BEKIÁLTÁS

2018.okt.20.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Putyin kettős játszmája

Bizonyára leszámolt azzal, hogy valaha is kedvelni fogja őt a Nyugat. Az alábbi cikknek különös aktualitást ad, hogy megírása után hozták nyilvánosságra: az USA felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló, 1987-es megállapodást. Azt pedig már korábban bejelentették, hogy 2012 helyett csak 2023 végére számolják fel az amerikai vegyifegyver-készletet.

2018-10-18valdajputyinszocsiban.jpg

Az orosz államfő ismét megpendítette a „Mindenre el vagyunk szánva”-gondolatot. „Mint mártírok jutunk a mennybe, az ellenfelek pedig egyszerűen kilehelik a lelküket, mert még meggyónni sem lesz idejük” – mondta Vlagyimir Putyin október 18-án, Szocsiban, a Valdaj Klub tizenötödik összejövetelén egy esetleges megelőző, orosz atomcsapással kapcsolatos felvetésre reagálva. Putyin orosz részről kizárta a preventív csapás lehetőségét, ugyanakkor kijelentette: „Mi csak arra az esetre készülünk atomfegyver bevetésére, és ezt meg is tesszük, ha meggyőződtünk arról, hogy a potenciális agresszor csapást mér a területünkre. Már útban vannak a rakéták felénk, és ezek fogadására indítjuk a mieinket az agresszor irányába”.

Tovább

Egymást szorongatják a patriarchák

A pravoszláv egyházat is hadrendbe állították Ukrajnában.

konstantinapolyimoszkvaipatriarcha.jpg

Október 15-én, hétfőn az Orosz Pravoszláv Egyház szinódusa megszakította az eucharisztikus kapcsolatokat a Konstantinápolyi Patriarchátussal. A döntés a belorussziai Minszkben született. Ennek értelmében (a moszkvai) Kirill patriarcha által irányított klerikális közösség tagjai nem áldozhatnak, nem keresztelkedhetnek, köthetnek házasságot a Konstantinápolyban (Isztambulban, az egykori Bizáncban) székelő I. Bartholomeos fennhatósága alá tartozó templomokban. Beleértve az észak-görögországiakat, a sok itteni szigeten lévőket, köztük a krétaiakat, a makedóniai Athosz-hegyi kolostort, továbbá a nyugati görög, orosz és ukrán diaszpóra templomait. A minszki döntés azokat az ukrajnai parókiákat is érintheti, amelyek a jövőben a Moszkvai Patriarchátust elhagyva a konstantinápolyihoz csatlakozhatnak. Ez utóbbi, végső esetben, ötmillió hívet érinthet, s adományaik új csatornákba való terelését jelentheti.

Tovább

Európáról illúziók nélkül

Az unió nem a jóság és a jogok megtestesülése, hanem az elitek paktuma.

europaelrablasa-jean_cousin_i_the_rape_of_europa_wga05539.jpg

Az Európával kapcsolatos hiedelmeinkkel szembesít Böröcz József: Az EU és a világ című könyve. Amit végső összegzésként én levontam belőle: az Európai Unió nem a jóság és a jogok megtestesülése.

Tovább

Embereken kísérleteztek Grúziában?

Az oroszok is beszálltak a média- és kémháborúba.

vecservlagyimirszolovjev_felsokamera.jpg

Döbbenetes bejelentést tett Igor Giorgadze, Grúzia korábbi állambiztonsági minisztere egy október 4-ei moszkvai sajtótájékoztatón: Donald Trump amerikai elnökhöz fordult, hogy rendeljen el nyomozást a grúz főváros, a Tbiliszi közelében lévő Richard Lugar laboratóriumban folyó, embereken végzett, tömeges halálozást okozó kísérletek miatt.

Tovább

A koronás címer csapdája

A Kossuth-címerben megtestesült nézeteik miatt kellett bűnhődniük az 1849-es honvédség tagjainak.

zaszlo_49-eshonved1.jpg

Hogyan is kérdőjelezhetném meg azok őszinteségét, akik koronás címeres zászlókkal emlékeztek meg tegnap az aradi vértanúkról? Itt az interneten is sokan osztottak meg olyan illusztrációkat a tizenhármakról, akik mellett, vagy akiken apró, koronás címeres magyar zászlóval jelezték a kivégzettek közötti néhány magyar nemzetiségűt. De sajnos, azt kell mondanom: mintha a posztolók nem egészen értenék annak a küzdelemnek a lényegét, amelynek mártírjai voltak a kivégzettek.

Tovább

Ferenc József és az aradi megtorlás

Az uralkodó szigorította meg a kormánya által előterjesztett enyhébb irányelveket.

araditizenharom.jpg

Herman Róbert, az MTA doktora, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese Megtorlás az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után című tanulmánykötete először 1990-ben jelent meg. Új ismeretekkel gazdagította a bécsi udvar, személyesen Ferenc József szerepét a magyar történelmi emlékezetben 1849. október 6-ához kötött megtorlásokban. Döntően erre alapozva készült az alábbi összefoglaló. Kiderül belőle, hogy míg az orosz fél ellenezte a katonák elleni véres megtorlást, addig a 18 éves uralkodó – Haynau nyomására, s mert időközben előkerült egy irattervezet, amely szerint a magyar kormány az orosz cári családnak ajánlotta volna fel a koronát – feltétlenül bosszút akart állni.

Tovább

Orbánnak csak egy meccs volt

Képzelt tudósítás a Scotland Yardon, csütörtök reggel lezajlott eligazításról*.

2018-10-04chelsea-vidiorban.jpg

Cressida Rose Dick, a New Scotland Yard főnöke már épp jelezni akarta, hogy vége a reggeli kihallgatásnak, amelyen mindössze négy helyettese, a négy igazgatóság vezetője vett részt. Ám ekkor észrevette, hogy a speciális műveletek biztosának még van mondanivalója. A főnökasszony ettől bosszús lett, de tudta, hogy érzelmeit már csak azért sem engedheti szabadjára, mert anélkül is sok támadás éri őt annál az egyszerű oknál fogva, hogy a londoni rendőrségnek ő az első női vezetője. „Ki vele, Parancsnok!” – mosolygott hát Neil Basura, a különleges műveleti igazgatóság már általa, az idén kinevezett, indiai származású irányítójára. Az nem is teketóriázott: „Délután Londonba érkezik a magyar miniszterelnök”. „És ezt csak így? Eddig erről nem tudtunk?” – emelte fel hangját Cressida Rose Dick. „Csak ma reggel kaptuk a jelzést az Interpolon keresztül…” – mondta Neil Basu.

Tovább

Szíjjártó már megint Moszkvában

Magyarország az orosz-amerikai (ukrán) konfliktus középpontjában.

2018-10-03lavrov-szijjartomoszkva.jpg

Az „Oroszországi energetikai hét” elnevezésű, a fél világot Moszkvába vonzó rendezvény kínált három héten belül újabb alkalmat az orosz–magyar tárgyalásokra. Szeptember 18-án Orbán Viktor miniszterelnök járt Vlagyimir Putyin államfőnél Moszkvában. Szeptember 28-án Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter folytatott megbeszélést Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel New Yorkban, amire az ENSZ közgyűlés teremtett alkalmat. Ehhez képest október 2-ának estéje ismét Moszkvában találta Szíjjártót. Elmondása szerint az orosz energetikai, illetve az ipari miniszterrel találkozott. Másnap, 3-án pedig ismét Szergej Lavrovval.

Tovább

Tévésztárból kormányfő

A kitűnő képernyős nem feltétlenül jó vezető.

matuzjozsefnemenczeljanos.jpg

Kálmán Olga lesz-e miniszterelnök? – kérdezi a Médiablog.hu-n megjelent jegyzetének címében Zöldi László. Felidézi, hogy D. Tóth Kriszta közelmúltbeli firtatására a Hír TV-től távozni kényszerült Kálmán Olga így vélekedett saját, lehetséges miniszterelnök-jelöltségéről: „Iszonyú szerénytelenül fog hangzani, de tök jól csinálnám”. A jegyzetíró kolléga arra is emlékezett, hogy Veiszer Alinda nemrégiben hasonlóképpen nyilatkozott: nagyon is el tudná képzelni magát politikusként, egy párt jól ismert arcaként.

Tovább

Porosenko provokál

Éleződik az ukrán–orosz konfliktus: flottabázis lesz az orosz határ közelében.

porosenko_foto_reto_klar.jpg

Az orosz külügyminisztérium megkapta a jegyzéket Kijevből az 1997-ben kötött barátsági, együttműködési és partnerségi szerződés felmondásáról. Az ukrán fél döntése már szeptember 19-én életbe lépett, amikor napvilágot látott a Petro Porosenko államfő által két nappal azelőtt aláírt rendelet. Az egyezmény értelmében annak hatálya – az orosz külügy értelmezése szerint – 2019. április 1-jén szűnik meg.

Tovább
süti beállítások módosítása