BEKIÁLTÁS

2022.okt.04.
Írta: Kabai Domokos Lajos

1052. BEKIÁLTÁS: Musk sem hoz békét Ukrajnába

Felháborodtak az ukránok, de a nyugati médiában is többen vádolják Moszkva-pártisággal a milliárdost.

musk_elon_foto-.jpg

„Ukraine-Russia Peace címmel négypontos békejavaslatot tett közzé Twitter-oldalán Elon Reeve Musk, a Tesla alapítója. A javaslatok elfogadásáról vagy elutasításáról szavazhatnak is a látogatók. Íme:

Tovább

1051.BEKIÁLTÁS: Verekedtek az orosz tévében

 A putyinista sztár újságíró műsorában három évvel ezelőtt történt csetepatéval manipulált a Google.

szolovjovverekedes2019-10-19twitter-oldalax.jpg

Az orosz állami televízió „Vecser sz Vlagyimirom Szolovjovim” (Este Vlagyimir Szolovjovval) című, hétfőtől csütörtökig tartó, több órás vitaműsorának második, az ukrajnai helyzetet megvitató részében két résztvevő összeverekedett – tudtam meg a Google-hírek között megjelent egyik videó-megosztásból, amikor október 2-án, reggel bekapcsoltam az iPad-emet. A konfliktust két aspektusa miatt idézem fel. Egyrészt szóba hozhatom, hogy

Tovább

1050. BEKIÁLTÁS: Átvertek a gabonahiánnyal is

Befellegzett a politikusok, köztük az EU vezetőinek, a médiumok és az értelmiség szavahihetőségének.

ursulavonderleyen-tiedemann-grafika-hnd-blog.jpg

Még márciusban, az ezredik Bekiáltás-bejegyzést „ünnepelve” írtam egy cikket azzal a címmel, hogy „Nekem se higgyenek!” Akkor is az „Ukrajna körüli információs háború”-ról értekeztem, tele kétellyel mind a nyugati, mind az oroszországi hírforrásokkal kapcsolatban. Hozzátéve azonban, hogy az események nyolc évvel ezelőtt kezdődött láncolatából feltételezni kellett volna: egyszer eljutunk oda, ahol most tartunk. Miközben persze

Tovább

1049. BEKIÁLTÁS: Ne az (ukrán) államot védd!

A vagy-vagy csapdájába tévedők a mindkét oldalon szenvedő embert veszítik szem elől.

donbassz2017menekulonogyerek.jpg

Kölcsönösen válogatott gorombaságokat vágnak egymás fejéhez az Ukrajna, illetve az Oroszország pártiak a háború miatt. Az egyik internetes rádióban, a szeptember 27-ei reggeli kérdésfeltevés is ezt a megosztottságot tükrözte:

Tovább

1048.BEKIÁLTÁS: Ungár Péter történelmet hamisít

Az a látszat keletkezett, hogy tudása hézagos, vagy csupán pillanatnyi politikai meggondolás vezeti.

ungarpeteratv2022-09-21.jpg

Megállt bennem az ütő, amikor szeptember 21-én este, az ATV Egyenes Beszéd adásából kizúgott a magyar éterbe Ungár Péter mondata:

Tovább

1047.BEKIÁLTÁS: Moszkva részlegesen mozgósít

Putyin orosz elnök részleges mozgósítást jelentett be: 300 ezer főről van szó.

putyin2022-09-21kremlaznap.jpg

RÉSZLEGES MOZGÓSÍTÁS kezdődött 2022. szeptember 21-én Oroszországban a tartalékosok és a katonai képzettségűek behívásával. Vlagyimir Putyin bejelentése után Szergej Sojgu védelmi miniszter

Tovább

1046. BEKIÁLTÁS: Mi a gondom Dobrevékkel?

A felfogásuk legfeljebb arra elég, hogy a haszonleső tőkések más csoportjait hozzák helyzetbe.

dobrevklaraarnyekkormany2022-09-19dkfb-oldala.jpg

Fanyalog az öreg Ördög, mert amit erről gondolok, ennél jóval több! – mondanám Iván Gizella kollégámnak, akinek hétköznapi történeteit nagy kedvvel olvasom, s akivel olykor megjegyzéseket fűzünk egymás írásaihoz. Most éppen a Facebook-oldalán, az Újnépszabadság által is átvett cikkében így tesz szemrehányást sokaknak:

Tovább

1045. BEKIÁLTÁS: Orosz akar lenni a Donbassz?

A népszavazások után a mostani harcok már orosznak számító„ területen folynának.

donbasszoroszoriasplakatrianovosztyi.jpg

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránok akár át is léphetik az orosz határt, bár a Nyugat azt kéri, hogy ne tegyenek ilyet. Szeptember 14-én a Hír TV-ben azt mondta: ebben a helyzetben nem biztos, hogy az ukránok tartják a szavukat. A Facebookon elém került videó-részlet alatt többen válogatott trágárságokkal reagáltak Nógrádi feltételezésre, pedig

Tovább

1044. BEKIÁLTÁS: Árnyékminiszterek árnyékban

A fotó is igénytelen, ráadásul a DK naptára azt jelezte, hogy „Ezen a napon nincs esemény”.

dkarnyekkormany2022-09-19.jpg

Bizonyára, én kerestem rossz helyen, de nem tudtam kideríteni a Demokratikus Koalíció (DK) szeptember 19-én alakult árnyékkormányának tagjairól készült, az Indexen megjelent csoportkép forrását. Ezzel is van némi gond, de engem azért érdekelt volna a dolog, mert

Tovább

1043.BEKIÁLTÁS: Putyint is szorongatják, de...

Egyelőre a csecsen Kadirov dühe többet nyomhat a latban, mint néhány önkormányzati képviselő petíciója.

kadirovoroszescsecsenzaszloval.jpg

„Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin azonnali lemondását követelik AZ orosz tisztségviselők” – olvasom több helyen is. Csakhogy azonnal zavart az általam szándékosan kiemelt névelő, ami az oroszban nem létezik. Tehát helyesen úgy kellett volna fordítani:

Tovább
süti beállítások módosítása