A Szputnyik V kifejlesztői talán üzenetnek szánják, hogy nem fordulnak az Európai Gyógyszerügynökséghez.

Hónapokkal ezelőtt, az akkor még fejlesztés alatt álló orosz vakcinákkal kapcsolatban nyugatos ismerőseim elárasztották az internetet azokkal a bejegyzésekkel, melyek szerint:

„Orosz vakcinát? No, arról szó sem lehet!”

Mémek is bőven születtek. Az egyik szerint „Azok gyártják, akiknek Csernobilt is köszönhetjük”. S persze senkinek nem jutott eszébe: hajszálon múlott, hogy 1979-ben, az USA-ban bekövetkezett balesetnek nem lett még több áldozata. Hogy a világ 450 atomerőművében észlelt súlyos, rendkívüli esemény 60 százalékát az Egyesült Államokban regisztrálták. Hogy a Japánban 2011-ben a fukusimai  atomerőmű-katasztrófának még ki tudja, milyen következményei lesznek a jövőben. De a népemlékezet már csak ilyen. Nem igazán tudunk mit kezdeni vele.

Valamivel később, az orosz oltóanyagot cikizők gúnyképei torzított arcú politikusokat kezdtek ábrázolni. Jellemzően Orbán Viktor, illetve Vlagyimir Putyin fizimiskáját fazonírozták át. Rajtuk ehhez hasonló feliratokkal: „Senki ne féljen az orosz vakcinától, én is kipróbáltam!” Ami elképesztett: viszonylag művelt, eddig általam jó ízlésűnek gondolt emberek is vihogó kommentekkel fogadták őket. Hogy ezek formálják-e a közvéleményt? Miközben talán egyesek azt gondolják: a bloggernek nincs humora, mégis az a helyzet, hogy nagyon is formálják.

A magyar lakosság egyharmada még most sem oltatná be magát, a bizonytalanok aránya is ehhez hasonló.

Nem vitás, hogy az idegenkedéshez, a bizalmatlansághoz bőven hozzájárultak a központi tájékoztatók ellentmondásai, magának a kormányfőnek a blöffölései. De az ellenzéki pártok politikusainak, politikus orvosainak pánikkeltő megszólalásai úgyszintén. Megnyilatkozásaikból, néha a szövegkörnyezetből kiemelve, bőven merítettek nyugatos ismerőseim, amikor a Facebookon virológusokat megszégyenítő bátorsággal ekézték az orosz oltóanyaggal, a Szputnyik V-vel (angolosan: „vi”-vel és nem 5-tel) kapcsolatos kutatások képtelenségét, anélkül, hogy konkrét ismeretük lett volna a tárgyról.

Igaz, gyakran hivatkoztak nyugati lapokra. De fel sem vetődött bennük, hogy a gyógyszergyárak, a kutatóintézetek üzleti ellenfelei egymásnak. A nyugati tulajdonosok a döntéshozókra, a sajtóra, a közvéleményre gyakorolt nyomással viszonylag könnyen elérik, hogy ne az orosz, illetve a kínai vakcina szerezzen előnyt a gyógyszerpiacon. Akár ebből is fakadhat az oroszországi, illetve a kínai eredmények lekicsinylése. Az pedig végképp nem merült fel, hogy netán a magyar szakértők egy része is pénzt kaphat azért, hogy bizonyos gyárak termékei iránt nőjön a bizalom. Mindenesetre odáig fajult a dolog, hogy február 12-én a ruszofiliával igazán nem vádolható 444.hu is megverte már a harangot:

„Magyarországon, a világon szinte egyedülállóan, politikai meggyőződés kérdése lett, hogy ki melyik oltóanyagban mennyire bízik. Ez az egyén és a társadalom szintjén is súlyosan káros lehet.”

A befolyásos értelmiségiek azonban továbbra is versenyre keltek az oltáspánikban élő, a kutyafuttatók kerítésénél összeveredőtt, maszkos háziasszonyokkal, mikor azt latolgatták: oltassák-e be magukat, s ha igen, akkor mivel? Nem érdekelte őket, hogy bár keleten és nyugaton egyaránt csúcsteljesítménnyel dolgoznak a gyártósorok, egyszerűen nincs elegendő mennyiségű oltóanyag. Ráadásul az oltási tapasztalatokat megfeszített munkában kell összesíteni, értékelni. Ezek alapján egy pillanatra sem állnak le a fejlesztések, az idősebbekre, a gyerekekre, a krónikus betegségekben szenvedőkre, a megjelenő újabb vírusmutánsokra újabb vakcinaváltozatokat dolgoznak ki.

A fogyasztói társadalom lamentáló tömege elhitette magával: úgy válogathat az oltóanyagok között, mint ahogy egy áruház polcán lévő soktucatnyi kávéfőzőgép közül eldönti, melyik illik a konyhacsempe színéhez. A botcsinálta virológusok így fordultak az egymást hülyítés újabb szakaszába, amelyben viszont már nem lehetett kétségbe vonni, hogy megszületett az első oroszországi vakcina, megkezdték vele az oltást, de elmaradt a megjósolt tömeghalál. Jött hát az újabb lemez: ám jöjjön a Szputnyik, de csak aztán, ha az Európai Gyógyszerügynökség bevizsgálta.

Igen ám, de miért, miért nem, a Szputnyik V-t kifejlesztő oroszországi Gamaleja Intézet nem siet a dokumentumok benyújtásával.

A többi orosz kísérleti laboratórium sem. Ahogy érzékelem, a huhogók egyre kevésbé tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Mert egyrészt világos, hogy az első oltóanyagot már 2020 nyarán szabadalmaztatták a Gamaleja Intézet és az orosz védelmi minisztérium mikrobiológiai intézetének munkatársai nevére. Nyár óta 150 országban kezdődött meg a bevizsgálása, és több tucatnyi ország vinné is, ha lenne belőle elég. Az orosz fél viszont nem toporog az európai hatóságnál, hogy ugyan üssék már rá a készítményükre a pecsétet. A kínaiak még kevésbé.

Hallatlan! – kapják fel a vizet a huhogók. Mintha nem gondolnának arra, hogy üzenetként is felfogható ez. A tévedés kockázatával: az oroszoknak – de talán a kínaiaknak is – mára elegük lett abból, hogy a nyugati világ mondjon ítéletet róluk, s arról, amit tesznek. Mint látjuk: külön-külön tárgyalnak a gazdagabb országokkal és kedvezően állnak a periféria államainak kéréseihez. Abból indulhatnak ki: aki fizet, vagy akit a vakcina-diplomácia révén ők akarnak előnyben részesíteni, belenézhet a dokumentációkba, s annak keresztkérdéseire is válaszolnak.

Úgy vélhetik: miért kellene gazsulálniuk annál az Európai Uniónál, amely önmaga ügyeit sem tudja tisztába tenni, ráadásul az Oroszországot évek óta sanyargató szankciókkal Washington érdekeit képviseli? Egyszerűen nem bíznak a brüsszeliekben! Mondom, nem tudom, hogy tényleg így van-e ez, bár más ügyekkel kapcsolatban gyakran hallok ilyen mondatokat az oroszországi rádiók és televíziók vitaműsoraiban. Moszkva mind több területen saját szabályait kezdi követni. Mindenesetre a kettős mércét alkalmazó nyugati döntéshozók és kritikátlan magasztalóik helyében a jövőben kalkulálnék ezzel.

Mint ahogy azzal is, hogy épp ma, február 20-án jelentették be Moszkvában: Oroszországnak, egyedül a világon, immár három bejegyeztetett Covid 19 vírus elleni oltóanyaga van. Az első volt a Szputnyik V, a második a Vektor Központ által októberben regisztráltatott EpiVakKorona. A legújabb a Csumakov Intézet által kifejlesztett KoviVak. Mihail Misusztyin miniszterelnök arra figyelmeztette a gyártókat, hogy a vakcinák minősége a mennyiség növekedése mellett sem csökkenhet; fenn kell tartaniuk a gyártás átláthatóságát és nem törekedhetnek extraprofitra.

Ám mielőtt továbbra is fintorogni kezdene valaki, gondolja át, az oroszokat ez a fintorgás a legkevésbé sem érdekli. Egyrészt azért nem, mert eléggé el lehettek fogalva immár három bizonyítottan kifejleszett vakcina kifejlesztésével, azok menedzselésével, miközben még dolgoznak néhányon. Másrészt február 10-ig még csupán 1,7 millió személyt oltottak be mindkét komponenssel saját 150 milliós országukban, s 2,2 millióan kapták meg az első adagot. Viszont az is igaz, hogy a lakosság oltási hajlandósága egyelőre a magyarénál is rosszabb.

A mai bejelentés szerint az első félév végéig a Szputnyikból 83, az EpiVakKoronából 5,4 millió adagot gyártanak. A legújabból egyelőre 150 ezernyit. S bár a gyártókapacitásokat nagy ütemben fejlesztik, nyilvánvaló, hogy a világszerte jelentkező hatalmas igényt nem egykönnyen lehet kielégíteni. A nyugati oltóanyagokkal együtt sem. Szóval, ahogy Bástya elvtárs mondta anno „A tanú”-ban: „Szerénység, Virág! Ha van valami, amit szeretek magamban, az a szerénység.” S örüljünk, ha egyszer, valamikor, valamivel, amit az orvosok javasolnak, de nem a rádióban és a tévében, hanem a háziorvosi rendelőkben, meg az oltópontokon, majd bennünket is védetté tesznek! Minél előbb, annál jobb, s főleg a dilettánsok terméketlen polemizálása nélkül...#

CÍMKÉP: Koronavírus elleni oltás valahol Oroszországban – A fogyasztói társadalom lamentáló tömege elhitette magával: úgy válogathat az oltóanyagok között, mint ahogy egy áruház polcán lévő soktucatnyi kávéfőzőgép közül eldönti, melyik illik a konyhai csempe színéhez