Mintha a lengyel vezetés orosz ellenességének csillapításában kellene közreműködnie, másrészt belekeveredik a kelet-európai konfliktusok élezésébe.

A tűzzel játszik Lengyelország. A végén még a határokat is át kell rajzolni? – címmel közölt írást a Privatbankár.hu. Ebben többek között az olvasható, hogy a Nyugat-Európában teljesen elszigetelődött lengyel kormány elképesztő felelőtlenséggel korbácsolja föl a német-ellenes érzelmeket. Immár parlamenti körökben is felvetik, hogy Németországnak háborús jóvátételt kellene fizetnie Lengyelország számára.

Csakhogy többen arra is figyelmeztetnek: amikor a második világháború végén Nyugatabbra tolták Lengyelország határát, óriási német ingatlanvagyon került lengyel kézbe. Ezzel számolt is az az 1953-as lengyel nyilatkozat, amelyben az akkori lengyel vezetés lemondott a jóvátételről. Gregor Schöllgen német történésznek a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban megjelent véleménye szerint, ha Varsó tovább folytatja a jóvátételi kampányt, akkor ezzel felveti a lengyel határok sorsát is. „Aki ügyet csinál a jóvátételből, az egyben ügyet csinál Lengyelország nyugati határainak kérdéséből is. Márpedig, aki ügyet csinál Lengyelország nyugati határának kérdéséből, az elkerülhetetlenül ügyet csinál Lengyelország keleti határaiból is”.

A vita is jelzi, mekkora horderejű feszültségek határozhatják meg Kelet-Európa jövőjét, amelyek között a román befolyásos értelmiségi köröknek az a félelme, hogy az esetleges katalán autonómia megmozdíthatja az erdélyi magyarságot még nem is említettük. Ezekről azonban nem csupán az átlagosan tájékozott magyar lakosság nem értesül, de a véleményformáló értelmiség jó része is alig. Miközben idehaza csupán a migránskérdés, illetve a korrupció témája uralja a közbeszédet, csak Kelet-Európát megannyi végzetessé válható feszültség osztja meg. Mint a példából is látszik, a lengyel kormányzó erők ezerrel rohannak a végzetük, ne adj' isten, közös végzetünk felé. Ennek része az is, hogy inkább Washingtonnal, és nem annyira a nyugat-európai fővárosokkal építik a kapcsolatokat.

És ha ez nem lenne elég. A múlt héten – talán annak a washingtoni értékelésnek elébe menve, hogy még ez a mai ukrán hatalom sem eléggé Moszkva ellenes – a lengyel hatóságok átengedték Ukrajnába Miheil Szaakasvilit. A határ ukrajnai oldalán ugyan volt némi dulakodás, de arra nagyon is vigyázott mindenki – minden bizonnyal az amerikai biztonsági erők is –, hogy az ukrán útlevelétől megfosztott, korábban az odesszai kormányzói székből kipenderített, a hazájában, Grúziában körözött, a Washington által menedzselt egykori grúz elnöknek haja szála se görbüljön. Ukrán földön Julia Tyimosenko korábbi elnök kíséretében, diadalittas szélsőjobboldali tömeg élén, feltehetően egyes oligarchák pénzügyi támogatásával vonult tovább országjáró körútján, s ért Kijevbe, ahol szeptember 19-én, kedden megjelölte a szintén az USA által támogatott, puccsal hatalomra került, épp az USA-ban pénzért kilincselő Petro Porosenko megbuktatásának napját is. Ez, ezek szerint, október 16-a lesz.

Közben sok jel mutat arra, hogy Orbán Viktorra több, egymással ellentétes nyomás nehezedik. Mintha szerepet kapott volna a lengyelek orosz ellenes harciasságának csillapításában. Erre ösztökélheti egyrészt Moszkva, akár személyesen Vlagyimir Putyin elnök, illetve lassanként a Moszkvával bizonyos kérdésekben együttműködésre hajló Emmanuel Macron francia elnök is. (Angela Merkel német kancellár feltehetően csak a választások után szorongatja meg a magyar miniszterelnököt sok tekintetben hasonló indíttatásból.) Adalék ehhez, hogy Macron ma, az ENSZ-ben közös platformra került Trumppal szemben a moszkvai (és a pekingi) meggondolásokkal a többpólusú világ ügyében. Ugyanakkor az ukrán kártyával való játék tétjének emelése akár Washingtonnak is érdekében állhat. Ezen az oldalon, a nemzetiségi nyelveken való oktatás visszaszorítására való reagálásokkal a magyar kormány a regnáló kijevi hatalom kikezdéséhez járul hozzá, akár szándékában áll ez, akár nem.

Mindez jelzi, hogy a világ bonyolultabb, mint azt előadják nekünk hol innen, hol onnan. S hogy előbb-utóbb miért botlik mindenki O.V-be? Nos, szerintem épp fordítva történt és történik: ő kötött és köt bele mindenkibe, hogy villoghasson a nemzetközi porondon. Ezt felismerve használják őt a nagypályások. Mindenekelőtt Putyin és köre, s olykor-olykor a német és a francia kormányzó erők. Fullajtárként, eljáró és kijáró emberként, agent provocateur-ként, megmondó emberként, vagy bármi másként. Láthatóan fölöttébb tetszenek neki ezek a tudatosan vállalt szerepek. Ám attól tartok, hogy mi, a többség, a jövőben nem leszünk ettől olyan nagyon boldogok...#

Címkép: A jelenlegi német-lengyel államhatár egyik pontja – Aki Nyugatot mond, annak a Kelettel fognak tromfolni