… az egyik közreműködő szerint a tüntetésnek NATO-, és EU-ellenes célja volt.

„Nem voltál ott a tüntetésen, teljességgel hamis információk alapján állítasz valótlant. Kérlek, hogy módosítsd az álláspontodat!” – reflektált a „De miért éppen Erdoğan ellen?” című cikkemre Cs. Kádár Péter, akit a Facebookon közölt, a kormányt és az ellenzéki oldalt is gyakran bíráló írásai, illetve az interneten követhető tettei alapján közéleti aktivistaként azonosítottam önmagam számára. Szándékom szerint a Bekiáltáson megjelent, Cs. Kádár által bírált esszémnek Recep Tayyip Erdoğan török elnök november 7-ei, budapesti látogatása volt a kiindulópontja, de ennek apropóján valójában a kapitalizmus kevéssé ismert, újabb jelenségeire igyekeztem fókuszálni, s ezzel összefüggésben arra, hogy rendre célt tévesztenek a fel-fellobbanó protestálások. Így aztán lényegében azt feleltem:

Utalnom kell arra, hogy az eredeti cikkem a kettős mércéről szól, amit azt hiszem, kellően alátámasztottam – fejtegettem a válaszom további részében. Ha az egyik politikust (embert) ajnározzák azért, amiért a másikat elítélik, azzal sosem fogok egyetérteni. Lásd: az Irakot mondvacsinált okok miatt romhalmazzá változtatott George W. Bush amerikai elnök által szentesített, azóta Nyugaton is bírált invázió, amiről a társtettes Tony Blair tíz évvel később bevallotta, már akkor is tudták, hogy nincsenek tömegpusztító fegyverek Irakban, amikor erre hivatkozva megindították a támadást. Ám mindketten azóta is úgy élnek, mint hal a vízben, s eszük ágában sincs vezekelni azért, mert a kormányozhatatlanná vált országban legalább százszor annyian veszítették az életüket, mint a bűneiért felakasztatott Szaddam Husszein diktátorsága alatt. És akkor még nem említettem a Szíriát és Líbiát bombáztatott Barack Obama Nobel-békedíját…

Vagy itt van a mostani hír arról, hogy Oleg Szencov ukrán filmrendezőnek Szaharov-díjat adományozott az Európai Parlament az emberi jogok és a gondolatszabadság védelméért. Nem a döntést vitatom, minthogy nem ismerem a részleteket. Csupán annyit tudok, hogy 2014-ben őrizetbe vették az Oroszország által Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten, majd egy évvel később, Moszkvában húszéves szabadságvesztésre ítélték terrorcselekmények előkészítésének vádjával. Ehhez képest ezen az őszön szabadult. Amit kifogásolok: időről időre beszámoltak erről a magyar liberális médiában, viszont nem hallottam itthoni híreket azokról a 2013-ban az USA által hatalomra segített, ukrajnai bábkormány ellen szavukat felemelő újságírókról, közéleti szereplőkről, akiket Kijevben gyilkoltak meg. Nálunk nem beszéltek Kirill Visinszkijről, az orosz RIA Novosztyi Hírügynökség kijevi irodája vezetőjének esetéről sem. Ukrajnában letartóztatták, elmondása szerint pszichikai kényszereknek is alávetették másfél éven át, ennek ellenére még az ukrajnai hatóságok sem tudtak vádat emelni az ügyében. Így – alighanem a Szencovot is érintő – fogolycsere keretében végül megszüntették ellene az eljárást, s az ukrán hatóságok hozzájárultak, hogy elhagyva hazáját, Oroszországba távozzon.

Ami visszatérően felháborít: a propaganda – lett légyen az nyugati vagy keleti – mindig, minden eseményt attól a pillanattól vezet le, amelytől számára előnyösen magyarázható a helyzet, azt az eseményt emeli ki, ami a saját állam, érdekcsoport, vezető pozitív szerepét húzza alá, illetve a másik tekintélyét rombolja. És ezt egyre kevésbé leplezi le a magát szabadnak és függetlennek mondó média sem, mintha már a szerkesztőség számára is köddé vált volna a tegnapi, tegnapelőtti esemény, még inkább annak történeti-geopolitikai összefüggései. Érti, aki érteni akarja, hogy célom nem az egyik, vagy másik fél mentegetése. Csupán azt teszem szóvá, hogy a kettős mércés hamisítás lehetetlenné teszi a múlthoz való egészséges viszonyulást, amire a jövőt kellene építeni. Például szerintem abból semmi jó nem jöhet ki, ha az egyik ország esetében természetesnek veszik, hogy vannak geopolitikai érdekei a világ legtávolabbi pontjain is, míg a másikat annak elviselésére akarják kényszeríteni, hogy a határai közvetlen közelében, nagyhatalmi beavatkozás nyomán ellene szerveződőket eltűrje, vagy az ellenséges hatalomnak a határához tolt katonai bázisaival kapcsolatban ne tegyen ellenlépéseket.

Számomra az is visszás, amikor az egyik hatalom szinte megdicsőül, amikor a világ csendőreként fellépve szó szerint tűzzel-vassal érvényesíti a mögötte álló tőkés csoportok érdekeit, a másiknak viszont azt sem bocsátják meg, ha egy ENSZ-tagállam vezetőjének kérésére közreműködik az adott ország belső rendjének helyreállításában, a külső fenyegetés elhárításában. Nem önzetlenül persze. Példának okáért az oroszok is támaszpontot nyertek ezzel Szíriában, illetve kitolták a radikális iszlamisták elleni védekezésük vonalát abba a térségbe. Minthogy láthatóan gyakorlatilag értelmetlen a humánus szempontokat akár az egyik, akár a másik félen számon kérni – ezek elvi fenntartása mellett –, azt érdemes mérlegre tenni, a hatalmi érdekek érvényesítése inkább szolgálja-e, avagy mennyire ássa alá a világ stabilitását az adott hatalom fellépése.

Facebook-imerősöm, Cs. Kádár Péter azt írta az Erdoğan elleni, budapesti demonstrációról:

Így reagált arra, hogy előzőleg azt válaszoltam neki: ki tudja, milyen háttér erők akaratából, a civil megmozdulások féloldalas értékrend alapján, az összefüggéseket figyelmen kívül hagyva szerveződnek. Együtt érzek a kurdokkal, de akkor miért nem azt követelitek, hogy a gyarmatosító, imperialista hatalmak (jelesül főként Franciaország) száz évvel ezelőtti húzásait korrigálva szakítsanak ki egy új államot a 30-40 milliós népcsoport számára azokból, amelyek területén, lényegében összefüggő tömbben, de a határok által elválasztva, kisebbségként élnek? Más kérdés, hogy mi ennek a realitása, de legalább a lényeget érintené a követelés, s nem a kolonialista játszmák elkendőzését szolgálná.

Miért nem azt a kérdést vetitek fel, hogy mit keres még mindig az agresszor USA (NATO) Afganisztánban, Irakban, Szíriában, ahova senki nem hívta a csapatait, s ahol nagyságrendileg nagyobb pusztítást okoztak és okoznak ahhoz képest, mint a Szíria által behívott oroszok közreműködésével – a Moszkva által Washingtonnal és másokkal történt egyeztetést követően – úgy-ahogy kordában tartott törökök az északkeleti határ menti övezet egy részének 20-30 kilométeres sávjában? Persze, eléggé el nem ítélhető módon a szíriai oldalon. Csakhogy az USA csapatai meg a nyugati cégek számára folyó olajkitermelést felügyelik az ország területén, egyáltalán nem a törvényes kormány engedélyével...

Előttem a budapesti megmozdulás egyedül azt tette világossá: bármikor manipulálni és mozgósítani lehet a magyar fővárosban egy néhány ezres tömeget annak érdekében, hogy bármi mellett és ellen utcára menjen anélkül, hogy tagjai vizsgálnák az összefüggéseket, az előzményeket? Valakik számára fontos lehet ez a tapasztalat, de a rendszerkritikát, amit az eseményről szóló hosszú Facebook-tudósításodban említesz, nem érzékelem – írtam Cs. Kádárnak. Gyanítom, az Erdoğan-rezsim emberjogi alapon történő elítélését jelentené ez a kritika, amivel még egyet is értek. De ez nem rendszerkritika. Felfogásom szerint a rendszerkritika azt jelenti, hogy a kizsákmányolók és kizsákmányoltak kérdését tűzik zászlajukra a mozgalmárok, s a tőkés rendszer következményeinek tükrében, széles összefüggésben ítélik meg az adott helyzetet. A tudósításokból és Tamás Gáspár Miklósnak a világsajtót bejárt cikkéből az derült ki számomra, hogy ebben az esetben, sajnálatosan, erről szó sem volt. No, legyen, TGM-et illetően legalább szőrmentén, igen… De végső soron az lett az üzenet, amit fentebb már kiemelten: ha Orbán nem barátkozna Erdoğannal, akkor minden rendben lenne.

A polémiánk további részében Cs. Kádár azt bizonygatta: „A rendszerkritika a rendszer egészét jelenti. A kapitalizmust, a NATO-t, a nők, a dolgozók, a kisebbségek elnyomását, a menekültellenességet, és így tovább. Minderről volt szó, és persze a kurdokról meg Erdoğanról is. De itt az IS a fontos, kivéve Nagy Blankát, akinek csak Orbán és Erdoğan fájt.” Ezzel persze már részben igazolta is, amit korábban kifejtettem, s miután még egyszer szóba hozta a NATO-t és az EU-t, immár kénytelen voltam megjegyezni:

Mellesleg, ha nem így történt volna, akkor az amerikai egységek, amelyek addig a kurdokkal szövetségben voltak jelen ugyanitt, nem pucoltak volna el a török csapatok elől. Kivonulásuk oly gyors volt, hogy a hátrahagyott Coca-Cola és Pepsi-Cola tömegen és személyes tárgyakon – az orosz tévé katonai tudósítójának anyagát használva – még az HBO John Oliver Show-jában is hahotáztak. De ott már azt nem mutatták, amit az eredeti orosz tudósításban igen, hogy szigorúan titkos amerikai kiképzési és felderítési anyagok is kerültek így az oroszok kezébe.

Ez persze akár lehetne a bulvár elem is ebben a cikkben. De nem az, mert nem az elpucolás itt a lényeg, hanem az amerikaiak által felfegyverzett és hitegetett kurdok cserben hagyása, ami miatt az USA nagykövetsége elé kellett volna vonulni esetleg. Ha már egyszer… De ez a lehetőség kimaradt, s megérne egy gondolatfutamot, hogy vajon miért. Ugyanakkor ez is jelzi: minél mélyebbre ás az ember, annál inkább kiderül: zavarosak azok az eszmei-ideológiai alapok, amelyekre a civil mozgalmaink épülnek. Megkockáztatom: a feszültségek irányított levezetését szolgálják, amikor a földrajzilag és civilizációs-kulturális tekintetben is a nyugati világtól minél távolabb eső célpontokra terelik a tömegek indulatait.

Nincs jobb magyarázatom erre, mint az, hogy mindez valójában azt szolgálja, hogy a globális tőkés rendszer működésének közvetlen környezetben tapasztalható válságjelenségekről, az elképesztő jövedelmi egyenlőtlenségekről, a társadalmi érvényesülés szociális meghatározottsága miatti kasztosodásról, a szegényebb régiókból történő tőkekivonásról, a tőkés rend szerves részeként újból és újból fenyegető pénzügyi-gazdasági recessziókról, amelyek következtében időről időre megsemmisülnek a kisemberek megtakarításai, no és a szüntelen növekedési kényszer miatti környezeti válságról eltereljék a figyelmet. Ettől persze még nemes dolog a humánun, de végre egyszer azon is el kellene gondolkozni, miért foszlanak semmivé a civilnek nevezett nekibuzdulások. Remélem, hogy az értelmezve olvasó számára a válasz benne rejlik a fentiekben! #

CÍMKÉP: Feliratok az Erdoğan elleni, a kurdok melletti, november 7-ei, budapesti tüntetésen – A rezsim elzavarásával maga a rendszer nem változik, legföljebb átmenetileg kissé élhetőbb lesz egyeseknek, ha lesz. Vagyis nincs szó rendszerkritikáról, amíg a bírálat nem a lényegre, nem a termelési és elosztási viszonyokra irányul, amelyekre a pénzügyi-gazdasági válságoktól a klímaválságig minden társadalmi feszültség visszavezethető (Fotó: Németh Sz. Péter / Index)