Túl a Tőkén mozgalom néven baloldali tömörülés alakult Budapesten, 2025. március 8-án. Nem kétséges, hogy az alapítók kemény fába vágták a fejszéjüket. Aligha mondok újat azzal, hogy a mai Magyarországon nincs erre tömegigény. Ennek oka azonban nem csupán országhatárokon belüli, hiszen

a kapitalizmus mai korszakában – a társadalmi-gazdasági rendszer öntörvényű folyamatai, érdekviszonyai következtében – a közösségek szétesettségére, az egyének elszigeteltségére vezethető vissza a saját hosszú távú érdekek védelmére szerveződés iránti érdektelenség.

A hálózatszerűen bonyolult tőkerendszer által láthatatlanul finanszírozott politikai pártok, kormányok és médiumok mechanizmusai között elveszett egyén megfosztatik az érdemi képviselettől, a szakszervezetektől, a szolidáris munkatársi és családi közösségtől, s persze sokkal inkább, mint bármikor, elidegenedik saját tevékenységétől és önmagától is. A bérből és fizetésből élők – köztük a magasabban képzettek, akiknek többsége elvesztette értelmiségi funkcióját – közposztálybeli, valójában nyárspolgári életmódra vágynak, miként az Szalai Erzsébet: Mi a munka és mi a kapitalizmus? című, nemrég megjelent, általam a 133. Bekiáltásban, a Tabu lett a munkás, a gyár, a kizsákmányolás című cikkben már bemutatott esszékötetéből is kitűnik.

Ám a helyzet ennél is bonyolultabb. Miként Szalai rámutat: a tőke–munka viszony, tehát a kizsákmányoló és a kizsákmányolt szerepének elrejtése mindkét fél „lelki” érdeke. A burzsoázia egyedei is „belerokkan(nak) abba a felismerésbe, hogy ő(k) kizsákmányoló(k), és egy ilyen közösség része(i). Az adott pillanatban mindenkinek (értsd: a dolgozóknak, a tőkéseknek is – KDL) könnyebb, ha az igen tágan értelmezett középosztályhoz, vagy ellenkezőleg, valamely társadalmi kisebbséghez tartozónak érezheti magát.” (69.o.)

Több marxista gondolkodó felismerése, hogy 1968 után a munkásmozgalom végképp kifulladt, a munkásosztály megszűnt politikai szubjektum lenni, ezzel pedig a munkásság eltűnt a szemünk elől, így a társadalomtudományos gondolkodás fókuszából is. Mindez részben oka, részben következménye annak, hogy nemkívánatossá vált a világ megváltoztatásának, az alul lévő társadalmi csoportok ügyének felkarolása. Miként Szalai írja:

„A neoliberális újkapitalizmusban a korábbi küldetéses értelmiségi szerep felbomlik, és vele a munkásság gramsci értelemben vett szerves értelmisége is. Nyomokban ugyan még jelen van, de nincs ereje ahhoz, hogy megfogalmazza a munkásság adott korral adekvát ideológiáját, és tematizálja, képviselje annak érdekeit.” (70.o.)

S ha ez nem lenne elég, a Túl a Tőkén mozgalmárainak fejében bizonyára megfordul az is, amit Lukács György filozófus 1971. április 16-án az Yvon Bourdet marxista történész-szociológussal folytatott beszélgetésben mondott: „Olyan nincs, hogy az értelmiségiek demokratikus mozgalmat hozzanak létre, mert erre nem képesek.” (Eszmélet, 131. szám, 114.o.) Ennek ellenére, azok, akik március 8-án létrehozták a kapitalizmuskritikus tömörülést, mégis a tőkén túlra tekintenek, mert úgy gondolják, hogy a kedvezőtlen környezet ellenére, a részvétlenség, az érdektelenség közepette sem hallgatnak arról, amit tudván tudnak.

A névválasztásban Mészáros István: A tőkén túl című monumentális, négykötetes műve játszott szerepet. Ebben nem pusztán a kapitalizmust, hanem a tőkeviszonyt kutatta az idehaza alig ismert, viszont világszerte nagy hatású marxista filozófus. A tőke–munka–állam hármasában vizsgálta a szovjet típusú szocializmus társadalmait is, melyeket, genezisükre utalva, posztkapitalistának nevezett. A most alakult kapitalizmuskritikus mozgalom neve tehát a múltunkra, s a feltételezhető jövőre egyaránt utal. Előzményeként a Bekiáltás tavaly októberben Kapitalizmuskritikus mozgalom szerveződik címmel adott hírt a Kapitalizmus vesztesei, szerveződjetek! jelszó alatti zászlóbontásról, amelynek fő mozzanataként elfogadták a

Kiáltvány a kapitalizmus vesztesei érdekében című dokumentumot.

Ennek bevezetője szerint „Magyarországon – az 1989-es fordulat után 35 évvel – végleg nyilvánvalóvá vált a régi-új rendszer csődje. Mára a társadalom jó része reménytelennek érzi a helyzetet, mert úgy véli, hogy ez az állapot végleges. Ennek hátterében az áll, hogy a külső tőkés erőktől függő kapitalizmus nem képes a társadalmi igazságosságra épülő, mindenkinek méltó életviszonyokat kínáló országot létrehozni.”

A Marx Károly Társaság pártfogásával tavaly októberben összehívott baloldali fórum résztvevői úgy döntöttek, hogy ideiglenes egyeztető bizottságot bíznak meg az alapító ülés előkészítésével. Tagjai széles körű konzultációval állították össze a március 8-ai rendezvény előterjesztését. Az ország társadalmi–gazdasági helyzetét összefoglaló rész szerint a hazai állapotok fő jellemzői:

♦ a régi-új, a külső tőkés erőktől függő rendszer tartós berendezkedése, ugyanakkor csődje,
♦ a dolgozók kettős, nemzetközi és hazai kizsákmányolása,
♦ a jövedelmi különbségek elviselhetetlenné válása, a nép több mint fele életszínvonalának a társadalmi minimumon vagy az alatt tartósítása.

Az alapító közgyűlés résztvevői hosszú távú célként fogadták el az ország újgyarmati jellegű kiszolgáltatottságának lazítását, majd felszámolását, egy új, közösségi társadalom alapjainak megteremtését, s a kapitalista viszonyokból az új, közösségi társadalomba elvezetését. Középtávú célok:

♦ A kapitalizmus közvetlen vesztesein túl a látszólag nyertesek számára is annak bemutatása, hogy hosszú távon utóbbiak szintén kárvallottjai a környezet felélésének, az emberi kapcsolatok elsorvasztásának, a különböző társadalmi rétegek, csoportok egymás elleni kijátszásának, az ország újgyarmati jellegű kiszolgáltatottságának.
♦ A társadalom egésze számára annak felvázolása, miként haladhatók meg a mai viszonyok.
♦ Jelentős politikai érdekérvényesítő mozgalom szervezése.

Mindehhez rövidtávú célként a következők szerepelnek a dokumentumban: „Tudatosítani a vesztesekben, hogy a kapitalista rendszer lényegéből fakad a társadalmi igazságtalanság, a gazdasági és a szociális esélyegyenlőtlenség, tehát a társadalmi igazságosság, az esélyegyenlőség megteremtése csak a rendszer lebontásától remélhető, s ennek érdekében szerveződniük kell!” Az alapítók szerint a Túl a Tőkén mozgalom azzal szolgálhatja a célok elérését, ha

Az alakuló ülés megválasztotta az elnökséget, amelynek tagjai: Kerekes Zsuzsa, Schiffer András, Szanyi Tibor, Szász Gábor, Zollai András. Feladatuk, hogy az alapító dokumentumban és az elhangzottak alapján készítsék elő az első közgyűlést, amely megtárgyalhatja a szervezési és működési szabályzatot. Várhatóan egyeztető bizottságot, szervezési, elméleti, ismeretterjesztési, kommunikációs munkacsoportot hoznak létre, s megkezdik az aktivista hálózat kialakítását. A Túl a Tőkén mozgalom a most kialakítás alatt lévő Facebook-oldalán tájékoztatja a fejleményekről az érdeklődőket.

Minthogy az előkészítésből magam is vállaltam szerepet, a kedvezőtlen körülmények miatt talán nem tűnik okvetetlenkedésnek, ha itt is felhívom a figyelmet arra, hogy ebben a helyzetben a világrendszer-elemzést tartom a legfontosabbnak, s olyan fórumok megteremtését, kiadványok, nyilatkozatok szerkesztését, amelyeket tudatosan egyre szélesebb, s minél több fiatal bevonásával lehet a bérből és fizetésből élők körében terjeszteni. Noam Chomsky kifejezésével ne „a médiával kart-kart karban öltve táncoló”, megélhetési politikusok napi politikai bulvárkínálatára kell fókuszálni, hanem a kapitalizmus világfolyamatainak elemzésére, s ennek alapján az európai, a kelet-európai, a magyarországi folyamatokra; ne az egyes politikai események, politikusi megnyilatkozások egymástól elszigetelt magyarázására, hanem a folyamatok részeként való értelmezésükre! #

Kabai Domokos Lajos