„A kormány lomhán nézi Fél-Magyarország halálvergődését.”

A Nobel-díjas kém című dokumentumregényben mindjárt az első oldalakon áthallásos szövegekre bukkantam. Wisinger István most megjelent könyve Szent-Györgyi Albert életéről a Szegedet 1879-ben romba döntő tiszai árvíz következményeinek leírásával kezdődik. Wisinger a Pesti Napló tudósítását idézi az akkori állapotokról:

„Egy hét óta az Alföld szíve, Szeged óriási vízárral küzd. Az idei vízveszély sokkal nagyobb minden eddiginél. S hol van ilyenkor a magyar kormány? Sehol. – Egykor, mikor csak remélni volt szabad, sóhajtoztunk a magyar kormány után, ettől vártunk boldogulást, – és ma keserű fájdalommal tapasztaljuk, hogy az osztrák kormány is többet törődött az ország szeme fényével.”

Talán a higgadt olvasónak fölösleges magyaráznom, hogy amikor ezt a szöveget hozom ide, akkor erre nem az a válasz, hogy a néhány évvel ezelőtti árvíz idején Orbán Viktor gumicsizmában járkált a gáton, hanem – az árvízzel összefüggésben is – arról, amit így mutat be maga Mikszáth Kálmán a Szegedi Napló munkatársaként:

Szeged „évszázadok óta maga nem győzi a gátak emelését, fönntartását, mert azok költségei fölemésztik a kommunitás költségeit”. S hogy kétség se maradjon a bajok gyökeréről, Mikszáth így általánosítja azt, amit a helyszínen, a védelmi vonalakat járva tapasztalt: „Oka ennek, hogy a kormány bűnös telhetetlenségében… lomhán nézi Fél-Magyarországnak évről-évre megújuló halálvergődését”.

Nem olybá tűnik-e fel, hogy a félig-meddig mai külső erő, a mostani magyarországi kabinet által nyilvánosan annyiszor kárhoztatott Brüsszel – az egykori osztrák Habsburg hatalom bizonyos értelemben mai megfelelője – mintha nagyobb támasza lenne az országnak, az itt élők valóságos érdekei védelmének, mint a magyar kormány? Nem támadhat-e az a képzete az embernek, hogy Hunniában, sok tekintetben 1879 óta is állni látszik az idő? #

Címkép: A könyv borítójának részlete