Csúcsra jár a befolyási övezetekért zajló küzdelem a globális térben. Még saját geopolitikai helyzetünkből eredő kapcsolódási pontjainkban sem lehetünk egészen biztosak, de ha keletre–délkeletre tekintünk, csak a látóterünkbe eső ütközőzónákban, ott a Balkán, aztán a Romániától Keletre lévő Besszarábia a Moldovai Köztársasággal, a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársasággal (Transznyisztriával), a tájegységből az Ukrajnához került területtel, s

magával az 1919-ben először Harkov, majd Kijev fővárossal a szovjethatalom által létrehozott ukrán állammal, a nagyhatalmak szeszélye folytán a tőle hol elkerült, hol hozzácsatolt Kárpátaljával, Galíciával, a Donyec-medencétől a Krímen át az Odesszáig húzódó térséggel.

S akkor még nem említettük a közép-ázsiai posztszovjet országokat, a Kaukázust és tágabb környékét, amiért Washington, Moszkva, a török Ankara, sőt Peking egyaránt vetélkedik. Bár ennek ellenkezőjét hiszi, a Budapestről szemlélődő hétköznapi ember azért sem képes átlátni, hogy mi történik ezeken a helyeken, mert a befolyásért küzdők – leginkább Washington és az Európai Unió, illetve a Kreml politikusai és az általuk közvetve vagy közvetett módon ellenőrzött médiumok a saját államuk, érdekkörük szerinti szempontok, a nekik szóló sugalmazások szerint adagolják a híreket, bár ezek Moszvából szinte egyáltalán nem, vagy csak nyugati közvetítéssel, tehát torzítva juthatnak el hozzánk.

Korábban a moldáviai elnökválasztás váltott ki ideges reakciókat. Amikor az első fordulóban a jelöltek egyike sem szerezte meg a voksok legalább felét, s ennek kárvallottja az oroszbarátnak tartott, a Szocialisták Pártja által támogatott Alekszandr Sztojanoglo lett, mindkét oldal csalást, külföldi beavatkozást emlegetett. Minden jel szerint okkal, hiszen a határokon túl, az elsősorban Oroszországban, Belorussziában és a posztszovjet térség más államaiban dolgozó állampolgárokat úgy is akadályozták a szavazásban, hogy autóbuszaikat visszafordították a határokról. Végül, a második fordulóban

a Világbank, a Harvard Egyetem révén Washingtonhoz kötődő, moldáv–román állampolgár, Maia Sandu, aki mellett Ursula von der Leyen, az EU-bizottság elnöke is kampányolt, szerezte meg a szavazatok több mint 55 míg Sztojanoglo csupán (!) valamivel több mint 45 százalékát, így aztán a nyugatiak oldaláról okafogyottá vált a moszkvai beavatkozás elleni ágálás.

Most többek között az borzolja a kedélyeket, hogy a szélsőjobboldali nacionalistának mondott (bélyegzett? – nem ismerem annyira a ténykedését, hogy eldöntsem) Calin Georgescu első helyen jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába. Az euroszkeptikus és NATO-ellenes, független politikusnak nincs saját pártja. A Nyugat-barát erők döbbenten konstatálták, hogy „a kommunizmus bukása óta nem fordult elő ilyen váratlan változás a választási eredményben Romániában, hiszen a közvélemény-kutatások nem mutatták, hogy az úgymond oroszbarát Georgescunak esélye lett volna”.

Tény, hogy azzal kampányolt: véget vet Románia Európai Unió- és NATO-beli, szerinte alárendelt helyzetének, amit egyébként egyre több kelet-európai ország szóvá tesz, s hogy meg kell vonni a fegyvereket Ukrajnától. Ezen kívül elítélte, hogy a NATO, vagyis az Egyesült Államok, ballisztikus, naná, hogy Irán elleni, úgynevezett rakétavédelmi pajzsot telepített, valójában bármikor orosz területek ellen támadóvá alakíthatóvá rakétarendszert szerelt fel Daveseluban. De hogy ebből automatikusan oroszbarátság következne, nem csupán az a meggondolás, hogy valaki nem akarja egy nagyhatalom, történetesen Oroszország célpontjává tenni hazáját egy másik nagyhatalom, történetesen az Egyesült Államok érdekében?

Ezen kívül is van egy bökkenő a minősítésben. A külföldön, értelemszerűen elsősorban az EU más országaiban élők voksainak zömét is ő kapta. Ezen el kellene gondolkodni végre Brüsszelben! Pláne, hogy nemzetközi összehasonlításban is rekordszámú, 951 szavazókört rendeztek be Románia határain kívül. Lehet, hogy az európai döntéshozók nem ismerik az olyan elemzések következtetéseit, amelyek egyikével az 1311. BEKIÁLTÁS: Az Európai Unió tündöklése és bukása című cikkemben foglalkoztam? Az általam bemutatott tanulmány üzenete: az EU nem igazán tett és tesz annak érdekében, hogy a markánsan alacsonyabb jövedelmű országok a régebbiek szintjére emelkedjenek,

»az érintett országok többsége a „szinte érzékelhetetlen” és a „mérsékelt” pozíciójavulás sávban maradt. (…) A volt államszocialista országok szabadelvű értelmiségének az EU-s tagsághoz fűzött, messanisztikus várakozásait semmiképpen nem támasztotta alá a belépés utáni első húsz év. «

Egyre többször érzékelhető, hogy az EU és a NATO, vagyis a tagállamok élén álló döntéshozók nincsenek tisztában azzal, milyen tapasztalataik vannak a tömegeknek a hétköznapokról, s hogy valójában mi foglalkoztatja őket, miért aggódnak. Ezt jelzi, hogy egy másik jelölt, a volt NATO-főtitkárhelyettes Mircea Geoana, sem jutott a következő fordulóba. Az Ukrajnából kitiltott George Simion, a megválasztott amerikai elnök hangos támogatója, aki Románia és Moldova újraegyesítése mellett kampányolt, szintén kiesett a versenyből, akárcsak az eredetileg favoritnak tekintett szociáldemokrata párti miniszterelnök, Marcel Ciolacu.

Mintha egyre többször fordulna elő, hogy csődöt mond a papírforma, nem igazolódnak a közvélemény-kutatók előrejelzései. Rosszmájúak azt állítják: azért, mert manipulálják az adatokat, hogy azokkal befolyásolják a szavazókat. Miként kiderült ez az amerikai elnökválasztással kapcsolatban is. A nyilvánosságra hozott felmérésekkel ellentétben, a demokrata Kamala Harris csapatának saját mérései soha, sehol nem mutatták a republikánus Trumphoz képesti nagyobb támogatottságát.

Emellett van egy másik jelenség is, ami kiszámíthatatlanná teszi a választók reagálását azok számára, akik a hagyományos pártprogramokra és kampánytechnikákra esküsznek. Az első forduló romániai győztese, Georgescu elsősorban a közösségi médiában, azon belül is a TikTok internetes platformon kampányolt, ahol több millió kedvelője és több százezer követője van. Ezzel együtt, még kérdéses a helyzete. Az eredménnyel kapcsolatban

a szavazatszámlálási visszaélések, az illegális kampányfinanszírozás és a kampánycsend-sértés miatti panaszokat tárgyaló Alkotmánybíróságnak is döntéseket kell hoznia.

Georgescut például azzal vádolják, hogy több száz hamis internetes fiókot használt fel kampányára, amit aztán az internetes hálózat révén törvénytelenül pénzelt. Mások szavazatszámlálási visszaélésekkel kapcsolatban tettek bejelentéseket. Főleg az egyetemisták azonnal tüntetésbe kezdtek az első helyen végzett jelölt ellen, s a megmozdulások azóta is tartanak. Akárhogy is, Romániában december 8-ig, a második fordulóig kell várni, amíg kiderül, hogy ki lesz az ország államfője. De minden jel szerint nagy erők mozdulnak meg azért, hogy Brüsszelnek, azaz Washingtonnak – ami az európai ügyekben ma már leplezetlenül ugyanaz – tetsző személy töltse be ezt a posztot.

Bár Grúziában, a 3,6 milliós kaukázusi országban már elvben lezárult a választási húzd meg, ereszd meg, mert a szavazatok újraszámlálása után is az derült ki, hogy a Grúz Álom, az úgymond oroszbarát kormánypárt megnyerte a négy másik pártból álló, EU-szimpatizáns ellenzék elleni, október 26-ai választást. Mint talán emlékszik rá az olvasó, Orbán Viktor azonnal odalátogatott, amit néhány napon belül elítélt az Európai Parlament. A strasbourgi-brüsszeli képviselők azonban ennyivel nem elégedtek meg. Allásfoglalást fogadtak el, amely szerint a választások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek. Ezért, szerintük,

a grúziai parlamenti választásokat újra meg kell rendezni nemzetközi felügyelet mellett; szankciókat követeltek Grúzia miniszterelnökével és magas rangú tisztviselőivel szemben, s leszögezték, hogy a grúz kormány politikája összeegyeztethetetlen az ország euroatlanti integrációs kilátásaival.

A Brüsszeltől minél keletebbre lévő országok tagságával kapcsolatos végtelen időhúzás külön cikk témája lehetne. Mindenesetre, főleg a fővárosban, Tibilisziben meg-megújuló, kormányellenes tüntetések zajlanak. Ezek támogatásában élen jár a franciaoroszági és amerikai kötődésű köztársasági elnök, Szalome Zurabisvili. Az orosz médiumokat tájékoztató – tehát nyugati szemmel nézve elfogult, hiszen, ugyebár, aki az orosz médiában megszólal, az csak elfogult lehet, ellenben a nyugatiakkal, akik mindig objektívek – helybeli szakértők azt állítják: a tüntetésekre elsősorban az országban nagy számban működő nyugati szervezet több ezer alkalmazottja mozgósítja egyebek között családtagjait, rokonait, mert ez egzisztenciális kérdés számukra.

Nem tudom, hogy mekkora ebben az igazság, de van logikája. Hiszen Washington Kaukázuson túli és az annak előteréhez fűződő érdekeinek képviseletében, a muszlim államok közé ékelődve, a keresztény Grúzia ugyanolyan fontos, akár a szintén a nagyhatalmi érdekösszeütközésekkel összefüggésben szinte folyamatosan durva belpolitikai csatározásoktól hangos Örményország. Róla ebben a cikkben, terjedelmi okokból nem szólok, jóllehet megírtam a vele kapcsolatos részt. Maradjunk annyiban, hogy Washington mellett Moszkvának is megvannak a saját érdekei a térségben. Sőt Moszkvának igazán! Hiszen okkal tekint úgy erre a területre, mint amelynek kulcsszerepe volt és van Oroszország déli védelmében. Hogy mást ne mondjunk,

az Oszmán Birodalom időszakában ebből a tágabban vett térségből indultak ki a rabszolgaszerző rablóhadjáratok Dél-Oroszországba, Nagy-Britannia részben ebből az irányból nyomult, Hitler hadserege innen is támadott, ma pedig az Oroszország ellen szervezkedő iszlámista terroristák bázisa a Kaukázus, amelyen keresztül vezet az Oroszországba, illetve a Nyugat-Európába szánt kábítószer-szállítmányok útja.

Ám most úgy tűnik fel, hogy az egyre inkább a washingtoni érdekeknek alárendelt EU parlament Grúziával kapcsolatos, szűk látókörűnek látszó határozata, nemkülönben a választásokon kormányzásra felhatalmazást kapott Grúziai Álom – Demokratikus Grúzia elleni, nem szűnő aknamunka feldühítette a helyieknek azt a részét, amely nem egzisztenciális okokból kötődik a Nyugathoz. Irakli Kobahidze miniszterelnök, aki a parlamenttől november 28-án kapta meg a felhatalmazást négyéves programjának végrehajtásához, bejelentette, hogy országa 2028-ig felfüggeszti a csatlakozási tárgyalások megkezdését az Európai Unióval. Emellett kijelentette, hogy 2028-ig nem fogadnak el semmilyen támogatást Brüsszelből.

Mert, úgymond, meg kell mutatni az európai uniós bürokratáknak, hogy hazájával nem a zsarolás és a sértések, hanem a tisztelet nyelvén kell beszélni. A grúz nép büszke, önérzetes és gazdag történelemmel rendelkezik, ezért számára „teljesen elfogadhatatlan alamizsnaként tekinteni az európai uniós integrációra”. Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy népe a kultúrájával és a lehetőségeivel gazdagítaná az Európai Uniót, amint ez fordítva is igaz. Mint mondta:

„az EU ártott az ország tekintélyének, mert manipulációra használta fel a csatlakozási tárgyalások megnyitásának kérdését. A tbiliszi kormány döntése ezt a kárt enyhíti”.

Valójában, előbb az EU lépett a 2023 decemberében tagjelölti státuszba került Grúziával kapcsolatos tárgyalások felfüggesztéséről, amikor az ottani parlament elfogadta az oroszországihoz hasonló ügynöktörvényt, hogy megakadályozza a nyugati szervezetek „térítő” tevékenységét, ami gyakran jár a helyi viszonyok végzetes felforgatásával. E tekintetben a posztszovjet térség országai előtt egyre inkább intőjel mindaz, ami Ukrajnában történt és történik, ami az országot irányító intézményekbe, a fegyveres testületekbe külföldi szakértők beültetésével kezdődött, a Soros-szervezetek és médiumok térhódításával folytatódott.

A grúziai vezetőknek sem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy a választások előtt, közben, s az utána kialakult, eléggé nyilvánvalóan kívülről (is) ösztönzött zavargások közepette arra gondoljanak: a 2013–2014 fordulóján, Kijevben lezajlott, békésnek indult, az európaiság melletti szimpátiatüntetések előbb véres összecsapásokba, végül a Washington által szervezett államcsínybe torkolltak, s ez ismétlődhet meg Tbilisziben is.

Ami pedig utána jött Ukrajnában előbb a 2014-2022 közötti, pusztító polgárháborúban, majd az orosz támadást követően, amit a Nyugat arra akart használni, hogy megrendítse Oroszországot, s közben a Varsói Szerződés idejéből a keleti tagállamokban maradt lőszerek és fegyverzet felhasználásával piacot teremtsen főleg az amerikai hadiiparnak, s új harcászati-hadászati eljárásokat próbáljon ki maga is, abban láthatóan nem akar közreműködni a grúz vezetés. Eközben, persze, nagy a nyomás rajta, s bármi megtörténhet a jövőben, amit aztán majd elmagyaráznak az ámuló, az összefüggésekről mit sem sejtő népeknek a szálakat a háttérből mozgatók.#

Kabai Domokos Lajos