BEKIÁLTÁS

2024.már.10.
Írta: Kabai Domokos Lajos 3 komment

1239. BEKIÁLTÁS: Sulyok Tamás államfői és egyéni korlátai

gazdatuntetespest2024-03-10-index.JPG

CÍMKÉP: Miközben Budán az államfő beiktatása zajlott, Pestre gazdatüntetést szerveztek. Valamivel a kezdés előtt mindössze 30 ember és egy traktor várakozott egy Népligethez közeli parkolóban, ám a Parlamentig az sem mehetett el – A kiszolgáltatottságra, a szolgalelkűségre, a megfelelési kényszerre, az akár a legpitiánerebb suskusokban való érdekeltségekre visszavezethető ellenállás hiánya is az oka a „majd csak lesz valahogy” gondolkodásmódnak, amin a határozott ígéretekkel előállt köztársasági elnök, az igencsak erős korlátok és a magával cipelt terhei miatt aligha orvosolhat (Fotó: Tövissi Bence / Index)

Az elmúlt hetek közéleti zajától befolyásolva, nem éppen kedvező előfeltevésekkel gondoltam az új államfő, Sulyok Tamás március 10-ei beiktatási beszédére. Azt latolgattam, hogy ha írnék róla, akkor ilyesféle címet adnék a cikkemnek: Kissé szürke, kissé szolgalelkű az elnökünk, épp olyan, mint mi magunk”. Remélem, az olvasó észreveszi, hogy a jellemzés olyan, amilyen, de az önreflexiónak is teret nyit. Aztán szembejött a valóság. Miután meghallgattam őt, azt írtam egy jegyzetlapra:

Tovább

1238. BEKIÁLTÁS: Biden és Putyin látomása a jövőről

biden-putyin2011-03-11moszkva-taszsz_1.jpg

CÍMKÉP: Joe Biden és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozója 2011. március 11-én – Vajon tényleg csak a fiatalokon múlik a jövő, miként ezt Putyin vizionálta, s nem a nagyhatalmak háborús héjáin? (Fotó: TASZSZ)

I see a future... / Látok egy a jövőt... – harsogta szokásos, tempós gyaloglásom közben az okos-telefonomból a New York Public Radionak az időeltolódás miatt ott még kora reggeli adásában Joe Biden. Az elnök március 7-éről 8-ára virradóan a nemzethez intézett, több száz válogatott – néhány dühös beszólótól eltekintve – fölöttébb lelkes hallgatóság előtt elhangzott beszédéből erre fókuszált a WNYC-közszolgálati adó. (A rádió honlapján a a fényléptől lejjebb lévő felvételen 56:25-től) Az ujjongás, a helyekről felpattogás, a tapsorkán azonban csak az elengedhetetlen show része volt. Amire fölkaptam a fejem: Biden igen gyakran élt a „jövő” kifejezéssel. Mint utólag megszámoltam: összesen huszonkétszer. Ez is csak azért volt érdekes számomra, mert

Tovább

1237. BEKIÁLTÁS: A téesz nem vette el a földet

Tények alapján a földkérdéshez kapcsolódó sérelmekről

magyartanya1956printest-erich_lessing.jpg

CÍMKÉP: MAGYAR TANYA, 1956 – A kényszerrel beadatott föld a tulajdonosok nevén maradt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a téesz megszűnése után, a felmenők halálát követően, én magam is örököltem az eredetileg anyai és apai nagyszülők nevén lévő, bár az öröklések miatti osztódások után viszonylag kis méretű szántót (Fotó: Erich Lessing / Printerest)

Dédnagyapja hajdani tanyájának életét elevenítette föl ifjú barátom az egyik hetilapban. A jogász végzettségű, de műkedvelő helytörténészként is kutakodó fiatalember általában tárgyszerűen fogalmazott. Viszont talán az egyik nemzedékről a másikra öröklődő szóhasználat, nem utolsó sorban a rendszerváltás utáni politikusok szavazatszerzést szolgáló emlékezetpolitizálásának hatása alatt egy pontatlanság is bekerült a szövegbe:

Tovább

1236. BEKIÁLTÁS: KERESD AZ ÓRIÁSTEKNŐST!

A globális internetes zavar margójára

2024-02-26albateknosvizfestmenykeskeny.jpg

CÍMKÉP: Az unokám óriásteknőse az óceánok szennyezésével küzd, miközben az emberiség az információs hulladéktömegben fuldoklik, s az internetes hálózatokon vergődik. 

Ez itt a reklám helye. És mégsem, mert az internetes világhálót használók gondjai jelennek meg a cikkben. A Facebookkal való több hónapi küzdelmeim tegnap, 2024. március 5-én érték el az eddigi csúcspontot. Ezért az alábbi szöveget tettem közzé, ahol csak tudtam:

Tovább

1235. BEKIÁLTÁS: A kommunista eszme úgymond bűnéről

lenin-engels-marx.jpg

CÍMKÉP: ELŐRE, A KOMMUNIZMUS GYŐZELMÉÉRT! A marxi–engelsi–lenini életmű szentháromságtanná silányítását használják a kapitalizmus igazolásához a mai propagandisták

„Ez egy eredendően bűnös eszme” – kaptam fel a fejem a mondatra, ami az M5 tévécsatorna Kommentár Klub február 25-ei adásában hangzott el. Történt mindez a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Ilyenkor még többen hajlamosak elhamarkodott kijelentésekre, holott

Tovább

1234. BEKIÁLTÁS: A világ képe a moszkvai médiában

szolovjevvecser.jpg

Vlagyimir Szolovjov, az orosz média talán leghatásosabb, az EU szankciós listán lévő műsorvezetője így vezette fel szarkasztikusan a február 28-ai vitaműsorában a Joe Biden-bejátszást, amelyben az amerikai elnök saját cionizmusával kérkedett: Biden, természetesen, abszolút a mi jelöltünk, támogatjuk Bident a választásokon, még ha a rabbi nem is. Én azt mondom: Te igazi cionista vagy. És mi zsidók, mindannyian jól értjük ezt. Biden, mi veled vagyunk!”

Bizonyára most is lesznek, akiket elborzaszt majd ez az összeállítás. Merthogy orosz propagandaként fogja fel. De mert nem kívánok változtatni a Bekiáltás tíz évvel ezelőtti egyik célján – a világot moszkvai, s minden más szemszögből is be kell mutatni ahhoz, hogy érdemben összevethető legyen azzal a képpel, ami a torzítva jelenik meg róla – most egy olyan összeállítással állok elő, amire még nem került sor ezen a felületen:

Tovább

1233. BEKIÁLTÁS: Macron-vezér vérfagyasztó felvetése

Eddig tizenöt lépésben zajlott Oroszország bekerítése

macronparizs2024-02-26supportofukraine-videokep.jpeg

Emmanuel Macron francia elnök az Ukrajnát támogató, 2024. február 26-ai párizsi konferencián elhangzott mondatai sokakat meghökkentettek a NATO-ban, illetve az Európai Unió fővárosaiban, de látom a fokozatosságot is a Nyugat előrenyomulásában (videókép)

Emmanuel Macron francia elnök február 26-án, egy párizsi konferencián kijelentette, hogy nem zárható ki nyugati csapatok Ukrajnába küldése. A Politico szerint, a tanácskozást követő sajtótájékoztatón azt mondta:

Tovább

1232. BEKIÁLTÁS: Nuland Oroszország miatt kesereg

A világban uralkodó fasiszta-imperializmusért lelkesedik a Nyugat

nulandvictoriacnnamanpour2024-02-20.jpg

Victoria Nuland a CNN 2024. február 20-ai adásában – Abban a kilencéves borzalomban, amit az oroszországi lakosság a Szovjetunió szétesése után elszenvedett, könyékig benne volt a washingtoni és a New York-i döntéshozók keze is. Ugyanúgy, mint az ukrajnai pusztítás megalapozásában.

Victoria Nuland, aki a Clinton- az Obama- és a Biden-kormány alatt az USA minden gazemberségének boszorkánykonyhájában több volt mint szakácssegéd azt nyilatkozta Christiane Amanpournak a CNN-ben adott interjú vége felé:

Tovább

1231. BEKIÁLTÁS: Biden is megfélemlítette Janukovicsot

Újraközlés helyett: Így vált tűzfészek Ukrajnából – 4. A puccs krónikája

2014-02-18kijevmajdanhadiallapot.jpg

Ostromállapot a kijevi főtéren, a Majdanon 2014. február 18-án – Utóbb két grúz mesterlövész állította, hogy kívülről (is) szervezték a vérengzést. A Berkut rohamosztagosai már akkor panaszkodtak, hogy lőfegyver nélkül, alkalmatlan felszereléssel kell szembeszállniuk a képzett szabadcsapatok tagjaival (Fotó: Misztyiszlav Csernov)

Értem én, hogy 2024. február 24-én arról emlékezik meg a világ, hogy Oroszország éppen két éve támadta meg Ukrajnát. Ám miért a hallgatás a Majdan dicsőségesnek mondott forradalmának tizedik évfordulójáról? A háború közepette talán tényleg nem kellene nagy csinnadrattát csapni. De hogy február 23-án miért nem ünnepeltek legalább egy röpke pillanatig azok, akik

Tovább

1230. BEKIÁLTÁS: Halálával is hasznot hajt Navalnij

Londonban hamarabb született meg az ítélet, mint hogy lezárult volna a vizsgálat.

navalnijhalala-2024-02-16elottivideo-euronews.jpg

Ezeknek ott, Londonban elment az eszük! Esetleg a népet nézik teljesen tökkel ütöttnek? Vagy tényleg tudják a tutit, de nem árulhatják el, mert az MI5, a brit titkosszolgálat a gyilkosa? Több ötletem nincs annak a hírnek a magyarázatára, ami most jött velem szembe az Euronews honlapján:

Tovább
süti beállítások módosítása