Kerül, amibe kerül, nekik tán azért is megéri, hogy betegyenek az örök ellenségnek, Moszkvának.

A lengyel vezetők Moszkva elleni, a szokásosnál is erőteljesebb kirohanásait sokan történelmi okokkal magyarázzák. És van is ebben valami. Anno a mongol, majd a krími tatárok ellen küzdő, ezért is meggyengült orosz városok fölötti ellenőrzés megszerzéséért, olykor a tatárokkal összefogva, sokáig harcolt a lengyel-litván nemesi állam. Ennek során 1610 és 1612 között Moszkvát is megszállták. Az orosz–lengyel küzdelmek magyar vonatkozása:

a lengyel trónra került Báthory István 1579–81 között, az igényeiket benyújtó, ám azokért áldozatot vállalni nem akaró nemesség helyett, magyar hajdúkból és könnyűlovasokból, székelyekből, lengyel zsoldosokból, németekből és részben csehekből, románokból álló seregével visszaszerezte az oroszoktól Livóniát és a Litvániához tartozott belorusz területeket.  

IV. Rettegett Iván 1584-es halála után Báthoryban felvetődött az orosz föld egészének meghódításának gondolata is, de a lengyel rendek akkor nem voltak hajlandók vállalni egy ilyen nagyszabású vállalkozás terheit. Mint fentebb utaltam rá, Moszkva későbbi megszállása is hamvába holt. Idővel pedig, a Baltitól a Fekete-tengerig húzódó határterületen, azaz moszkvai szemszögből a szélső vidéken („u kraja”) , tehát Ukrajnában, a minden irányban terjeszkedő orosz-szovjet birodalom javára dőlt el a küzdelem.

Hiába állt Lengyelország hol a tatár kánok, hol Napóleon seregei mellé, illetve hiába szövögetett terveket ideig-óráig Pilsudski Lengyelországa Hitler oldalán, a véres események rendre orosz-szovjet megszállásba (felszabadításba) torkolltak. Ugyanis a nyugatról várható támadások kivédésére a birodalmat építő, a más birodalmakkal vetélkedő Szentpétervárnak, illetve Moszkvának azon kellett ügyködnie, hogy ütköző zónát hozzon létre itteni határai mentén. Miként ez most is történik.

Az örökös lengyel–orosz viszály közepette Krakkó vagy Varsó elsősorban olyan szövetségest igyekezett találni, amellyel nem keletkezhetett területi vitája. Az említett tatárok és franciák után ezt a szövetségest a 19–21. században, Londonban és Washingtonban találták meg a lengyelek. E két nagyhatalom – az 1900-as évek eleje óta az USA is! – olyan birodalmi doktrínákat követ, amelyek célja, hogy befolyásra tegyen szert Oroszországban (is) a rendkívüli kiterjedésű eurázsiai ország erőforrásai fölötti ellenőrzés érdekében.

Nem mintha a Napóleon vagy a Hitler mögött álló tőkésvállalatok, bankok, amelyek egy része rendszereken átívelően még nevet sem változtatott, nem ezt akarták volna elérni…

Lengyelországot a geopolitikai helyzete, Oroszországra való, földrajzi értelemben vett nyitottsága tette vonzóvá a tőle nyugatabbra lévő hatalmak számára. Minden jel szerint ez a legfőbb értéke most is. Bázisa az USA által vezetett NATO keleti katonai terjeszkedésének, ami kéz a kézben jár a gazdasági behatolással mióta kapitalizmus a kapitalizmus. De van itt még valami, ami néhány évtizede várakozással tölti el egyrészt a nyugati energetikai cégeket, másrészt a varsói vezetést.

A címképen a vörös foltok jelzik a valószínűleg nagy hozamot ígérő, a sárgák a feltehetően kisebb reménnyel kecsegtető európai palagáz-mezőket. Egy pillantással felmérhető, hogy bizonyára ezeknek is részük van abban, hogy ennyire aktívak a nagyhatalmak a Donyec-medence körül, továbbá az Ukrajna nyugati részén elhelyezkedő Galícia ügyében, miként az utóbbi, legalább nyolc évben történik. A 2014-es kijevi februári puccs után mindkét területre olyan amerikai cégek is kaptak kitermelési jogot, melyekhez Joe Biden akkori alelnök, tehát a mai elnök fia  üzletileg kötődött, meglehetősen botrányos körülmények között.

Mindennek szélesebb értelemben vett európai vonatkozása: annak nyomán, hogy az USA-ban 1992 óta sikereket értek el a palagáz-kitermelésben, az Európai Uniót meghatározó államok vezetői arra kezdtek gondolni, ezzel válthatnák ki a hagyományos tüzelőanyagokat, a szenet és az olajat. Így teljesülhetnének a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével kapcsolatos nagyratörő terveik. 2011 táján Lengyelország irányítói ehhez képest is nagyobb izgalomba jöttek. A következmény: 2013-ban a lengyel PGNiG és az amerikai Chevron együttműködési megállapodást írt alá több délkelet-lengyelországi terület feltételezett palagáz-lelőhelyének felkutatásáról, Nagyhangon kijelentették, hogy

a palagáz-mezők kitermelésével megszüntethetik az Oroszországtól való „energetikai rabszolga függőséget”, s akár Európa egyik legnagyobb gázszállítói lehetnek, az ezzel járó gazdasági fellendülés áldásait élvezve.

Ám épp Lengyelországban derült ki, hogy ez a kincs van is, meg nincs is. 2015 májusában a brit Cuadrilla Resources közölte, hogy a megelőző hat év alatt nem volt képes átverekedni magát a lengyel bürokrácia útvesztőin, és egyetlen kutat sem fúrtak, mert a gáz itt sokkal mélyebben van, mint amihez eddig szoktak. Ráadásul oly mértékben csökkentek az energia-árak, hogy abbahagyják a próbálkozásokat. Akkorra az amerikai Exxon és a Chevron, továbbá a Royal Dutch Shell már beszüntette a lengyelországi palaprojekteket, de felhagytak az ukrajnai harkovi régióban való próbafúrásokkal is.

2015 márciusában a gáz árát befolyásoló olaj világpiaci ára 50 dollár/hordó alá zuhant. Ezt megelőzően szintén hűtötték a befektetők lelkesedését a nehéz geológiai viszonyok, a környezetvédők tiltakozásai, a hatóságok bürokratikus akadékoskodása, nem utolsó sorban az Ukrajnában 2014-ben kiéleződött, polgárháborús viszonyokat teremtett amerikai–orosz konfliktus. Mára ugyan megoldották a jövedelmezőség kérdését – nem is akármilyen áremelkedést produkálva az Oroszországra 2014 óta folyamatosan kirótt szankciókkal, amelyek az ukrajnai háború nyomán olaj- és gázembargóba torkolltak, s ez az egekbe röpítette az energiaárakat.

Csakhogy a sűrűn lakott Európa nem Amerika, ahol a texasi palarétegekben található gáz kitermelésével járó környezeti pusztítás viszonylag kevés embert veszélyeztet közvetlenül.

Az élővilág más egyedeit azonban ott is. A kitermelés érdekében egy hidraulikus rétegrepesztéshez 7 ezer 500 tonna vizet kell a mezőgazdasági termeléstől elvonni, és 85 féle mérgező vegyszerrel és homokkal együtt a mélyrétegekbe sajtolni. A szennyvíz nyolcvan százaléka a talajban marad, ahol elszennyezheti az ivó- és a termálvizet. Nem árt ezt mérlegelniük azoknak a Facebook-lovagoknak, akik ideahaza a délkelet-magyarországi lelőhelyekben rejlő, szerintük a hazát tejjel-mézzel folyó Kánaánná tevő lehetőségekhez fűznek vérmes reményeket.

Emellett a palagáz kitermelése során metán, a széndioxidhoz képest tehát károsabb üvegházhatású gáz jut a légkörbe. Kezdetben ez a mennyiség csekély, de idővel a mértéke mértani haladvány szerint nő. Ezért a kutat korlátlan ideig karban kell tartani azt követően is, ha már nem használják. Minthogy egy-egy lelőhely körzetében több száz, akár több ezer kutat kell függőlegesen, és igen pontos elrendezésben, vízszintesen fúrni,

nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a palagáz éghajlatbarát szénhidrogén.

És ez csupán a károk vázlatos felsorolása, ami ellen – csodák csodája – most, amikor a befektetőknek immáron megéri Európába és Ázsiába, a csővezetékekhez képest sokkal szennyezőbb hajókkal szállítani az amerikai palagázt, a Greta Thunberget világhírnévhez juttatók nem mozgósítanak. A kamaszlány helyét a propagandában, a háború kirobbantásában a minszki megállapodások nyilvánvalóan külső döntés alapján történt felrúgásával közreműködött, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vette át. Szónoklataival, akaratán kívül is hozzájárul az energiaárak magasban tartásához. Talán ezért is szervezik meg neki a megszámlálhatatlan szereplési lehetőséget a nyugati politikai fórumokon.

Viszont a lengyel vezetés időben kapcsolt. Környezetszennyezés ide, éghajlati csapások oda, amiként a nyugat-európai vezetők is feladták a természetpusztítás és a klímaváltozás okozta katasztrófák megfékezésére irányuló elszántságukat, a varsói politikusok minden eddiginél konkrétabb terveket szőnek arról, hogy Lengyelországot európai gáznagyhatalommá tegyék. Egyrészt rendelkezésükre áll a még a szovjet időben kiépült, s az azóta némileg bővített vezetékhálózat, másrészt cseppfolyósított gáz fogadására és továbbítására alkalmas kikötői fejlesztésekbe kezdtek. Abban gondolkodhatnak, hogy Európa egyik gázelosztó központját hozzák létre, ami önmagában is jövedelmező vállalkozás lehet.  

Ugyanakkor abban is bíznak, hogy a berendezések és a technológia fejlesztői majd csak megbirkóznak a nehezebb lengyelországi geológiai körülményekkel. Ha ez így lesz, és miért ne, akkor a rendszerbe táplált saját, nagyrészt feltehetően külföldi közreműködéssel kitermelt, gázkészleteik hasznából szintén részesülhetnek. Ez lehetne tehát Varsó ukrajnai területekkel is számoló, európai hatalmi törekvéseinek a gazdasági alapja, amiről egy hónapja „A lengyelek Ukrajnába készülnek” című jegyzetemben szóltam. Ha pedig mégsem, akkor kerül, amibe kerül, amerikai katonai, pénzügyi háttérrel és politikai támogatással, ha másért nem, azért is megéri a témát napirenden tartani – gondolhatják –, hogy alávágjanak az örök ellenségnek, Moszkvának. Így aztán sosem lesz vége ennek az ámokfutásnak, amelyben minden oldalon részinformációk adagolásával uszítják egymás ellen a hétköznapi embereket.#

CÍMKÉP: Palagáz-mezők Európában: várhatóan magas (vörös), illetve várhatóan alacsonyabb (sárga) hozamú lelőhely – A rendkívüli környezeti károkról mit sem tudnak azok a Facebook-lovagok, akik ideahaza a dél-magyarországi lelőhelyekben rejlő, Magyarországot tejjel-mézzel folyó Kánaánná tevő lehetőségekhez fűznek vérmes reményeket (Térkép forrása: Polish Geological Institute – National Research Institute)