Lám ez a szent ember még a házáldás szokását is visszahozza. Áldja meg érte az Isten!

Épp azon töprengtem, hogy a világ mely részen kószál Orbán Viktor miniszterelnök. Ne tessék felnevetni! Már miért ne agyalhatnék ezen? Aggódva, no! Mert azt is csak akkor tudtam meg, hogy Brazíliába ment, amikor kiderült, hogy amerikai külügyminiszternek nézték. Aztán az ottani programjáról volt még egy-két híradás, de hogy hazajött-e, vagy sem, arról hiába kerestem bármilyen közleményt.

A sokaság nem érzékeli mekkora erőfeszítéseket követel egy országos munkabeszüntetés megszervezése.

Demonstrációra, azaz félpályás útlezárásokra, tüntetésekre, figyelmeztető sztrájkokra, nem pedig általános sztrájkra, vagyis nem országos munkabeszüntetésre szólított fel Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a január 5-ei, budapesti, Kossuth téri tömeggyűlésen. Ennek ellenére számos internetes honlap mellett, az ATV-n Sváby András a vasárnapi Napló című műsor szavazási részében is hiú reményeket keltett a nézőkben, amikor azt a kérdést tette fel:

A hatalom képviselőit mintha váratlanul érte volna a hétvégi demonstrációk mérete és kiterjedtsége.

A december végi parlamenti és utcai megmozdulások, valamint a január első hetében megtartott kormányellenes tüntetések alighanem legfontosabb jellemzője azok hálózatszerű sajátossága. Hosszú időn múltán az ország több csomópontjában egyszerre, egy folyamat részeként zajlottak a demonstrációk. A híradókat nézve már csütörtökön és pénteken is voltak ennek előjelei, hiszen több vidéki városból láthattunk, a települések méretéhez viszonyítva meglehetősen népes felvonulásokat, népgyűléseket. Vasárnap pedig – a tízezreket megmozgatott budapesti tüntetéssel egy időben – újabb vidéki akciókról jöttek hírek. Új fejlemény a nem azonos platformon álló pártok, szakszervezetek és civil mozgalmak képviselőinek együttműködése, a tüntetők és a vezetők átlagéletkorának érzékelhető csökkenése.

Összeállt a jövő Magyarországáért országos hálózatban dolgozni képes közszereplők névsora. 

A letűnő Orbán-rendszerről már mindent elmondtunk, amit elmondhattunk. Talán csak a veszteségek tételes, forintosított számba vétele van hátra a jövőbeli bírósági tárgyalásokra is gondolva. Amint egyik előző cikkemben hangsúlyoztam: „az Orbán-korszak túl van a zenitjén, vagyis lényegében véget ért – függetlenül attól, hogy meddig maradhat még Orbán Viktor kormányon”. Mert ne feledjük, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc Balatonőszödon, zárt körben elmondott, úgynevezett hazugságbeszédének tendenciózusan összevágott részlete, ami az elégedetlenségi hullámot elindította, de a kormányfői posztról való lemondását csak 2009. március 21-én kényszerült bejelenteni. Ebben azonban a gazdasági világválság hatásának, volt a nagyobb szerepe. Ezzel együtt is ideje végiggondolni, miként folytatódik az Orbán-rezsim érzékelhetően megkezdődött bomlása! Még inkább azokra irányítani a figyelmet, akik a jövő Magyarországát készítik elő!

Brüsszel tovább finanszírozza az ellene áskálódó Orbán-kormányt.

Példátlanul magas, összesen 780 milliárd forintnyi támogatás ömlött be a magyar államkasszába Brüsszelből, decemberben. A Portfolio.hu részletes elemzésében arra nem talált választ, hogy az év végére rendkívül felgyorsult átutalásokért cserébe a kormány milyen engedményeket tett az Európai Bizottságnak. Cikkem végén felvázolok néhány lehetőséget.

Az államfő nagy terhet rótt ránk az éjféli prédikációjában.

Duna Televízió, M1, M3 és M5 csatorna, 2019. január 1., 0 óra. Székely himnusz. Erdélyi tájak. Csak erdélyi tájak, épületek, emlékhelyek a határokon túlról.

A parlament kivilágított, pazar épülete Budáról nézve. Esti fények. Patinás budai épület díszes ajtaja nyílik. Kamaszok lépnek ki a macskaköves utcára. Futnak. Budai polgári házak díszes belső lépcsőin szintén gyerekek sietnek lefelé. Jönnek a várnegyedből levezető lépcsőkön is. Eközben mások még a kandeláberekkel megvilágított vársétányon iparkodnak.

A kivilágított Lánchíd hátterének komor sötétjében felsejlik a vár. A lányok és a fiúk már-már Pesten. De nem. Az oroszlános hídfő pesti vonalánál megtorpannak. Tömeget alkotva a Himnuszt kezdik énekelni.

Tiszta tekintetek, sugárzó, fehér arcok. Színes bőrű egy sem. Se cigány, se arab, se afrikai, se kínai. Az embernek az az érzése: ők itt a budai keresztény, magyar, úri középosztály gyerekei és unokái. Mindenesetre a kiválasztottak kasztjához tartozók, elit iskolákba, s részben bizonyára elit egyházi tanintézetekbe járók. Helyesek. Megtöltik a Lánchidat. Csak ők töltik meg, bár a fővárosban, az országban élő iskolások összetétele ennél jóval színesebb.

Megkezdődött a „Bezzeg Orbán alatt jobb volt!” tömegérzület kialakítása.

A 2018-as esztendő utolsó hetében több Orbán-hívő monológjával szembesültem. Miközben elverték a port a tüntetőkön, múlt időben beszéltek arról, milyen nagyszerű is volt ebben a korszakban élni. Ugyanezen a héten polémiába keveredtem az interneten két tévéhíradós kollégámmal, akikkel a rendszerváltozás előtt dolgoztam együtt, s akik a Fidesz médiabirodalmában kötöttek ki – egyikük magas beosztásban. Ők is az Orbán-korszak iránti nosztalgiával írtak, amikor vita alakult ki köztünk egy olyan táblázat adatairól, amelynek különböző variációival már találkoztam az elmúlt hetekben.

Machiavellista módon csatázik a szóvivő a nemzeti NEM együttműködés rendszeréért.

„A Nagy Imre-szobor áthelyezésének védelmében Kovács Zoltán nemzetközi szóvivő azért szidott meg egy ellenzéki sajtóközleményt, mert abban eseményeknek nevezték az 1956-os forradalom izéit… eseményeit. Ami szerinte lekicsinylő, vagy valami ilyesmi” – olvasom egykori tanítványom, későbbi munkatársam szavait a közösségi oldalán. Csakhogy ennél cifrább a helyzet. Ugyanis Kovács úr minimum csúsztat, de még ezzel sem éri be.

A kormányfő hazugságot vizionál ott, ahol a döntése nyomán alapvető katolikus érték sérül.

Felebarátaim! Közöttük is elsősorban azok az embertársaim, akikkel hol itt, hol ott összehozott a sors, ám csak nyugdíjba vonulásuk után derült ki róluk, hogy felismerték magukban a buzgó vallásost. Ne mondjátok nekem, hogy mert féltetek a retorzióktól! Mert a hetvenes–nyolcvanas években ez már nem igazán volt szempont. A személyesen megismert példák helyett hadd utaljak arra, hogy a kilencvenes évektől százával, ha nem ezrével kerültek a politikába, a közigazgatás, a gazdasági élet magas polcaira olyan magukat vallásosnak mondó személyek is, akik a Kádár-rendszerben Nyugaton tanultak, vagy juthattak ki oda egy-egy hosszabb egyetemi kurzusra, tanulmányútra. Mi több, a rendszerváltozás utáni két miniszterelnök és az egyik – igaz, ezen posztján dicstelenül leszerepelt – államfő is vezető beosztásokban dolgozott korábban...