Az ukrán hadsereg főparancsnoka, Volodimir Zelenszkij ismét megmutatta, hogy bármikor kész dacolni az Egyesült Államok elnökével. A Donald Trump és az orosz államfő, Vlagyimir Putyin közötti, március 18-ai telefontárgyalás után alig telt el néhány óra, s máris

ukrán dróntámadás érte az oroszországi krasznodari-járás Kavkaz településén lévő kőolajtároló-bázist, ami egy nemzetközi vezetéket szolgál ki. Az egyik tartály kigyulladt. A harminc fős személyzetet kimenekítették. Az oltáson 105-en 45 szerkocsival dolgoztak e sorok írásakor is.

Történt már ilyen korábban. A mostani eset különleges voltát az adja, hogy a két vezető világszerte feszülten várt megbeszélésén Trump kifejezetten kérte: a felek harminc napra kölcsönösen mondjanak le az energetikai infrastruktúra támadásáról. Miként a megbeszélésről kiadott moszkvai közleményben szerepel: „Vlagyimir Putyin pozitívan reagált erre a kezdeményezésre, és azonnal kiadta a megfelelő parancsot az orosz hadseregnek”.

Hozzáteszem: azon a napon sem fogták vissza magukat a szemben álló hadseregek, és másnap, azaz március 19-én szintén folytatódtak a katonai műveletek, főleg ukrán oldalról Oroszország mélységi térségeiben a civil célpontok elleni támadások. Akik tehát azt várták, hogy az amerikai és az orosz elnök – európai, illetve kijevi vezetők nélküli (!) – kétórányi egyeztetése az Ukrajna területén folyó háborúról azonnal meghozza a fegyvernyugvást, azoknak csalódniuk kellett.

Az egy héttel ezelőtti, 1336. Bekiáltás: Újabb csapdákat láthat Moszkva a dzsiddai egyezségben cikkemben szedtem össze előzetesen, hogy miért lehetnek alaptalanok az effajta remények. Az ezzel kapcsolatos érveket – immár a viszonylagos részletes orosz elnöki közlemény alapján – a cikkem kiegészítésében foglalom össze. Itt arra hívom fel a figyelmet:

az ukrán vezető hátszelét az adja, hogy a meghatározó európai vezetők épp a két nagyhatalom első embere között lejzajlott egyeztetés napján különösen erős fegyverkezési nyilatkozatokat tettek.

Emmanuel Macron francia elnök a Luxeuil-les-Bains légibázison, vadászpilóták és a gépeket kiszolgáló katonák gyűrűjében hívott fel intenzív fegyverkezésre, mert szerinte ez a béke leghatásosabb biztosítéka. Kijelentette, hogy Franciaország 1,5 milliárd eurót fordít a bázis modernizálására, s ezzel 2026 és 2032 között visszaállítja annak szerepét az ország nukleáris elrettentő képességében. A személyzet létszámát 700-ról 2000 főre növelik, valamint újabb atomtölteteket telepítenek a támaszpontra.

A francia államfő hamarosan Berlinbe látogat, hogy Friedrich Merz német kancellárvárományossal tárgyaljon az európai fegyverkezés felgyorsításáról, az ukrajnai támogatások növeléséről. Ehhez a német parlament szintén március 18-án teremtette meg az alapot, mikor arról döntött, hogy Németország akár hitelfelvétellel 1000 milliárd eurót is kitevő, részben katonai fejlesztési programot hajthat végre.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetőjének javaslata: közös fegyverbeszerzési eljárás létrehozása az összes tagállam számára. Emellett egy 150 milliárd eurós védelmi alapot javasolt, ami lehetővé tenné a katonai kiadások növelését a költségvetési szabályok lazításával, amire az egyetlen ésszerű magyarázat a gazdaság háborús költségekkel való felfűtésének szándéka. Tervei szerint kötvénykibocsátással adósodhatnának el a tagállamok, hogy a védelmi kiadásaikat finanszírozhassák. Ezzel jelentősen bővülne Brüsszel hatásköre, csökkenne az egyes kormányok mozgástere, s nagy lépés történne a birodalom létrehozása felé.

Amennyire átláthatom – ha nem számítom a magyar külügyminiszternek, Szijjártó Péternek a Putyin–Trump-megbeszéléssel kapcsolatos pozitív nyilatkozatát –, az európai vezetők közül egyedül Olaf Scholz német kancellár nevezte fontos első lépésnek a tartós és igazságos békéhez vezető úton azt a felvetést, hogy Oroszország és Ukrajna 30 napig kölcsönösen lemondjon az energetikai infrastruktúrára mérendő csapásokról, és üdvözölte a tengeren tervezett tűzszünet előkészületeit is. Csakhogy ő már távozóban van, könnyen mondja azt, amit gondol. Egyébként is, mint fentebb már szóltam erről:

pár óra kellett hozzá, hogy az ukrán fél fityiszt mutasson, amiben annak is szerepe lehet, hogy egyre inkább egyértelművé válik, ha Washington végleg nyélbe üti a kijevi kormánnyal a ritkaföldfém-üzletet, az európaiakra fogja hagyni az ukránok kétségbeejtő helyzetének rendezését.

Kimondva-kimondatlanul ez az üzenete a telefonbeszélgetéssel foglalkozó, eléggé elnagyolt amerikai sajtószóvivői szövegnek, amelyben Ukrajnátszinte mellékesen említette meg. Feltehetően abból kiindulva, hogy az amerikai közönséget nem különösebben foglalkoztatja egy tőlük távoli háború, ha abban nem honfitársaik halnak meg. Trump a Fox News hírtelevízió számára adott nyilatkozatában kifejezetten azt állította: a Putyinnal folytatott beszélgetésben egyáltalán nem került szóba Ukrajna megsegítésének ügye.

Ugyan az európai vezetők tartózkodtak attól, hogy Trumpot megengedő magatartása miatt bírálják, de Putyin ezúttal is megkapta a magáét. Ebben, mint mindig, élen járt a karrierjét a Szovjetunióban parlamenti képviselő apja révén megalapozott, észt származású Kaja Kallas, aki megragadta az alkalmat, s arra figyelmeztetett: Oroszországban nem lehet megbízni. Tegyük hozzá, hogy tanulva a szovjet-orosz vezetők, Mihail Gorbacsov, illetve Borisz Jelcin nyugati átveréseiből, nemkülönben a Putyin-érára eső, 2014 utáni, Kijevben, Minszkben, Isztambulban megszületett egyezségek megszegéséből, immár az orosz vezetés is óvatosabb.

A telefoncsúcs előtt – egyúttal azt is jelezve, hogy ezen a jeles napon sem kell minden idegszálával a Trumppal várható tárgyalásra koncentrálnia – Vlagyimir Putyin felszólalt az Oroszországi Iparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán. Az üzletemberek előtti kihívások között kiemelten foglalkozott a szankcióknak a nemzetközi elszámolásokat, a nemzetközi kereskedelmet érintő kihívásaival. Az orosz államfő szerint „a hazai vállalkozók megtanultak a szankciók viszonyai között dolgozni, alkalmazkodtak hozzájuk, az együttműködés alternatív eljárásait dolgozták ki és valósították meg a külföldi partnerekkel való együttműködés során”. Rámutatott azonban arra, hogy

„A szankciók – nem átmeneti vagy célzott intézkedések, hanem az országunkra stratégiai célok érdekében rendszerszerű mechanizmusokkal gyakorolt nyomás részei. És bárhogy is alakul a helyzet, bármilyen legyen is a nemzetközi kapcsolatrendszer, versenytársainkban mindig meglesz az a vágy, hogy hazánkat visszafogják, gazdasági és technológiai képességeit gyengítsék. Ha korábban az úgynevezett nyugati elitek igyekeztek legalább a tisztesség látszatát kelteni, ma már nem jönnek zavarba. Az embernek az a benyomása, hogy már maguk a kezdeményezők sem tudják, hogy hány korlátozást vezettek be és kivel szemben. De a Pénzügyminisztérium összeszámolta: 28 ezer 595 szankciót róttak ki magán- és jogi személyek ellen. Ez több, mint a világ összes országa ellen bevezetett hátrányos intézkedés együttesen.”

Az orosz elnök szükségesnek tartotta, hogy azok a nyugati cégek, amelyek rendezetten, például a szervizkötelezettségekre is figyelemmel hagyták el az országot, visszatérjenek, de arra is figyelmeztetett: „Mindig találnak majd új módszert a nyomásgyakorlásra, a kerékküllők közé egy bot bedobására”, s felidézte az amerikai kereskedelmi törvénynek eredetileg a szovjet blokk országaira vonatkozott Jackson–Vanik-módosítás hatályon kívül helyezésének körülményeit.

Barack Obama írta alá az úgynevezett Szergej Magnyickij jogállamiság-elszámoltathatóságról szóló 2012. évi törvényt. Putyin szerint „már nem létezett a Szovjetunió, amely ellen annak idején bevezették; az Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatok a legjobbak voltak, jobbak, mint valaha. A módosítás azonban továbbra is érvényben volt. És amikor úgymond törölték, valójában egy Oroszország elleni másik korlátozás váltotta fel. Eltörölték, és azonnal más szankciókat vezettek be”.

Nem kétséges, jó hír az, hogy az Egyesült Államok és Oroszország vezetője 2025. március 18-án érdemben és minden jel szerint indulatok nélkül tárgyalt egymással. Az orosz közlemény partnerként szólt az Egyesült Államokról, többször is elismerően fogalmazott Donald Trump törekvéseiről, pozitív szerepéről a tárgyalási folyamatban. Előre mutató volt Karoline Leavitt, a washingtoni adminisztráció sajtótitkárának fentebb már hivatkozott nyilatkozata is, aki azt emelte ki, ami némileg más megfogalmazásban a moszkvai közleményben is szerepelt, hogy

„békére és tűzszünetre van szükség az ukrajnai háborúban. Mindkét vezető egyetértett abban, hogy ennek a konfliktusnak tartós békével kell véget érnie. Hangsúlyozták továbbá az Egyesült Államok és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolatok javításának szükségességét. (…) Ennek a konfliktusnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és már régen be kellett volna fejezni őszinte és jóhiszemű béketörekvésekkel.”

Megnyugtató, hogy Donald Trump érdeklődést tanúsított az orosz félnek az e cikk kiegészítésében felsorolt érvei iránt az Ukrajna területén folyó háború kérdésében. Egészen másnap hajnalig, az egyik orosz kőolajvezetékhez tartozó bázist ért ukrán dróntámadásig reményre adott okot, hogy az amerikai elnök kérésére Putyin azonnal parancsot adott az ukrajnai energiarendszer elleni támadások leállítására. Ugyanilyen készséges volt a Fekete-tengeri hajózás biztonságát célzó washingtoni javaslat elfogadásában. Trump viszont elégedetten nyugtázhatta, hogy 175–175 hadifogoly cseréjére kerül sor, amit az orosz fél oroszországi kórházakban ápolt 23 súlyos sérült Ukrajnának átadásával egészített ki a megbeszélés részeként.

Megegyeztek abban is, hogy orosz–amerikai szakértői csoportokat hoznak létre a vitás kérdések tisztázására, az egyezmények előkészítésére. Eszmét cseréltek a közel-keleti helyzetről, a Vörös-tenger régiójában kialakult feszültség kezeléséről, a globális biztonságnak az atomfegyverekkel összefüggő vetületeiről, a két országot kölcsönösen érintő gazdasági és energetikai témákról. Az amerikai elnök támogatta az orosz indítványt egy amerikai–orosz jégkorongválogatott mérkőzés megszervezéséről. Ám mindez együtt sem írhatja felül azt az alaphelyzetet, hogy a kapitalista világ a válságsorozatok közepette a globális erőviszonyok újabb átrendezésének időszakát éli, ami eddig soha nem történt meg véres összecsapások nélkül. Ne legyen igazam, de ennek a mostaninak még csak az elején vagyunk…#

Kabai Domokos Lajos