1051.BEKIÁLTÁS: Verekedtek az orosz tévében

 A putyinista sztár újságíró műsorában három évvel ezelőtt történt csetepatéval manipulált a Google.

szolovjovverekedes2019-10-19twitter-oldalax.jpg

Az orosz állami televízió „Vecser sz Vlagyimirom Szolovjovim” (Este Vlagyimir Szolovjovval) című, hétfőtől csütörtökig tartó, több órás vitaműsorának második, az ukrajnai helyzetet megvitató részében két résztvevő összeverekedett – tudtam meg a Google-hírek között megjelent egyik videó-megosztásból, amikor október 2-án, reggel bekapcsoltam az iPad-emet. A konfliktust két aspektusa miatt idézem fel. Egyrészt szóba hozhatom, hogy

ezeknek a stúdióvitáknak még ma is mindennapi résztvevője a kijevi kormány álláspontját kifejtő és védő Vaszilij Vakarov.

Az adásnak a helyzeteket amerikai szemszögből megvilágító meghívottjai szintén voltak a háború kezdetéig. Ők időközben elmaradtak, de továbbra is naponta szerepelnek a főleg Németországból, olykor Franciaországból, Olaszországból érkezett, az ottani viszonyokat és a nyugati kormányok döntéseit elemzők. Általában empatikusan állnak a moszkvai vezetéshez. Jakov Kedmi izraeli biztonságpolitikai szakértő azonban kíméletlenül rávilágít az oroszországi politikai-katonai helyzet ellentmondásaira, a hadsereg vezetésének fogyatékosságaira az oroszországi tévéadásban.

Ehhez képest kérdezem: mikor is volt utoljára magyar képernyőn magyarországi szakértőkkel vitatkozó, oroszországi, Putyin-párti vendég? Vagy mikor hallottunk arról, hogy nagy nyugati tévéműsorba moszkvai vitapartnert hívtak meg, netán az orosz parlamenti képviselők valamelyikét, hogy feljebb már ne is merjem emelni a tekintetemet? Csak azért e kérdések, hogy érzékeljük, mennyire nyitott a mi sajtónk, a tájékozódási, a véleményszabadságtól virágzó nyugati demokráciánk, e minden világok legjobbika, ahol az Európai Parlament döntésével betiltották az orosz tévéadásokat, gátlástalanul belenyúlva a televíziós szolgáltatók és az ügyfeleik szerződéses kapcsolataiba...

De van itt még valami, aminek szintén szembenézésre kellene késztetnie bennünket – a verekedés időpontja. Minthogy a Google-hírek nem közölte, mikor zajlott a dulakodás, kisebb nyomozásba kezdtem. Döbbenetemre,

a világcég 2022. október 2-ai – az általam használt nyelveken, tehát részben személyre szabott, de ezzel együtt talán véletlenszerű generálás alapján készülő – összeállításában egy 2019. október 29-ei stúdiófelvétel került elém. Akárhonnan nézem, ez manipulálás.

Végül az orosz műsorvezető Twitter-oldalán bukkantam a videó-részlet 2019-es eredetijére. A jelenlegi háborús viszonyok között, amikor a médiumok szégyenteljes módon közreműködnek a tömegek egymás elleni uszításában, nyilván a három évvel ezelőtti felvétel is jól jön az oroszok lejáratására. Merthogy a nézőben azt az előítéletet erősíti: ilyenek ezek! Csakhogy van egy bökkenő, s a Google ezt is elhallgatta, amikor egy olyan posztot osztott meg, amelyben nem szerepeltették a résztvevők nevét, hovatartozását sem. Ugyanis a vita két ukrajnai résztvevője ugrott egymásnak a talk show-ban!

A már említett, a kijevi kormány oldalán álló Vaszilij Vakarovot inzultálta a donyeciek védelmében Alekszandr Szemcsenko, a donyecki születésű, ám neve alapján ukrán származású, annak idején a Porosenko-, most a Zelenszkij-rezsimmel szemben álló, provokatív szövegeiről elhíresült politológus-blogger. Jelentős elemzőkkel együtt teszi közzé a „Golosz pravdi” (az Igazság Hangja) nevű, internetes ellenzéki portálon olykor vitriolos hangvételű szövegeit. Az ukrajnai vámőrség ezredeseként is szolgált, de a 2014-es államcsínyt követően, amikor az amerikai tanácsadók már minden főhatóságnál, fegyveres testületnél átvették a tényleges irányítást, eltávolították a testületből a vezető állami tisztségviselőket érintő átvilágítás után.

Hogy a kijevi kormánynak a kelet-ukrajnai civileket sújtó véres akciói és a donyecieket szó szerint másodrendű állampolgárként kezelő magatartása miatti verekedés három éve történt, első pillantásra azért nem tűnhetett fel, mert ugyanebben a stúdióban ugyanilyen, illetve hasonló összetételben mindmáig erős hőfokon zajlanak a szópárbajok. Korábban szintén előfordult ilyen eset a naponta több órás, egyszerre nyolc, különféle felfogású résztvevőt szerepeltető műsornak nem csak az Ukrajnával, hanem az orosz belpolitikával, illetve a világpolitikai kérdésekkel foglalkozó részeiben is.

Csak a mindent ellenőrizni igyekvő magatartásom az oka, hogy kiderült a Google turpissága. Turpissága, avagy hamisítása?

Mindenesetre a kakaskodókat a biztonsági őrök, a stúdió más vendégei, köztük a Donyec-medencéből érkezett más résztvevők szétválasztották. De ha már szóba került a dolog, talán érdemes megemlíteni, mert ez szintén jellemzi az idehaza alig ismert oroszországi médiaviszonyokat, hogy az állami médiumok sztár műsorvezetője, Szolovjov az államfő támogatója. Nem egyszer éles szavakkal bírálja Gorbacsovot és Jelcint a Szovjetunió szétesésében játszott szerepükért. Azért a káoszért, aminek következménye lett a lakosság nagy részének nyomora az 1980-as évek végétől úgy másfél évtizeden át, s a legszegényebbek éhhalála, az erőszak eluralkodása, az ország kirablása. Megvallottan orosz zsidóként ádáz gyűlölettel viseltetik a nácizmus, a fasizmus legcsekélyebb megnyilvánulásával szemben, s ennek gyakran ad hangot rádió- és tévéműsoraiban.

Művelt, a világ dolgairól alaposan tájékozott újságíró. Kitűnő debattőr. Nem megy a szomszédba, ha indulatos küzdelmet kell vívnia akár a legtekintélyesebb stúdióvendégével, interjúalanyával. Nem vitás, hogy ez alól Putyin, vagy Lavrov külügyminiszter, s még egy-két, a maga területén csúcsvezető kivétel. A minap kijelentette: főbe kellene lőni azokat a tábornokokat, akik nem megfelelően hajtották végre az államfő, azaz a hadsereg főparancsnokának a részleges mozgósítással kapcsolatos utasítását. Az ügy a parlamentben is téma volt. De nem Szolovjov ellen szólaltak fel a képviselők, hanem az hangzott el: Oroszországban nincs halálbüntetés, másrészt azonban le kell vonni a megfelelő következtetéseket. Hát, igen, ez fontos lenne – mindenütt és minden területen…#

CÍMKÉP: Vlagyimir Szolovjov szerint főbe kellene lőni azokat a tábornokokat, akik nem megfelelően hajtották végre az államfő, azaz a hadsereg főparancsnokának a részleges mozgósítással kapcsolatos utasítását. – Megvallottan orosz zsidóként ádáz gyűlölettel viseltetik a nácizmus, a fasizmus legcsekélyebb megnyilvánulásaival szemben (A képernyőkép forrása Szolovjov Twitter-oldala)