1128. BEKIÁLTÁS: Elegük van a dollár uralmából

Moszkva energikusan szervezi a nemzeti valutákban történő elszámolást.

naibullinateheran-2023-05-24.jpg

Bahmut/Artyomovszk elfoglalása után, az Ukrajnából, az Oroszország elismert határán át, a belgorodi területre támadt diverzánsok által okozott károk felszámolása közepette, s aközben, hogy a brit kormányfő hajlandónak mutatkozott az Ukrajnában Oroszország ellen vívott háború fő koordinátorává válni az USA helyett,

május 24-én, szerdán a moszkvai vezetés a nemzetközi kapcsolatokra, más témák mellett, a nemzeti valutákban való elszámolás szorgalmazására koncentrált.

Csupán felsorolásszerűen idézem fel a Kreml Nyugattól Kelet felé fordulásának jó ideje zajló folyamatához kapcsolódó legfontosabb aktualitásokat. Nem állítom, hogy túlzott jelentőséget kell tulajdonítani nekik. De talán nem is érdektelenek annak, aki valóban tájékozódni akar a világban, s nem csak téveszméihez, előítéleteihez vár igazolást.

PEKING ÉS MOSZKVA NAGYRÉSZT SAJÁT VALUTÁBAN SZÁMOL EL – A Sanghajban történt előző napi orosz–kínai üzleti fórum, a Sinopec kőolaj-feldolgozó üzem és a BRICS fejlesztési bankban tett látogatás után az orosz kormányfőt – csaknem egy tucat miniszter, számos intézmény, továbbá üzletember, összesen 1200 személy (!) társaságában – a legmagasabb vendégnek kijáró módon, a két ország himnuszával, katonai tiszteletadással köszöntötték Pekingben. Mihail Misusztyint fogadta Hszi Csin-ping, a kínai párt és állam legfőbb vezetője is. Számot adtak az áruforgalom jelentős emelkedéséről, s arról, hogy tavaly már nem dollárban, hanem jüanban és rubelben számolták el az üzletek kétharmadát. Az együttműködés elmélyítését az orosz fél főként a nyersanyag-feldolgozás, a gépgyártás, a vegyipar, a hajóépítés, a fémmegmunkáló berendezések, a repülőgépgyártás, a fafeldolgozás, az atomenergetika, az IT-technológia, az űrkutatás, az élelmiszergazdaság területén szorgalmazza. A kapcsolatok fejlesztése kiterjed más tudományos területekre, illetve az oktatásra, a kultúrára is.

IGAZSÁGOSABB VILÁGRENDET! – Moszkvában tartották az Eurázsiai Gazdasági Fórum ülését. Ezen az orosz elnök mellett részt vett a belorusz, a kazah, a kirgiz vezető, az örmény miniszterhelyettes, s az őket kísérő számos üzletember, szakértő és állami intézmény képviselője. (A tanácskozáshoz másnap csatlakozott Azerbajdzsán és Örményország vezetője, s feszülten arról beszéltek, megteremtették a megállapodás alapját Hegyi Karabah ügyében.) A résztvevőket videó-üzenetben köszöntötte Hszi Csin-ping kínai államfő. Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy a korábbi elhatározásnak megfelelően az ülést ezentúl rendszeresen megtartják. A mostani összejövetel témája: az eurázsiai integráció a többpólusú világban, amit az indokol, hogy mind több állam lép fel szuverenitásának erősítése, az igazságosabb, a nemzeti valutákra épülő gazdasági kapcsolatok érdekében. Mint mondta: az utóbbiban Kína, India és dél-amerikai országok is érdekeltek. A szervezet aktív tevékenységet fejt ki a Közel-Kelet, Afrika, Latin-Amerika, Irán, Egyiptom, az Arab Emirátusok, Indonézia, Vietnám, Szerbia és más országok irányában.

AZ OROSZ BELÜGYMINISZTER RIJADBAN – Néhány nappal Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szaúd-arábiai látogatása után az orosz belügyminiszter volt Rijad vendége. Vlagyimir Kolokolcev szaúdi kollégájával biztonsági kérdésekről és más, a nyilvánosság számára nem részletezett témákról folytatott megbeszélést.

OROSZ ÉS IRÁNI BANKVEZETŐK MEGBESZÉLÉSE – Az iráni Központi Bank vezetője Mohamed Reza Farzin Twitter-üzenetben tette közzé, hogy Teheránban eredményes tárgyalást folytatott orosz kollégájával Elvira Nabiullinával, akivel elkészítették a kétoldalú elszámolási rendszer új menetrendjét. Ennek része a nemzeti valuták használatára való teljes áttérés. Nabiullina felkereste az Ázsiai Klíringszövetségnek az iráni fővárosban zajló találkozóját is. A szervezetben Oroszország egyelőre megfigyelőként vesz részt.

SZÁZ ORSZÁG BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐI MOSZKVÁBAN – Miniszterelnök-helyettesek, nemzetbiztonsági és különleges szolgálatok vezetői, szakértői vesznek részt azon a három napos rendezvényen, amelyen a kétoldalú megbeszéléseket követően, május 24-én tartották a plenáris ülést. Ezen a nemzetközi helyzet fő irányait, a globális biztonság kihívásait és fenyegetéseit vitatták meg, hogy a következő napon a kerekasztal-eszmecseréken tekintsék át az információs biztonság és az illegális kábítószer-kereskedelem problémáit.

UTÓIRAT – Miközben az Ukrajna területén folyó háborúra koncentrálunk, talán érdemes odafigyelni az ilyen hírekre is. Esetleg hozzájárulhatnak ahhoz, hogy higgadtan közelítsünk azokhoz a folyamatokhoz, amelyek révén – tetszik, nem tetszik – a világ nem olyan lesz a jövőben, amilyen korábban volt. Jobb, ha kezdünk hozzászokni! Bár azt magam sem tudom hová tenni, hogy miután e híreket az oroszországi állami televízió esti híradójában hallottam, egyik sem szerepelt az Interfax „Ez történt napközben”, május 24-ei, szerdai összeállításában, s az orosz internet tengeréből egyáltalán nem volt könnyű kihalászni őket...#

CÍMKÉP: Az oroszországi Központi Bank vezetője Elvira Nabiullina (a kép jobb oldalán, sötét hidzsábban) és munkatársai Teheránban tárgyaltak május 24-én – Mind több állam lép fel szuverenitásának erősítése, az igazságosabb, a nemzeti valutákra épülő gazdasági kapcsolatok érdekében, s ennek egyik élharcosa Moszkva