca. Mindenki be fogja ezt látni, mint rendszerint. Későn”. #

*MEGJEGYZÉS A HORTHY-RENDSZER FASISZTOID JELLEGÉRŐL:
Magyarországon született meg a világ első zsidóellenes törvénye, az 1920-as numerus clausus. Később olyan vallási, majd faji törvényeket hoztak, amelyek révén az üzleti és értelmiségi pályákon az izraeliták arányát előbb egységesen húsz, aztán tizenkét, illetve hat százalékra szorították le. Megtiltották a zsidók és nem zsidók közötti házasságot, nemi kapcsolatot. Megtiltották nekik a mezőgazdasági ingatlanok vásárlását, kötelezték őket földjeik hibátlan pedigréjű keresztényeknek való átadására. Miután az I. világháborúban a zsidó származásúak még minden más nemzetiséghez tartozó módon, akár tisztként is kitüntetve harcolhattak, a Horthy-rendszerben, a II világháborúban csupán másodrendű munkaszolgálatosként zavarták őket a frontra, ahol még a magyar bakákéhoz képest is alkalmatlanabb felszerelés és ruházat, valamint az őket a hivatásosak részéről érő kegyetlenség következtében, a rettenetes veszteségeket elszenvedő harcoló alakulatokhoz képest is jóval nagyobb arányban pusztultak el. És akkor nem beszéltünk a Horthy-hatóságoknak a vidéki zsidóság és cigányság jelentős részének, több mint négyszázezer embernek a koncentrációs táborokba felé  fegyelmezett, kötelességtudó indításában való közreműködéséről. # #

CÍMKÉP: A Nemzeti Légió megalakulását jelentették be a héten (Fotó: Bődey János / Index)