Lavrov gratulálhatott kínai kollégájának, s ezzel megindította a kínai pártkongresszus utáni párbeszédet.

Mi ebben a hír? – kérdezheti az olvasó, miután a címet elolvasta. Hát az, hogy ehhez képest, mindössze három nappal ezelőtt, azt a címet adtam előző jegyzetemnek:

„Peking nem közösködik Moszkvával”

A Kínai Kommunista Párt (KKP) október 23-án, vasárnap véget ért XX. kongresszusával összefüggésben írtam le ezt a mondatot, aminek – elismerem – volt némi bulváros mellékíze, mert én sem mondhatok le arról, hogy felkeltsem az olvasó érdeklődését. Mentségemre, több mozzanat is alátámasztotta az állításomat.

Az egyik: minden jel arra mutatott, hogy Oroszország február 24-ei Ukrajna elleni támadása nem igazán váltotta ki a pekingi vezetők tetszését. Ebben része lehetett annak, hogy Moszkva döntése zavarta a kínai pártkongresszus előkészítését, s mindenekelőtt Hszi Csin-ping pártfőtitkár pozíciójának megerősítését. Az sem igazán tetszhetett a pekingieknek, hogy a villámháborúnak indult orosz különleges katonai művelet kimenetele egyre több kérdőjelet vet fel. Peking többször az orosz vezetés értésére adta, hogy Ukrajna ügyében a békés megoldás híve.

Egy másik szempontom: a lakosság számát, a gazdasági teljesítményt illetően Oroszország és Kína nincsenek egy súlycsoportban, jóllehet vitathatatlan előbbi katonai ereje. Még akkor is, ha az ukrajnai háborúban, amelyben az egyesült Nyugat gazdasági erőforrásaival és katonai képességeivel kell szembenéznie az orosz hadvezetésnek, ez a fölény egyelőre csak részben érvényesül. Ám az aligha kérdéses, hogy egy igazán tétre menő, világméretű összeütközés esetén Moszkvának félelmetes ütőkártyái vannak. Ráadásul számára az ukrajnai hadszíntér ugyanolyan kísérleti terep, mint a Nyugatnak:

fel lehet mérni, mit érnek a vezérkari tervek, kik az igazán alkalmas parancsnokok, melyek a hadseregszervezés hiányosságai, a hadrafoghatóság gyenge pontjai, nem utolsó sorban miként viszonyul egy ilyen helyzethez a lakosság.

A kínai vezetés részéről megnyilvánuló távolságtartás további okaként említhető, hogy Peking nem feltétlenül üdvözli Putyin elnök többpólusú világról való gyakori értekezését, hiszen hosszabb távon Kína önmagában is képes lesz átvenni az USA szerepét. Más kérdés, hogy most mindkét fél arról beszél: „nem törekszenek dominanciára, a cél csupán az érdekek alapján történő együttműködés anélkül, hogy egyes tagok rá akarnák kényszeríteni akaratukat másokra”.

Ezzel szemben jegyeztem meg előző írásomban: egyelőre kérdés, hogy az ennek az elvnek a jegyében szerveződő Sanghaji Együttműködés Szervezetéhez csatlakozók között „mikor okoznak feszültséget a gazdasági különbözőségből, illetve az eltérő kultúrából fakadó ellentmondások. És ez a kérdés a kínai–orosz tandemmel kapcsolatban is felvethető”. Annál inkább, mert a két ország társadalmi-gazdasági rendszere, ideológiája nem azonos.

Végül, a „Peking nem közösködik Moszkvával” következtetésre az is sarkallt, hogy a kínai pártkongresszus hetében általában hiába vártam az orosz rádió- és tévéműsorok részletes beszámolóit, elemzéseit. Azok rendre elmaradtak. Mint előző cikkemben felvetettem: ez talán érthető is volt annak tükrében, hogy a kongresszusi beszámolóban egy szó sem esett az Oroszországgal való együttműködésről, viszont Kína és az USA közös felelősségéről a bolygó békéjéért igen.

Mindehhez képest az orosz külügyminisztérium október 27-én este sajtóközleményt adott ki arról, hogy a tárca vezetője, Szergej Lavrov telefonbeszélgetést folytatott kínai kollégájával Vang Yivel, akit ismét beválasztottak a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb döntéshozó szervébe, a Politikai Bizottságba. (Azt azonban nem sikerült egyértelműsítenem, hogy helyet kapott-e a hét fős Állandó Bizottságban – KDL.) A helyzetből és a kommünikéből számomra két dolog következik. Az egyik: a hívást az orosz fél kezdeményezte, amihez a gratuláció teremtett alkalmat. A másik: még ha minden értelemben vett közösködésről valóban nincs is szó, a két ország közötti együttműködés folytatódik. Ezt jelzi a dokumentumban a kissé dodonai mondat:

„A miniszterek nagyra értékelték az orosz-kínai kapcsolatok jelenlegi állapotát, amelyek továbbra is dinamikus fejlődést mutatnak a geopolitikai bizonytalansággal és turbulenciával szemben.”

Ha jól értelmezem: Peking és Moszkva továbbra is egyeztetik fellépésüket a nemzetközi kérdésekben. Viszont ezek főleg a világ tőlünk távolabbi térségeibe helyeződnek át. Ugyanis a két miniszter abban állapodott meg, hogy fokozzák együttműködésüket az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjén szereplő kérdésekben, különös tekintettel az ázsiai-csendes-óceáni térségben zajló folyamatok összehangolására. Ébresztő, Európa! Már ha még van egy ilyen felszólításnak értelme...

Ukrajna ügyében Peking részéről továbbra is tapasztalható bizonyos távolságtartás. Legalábbis ez következhet a sajtóközlemény szövegezéséből, mely szerint Szergej Lavrov „tájékoztatta Vang Yi-t a különleges katonai művelet menetéről”. A kommünikében még csak utalás sem történt arra, mi erről a kínai fél véleménye. Szintén az orosz diplomata volt az, aki „köszönetét fejezte ki a kínai félnek, amiért az támogatta Oroszországnak az Ukrajna körüli helyzet igazságos rendezése érdekében képviselt álláspontját, valamint a tömegpusztító fegyverekhez kapcsolódó provokációk megfékezésére tett erőfeszítéseit”.

Ha jól gondolom, a „támogatás” kitétel elsősorban arra vonatkozik, hogy Peking hallgatott a Krím annektálásának ügyében, illetve elősegítette, hogy a Moszkva szerint Kijev által létrehozandó piszkos bomba ügye az ENSZ BT elé kerülhessen. Hogy aztán az olvasó mindezek alapján azt az álláspontot osztja-e, amire az előző jegyzetem címe utalt – Peking nem feltétlenül cseresznyézik egy tálból Moszkvával –, vagy az együttműködési törekvést látja erőteljesebbnek, azt – főleg a majdani események alapján – döntse el maga.

Mindenesetre Moszkvában a jövőben sem számíthatnak a kínai vezetés feltétel nélküli támogatására. Minden egyes ügyben külön mérlegelnek majd saját szempontjaik alapján, a támogatásnak pedig bizonyára megkérik az árát. De, ha jól meggondolom, Putyin maga is tudja ezt, hiszen nem egyszer figyelmezteti oroszországi hallgatóságát: a most kialakuló rend nem annyira a szövetségesek világa lesz, hanem olyan, amelyben az érdekek alapján cselekszenek a kormányok. Kérdés, miként éli meg, hogy ennek az elvnek alapján ő maga szintén több manőverezésre kényszerül a továbbiakban?#

CÍMKÉP: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és kínai kollégája Vang Yi az ázsiai-csendes-óceáni térségben zajló folyamatok összehangolásáról beszéltek – Peking továbbra is tartózkodó Ukrajna ügyében (A fotó forrása az orosz külügy honlapja)