Nem ítélkezni, megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

Biztosan vannak nálam tájékozottabbak, de továbbra sem tudom, kik azok, akik Magyar Péter mögött bejelentkeztek arra, hogy

lezárják az Orbán-Gyurcsány vetélkedés utóbbi húsz évét, ami úgymond az elmúlt harminc év legnagyobb válságába kormányozta az országot.

Aki hallotta a Talpra Magyarok Közössége mozgalom élén álló Magyar Péternek az Országház előtt elmondott április 6-ai beszédét, érti, mire utaltam a fenti kiemeléssel, még ha az idézet nem is szó szerinti. Annak a magyar politikusnak – miként immár az internet is nevezi – helyzetértékelése ez, aki két hónap alatt jutott el oda – akit a professzionális körítést megteremtő ismeretlenek két hónap alatt juttattak el oda –, hogy százezrek mozdulnak meg a szavára.

E százezrek, s talán milliók azonban nem tesznek fel az enyémhez hasonló kényes kérdéseket. Például azokról sem, akik – hogy a szónoklatnak a NER döntéshozatali mechanizmusára utaló kitételét idézzem – „szivarfüstös folyosókon” tervezik a jövőt. Talán azért nem, mert a tömegnek most még a remény is elég.

Az addig hangtalan sokaság élére sodródott/emelt Magyar Péter egyfajta kiegyezést ajánlott — nem akármilyen önbizalommal. Kiegyezést, amelynek, persze, van hagyománya Magyarországon. A legemlékezetesebb Deák Ferenchez kötődik tizennyolc évvel a vérbe fojtott szabadságharc után. De kiegyezési ajánlat volt az is, amit a szintén levert 1956-os népfelkelés és forradalom után, 1957. május 1-jén Kádár János tett a Hősök terén összegyűlt százezreken keresztül az országnak. Mindkettőnek az volt a lényege:

fogadják el az emberek az uralkodó osztályon belüli átrendezést, s cserébe visszaadják azokat a jogokat, legalábbis egy részüket, amelyeket 1848-1849, majd 1956 küzdelmeiben vérükkel váltottak meg a legelszántabbak.

Bár a tényleges vérontást eddig sikerült elkerülni, de a külföldre távozott 600-800 ezer nyilvánvalóan nagyobb részének hónapjait, éveit betöltő őrlődést, a családok szétszakításának beláthatatlan egyéni lelki és társadalmi következményeit nem. Akárcsak az itthon mélyszegénységbe süllyedteknek a kilátástalanság miatti szenvedését sem. Magyar Péter és a mögötte állók ezt felismerve indítványoztak valami ahhoz hasonlót, amivel anno Deák és Kádár állt elő. Hogy milyen pozícióból? Ezt egyelőre nem firtatják a neki messiási szerepet tulajdonítók.

De melyek is voltak a 2024. április 6-ai beszédbe foglalt indítványok? Az egyik például az, hogy 

az úgymond visszaadott haza fejében ma még ki lehet szállni a bűnözők közül. Ma még át lehet állni a jó emberek oldalára.

Ha azt gondolja valaki, hogy ez csupán a hatalom csúcsán ülőknek szólt, szerintem, téved. Az elmúlt másfél évtizedben aligha volt állami és önkormányzatinak nevezett szervezet vezetője vagy alkalmazottja, országos és helyi pályázatokon, világi és egyházi beruházásokban részt vett vállalkozó, oktatási, sport-, kulturális, idegenforgalmi tevékenység, ilyen-olyan falurendezvény, s megannyi más ügylet finanszírozása közelébe keveredett személy, akinek ne kellett volna valamilyen módon megalkudnia, aki kisebb-nagyobb mértékben ne sározódhatott volna be a NER rendszerében.

Magyar Péter és köre tehát számot vetett azzal, hogy – néhány kiemelt személy, mint Polt Péter vagy Rogán Antal kivételével, akik között, furcsa módon, a felolvasásban nem említette Orbán Viktort – kvázi amnesztiát kell hirdetnie ahhoz, hogy ne riassza el az állam zavartalan működését biztosító intézmények felső- és középvezetőit. Kiváltképpen pedig a (magyarországi kapitalista) rendszer talpkövét jelentő nagy-, közép- és kistőkéseket, akiket persze ő maga is szemérmesen, eleve vállalkozóként emlegetett, továbbá a gazdákat.

Bár még pártja sincs – egyelőre nem szakított ki egyet az egymást gyöngítő megélhetési ellenzékiek közül –, kimondatlanul is lehetséges kormányfőként tett ígéretet arra, hogy az EU-ban folytatott viták lezárásával úgymond hazahozzák a tőkésosztály számára a neki járó összegeket. Más kérdés, hogy

a szuverenitást illetően – ebben a pillanatban a tömegigényhez igazodva – lényegében az orbáni álláspontot, vagyis a föderatív unió gondolatának elutasítását képviselte.

Legfőbb víziója, hogy Magyarország jövőjét a gyerekek jelentik. Ecsetelte, hogy ennek érdekében miként kívánja a gyermekgondozási-oktatási rendszert úgy átalakítani, hogy abból a hatalmi elit se akarja kimenekíteni gyerekét bölcsődés korától. Leszögezte: elfogadhatatlan, hogy csak a felső húsz százalék gyerekei boldogulhatnak, válhatnak tényleges digitális világpolgárokká. Ezzel szemben – a napokban elhunyt Ferge Zsuzsa szociológusra is hivatkozva – kijelentette: minden gyereknek azonos lehetőséget kell kapnia, hogy hozzáférjen a tudáshoz. Szerinte, ehhez mindenekelőtt a társadalom alsó 20 százaléka felé kell fordulni.

Hogy mekkora fába vágná a fejszéjét, számomra a minapi a Káros a szabad iskolaválasztás című cikkem alapjául szolgált, a Partizán adásában elhangzott, jobbára középosztálybeli fiatalok megnyilatkozásai is jelzik. Gulyás Márton miskolci interjúalanyainak egyike úgy beszélt a mindenki számára nyújtott egyenlő esélyekről, mint ami távol áll a magyar gondolkodásmódtól. Más egyenesen a demokrácia csorbításának tekintené, ha az alapfokú oktatás minden intézményében azonosan magas szinten oktatnának, s ezzel okafogyottá válna a szabad iskolaválasztás. És akkor még nem is említettem a cikkemhez hozzászólók egyikét-másikát, akik közül valaki odáig jutott, hogy a szegregációt karhatalom közreműködésével kell felszámolni.

Vagyis a tehetős családok újabb nemzedékében, amelyre Magyar Péternek támaszkodnia kellene, ma már a kasztosodottság a természetesnek gondolt állapot;

a szolidaritás, s az ebből következő kormányzati cselekvés mintha e réteg látóhatárának legtávolabbi pontján sem jelenne meg.

De hát miként is jelenhetne? Ha egyáltalán létrejön, ez a kiegyezés is magán hordozza majd annak a társadalomnak az osztálykorlátait, amelyben talán megszületik. A deáki kiegyezés a feudális viszonyok fenntartásában érdekeltek, illetve a polgárosulásban elkötelezettek befolyásának mértékét tükrözte. A kádári egyezséget a kommunista nómenklatúra és a dolgozó osztályok kötötték meg hallgatólagosan úgy, hogy mindegyik fél tisztában volt vele, meddig mehet el a közbéke fenntartása, az adott geopolitikai körülmények közötti kölcsönös érdekek figyelembe vétele érdekében.

Ugyanígy, az erőviszonyokat tükrözve tehet majd engedményeket – az egyik nyilatkozata szerint az EU-parlamentbe készülő Magyar Péterrel vagy nélküle – egy, az eddig a NER-en belüli és/vagy ahhoz kötődött csoport a gazdasági összeomlás miatti társadalmi robbanás elkerülésére az ilyen-olyan tőkésérdekeltségek közötti befolyás átrendezésével, bizonyos anyagi engedmények mellett, hogy javítani lehessen a legszegényebbek helyzetén. Ha másként nem, a nálunk szokásos külföldi beavatkozással. Annál inkább, mert a békés váltás ma már annak a szövetségi rendszernek is érdeke, amelyhez éppenséggel most tartozunk. Mint máskor, most is kettős, gazdasági és katonai kötéssel, s az ebből következő hol durvább, hol finomabb beavatkozások mellett...#

Kabai Domokos Lajos