BEKIÁLTÁS

2024.okt.06.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1299. BEKIÁLTÁS: Magyar Péter a konformistákat képviseli

Hívei a szerinte „együttbűnözés rendszerének” szalonképessé tételét várják tőle

2024-10-05magyarpetermtva-tuntetes-fb-kozvetites.jpg

CÍMKÉP: Magyar Péter és környezete az október 5-ei tüntetésen, ahol megfogalmazása szerint „egy szabad, független és valóban szuverén Magyarországért, amelynek része lenne a valódi közszolgálatiság és a propagandagyár megszüntetése” érdekében való kiállás volt a célAz eddigi ellenzékiekhez képest azzal magyarázom Magyar lelkes fogadtatását, hogy maga is a szavai szerinti „nemzeti együttbűnözés rendszerének” középosztálybeli tömegbázisát jelentő rétegből került ki (Képernyőkép a rendezvény szervezőinek közvetítéséből)

Az Elbától az Amur folyóig terjedő, hatalmas eurázsiai térségben 1990 óta tanácstalan a rázúdult-rázúdított folyamatokat átlátni képtelen tömeg, amely hol a politikai térfél egyik oldalán, hol a másikon hullámzik. Magyarország ennek a hullámzásnak a része, a többi kelet-európai országhoz képest azzal a különbséggel, hogy

Tovább

1297. BEKIÁLTÁS: Az orbáni semlegességi vízió veszélyei

2024-09-25orbansemlegessegibeszed.jpg

CÍMKÉP: A kormányfő a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közvetve maga is elismerte: nemhogy saját koncepciójának nincs tere a transzatlanti-európai szövetségi rendszerben, de a hozzá képest visszafogottabb francia elnök eszméjének sincs jövője – Eközben az ellenzék legföljebb duzzogva bírálja Orbánt, de nem szembesíti az országot a lehetséges következményekkel… (Kép forrása: miniszterelnöki honlap)

Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

„Magyarország a gazdasági semlegesség politikáját meg tudja csinálni” – emelték ki a kormányfő szeptember 25-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényén elhangzott beszédéből a miniszterelnöki honlap szerkesztői. A szövegben mindenekelőtt az áll, hogy

Tovább

1296. BEKIÁLTÁS: Magyar Péter kibújik a felelősség alól

2024-09-25vogelevelinmagyarpeterx.jpg

CÍMKÉP: Amikor még szerető szívvel viseltetett egymás iránt Vogel Evelin és Magyar Péter, bár a hölgy nyilatkozata szerint a választások miatt egy ideje csupán színlelték a viszonyukat – Az én olvasatomban, Magyar Péter és a szélesebb közvélemény előtt továbbra is ismeretlen elvtársi-tanácsadói köre úgy döntött, hogy Budapest működését is kockára teszi annak érdekében, minél később derüljön ki: a király meztelen; a pártépítés továbbra is elmarad a nyilvánosan meghirdetett hangzatos ígéretektől, vállalásoktól (Fotó forrása: Magyar Péter Facebook-oldala)

Végre egy érdemi felvetés Magyar Péter, a Tisza párt elnökének a rajongók által figyelmen kívül hagyott viselt dolgaival kapcsolatban! A Kétfarkú Kutya Párt leendő fővárosi frakciójának tagja, Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester megnyilatkozásának hitelét és erejét az adja, hogy

Tovább

1295.BEKIÁLTÁS: Nem számít az ember, ha Orbánt lehet ekézni

2024-09-17magyarbiztosujszoxxx.jpg

CÍMKÉP: Várhelyi Olivér humán- és állategészségügyért felelős EU-biztosi jelölése kapcsán a magukat baloldalinak tekintő médiumaink szerkesztőinek látóköréből eltűnt a humánum, mert csak az járhatott a fejükben, hogy ennek örvén is Orbánon lehet egyet ütni – A jelek szerint a Várhelyit lejárató hangvételt és az állatokra kihegyező irányt a Politico adta meg (Illusztráció: az Új Szó ajánlójának képernyőképe)  

„Az új uniós bizottságban a magyar biztos az állatjólétet kapja…” – olvasom a hírt a Pozsonyban szerkesztett, magyar nyelvű Új Szó szeptember 17-ei ajánló oldalán, majd a részletező cikk címében. Ám, ha valaki e két lépcsőn is túljut, és az összeollózott tudósításba is belenéz – amit manapság az olvasók jelentékeny hányada nem tesz meg – ennél árnyaltabb képpel szembesül. Kiderül, hogy

Tovább

1294. BEKIÁLTÁS: Mindeközben „Új háború dörög le a lejtőn…”

2024-09-11amerikai-oroszurhajosok.jpg

CÍMKÉP: Az amerikai Donald Roy Pettit vegyészmérnök, az oroszországi Alekszej Ovcsinin parancsnok és Ivan Vagner fedélzeti mérnök a Jurij Gagarin nevét viselő orosz űrhajóskiképző központból (ЦПК) indultak újabb küldetésre szeptember 11-én és érkeztek meg a nemzetközi űrállomásra – Mindeközben egyre kevésbé fogja vissza magát az USA és Nagy-Britannia, amikor immár rá is bólint a nyugati fegyverek oroszországi mélységi területek elleni bevetésére (Fotó: Ivan Timosenko)

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szeptember 11-én, szerdán, Kijevben a háború „drámai eszkalációjának” nevezte azt a hírt, miszerint Irán ballisztikus rakétákat szállított Oroszországnak, amit teheráni kollégája egyébként tagadott. MINDEKÖZBEN a társaságában lévő David Lammy brit külügyminiszterrel együtt ukrán vezető tisztségviselőkkel megvitatta

Tovább

1293. BEKIÁLTÁS: Peking és Moszkva ellenérdekei

Az új világrendben a saját érdekeket a konfliktusok minimalizálásával kellene érvényesíteni

2024-09-04putyinkinaialelnok.jpg

CÍMKÉP: Vlagyimir Putyin és Han Zheng kínai elnökhelyettes Vlagyivosztokban – Előtte mindketten Mongóliában jártak, ahol az orosz elnököt akár le is tartóztathatták volna. Ez azonban, a jelek szerint, nem egyeztethető össze az ázsiai felfogással, amivel egyre inkább meg kell barátkoznia a Nyugatnak, miként azt a kelet felé fordulás jegyében kilencedik alkalommal, a távoli orosz tengermelléken megrendezett fórumon is nyilvánvalóvá tette a malajziai és a kínai díszvendég is. (Fotó forrása az orosz elnök honlapja)

Árnyalásra vár a jelenlegi orosz–kínai kapcsolatok megítélése! Ehhez képest ismeretségi körömben is vannak néhányan, akik a többpólusú világ kialakulásának küszöbén úgy vélik, hogy

Tovább

1292. BEKIÁLTÁS: Bolgár György keddi csúsztatása

2024-09-03bolgargyorgy.jpg

CÍMKÉP: A műsorvezető azt sugallta, mintha ukrajnai kisdiákok lettek volna egy újabb orosz rakétatámadás áldozatai, miközben néhány perccel később saját csatornájának híréből az derült ki: katonai kiképzés folyt az épületben – Újból a hiteles újságírás haldoklásának korszakát éljük (Kép forrása: a Klubrádió Facebook-oldala)

Bolgár György a Klubrádió szeptember 3-ai, Megbeszéljük adása előtt többek között ezt szerepeltette az ajánlásában:

Tovább

1291. BEKIÁLTÁS: Showműsorok a háború árnyékában

2024-09-01shaman.PNG

CÍMKÉP: Shaman egy kozák dallal, kardot forgatva lelkesíti a tömeget egy nagyszabású oroszországi koncerten – Az Interfax jelentése szerint csak augusztus 31-ről szeptember 1-re virradóan az orosz légvédelem az ország 15 régiójában az ukrán hadsereg 158 drónját ,,semlegesítette” (Fotó forrása: képernyőkép Cmotrim.ru)

Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

Mintha elmenne Oroszország mellett a háború. A nyugati és a kijevi várakozásokkal ellentétben ez volt a benyomása Stier Gábornak, aki a közelmúltban járt Moszkvában és a sarkkörön túli Murmanszkban. Mint beszámolójában írta:

Tovább

1290. BEKIÁLTÁS: Háború az internetért

Pavel Durovra Edward Snowden és Julian Assange sorsa várhat

2024-08-00durovmacron.jpg

CÍMKÉP: A Wall Street Journal szerint 2017-ben Franciaország és az Egyesült Arab Emírségek (EAE) szolgálatai közös akcióban törték fel a Telegram-vezérigazgató, Pavel Durov iPhone-ját. Egy évre rá került sor a francia államfő, Emmanuel Macron és Durov közös vacsorájára, ahol az orosz milliárdos nem adta be a derekát – Minden valamire való titkosszolgálat hozzá akart férni a Telegramhoz is [Kép forrása: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images, (baloldali), Bertrand GUAY / AFP, (jobboldali) Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images, center. / Getty Images]

A Nyugatot uraló érdekköröknek sincs szükségük arra, hogy alternatív információk alapján alkossanak képet a világról a tömegek. Miután Oroszország – a maga szempontjából számos cikkemben kifejtett okok miatt – beleugrott a Washington által évtizedeken át előkészített csapdába, s megtámadta Ukrajnát, így

Tovább
süti beállítások módosítása