Kifizetődő lehet, ha egy politikus népiesch kiszólásokkal, fenekedésekkel kelt hangulatot a tömegben.

Taplónak minősítette Orbán Viktort az általam őszintén nagyra becsült társadalomtudós ismerősöm a tegnapi Facebook-bejegyzésében, mert

a kormányfő az USA budapesti diplomatáinak nevével ízetlenkedett február 18-ai évértékelő beszédében.

Természetesen, magam is felszisszentem, amikor meghallottam azt a kitételt, miszerint

Saját felszisszenésemnek alighanem ugyanaz volt az oka, mint amire ismerősöm gondolhatott: magára valamit is adó személy nem viccel nevekkel. Mert az ember az esetek nagy részében örökli a nevét, s annak nincs köze személyiségéhez, tetteihez. Ha valaki fogást akar találni máson, akkor az élcelődésnek ne ezt a parlagi módját válassza, hanem legyen szellemes! Már ha képes erre. Ha pedig nem, akkor egy bizonyos szellemi szint fölötti közegben magát járatja le az olcsó poénnal. Csakhogy a politikában ez akár kifizetődő is lehet.

A hétvégi beszédben Orbán Viktor először Mark André Goodfriend-re, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjére utalt. A hivatásos diplomata 2013 augusztusától töltötte be az első beosztotti posztot. Nagykövet hiányában egyben ideiglenes ügyvivő volt, az egyébként szintén beszélő nevet viselő Colleen Bell 2014. decemberi kinevezéséig. Akárhogy is, Goodfriend a maga területén profi volt, akinek felkészültségét akkor is illik tisztelni, ha valakinek nincs ínyére a megbízatásából eredő ténykedése.

A magyar kormányfő David Pressman-t szintén kipécézte. Ő 2022. augusztus 8-án tett hivatali esküt az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként. Korábban emberi jogi ügyekkel foglalkozó ügyvédként dolgozott, majd az Egyesült Államok kormányában töltött be vezetői posztokat. Ezen túlmenően az USA különleges politikai ügyekért felelős ENSZ-nagyköveteként ténykedett. Képviselte országát a Biztonsági Tanácsban, s vezette az amerikai tárgyalásokat a nemzetközi békét és biztonságot a világ több pontján érintő kérdésekben.

Akár az egyik, akár a másik személyt nézem, nem csak beosztásuk miatt jár ki nekik a fogadó ország vezetőjének tisztelete, de felkészültségük, kormányzati és nemzetközi ügyekben szerzett jártasságuk okán is.

Aki gúny tárgyává teszi őket, önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Ennek ellenére azt gondolom: Orbán Viktor mindezzel pontosan tisztában volt, amikor a beszédét összeállította. Ha pedig így van, akkor nem elég annyival elintézni őt, hogy tapló, azaz goromba vagy udvariatlan. Abból indulok ki, miként ezt előző cikkemben kifejtettem, hogy a miniszterelnök történelmi beszédet mondott – jóllehet tartalmának előjelét csak a jövő dönti el. Ennek tükrében azt kell feltételeznem, hogy tudatosan vállalta fel a pozíciójához, a helyzethez, a mondandóhoz, az érintettekhez szerintem is méltatlan megnyilatkozást.

Az egyik magyarázatom erre, hogy a jelenleg ellenzékben lévő amerikai republikánus támogatóival kacsintott össze a demokrata párti kinevezettek ekezésével. Érzékelvén, milyen mélyre süllyedt mára az amerikai politikai közeg hangvétele, talán csak ez is a szokásos orbáni igazodások egyike. A másik feltételezésem: nem egészen tudott, vagy talán nem is akart elszakadni attól a hívei körében évtizedeken át sikeresnek bizonyult gyakorlattól, hogy népiesch kiszólásokkal, fenekedésekkel is ébren tartsa a figyelmet. Harmadik következtetésem részben ebből adódik, jóllehet ezúttal a magyarországi hallgatóságnak vélhetően csupán egy szűk köre vette a lapot. Mindenesetre az efféle megnyilatkozásainak fogadtatása azt a meggyőződést alakította ki benne, s tanácsadói körében, hogy

politikailag kifizetődő, ha az eredendően hangulatfokozó módszert a populizmus szolgálatába állítják.

A populizmus hatalomtechnikai eszköz a tömeg oly módon való megnyerésére, hogy azt a neki való hízelgéssel az úgymond amorális elit fölé emeli. Figyelmen kívül hagyja, sőt ellenségként kezeli az eltérő helyzetben lévő, a társadalom, a gazdaság, az erkölcs stb. ügyeiben más véleményt képviselő kisebbségeket. A felfogás képviselői jókra és rosszakra osztják a világot, s magukat értelemszerűen a jó oldalt képviselőkhöz tartozónak tekintik.

A jelenség főleg az egyszemélyi vezetésre épülő autoriter, illetve diktatórikus kormányzási rendszerekhez, társadalmakhoz kötődik. Ám a populista törekvéseket kísérő, a leegyszerűsített üzenetekkel, beszólásokkal kifejezett demagógia igencsak jelen van az amerikai közbeszédben is. Politikusi megnyilatkozásokban, vagy filmekben, például az ellenség, az ellenfél elkülönítése érdekében gyakran találkozni a „mi vagyunk a jó fiúk, azok pedig a rosszak” fordulattal. És ez bizony, messze túlmutat az egyszerű tahóságon. Ott és nálunk is…#

CÍMKÉP: Orbán Viktor hívei körében a Várkertben, 2023. február 18-án – Magára valamit is adó személy nem viccel nevekkel, kivéve, ha politikusként olcsó élcekkel akar hangulatot kelteni a tömegben (Fotó: Facebook/Orbán Viktor oldala)