Egy vádirat margójára, az Országos Széchenyi Könyvtár kilakoltatása ürügyén.

Már évekkel ezelőtt megpendítettem, hogy a sokszínű magyarországi tudáskincs felszámolását rögeszmésen végzi Orbán és bandája. Mintha valamilyen bosszúállási szándék vezérelné az ország szinte teljhatalmú urát, aki bár nemzeti színekbe burkolja a gaztettet, mindent megtesz azért, hogy elapassza azokat az erkölcsi és szellemi erőforrásokat, amelyekre a jövő épülhetne.

Budapest ellenzéki vezetőjének a polgári ellenállás élére kellene állnia, s ehhez külföldi szövetségeseket keresnie!

Most, hogy Kálmán Olgával s némileg Karácsony Gergellyel van tele a média egy része, s hozzájuk képest Kerpel-Fronius Gábor alig kap nyilvánosságot – hogy másokról már ne is beszéljek – az az érzésem támadt: nem jó úton jár az ellenzék, amikor főpolgármester után néz. Bruck Andrásnak a saját Facebook oldalán megjelent jegyzete is kellett ehhez a felismeréshez, bár cikkének címe először engem is félrevezetett.

Csak arra ígéret, hogy ő lesz Puzsér halk szavú reinkarnációja, egyébként Tarlós malmára hajthatja a vizet.

A szememben most tette zárójelbe riporteri működését Kálmán Olga újságíró, szerkesztő-műsorvezető. Pályájának csúcsán előttem nyilvánvaló volt, hogy a stúdióban ülve mindinkább elhatalmasodik rajta a bennfentesség érzése, s politikacsináló szerepbe kezdte képzelni magát. Tehetségét mindig elismerve, egy-egy konkrét ügyben bíráltam is ezért. Most azonban újabb határt lépett át, miközben az őt ajánló Dobrev Klára is baklövést követett el.

Aki szemet huny a hatalommal való visszaélés fölött, maga is részese az aljasságnak.

Még mindig elképedek azon a szemérmetlen találékonyságon, ahogyan a Fidesz-média az európai parlamenti választások eredményeit tálalja. Nincs nap, hogy ne ütköznék valamilyen újabb leleménybe arról, mekkora sikert ért el az állampárt a május 26-ai voksoláson. Ennek viszonylagosságáról korábban már értekeztem itt, most azonban lássuk a fejleményeket! Június 4-én, kedden például ezt jelentette az M1 Híradó 23 óra utáni műsorvezetője:

Zsukov marsall szobrát ledöntötték, az ellene is harcoló Suhevics emlékművét felavatták Ukrajnában.

A szobordöntések és -állítások különösen a 2014-es ukrajnai államcsíny óta szaporodtak meg Ukrajnában. Eltüntetik az egykori szovjet vezetők emlékműveit, de gyakran lerombolják, megrongálják a II. világháborús emlékhelyeket is. Utóbbiak különösen kiváltják a még élő, különféle nemzetiségű veteránok és hozzátartozóik tiltakozását. Ők eddig abban a tudatban voltak, hogy felszabadították Ukrajnát a náci megszállás alól. A megemlékezők ellen nem egyszer tettlegesen is fellépő mai nacionalisták viszont azt hirdetik: valójában Ukrajna függetlenné válását odázták el hosszú időre.

A belül megosztott, egymással is viaskodó államok nem állhatnak helyt a civilizációk küzdelmében.

Szaporodtak a gondok az európai parlamenti választással. Ellentmondás ellentmondás hátán. Kérdés, marad-e ideje Magyarországnak, hogy sodródásában feloldja ezeket, vagy eléri újabb végzete? A másik kérdés: marad-e ideje az európai centrumnak, hogy a kíméletlen, globális gazdasági nyomások közepette, sőt a civilizációk összecsapásában elszigetelje azokat a politikai erőket, amelyek csak erejét szívják, egységét bontják? A jövőnk múlik azon, hogy a május 26-án, vasárnap befejeződött európai szavazás nyomán  kialakult helyzetben miként viselkednek a kontinens vezetői a következő öt évben.

Szíjjártó még büszke volt arra Párizsban, ami miatt itthon magyarázkodni kellett.

„A kormányok feladata kordában tartani a béremelkedést, mert különben gyengül az adott ország versenyképessége és kevésbé lesz vonzó a befektetőknek” – tette közzé a Magyar Távirati Iroda (MTI) Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondatát. A kijelentés május 23-án, csütörtökön a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) párizsi, digitális innovációval foglalkozó miniszteri értekezletén hangzott el.

Bár a Mueller-jelentés tisztázta, hogy Trumpból nem Putyin csinált elnököt, az ügyben gyászos szerepet játszott média nem lankad.

A Le Monde diplomatique Magyarország Serge Halimi és Pierre Rimbert cikkét közli 2019 májusi számában. Ebben a szerzők összefoglalják milyen elfogult módon foglalkoztak a nagy nyugati, mindenekelőtt az amerikai médiumok az USA megválasztott elnökének, illetve az orosz elnök szerintük nyilvánvaló összejátszásával. Mint ismeretes, Robert Mueller, a közismerten pártatlan főügyész erre semmilyen bizonyítékot nem talált.

Az ország egésze még a környezetünkhöz képest is leszakadással fizet ezért a paktumért.

„Vitam et sanguiem” – hangzott el 1741. szeptember 11-én, a pozsonyi várban annak a híres jelenetnek a részeként, melynek során a magyar rendek felajánlották „életüket és vérüket” Mária Teréziának a porosz és bajor támadás miatt megrendült trónjának védelmében. Az esemény egyike volt azoknak a paradox gesztusoknak, amelyekkel a főpapok, a főurak, a köznemesek, vagyis a nemzet tagjai együttműködtek a Habsburgokkal, akik ellen egyébként eleik, illetve utódaik felkeléseket szerveztek, hogy megszabaduljanak tőlük. Mindez döbbenetesen hasonlít az Orbán Viktor és a rezsimjét támogató, két és fél–három milliós tömeg felső rétegének viszonyára.

Szétütöttek az európai szélsőjobbos figurák között, s ezzel megkezdődött az egységes Európa kialakítása.

Horváth István, Magyarország rendszerváltozás környéki bonni, berlini, bécsi nagykövete végre helyre tette a Strache-ügy egyik aspektusát. „Európa vezető hatalmaként Németország talán az első azon országok között, amelyeknek a leginkább érdeke fűződik ahhoz, hogy az osztrák Szabadság Pártot, vagy azon keresztül a jobboldali pártokat megfricskázzák” – mondta a Klubrádió május 20-ai, hétfő reggel adásában. (A linkkel elérhető felvételen 01:30-tól). E fricskázás persze odavezetett, hogy felbomlott az osztrák kormánykoalíció, s szeptemberre új parlamenti választást írtak ki. Témánk szempontjából mindez csupán azért fontos, mert eddig lényegében arról fantáziált nálunk a hivatásos és a nem hivatásos megmondó emberek hada, hogy így az oroszok, meg úgy Putyin. És ez csöppet sem azért gond, mert zavarhatja az oroszok, meg az orosz vezető lelki békéjét. Hanem azért, mert a végeláthatatlan Putyinozással félrevezetnek bennünket, félrevezetjük magunkat.