Jurisicsék hősiességét is kisebbíti, aki mindenkire ráhúzza a magyar címkét, s képtelenségeket állítva heroizál.

Eddig is tudtam, hogy a Háry Jánosok országa vagyunk, de arra már nem legyinthetek elnéző mosollyal, hogy a jobb sorsra érdemes 24.hu is beállt a nagyot mondók táborába. A portálnak az „Ötven magyar vitéz védte meg Európát” című közelmúltbeli cikkének már a címe is elkápráztatott, de a java még csak ez után következett:

„Szolimán szultán Bécs ellen induló roppant serege Kőszeg 46 védőjétől és a várba menekült parasztoktól úgy elverettetett, hogy kénytelen volt visszafordulni... Világraszóló győzelem született 1532-ben.”

A török had nagyjából 80-120 ezer harcost számlált, amely a világ akkori legerősebb tüzérségét vonultatta fel – értekezett a szerző. Arról persze nem tett említést, hogy az ilyen hadseregeknek csupán 10-20 százaléka volt ténylegesen is hadra fogható, a többség mindenféle szedett-vedett népségből állt, a rablás reményében követte a sereget. Azt is csak halkan jegyzem meg, hogy feltehetően a Rubicon korábbi írását vették át rövidítve, kissé átfazonírozva, hiszen annak gondolatmenete, adatai, fordulatai köszönnek vissza az internetes portál szövegében. Szó, ami szó, a történelmi magazin szerkesztői olykor szintén hajlamosak az egyszerűsítésekre, a bulváros megközelítésekre, de olyan otrombaságot ők azért nem engedtek volna át a szűrőn, miszerint félszáz katona elég volt ahhoz, hogy Európát megvédje. Ezért talán nem is a Rubicon cikke  volt a 24.hu írásának forrása. Persze illett volna közölni, hogy honnan származnak az adatok, s akkor nem ezen polemizálnék a portál Tudomány rovatában megjelent szöveggel összefüggésben.

Már amennyiben ez egyáltalán foglalkoztatta őket, hiszen az idő tájt még nem létezett az a nemzettudat, amitől honfitársaink egy része hajlamos nacionalista őrültségekre ragadtatni magát magát vagy kétszáz éve. Mi több, akkoriban a nemzet tagjai közé csupán a lakosság 3–5 százalékát kitevő nemeseket, arisztokratákat számították, amit 1514-ben hosszú évszázadokra rögzített Werbőczy István Tripartitumja, azaz Hármaskönyve. Mindenki más 1948-ig, sőt bizonyos értelemben 1945-ig a jogfosztott köznéphez tartozott, akikkel csupán mint robotossal, adófizetővel számoltak, de az ország ügyeit érintő kérdések eldöntésében nem vehettek részt sem választóként, sem választottként.

A 24.hu-val ellentétben a Rubicon kifejezetten azt írta, hogy Kőszeget – amely a hozzá tartozó uradalmakkal ugyanúgy a várkapitány tulajdonában volt, mint ahogyan a végvidékeken Hunyadi János, vagy Zrínyi Miklós és mások is azért kapták a várakat, a birtokokat adományként, hogy érdekeltek legyenek a királyság hathatós védelmében – a horvát Jurisics Miklós védte negyvenhat katonával. A történelmi magazinban magyarokról, nagyon helyesen, szó sincs. Mert, ami nem tudható, azt nem állíthatja csak olyan, akinek nagyon is a mának szóló propagandacéljai vannak. A 24.hu viszont ebbe a hibába, sőt bűnbe esett, akár tudnak erről szerkesztői, akár nem.

Ez utóbbi művelői a politikusok által kijelölt mondandóhoz keresik a ténymorzsákat, míg az előbbiek, a tudományosság letéteményesei, az aprólékos munkával feltárt adatokból vonnak le következtetéseket, akár tetszenek ezek, akár nem a hatalmi elitnek. Mindennek azonban nem csak itt és most van kártékony hatása. Ellenkezőleg, a jövő nemzedékek sorsát is tévútra tereli, ha a múlthoz való viszonyuk csúsztatásokra építve formálódik.

Az ilyesfajta mítoszképzéssel párosuló historikus romantika továbbéltetése valósnak tüntet fel olyan helyzeteket, amelyeknek még az esti mesék világában sem lenne helyük nacionalista húrpengetéssel kísérve. Ráadásul a késői utódok hetvenkedése a magánbirtok hősies védelmezőinek emlékét is gyalázza valamiképp azzal, hogy egész Európa megvédését kapcsolja hozzájuk. Igaz persze, hogy Kőszeg is egyike volt a Bécset, pontosabban a Német-Római Birodalmat védő várrendszernek, de ettől a tény az, hogy – a hivatkozott cikkek szerint is – valójában valamilyen külső ok miatt vonult el a török had.

Föl nem foghatom, miért kell kisebbíteni a valóban hősies, de talán sokak, például a várba tódult, környékbeli jobbágyok esetében csupán kétségbeesett ellenállást, túlzó állításokkal. Mintha nekünk soha nem lenne elég a valóságos siker, még mítoszokkal is megtűzdeljük. Közben az egri csillagos, koppányi agás és más, önmagukban igaz, ám a folyamatokat, a nemzetközi összefüggéseket figyelmen kívül hagyó történeteinkkel például rendre elfedjük, hogy az Oszmán Birodalom elleni általános védekezés fő színtere a Földközi-tenger medencéje és Dél-Oroszország volt. Az egyesült európai hadak – lényegében számottevő magyarországi erők nélkül – az 1680-as évektől akkor szánták el magukat a Balkán felszabadítására, mikor a délnyugati és a délkeleti térségben a török már nehézségekkel nézett szembe. Amikor a Balkánt említem, arra gondolok, hogy például a Habsburgok szolgálatában a későbbiekben hosszú évtizedeket eltöltött Metternich herceg Bécs keleti kapujánál húzta meg a Balkán nyugati határát, bármiként is vélekedünk erről ma.

Sajnos, ugyanez a gondolkodás – az elnevezésektől függetlenül – nem vert gyökeret a magyarság sok-sok nemzedékének tudatában geopolitikai helyzetünknek a valóságostól eltérő, szinte mitizált megítélése miatt. Ezért visszatérően helytelenül becsüljük fel országunk tényleges mozgásterét.  Mohács óta nem vagyunk képesek szembe nézni azzal, hogy az önálló nagy Magyarországnak, pontosabban az önálló Magyar Királyságnak, hiszen a mai értelemben vett ország fogalma akkor még nem létezett, már 1526-ban befellegzett. És ezen még a Tenkes kapitánya sem segíthetett, noha a filmben rendre bohócot csinált a labancokból. A történelmi tény azonban épp ennek ellenkezője, mi voltunk a labancoknak alávetve arisztokráciánk és a katolikus felső papság megalkuvásaival, árulásaival kísérve. A mindenkori helyzettel való higgadt számot vetés hiánya vezetett aztán a szükségesnél nagyobb áldozatot követelő tragédiák sorához, a lakosságvesztésekhez, a kivándorlási hullámokhoz, a belső viszályokhoz. Mindahhoz, ami ma is sújt bennünket. És gyanítom, a nagyjából egy évszázadon belüli harmadik, a szűklátókörűségre is visszavezethető, nagy katasztrófa még hátra van. Ám akkor majd ne mondja újból a többség, amint ez általában történni szokott, hogy erről nem szólt senki előre, s hogy a tragédiához nem járultunk hozzá magunk is, mert arról csak a külső ármány tehet! #

CÍMKÉP: A kőszegi vár ostroma egy 2010-es várjátékon (Képernyőkép, forrás: Láng Péter, YouTube)