120 ezer lengyel kárpótlási vágyának teljesüléséhez megszálló hadseregre lesz szükség.

Minthogy immár több forrás is foglalkozott vele, kénytelen vagyok hitelt adni annak, hogy „A jelenlegi 110 ezerről 250 ezerre emelné a lengyel hadseregben szolgáló hivatásos katonák számát a lengyel kormány”. Már törvényjavaslat is született róla, adta hírül a 444.hu a The Times alapján. Néhány napja, az orosz állami tévé éjszakai vitaműsorában ugyanerről azt mondta Jakob Kedmi, az izraeli titkosszolgálat egykori vezető ügynöke:

„Szabójuk sincs elég a lengyeleknek ahhoz, hogy ennyi egyenruhát megvarrjanak.”

A gunyoros kijelentéssel természetesen arra utalt, hogy az ország értelmetlenül túl akarja vállalni magát, aminek egy adott háborús helyzetben, a mai fegyverek, a kíberhadviselés körülményei és Oroszország hatalmas hadereje mellett, nincs jelentősége. Merthogy Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes és a kormányzó Jog és Igazságosság párt vezetője szerint Oroszország növekvő fenyegetése miatt van szükség egy „komoly és független elrettentő erőre”, még ha ennek ára az ország eladósítása is.

Mint a forrásokból kiderül, Lengyelország már eddig is elég sokat költött a hadseregére. Azon kevés, összesen kilenc NATO tagország közé tartozik, amelyek a szervezet elvárásának megfelelően a GDP legalább két százalékát fordítják fegyverkezésre. Mert a lengyel vezetők attól tartanak, hogy szövetségeseik nem biztos, hogy időben tudnának mozgósítani egy esetleges orosz támadás ellen. Csakhogy talán nem is ez az igazi oka az erőltetett fegyverkezésnek.

Évekkel ezelőtt adtam hírt arról, hogy a mai Ukrajna (és Belarusz) területén lévő birtokok, kastélyok, majorságok egykori tulajdonosainak utódai szervezetten gyűjtik azokat a dokumentumokat, amelyek alapján visszaszerezhetnék felmenőik egykori tulajdonát, de legalábbis kártérítési igényt nyújthatnának be. Az erre alakult bizottság egyik vezetője 120 ezer igénylőt említett 2015-ben. Az általuk remélt restitúció Ukrajnában főleg a mai volinyi, lvivi, ivano-frankivszki és rivnei területet érinthetné.

Ám nyilvánvaló, hogy a vágyak csak akkor teljesülhetnének, ha Ukrajna szétesne. Ez Kijev – a Washington érdekeinek szolgálatában tapasztalható, jelenlegi kardcsörgető, a nemzetiségek, mindenekelőtt az oroszok elleni politikája miatt – egyáltalán nem zárható ki. Csakhogy az adott pillanatban ehhez

nagy létszámú lengyel megszálló hadseregre lesz szükség.

Ha mást nem, eme álmok valóra váltását biztosan szolgálhatná a jelenleginek több mint kétszeresére bővített haderő. Azt ugyanis senki nem gondolhatja komolyan, hogy ha Oroszország valóban megtámadná Lengyelországot – amire addig nyilvánvalóan nem kerül sor, amíg például Varsó és szövetségesei nem tesznek előkészületeket az Oroszország kalinyingrádi területen lévő bázisainak elfoglalására, vagy más, hasonlóan nyomós ok miatt –, akkor a lengyelek érdemben ellenállhatnának a 3,5 milliós, 20 millió jól kiképzett tartalékost is mozgósítani képes, orosz hadseregnek. Hogy a kíber- és rakéta-hadviselésre is felkészült Moszkva további lehetőségeiről említést se tegyek.

Ezért, és történelmi okokból alighanem Varsó mellett Kijev is jobban járna, ha az Oroszországgal kapcsolatos magatartását például a geopolitikai realitásokat figyelembe vevő finnekéhez igazítaná. Hogy Európa népei egészének a kontinens békéjéhez fűződő érdekéről már ne is beszéljek. Igaz, akkor szertefoszlana 120 ezer lengyelnek az ukrajnai kárpótláshoz fűzött álma. Kérdés, támogatja-e a világ ennek a lengyel érdeknek az érvényesítését, ami persze a nyugati tőke keleti nyomulásához kapcsolódik. Mert főleg az utóbbiért, Kelet-Ukrajnában már ma is sokan fizetnek az életükkel…#

CÍMKÉP: Ukrajna, amelynek jelentése a szélen, azaz Oroszország szélén lévő terület. A kijevi orosz államnak a mongol-tatár támadás utáni megsemmisülését követően a lassan formálódó Moszkva központú államhoz való elhelyezkedésre utalt a név – A térkép cirillbetűs szövegeinek fordítása: 1.) Felső sor balról jobbra, uralkodók, vezetők: II. Katalin, Alekszej Mihajlovics , Bogdan Hmelnyickij, Vlagyimir Lenin 2.) Alsó sor: Joszif Sztálin, Nyikita Hruscsov 3.) Országrészek balról jobbra:

– Sötétzöld: Kárpátontúl (nálunk Kárpátalja)

– Halványabb zöld: Galícia (Nyugat-Ukrajna) és Észak-Bukovina, továbbá Dél-Besszarábia [1572–1697 között részben az Első Lengyel Köztársasághoz (Pierwsza Rzeczpospolita) tartozott]

– Narancssárga: Malorosszija (Kisoroszország) – Jobbparti Ukrajna [a Dnyeperhez képest – 1572–1697 között részben az Első Lengyel Köztársasághoz (Pierwsza Rzeczpospolita) tartozott]

– Citromsárga: Északi Föld és Malorosszija (Kisoroszország) – Balparti Ukrajna (a Dnyeperhez képest)

– Világoszöld: Szlobozsanscsina (Szabadföld, ami azt fejezte ki, hogy az itteni orosz-ukrán terület (jobbágy)parasztjai több szabadságjogot élveztek, mint a birodalom mélységi területein élők) és Novorosszija (Újoroszország)

– Lila: Krím