Láthatóan kezdik megelégelni Nyugaton, hogy beleharapdál az őt helyzetbe hozó, majd megtartó kézbe. ⇒ A szavazás kérdése a cikk végén: „Hogyan alakul a jövőben Orbán Viktor befolyása az Európai Unióban?”

Egyre több jel mutat arra, hogy sokak szemében felértékelődik az, akit Orbán Viktor, illetve famulusai támadnak. Az elmúlt hétvégén, a Magyar Hang 2. évfolyamának 10. számában Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke számolt be arról, számára milyen előnye volt annak, hogy néhány hónappal ezelőtt a kormányhoz közeli Figyelő pénzesőben ábrázolta őt a címlapon.

A március 12-én, azaz tegnap történtek aláhúzták, milyen sokat is köszönhet a Mazsihisz elnöke a Fidesz-oldalról ért támadásoknak. Manfred Weber, az Európai Néppártnak (EP) az EU végrehajtó szerve, a bizottság jogszabályjavaslatok kidolgozásáért felelős elnökjelöltje, az EP-képviselőcsoport vezetője Magyarországra érkezett, hogy személyesen tárgyaljon Orbán Viktorral a Fidesz és a néppárti családja közti politikai konfliktusról. A megbeszélés után azonban miért, miért nem, de fontosnak tartotta, hogy nem másutt, hanem épp a Dohány utcai zsinagóga kertjében tartson sajtótájékoztatót, egyszersmind Heisler András társaságában fényképeztesse magát.

Mi sem bizonyítja ennél jobban, hogy a magyar kormányfő környezetéből érkező támadások miatt a Mazsihisz-elnök immár olyan személyiségnek számít, aki külföldi közvélemény-formálók szemében is emeli annak ázsióját, aki a társaságban mutatkozik. Weber úgy okoskodhatott: lehet, hogy kudarcot vall az Orbán Viktornál indítványozott közvetítési kísérlete, de ezt ellensúlyozhatja a Heisler-elnöknél tett látogatás hozadéka. A közvetlen és személyes politikai haszonszerzés ráadásul nemes célhoz kötődik: a zsidósággal kapcsolatos áthallásos, kettős orbáni propagandajátszma elleni kiállását adja mindenki tudtára.

Ily módon a zsinagógában tett látogatás Orbán keddi leiskolázásának vége volt. De az eleje szintén azt a tételt példázta, hogy hovatovább az jár jól, akit megtámad a Fidesz-kormány. Manfred Weber első útja ugyanis nem a miniszterelnökhöz vezetett, hanem a Budapestről részben kiebrudalt CEU, a Közép-európai Egyetem elnök-rektorához, Michael Ignatieffhez. Ezzel ugyebár a néppárti frakcióvezető minden szónál ékesebben a magyar pártvezető-kormányfő értésére adta, hol a helye a sorban. Ráadásul demonstrálta, hogy az Európai Uniónak különleges érdekei fűződnek az egyetem amerikai akkreditációjú szakjainak a magyar fővárosban való működtetéséhez. Ennek érdekében Weber, aki a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) alelnöke is, kijelentette:

A jelek szerint tehát a nyugati közösség e tekintetben semmiképpen nem akar az orbáni nyomásnak engedni. Ennek egyik feltételezhető okát minapi cikkemben Weber ultimátumainak összefoglalása után érintettem. A CEU ügye persze még nincs lezárva. De akárhogy, a sok bosszúság és hercehurca mellett Weber ismertsége, és elismertsége e látogatáson keresztül is nőtt a világban. Ami ugyebár nem történt volna meg, legalábbis a CEU-hoz kapcsolódva bizonyosan nem, ha nincsenek az egyetem elleni orbáni támadások, amelyek az intézményt a tudományos élet, az akadémiai szabadságáért való küzdelem egyfajta mártírjává tették. Arról nem beszélve, hogy működésének anyagi feltételei megteremtésére Bécstől Münchenig többen jelentkeznek be, s vélhetően az Európai Unió forrásaiból szintén kiemelt támogatást fog kapni a jövőben. Vagyis, megint oda lyukadunk ki, ahova eddig: akit Orbán támad, végül jól jár.

Mindennek pedig van még egy, az elmondottakon túli, általánosabb tanulsága. Az esetek azt mutatják meg, hogy mi a folyamata az orbáni megosztó, az embert ember, a társadalmi csoportot társadalmi csoport, az intézményt intézmény ellen fordító politikának.

Még a kormány által felhecceltek között is egyre többen jönnek rá, hogy valami nem stimmel. A kezdettől fogva ellenágálók pedig egyre határozottabban tudatosítják a környezetükben is, hogy egy magát orákulumnak tekintő, valójában csupán a mások türelmével visszaélő politikus vezet itt orránál fogva sokakat.

Ami pedig magát a politikust illeti, kezdetben áltathatja, sőt belelovalhatja magát abba, hogy praktikáival vég nélkül arathat győzelmet a csendes többség, illetve a sokáig hozzá lojális, toleráns körök felett. De aztán eljönnek azok a pillanatok, amikor utóbbiak is kezdenek elfordulni tőle. Különösen így lehet ez az Orbán Viktort a névtelenségből kiemelt, később pedig a Magyarország feletti hatalmát az EU-ból folyósított pénzekkel fenntartott döntéshozók esetében. Láthatóan kezdik megelégelni Nyugaton, hogy a magyar politikus beleharapdál az őt helyzetbe hozó, majd megtartó kézbe. Ettől persze, még senki ne gondolja, hogy a történet csak Orbán Viktorról, s nem mindannyiunkról szól! Végtére Magyarország népe is benne van abban, hogy így alakultak a dolgok. #

CÍMKÉP: Manfred Weber (középen bordó nyakkendőben) sajtótájékoztatója a budapesti Dohány utcai zsinagógában. Mellette a képen balról Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke (Fotó: Németh Sz. Péter, Index)

Véleménye fontos az iránymutatásban. Ha nem szavaz, a trolloknak engedi át a véleményformálást. Gondolja meg, mit veszítünk a passzivitással!