A brutális székesfehérvári rabok magatartása sem független a magyar társadalom állapotaitól. Egyszerre vagyunk tettesek és áldozatok, mi magunk is!

Ehhez már – a blog címével szólván – a kiáltás is kevés. Nem bekiáltani, üvölteni kell először azért, ami a Facebookon keresztül a Blikk január 5-i közlése nyomán jutott el hozzám: „Széklábbal erőszakolták meg Márkot (16) a börtönben”. Aztán üvölteni kell a finomkodó kommentek miatt is. Mintha nem érintette volna meg eléggé mélyen magyar véreimet a szexuális perverzitásnak az a kegyetlensége, amivel módszeresen kikészítették a 16 évesen előzetes letartóztatásba került fiút egy 34 fős (!) cellában.

Az első, távolságtartóan tárgyszerű hozzászólásokra még csupán azzal reagáltam: „Mindig gondoljon a saját – valamilyen kisiklás miatt bajba került – gyerekére is mindenki, aki börtönnel akarja megoldani a szociális és az oktatási kérdéseket Magyarországon!” De mikor ezt követően a „Bocsi, de a vezetés a hibás...” kezdetű bejegyzés jelent meg az üzenő-felületen, már eldurrant az agyam, és bevertem a gépbe, hogy „Szerintem Putyin is, meg Obama is hibás. Magyarok soha, semmilyen körülmények között!”

A szövegem azzal folytatódott, hogy nyilván nem hibás a történtekért sem a kormányunk, sem a parlamentünk, amely már a 12 éves gyerekeket is büntethetőnek rendelte a jó magyar nép legnagyobb megelégedésére. Persze szigorúan keresztényi alapon! Mert a jó magyar nép soha nem lát előre legalább egy lépéssel, amikor a hatalom legvadabb intézkedéseihez tapsol 1000 évre visszamenőleg.

De nem tehetnek a dologról a magyar népnek a cellában lévő, részben szintén fiatalkorú tagjai sem, akik asszisztáltak egyik társuk brutális megerőszakolásához, ami jelen esetben a középkori karóba húzáshoz hasonló aktussal zárult. Tényleg nem? A passzív asszisztencia tagjai már csak statisztikai alapon sem lehettek kivétel nélkül szadista állatok – jóllehet börtönön kívül nehezen képzelheti el valaki, hogy az ottani viszonyok között hogyan deformálódhat el szinte bárkinek a személyisége. E distinkció mellett okkal állítható: vélhetően csupán a börtönökön kívüli társadalomban uralkodó magatartás-mintát követték a többiek, amikor abból indultak ki, hogy nincs közük a dologhoz, cselekedjék helyettük más!

Az adott intézetben uralkodó állapotokra nem veszteget szót a Blikk cikke. Nem tudjuk meg, hogy indult-e vizsgálat az őrök ellen, akikről nehezen hihető, hogy ne tudtak volna legalább részben arról, ami a cellában, hosszabb időn keresztül történik. Persze, ha nem tudtak róla, az legalább akkora baj, mintha tudtak. Utóbbi esetben feltételezhető, hogy a magyar népnek az adott helyzetben hatalommal felruházott tagjai abból indultak ki: amíg az őrizetükre rendeltek egymással vannak elfoglalva, addig sem kell százszázalékos munkát végezniük; például nem kell ügyelniük a letartóztatottak testi épségére. Ismerős ennek a szolga-mentalitásnak a megnyilvánulása annyi, de annyi más szituációból, csakhogy általában – főleg, ha nem közvetlenül minket érint, illetve nem ennyire brutálisak a következményei – elnézően mosolygunk fölötte.

Mi vagyunk egyszerre a tettesek és az áldozatok is! Bizony, Magyar Véreim – mi! Együtt hoztuk ezt is össze, akik kitermeltük magunkból ezeket a viszonyokat, és nem igazán teszünk ellenük semmit. Hagyjuk, hogy pokollá változzék az életünk a börtönökön belül és a börtönökön kívül. A valaha volt legvidámabb barakk országát két és fél évtized alatt sikerült a legszomorúbb barakk országává tennünk – megengedem, némi külső illúziókeltés hatására, amelyben szorgosan közreműködött a rendszerváltásig nyugatjáró értelmiségünk szűk csoportja. Gratuláljunk hozzá! De elsősorban önmagunknak ám! BOCSI!#