Nem mindegyik NATO-ország lelkesedett az amerikai indítványért.

Oroszországra küldte rá a NATO-t Pompeo. Ezzel a címmel ad hírt a moszkvai Cárgrád tévé internetes változata az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének április 27-ei, pénteki, brüsszeli szerepléséről. Mike Pompeo kinevezését két nappal előtte hagyta jóvá a szenátus, de már ült is repülőre, hogy Brüsszelben eligazítsa a NATO-tagállamok külügyminisztereit. Minthogy meglehetősen erős kijelentéseket tett, talán nem árt, ha elkezdjük felvenni a fonalat. Ahogy a Cárgrád értékeli – Pompeo  Oroszországot kapitulációra szólította fel. Márpedig ennek fele sem tréfa.

A Cárgrád tévéről és internetes újságról talán annyit, hogy az Orosz ortodox egyház Moszkvai Patriarchátusának befolyása alatt álló magánmédium, és saját meghatározása szerint konzervatív, monarchista értékeket követ. Neve Bizánc, azaz Konstantinápoly, az új, vagy második Róma régi orosz elnevezéséből ered, ami önmagában is jelzi, hogy enyhén szólva fenntartásokkal kezeli a nyugati értékrendet. Ebben az esetben azért lehet jelentősége ennek, mert Mike Pompeonak szintén erős a kapcsolata a vallással: hitbuzgó evangéliumi protestáns, rendszeres résztvevője Mike Pence fehér házi imakörének. Az ellenzéki demokraták azzal támadták, hogy muszlimellenes és homofób. Egyébként West Pointban végzett tiszt, később pedig jogi diplomát szerzett a Harvardon, majd a képviselőház tagja volt. A már megválasztott Trump őt nevezte ki a CIA élére.

A zárt találkozón elhangzottakról először Heather Nauertnek, a Fehér Ház szóvivőjének Twitter-bejegyzéséből értesült a világnak az a része, amelynek egyáltalán átütötte az ingerküszöbét a brüsszeli kardcsörtetés akkor, amikor a tévéhíradók az észak- és dél-koreai vezetők kéz a kézben jövés-menésével voltak tele, előtte meg azt találgatták, hogy valóban fejkorpa éktelenítette-e a Trumpnál járt Emmanuel Macron zakóját, s hogy az amerikai elnök Angela Merkellel szemben is megengedi-e magának az idétlenkedést. Ehhez képest Mike Pence nyilvánosságra került brüsszeli szavaival kapcsolatban talán érdemes megjegyezni, hogy azok igazolják Krausz Tamás történésznek a Facebookon, az Eszmélet folyóiratban most közzétett, hosszú interjújából ezt a mondatot:

„A Nyugat napjainkban újfent Oroszország izolálásának politikáját folytatja, és ezzel az izolálással igyekszik Oroszországot korlátozni mindenféle geostratégiai érdekeinek érvényesítésében. (…) Egy globális háború tipikus előzményeinek, az ürügyeknek a kialakítása zajlik”.

Mert mit is írt a Fehér Ház sajtófőnöke abban a Twitter-összefoglalóban? Például azt, hogy „a NATO nem tér vissza a szokásos oroszországi ügymenethez mindaddig, amíg Oroszország nem teljesíti a Minszki-megállapodásból adódó kötelezettségeit, nem vonja ki haderejét és az őt támogatókat a Donyec-medencéből, illetve nem állítja helyre Ukrajnának a Krím fölötti rendelkezését”. Tekintsünk el most attól, hogy a hivatkozott megállapodásban nincs szó arról, hogy Oroszországnak bármiféle kötelezettsége lenne a délkelet-ukrajnai polgárháborúval kapcsolatban! Azon se nagyon rugózzunk, hogy Oroszország és Ukrajna nem áll hadban egymással, s hogy oroszországi tanácsadók és önkéntesek nyilván vannak ott, de bizonyosnak látszik, hogy reguláris orosz csapatok nincsenek a határ ukrajnai oldalán! Koncentráljunk csupán arra, miként értékeli az orosz tömegek hangján megszólaló, konzervatív Cárgrád a konzervatív amerikai kormányzati szóvivő szövegét!

„Kapitulációra akarnak kényszeríteni bennünket annak érdekében, hogy Washington és szövetségesei elkezdhessék megvitatni mit is tegyenek Oroszországgal. Minthogy azonban a NATO-országok Brüsszelben összegyűlt külügyminiszterei nem gyerekek, meg kell érteniük, hogy az effajta követelések elfogadhatatlanok Moszkva számára. Az USA által vezetett NATO-országok Oroszország elleni keresztes hadjáratára való felhívásról van szó, amelynek aktív előkészítési szakaszát mindjárt meg is hirdette Pompeo”.

Az orosz internetes újság kiemeli, hogy az amerikai külügyminiszter a sajtókonferencián „a hagyományos amerikai képmutatás szellemében” nem a „kapituláció” szót használta, hanem ezt a formulát: „Semmi mást nem akarunk Oroszországtól, csupán a demokratikus világgal való újraegyesítését. Készek vagyunk párbeszédre az oroszokkal, de az az ő döntésük, hogy a demokratikus világ részei akarnak-e lenni, vagy sem”. Ám a Cárgrád szerzője szerint ez valójában azt jelenti, hogy Pompeo „az USA-tól való vazallusi függőségre tett ajánlatot Moszkvának".

Ha az ember megpróbál a sorok között olvasni, akkor azért kiderül, hogy a brüsszeli eligazítás résztvevői korántsem egységesen lelkesedtek az amerikai külügyér indítványai iránt. Az Oroszország elleni fenekedés mellett a katonai költségvetésnek a GDP két százalékára emelése, Ukrajna, illetve Grúzia NATO-ba való beléptetésének terve is vitát váltott ki. A Reuters hírügynökség névtelenséget kérő forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy a tanácskozás résztvevői valamiféle kompromisszumos választervet fogadtak el az úgymond orosz agresszióval szemben. Ennek Jens Stoltenberg NATO-főtitkár értelmezése szerinti lényege: minthogy Oroszország, szerinte, több tagállam ellen agressziót követett el azzal, hogy kíbertámadással beavatkozott a választásokba, a többi tagállamnak – a Washingtoni egyezmény ötödik cikkelye alapján – a megtámadottak segítségére kell sietnie.

Ez azért elég meredek! A Cárgrád szerzője, azonban még csak össze sem rezzent. Egyszerűen nevetségesnek minősítette a vádakat annak a katonai szervezetnek a részéről, amelynek támaszpontjai valósággal körbezárják Oroszországot. A szorítás az ukrajnai puccs amerikai megszervezése után vált igazán fenyegetővé, s azóta sem enyhül. Gazdasági és más szankciókat szankciók követnek. A külvilág Moszkva ellen való hangolásának eszköze az állítólagos hekkertámadások körüli hisztériakeltés. Ezekről immár amerikai vizsgálat is megállapította: még ha voltak is ilyen azonosíthatatlan eredetű beavatkozási kísérletek, azok nem befolyásolták az elnökválasztás eredményét. A téli olimpiára időzített doppingvádakról mostanáig csaknem harminc esetben állapította meg a svájci bíróság, hogy azok nem voltak bizonyítottak. Az angliai Szkripal-ügyben független nyugati szervezet jelentette ki: az idegméreg nem Oroszországból származott. És így tovább, mert az akár van sapka a fején, akár nincs esetével állunk szemben. A miértre nem tudok annál kézenfekvőbb választ, mint amit Krausz Tamás adott a már idézett interjúban:

„A válságból való kijutás érdekében is igyekszik az új Oroszország a saját geostratégiai érdekeit képviselni, érvényre juttatni. De a geostratégiai érdekek érvényre juttatása keresztezi azokat az amerikai számításokat, amelyek értelmében az USA javára akarják újraosztani az energiapiacokat, mindenekelőtt az olaj- és gázpiacokról beszélek. (...) Az amerikai nagytőke igazából attól szenved, hogy nem tud jelentős profitokat elérni. Ha Oroszországot tudja korlátozni, sőt, magába Oroszországba be tud hatolni, ott óriási lehetőségei lennének”.

De a történésszel ellentétben én még mindig bízom abban, hogy a Nyugat nem lép olyat, amivel a glóbusz egészét lángba borítja. Alighanem csak az a szándék, hogy elérjék az USA szemszögéből pazar, az akkori washingtoni vezetők által demokratikusnak kikiáltott jelcini időszak visszatérését. Az idő tájt ugyanis az amerikai kormányzat és a holdudvarában ténykedő multinacionális cégek érdekei érvényesültek Oroszországban. Igaz, a lakosság elképesztő méretű nyomora árán.

Az óceánon túl nem akarják tudomásul venni, hogy annak a demokráciának úgymond áldásaiból nem kérnek ismét az oroszországi tömegek. Mert ott mindenki átlátja, hogy megint az ő bőrükre játszanak a nyugatiak, amikor az országuk kivéreztetésével meg akarják akadályozni az életszínvonal-növelő, az oktatási, az egészségügyi, a szolgáltatás- és az infrastruktúra-fejlesztési programok végrehajtását. Ha ezeket a Nyugat akadályozza, márpedig azt teszi, abból nem belső elégedetlenség lesz, hanem – amint a nemrégiben lezajlott orosz államfőválasztás is megmutatta – összezárás. Ahogyan más történelmi korokban is történt Oroszországban. Mindannyian jobban járnánk, ha az imakörökben szenteskedő politikusok és a világot rulett asztalnak tekintő, Nyugaton is oligarchásodó nagytőkések nem tennék próbára az oroszokat azzal, hogy a múltbeliekhez hasonlóan reagálnak-e a külső fenyegetésekre! #

KÉPALÁÍRÁS: Az USA külügyminisztere a Mike Pompeo (Fotó forrása: Cárgrád - www.globallookpress.com)