Az USA-val való konfrontáció új szakaszának kezdetén áll Oroszország – állítja egy moszkvai közíró.

Vége a mézesheteknek Trumppal, amelyek egyébként soha nem is léteztek – írja az Ekho Moskvi rádió honlapjának ellenzéki bloggere, Andrej Illarionov* közgazdász.

Pontosan így van – válaszoltam Amerikában élő ismerősömnek, akitől a poszt linkjét kaptam. Csakhogy a nyugati, s részben az orosz sajtó értékelésével ellentétben, a Kreml vezetői, s az állami televízióban megszólaló, Putyin politikáját magukénak valló közéleti szereplők mindig hűtötték a kedélyeket. Már amennyire jól ítélem meg ezt az orosz állami tévé napi közéleti műsoraiból, és az interneten általam olvasott, különféle orosz lapok cikkeiből. Ezek alapján az emlékezetemben úgy él: legfeljebb arról beszéltek a hivatalos álláspontot magyarázók, Hillary Clintonról már tudjuk, hogy konfliktuspárti, Donald Trump viszont tiszta lappal indul. De feltételezzük, hogy ő is az amerikai érdekeket fogja képviselni, mert mi mást. Úgyhogy az Ekho Moskvi publicistájának felismerése nekem nem meglepetés.

A cikkben többek között azt olvasom, hogy »az elmúlt szűk egy hónap teljesen eltemette a Kreml adminisztrációjának valamifajta reményét a „két deli legény” közötti különös viszony lehetőségével kapcsolatban«. Mert a szerző szerint alaptalanok voltak az orosz–amerikai viszony újrakezdéséhez fűződő ábrándok, a szankciók eltörléséhez, a Krím annektálásának elismeréséhez fűződő remények. Az USA-val való konfrontáció új szakaszának kezdetén áll Oroszország. Méghozzá olyan konfliktus előtt, amely keményebb lesz, mint volt az Obama-adminisztráció alatt. És annál is súlyosabb, mint amit Hillary Clinton megválasztása esetén éltünk volna meg – írja Andrej Illarionov. A moszkvai szerző szerint a Kreml, mindenekelőtt Putyin legdurvább hibája, hogy mindenféle módon, tevőlegesen is támogatta, sőt biztosította Donald Trump megválasztását. (Sic!) Nem zárható ki, hogy végül az új amerikai elnök a jelenlegi oroszországi rendszer sírásóinak egyike lesz, s úgy vonul be a történelemkönyvekbe, mint a különleges elterelő hadmozdulatok legjelentékenyebb képviselője.

Trump felfelé srófolja az árat

El kellene dönteni végre, hogy Putyin ültette-e az elnöki székbe Trumpot, avagy Trump verte és veri át Putyint! Illarionov ugyanis, a befolyásos amerikai médiumok szerkesztőihez  hasonlóan, a két állítást egyszerre tálalja fel nekünk. Ahhoz persze kétség nem fér, hogy az új amerikai adminisztráció megnyilatkozásai egyáltalán nem tanúskodnak engedékenységről, következetlenségről annál inkább. Moszkvai hivatalos körök ezt részben azzal magyarázzák, hogy a Trump-adminisztráció még sorainak rendezésével van elfoglalva, egyelőre nem határozott a külpolitikával kapcsolatos irányvonalról.

A külső megfigyelő pedig esetleg azt szűrheti le az új amerikai kormányzati tényezők ellentmondásos szövegeiből, vagy a múlt heti bonni külügyminiszteri, illetve a müncheni biztonsági konferencián tapasztalt amerikai magatartásból, hogy egyelőre a méricskélésnél tartanak. Ha tesznek is majdan engedményeket, annak bizonyosan felsrófolják az árát. Ennek jegyében kezdődött el a húzd meg, ereszd meg. Például az említett múlt heti konferenciákon és a hozzájuk kapcsolódó diplomáciai megbeszéléseken a nyugatiak közül többen, egyebek mellett, a Délkelet-Ukrajnával kapcsolatos minszki megállapodás teljesítéséhez kötötték az Oroszország elleni szankciók feloldását.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azonban ellentámadásba ment át. Előbb freudi elszólásnak minősítette Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének kijelentését, mely szerint azt várják, hogy Oroszország egyoldalú lépések megtételére kényszerítse a terület autonómiájáért küzdőket. Lavrov szerint ennek az volt a burkolt üzenete, hogy Kijevet lényegében felmentik a vállalt kötelezettségek teljesítése alól. Egyúttal kijelentette: Moszkva érvényt akar szerezni a Kelet-Ukrajna helyzetét normalizáló, Németország és Franciaország bábáskodásával létrejött megállapodásnak, de „Mi sem függesztjük fel az Európai Unió elleni szankcióinkat mindaddig, amíg az egyezmény nem teljesül”.

Útlevél a donyeckieknek

Lehet erre azt mondani, hogy a szankciók Oroszországnak nagyobb gondot jelentenek, mint fordítva. De ez csak részben van így. Mert gőzerővel folyik a belső termelés felfuttatása, az európai termékek ázsiaiakkal és dél-amerikaiakkal történő kiváltása. Hozzá sokakat frusztrálhat, hogy miközben az Unió sok cége igencsak kárvallottja ennek a politikának, s jó néhány élelmiszerbeszállító került padlóra, az USA nagyobb cégei lassan elfoglalják az EU-vállalatok helyét az orosz piacon.

Politikai szempontból azonban ennél figyelemre méltóbb, hogy Lavrov fenti mondatával új hangot ütött meg a Kreml. Ráadásul ezt a hangot azzal erősítette fel az orosz fél, hogy ugyanazon a napon Putyin elnök aláírta a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság által kiadott útlevelek Moszkva általi elismeréséről intézkedő rendeletet. Az indoklás szerint, humanitárius okokból. Annak érdekében, hogy megkönnyítsék a kijevi oldal felől újabban már közlekedési blokád alá is vett területek lakosságának oroszországi munkavállalását, gyógykezelését, tanulását, rokonlátogatását.

Mindazonáltal az Ekho Moskvi publicistájának felvetéseit más összefüggésben is szemlélhetjük. Arról is szó lehet, hogy a liberális nyugati sajtó – s ennek nyomán a moszkvai ellenzéki közírók is – az amerikai választási kampány alatt, majd azt követően mértéken felül hivatkoztak és hivatkoznak Trump moszkvai kapcsolataira. A cél világos: azt gondolták, és gondolják, nem is alaptalanul, hogy ez fontos tényező lesz az elnöki címre aspiráló üzletember karaktergyilkosságában. Ennek oroszországi ellenpontjaként folyt és folyik Putyin bírálata a hazai ellenzéki sajtóban, de aminek egyelőre nincs sok foganatja.

Putyin népszerűsége töretlen

A Kreml jelenlegi vezetése melletti elfogultsággal aligha vádolható, hiszen részben Nyugatról finanszírozott, s emiatt a hatóságok részéről külön regisztrációra és eljárásokra kötelezett Levada-Központ közvélemény-kutató januári adatai szerint a lakosság jelentékeny hányada úgy véli, a korábbi megtorpanás után ismét jó irányban mennek a dolgok Oroszországban. Putyin népszerűsége pedig nem hogy töretlen, de egyenesen csúcson van.

Az intézet február 15-én tette közzé annak a reprezentatív közvélemény-kutatásnak az eredményét, ami január végén zajlott. Arról kérdezték a tizennyolc év fölöttieket, milyen a viszonyuk Oroszország, illetve a Szovjetunió vezetőihez: Gorbacsovhoz, Jelcinhez, Hruscsovhoz, Andropovhoz, Leninhez, II. Miklóshoz, Sztálinhoz, Brezsnyevhez, Putyinhoz. Mindegyik személy esetében egyet választhattak a felkínált, a poszt alatti orosz nyelvű grafikon mellett megadott válaszlehetőségek közül: rajongással, tisztelettel, szimpátiával, közömbösen, ellenségesen (ingerülten), félelemmel, utálattal (gyűlölettel), nem tud válaszolni. Eszerint – az első három válaszlehetőség figyelembe vételével – Putyin elfogadottsága 83 százalékos. A többiek mutatója így alakul: Brezsnyev – 47%, Sztálin – 46% (a korábbiakhoz képest növekvő érték – KDL), II. Miklós – 46%, Lenin – 44%, Andropov – 37%, Hruscsov – 27%, Jelcin – 16%, Gorbacsov – 15%.

Kína lesz az USA igazi próbatétele

Persze, ettől még bármikor csökkenhet a jelenlegi orosz államfő iránti bizalom. Főleg, ha kiderülne, hogy helytelenül mérte fel az USA-val való kapcsolatépítés lehetőségét. Ám ezzel összefüggésben csak megismételni tudom, amit fentebb már leírtam. Azt érzékeltem, hogy nem Putyin és a környezetében lévők keltettek túlzó reményeket a Trump-adminisztráció iránt – már ha egyáltalán –, hanem a Trump és Putyin ellenes média, illetve a két ország közötti feszültség élezésében érdekelt politikusok. Ám ez, vagyis az Oroszországgal szembeni, szóban, illetve tettekben, például a határokhoz közeli NATO-hadgyakorlatokban megnyilvánuló erődemonstráció a szándékolttal ellentétes hatást válthat ki az oroszok nagy többségéből. Ők ugyanis hasonló történelmi helyzetekben már nem egyszer bizonyították, hogy a hazájuk védelmében készek vezetőik köré csoportosulni, bármi legyen is egyébként a véleményük róluk.

Amúgy pedig logikus lépés lenne bármelyik amerikai elnöktől a Moszkvával való kapcsolatok normalizálása, hogy annál inkább koncentrálhasson a kínai kihívásra. Mert az előttünk lévő időszakban nem az orosz kérdés, hanem a kínai lesz az igazi próbatétel az USA számára. Az a Kína állítja majd kihívás elé, amelynek külügyminisztere legutóbb épp a múlt heti müncheni konferencián állt ki határozottan az orosz-kínai együttműködés mellett. Úgyhogy van miről morfondírozniuk a washingtoni döntéshozóknak. #

* Andrej Illarionov az "ifjú-liberálisoktól" maradt egy évig Putyin mellett, de gyorsan eltávolitották. Ma a legradikálisabb ellenfele a hivatalos Oroszországnak. (Kemény László közlése)

CÍMKÉP: Sosem ülhetnek egy lovon – ez a mém már megszületésekor hamis üzenetet hordozott (Greg Palmer montázsa) Alább a cikkben ismertetett, az oroszországi és szovjetunióbeli vezetők népszerűségével kapcsolatos közvélemény-kutatás áttekintő grafikonja (Levada-Központ)