„Akár elhunyt, akár él még, ő is átlátott a washingtoni szitán.” Ezzel a bevezetővel osztottam meg a Facebookon Schiffer András politikai elemző nekrológját Noam Chomskyról, a nem csak formálisan, hanem társadalmi értelemben is baloldali, amerikai gondolkodóról. Azt írta Schiffer:

„Halhatatlannak tűnt, gondolatai halhatatlanok is maradnak. Korunk legnagyobb gondolkodója, Noam Chomsky nincs többé.”

Bár a New York-i Jacobin magazine-on és a brit The New Statesmanen is megjelentek a nekrológok, a 95 éves, súlyos állapotban kórházban fekvő társadalomtudós halálhírét utóbb cáfolták. Az amerikai Rutgers University professzora, Böröcz József meg is jegyezte kesernyésen: „Tekintettel arra, ahogyan Noam Chomsky a médiáról vitatkozott, úgy illik, hogy hírt hamisítsanak a haláláról.”

Akárhogy is, az eset miatt utána néztem, hányszor, s milyen összefüggésben hivatkoztam az elmúlt években a nyelvészből lett, radikálisnak tartott, jóllehet, szerintem, inkább a normalitást a társadalmi igazságosság jegyében harcosan képviselő közszereplőre. A keresőmotor szerint a Bekiáltásban közreadott írásaimban összesen hatszor fordult elő a neve, az alábbi, sok tekintetben máig tanulságokat kínáló szövegkörnyezetekben.

♦ Miért hiteltelen az ellenzék? (2018. 06. 09.) 
„A Kelly Nyks által készített, Kettéhasadt ország – elmélyülő megosztottság című alkotás engem azzal hökkentett meg, hogy kiderült belőle: a mégoly jó szándékú amerikai elemzőknek, politikusoknak sincs tudásuk arról, mi zajlik a társadalom mélyében. A megszólaltatottak közül az egyedüli kivétel a világszerte ismert Noam Chomsky, az amerikai nézőpontból radikálisan baloldali professzor. Ő, a Magyarországon épp most megjelent, Rekviem az amerikai álomért című kötetében is annak fényében szemléli az USA történelmét, hogy azt – egészen az alapító atyáktól máig – a kiváltságos rétegek hatalom- és vagyonkoncentrációja uralja, amellyel szemben időről időre fellép a demokráciát követelő köznép.”

♦ Donáth Anna is illúziót kelt (2019.09.23.) 
„A jóakaratú értelmiségiek, illetve a köznépnek az ilyen viszonyokat elviselhetetlennek tartó tagjai abban a hitben ringatják magukat, hogy a helyzet javítható egyszerű személycserékkel, az egyik pártnak a másikkal való felváltásával, esetleg az intézmények némi reparálásával. De addig nem is lesz valóságos képük (képünk) erről, amíg nem a kizsákmányolók és kizsákmányoltak szemszögéből nézik (nézzük) a problémákat. Abban a helyzetben, amelyben Noam Chomsky szavaival „az egyenlőtlenség a népesség elenyésző részének, az egy százalék töredékének szélsőséges gazdagságából adódik” akár a tengerentúlon, akár idehaza minden – önmagában mégoly észszerűnek látszó – bírálat csak maszatolás, amíg a kritika nem párosul a mostanra kialakult társadalmi-gazdasági viszonyok elutasításával, a gyökeresen más formációkkal való felváltásukra törekvéssel. Valódi váltásra, akár a kapitalizmuson belül (bár lehet, hogy ez eleve ellentmondás), csak egy rendszerkritikus ellenzék lehet képes, amely éppen ezen az alapon szólítja meg a tömegeket. Vagyis a célja nem az elitet bebetonozó látszatdemokrácia, amely mindig magában hordozza az autokratikus, az oligarchikus, a diktatórikus rendszerek kialakulásának lehetőségét, hanem a többség hatalmának megteremtése. A mai parlamenti ellenzék bizonyosan nem ilyen. Bár sokan azt mondhatják erre: ha ilyen lenne, csupa utópistából állna.”

♦ Trócsányi a helyén lenne (2019.09.02.) „Mindezek helyett nap mint nap gumicsontokon rágódunk. Nemrégiben például a magyarországi politikusok és a médiumok – Noam Chomsky bon mot-jával – kart karba öltve azzal múlatták az időt, hogy Angela Merkel nemhogy lekapta volna a tíz körméről Orbánt, hanem – kissé ködösítve ugyan – inkább biztatta őt: „Csak így tovább!” De hát hogyne biztatta volna, amikor a rendszerváltozás betetőzéseként a nemzeti NEM együttműködés kormánya soha nem látott mértékben szolgálta és szolgálja ki a nyugati (közte elsősorban a német) tőkét! És ebből bizony Merkel maga, s pártja minimum politikai nyereségre tesz szert áttételesen.”

♦ Itt a vakcina-nacionalizmus (2021.01.17.) „Ha a Szputnyik-V kiváló minőségű készítmény a koronavírus ellen, és a szállítása is könnyebb, miért ragaszkodik számos ország az amerikai vakcinához?” A válasz: „Az USA kikényszeríti, hogy megvásárolják a vakcináját, amely egyébként sokkal drágább, mint az orosz. Ez egyszerűen pénzkérdés”. És ezzel már be is szippantott bennünket a „vakcina-nacionalizmus”. A kifejezés a neves amerikai baloldali társadalomtudós Noam Chomsky (92) és Vijay Prashad (53) indiai történész minapi, közösen jegyzett cikkében bukkant fel. Azt a jelenséget illették vele, amelynek részeként a gazdag országok saját oltóanyag-változatok kifejlesztését szorgalmazzák a Covid-19 vírus ellen, ahelyett, hogy megteremtenék „a nép vakcináját”. Szerintük „Az emberiség érdekében bölcs lenne felfüggeszteni a tulajdonszabályozást és univerzális vakcinát teremteni minden ember számára”.

♦ A fasizmus (magyar) valósága (2022.08.31.) Jason Stanley: ,,Így működik a fasizmus” című könyvét olvasom. (Théâtre Le Levain, Bègles, 2021, magyarul) A Bevezetőben írja a szerző: „Az elmúlt években világszerte több országban hatalmasodott el egyfajta szélsőjobboldali nacionalizmus, egyebek között Oroszországon, Magyarországon, Lengyelországon, Indián, Törökországon és az Amerikai Egyesült Államokon.” S persze, Brazíliát is említi, miközben nem állítja, hogy ezek fasiszta államok lennének, de nyilvánvalóvá teszi, hogy a világ számos pontján a fasizmus jegyeit hordozó rendszerek kísértenek. Afrikában és Ázsiában esetenként tombolva pusztítanak. Hogy a 2014 óta az USA által támogatott kijevi kormány által a náci jelszavakat éjszakai fáklyás felvonulásokon üvöltő, büntető zászlóaljakba szervezett, garázdálkodó, civileket, gyerekeket ezrével gyilkoló szabadcsapatokra támaszkodó ukrajnai oligarchikus kapitalista bábrendszert ne is említsem. A példák többségét az USA-ból hozza a Yale Egyetem filozófia professzora, aki – Noam Chomsky szerint – új lendületet adott a politikai filozófiának. A szerző nem csak Donald Trumpot említi, hanem például a Barack Obama kormányzása alatti durva deportálási rendszer bevezetését is. Bemutatja továbbá, miként hatotta át Amerika életét „a fasizmus kísértése” a polgárháborútól az 1924-es, rasszista fogantatású bevándorlási törvényen át az 1930-as évek „America First” mozgalmáig. Mert Trump csak felmelegítette a vakmerő repülő Charles Lindberg ideáját...”

♦ Nevelhetnek-e demokráciára a filmek? (2023.12.09) Noam Chomsky a „Rekviem az amerikai álomért” című, magyarul a Napvilág kiadásában, 2018-ban megjelent könyvében a vagyon és a hatalom koncentrációjának tíz alapelvét fejti ki. Közülük emelem ide azokat, amelyek nem igényelnek külön magyarázatot, tehát önmagukért beszélnek:

A végére hagytam azt az idézetet, amit az összeállításomat posztjával elindító Schiffer András választott a professzortól. Ennek üzenete összhangban van azokkal a cikkeimmel, amelyekben az Ukrajnában történteket 2014 januárjától szisztematikusan dokumentáltam. Ezért számomra nem is kérdés, hogy a 2022. februári orosz támadást megelőzően Washington robbantott ki Kijevben államcsínyt orosz- és már akkor Moszkva ellenes céllal. Itt is azzal próbálkozott, mint amivel a posztszovjet térség nem egy országában.

Ennek a következménye lett a Krím elcsatolása, az ukrajnai polgárháború, a korábban többségi, a puccs után ellenzékieknek tekintett ukrajnai pártok és médiumok felszámolása, a kulturális rasszista alapú oroszellenes gyűlöletkeltés, az USA által vezetett NATO és Oroszország közötti proxy-háború. Íme Noam Chomsky figyelmeztetése az Ukrajna területén az Oroszország meggyengítésére a nyugati-globalista tőkés érdekeltségek szolgálatában kiprovokált háború kezdete előtt néhány nappal, Schiffer közlése alapján: 

♦ „Az USA (…) fennkölten hirdeti szenvedélyes elkötelezettségét a nemzetek sérthetetlen szuverenitása mellett: tiszteletben kell tartani Ukrajna jogát, hogy csatlakozzon a NATO-hoz! Az Egyesült Államokban egyesek méltatják ezt az elvhű álláspontot, de a világ nagy részén, így a Kremlben is bizonyosan körberöhögik. A világ előtt aligha ismeretlen a szuverenitás iránti töretlen elkötelezettségünk, mely három esetben különösen feldühítette Oroszországot: Irak, Líbia és Koszovó–Szerbia esetében. Irakra kár a szót vesztegetni, az amerikai agresszió szinte mindenkit felháborított. A Líbia és Szerbia elleni NATO-támadásokat – amelyek a 90-es évek éles hanyatlása közepette csapták arcul Oroszországot – az amerikai propaganda igazságos humanitárius fellépésként tálalta. Az alaposabb vizsgálat persze gyorsan rácáfol erre, amint az másutt bőségesen dokumentálva lett. Abba pedig, hogy az USA tágabban véve mennyire tiszteli a nemzetek szuverenitását, felesleges belemenni. Néha azt hangoztatják, hogy a NATO-tagság fokozza Lengyelország és más országok biztonságát. Sokkal erősebb érvek szólnak azonban amellett, hogy a feszültségek kiélezése miatt a NATO-tagság veszélyezteti a biztonságukat.”

Kabai Domokos Lajos