Nem ítélkezni, megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

A Román Közszolgálati Televízió bukaresti Magyaradás március 25-ei műsorában, a Szembeszéd sorozatban Székely Örs beszélgetett Borbély András költő-esszéíró filozófussal a fasizmusról, a társadalmainkat fenyegető fasizálódásról. Mit tesz a véletlen? Ugyanezen a napon kezdtem írni a Facebookon olykor-olykor közzétett Bekiáltás-töprengés sorozatomhoz

néhány összegző gondolatot a fasizmusról és a nácizmusról, hogy válaszoljak az ismeretségi körömből egyre gyakrabban elérő kérdésekre.

A podcast láttán nyilvánvaló volt, hogy túl kell lépnem a legfeljebb két-három bekezdésnyi töprengésen. Nem elég annyit írnom, hogy a fasizmus a kapitalizmus törvényszerű gazdasági válságainak kezelésére a tőkés kizsákmányolás fenntartása érdekében a társadalom energiáinak központosításával, adott esetben külső erőforrások bevonásával biztosító, egy meghatározott embercsoport kiváltságos helyzetére, felsőbbrendűségére építő eszme- és intézményrendszer.

Rögzítettem tehát azt is, hogy a fasizmus csírái mindig benne voltak és ma is benne vannak a tőkés kizsákmányolás mechanizmusában. Annak ugyanis lényege a társadalmi osztályoknak kizsákmányoló nyertesekre és kizsákmányolt vesztesekre való elkülönülése. Ez magában hordozza a társadalmi-gazdasági konfliktusok időről időre történő kiéleződését. Merthogy a vesztesek előbb-utóbb fellázadnak azok ellen, akik a képükbe vágják, hogy „Akinek nincs semmije, az annyit is ér.”

A fasiszta rendszer kiépülésének folyamatában az uralkodó tőkés osztály képviselői, a vezető kormányzati pozíciókat betöltők fasisztoid-önkényuralmi elemekkel mindinkább feldúsuló kormányzási gyakorlattal reagálhatnak a kialakuló-halmozódó gazdasági válságokra. Ilyen elemek a vezérelv, az erőkultusz, a káderpolitikában a szakértelem helyett a hűségelv érvényesítése, a személyi kapcsolati hálóra építés, az egyén semmibe vétele, az állam mindenhatósága, a látszólagos, valójában szervezett káosz, a társadalom (a világ) „mi és ők”-re való osztása, a sérelmi nemzeti retorika, a megalapozott vagy megalapozatlan belső (pl. zsidók) és/vagy külső (külföldi tőke, migránsok, oroszok, Brüsszel, Soros) ellenségképzés, a történelemtudomány helyére az emlékezetpolitika állítása… A legfőbb cél, hogy

az uralkodó osztály a válság körülményei között is belső és/vagy külső erőforrásokat vonhasson be profitjának, vagyonának növelése érdekében, illetve megtartsa, sőt növelje kiváltságait.

Szélsőséges helyzetekben a fasiszta eszme és gyakorlat náci rendszerbe csaphat át. Az elit az adott nációhoz tartozókat mindenki mással szemben felsőbbrendűként jeleníti meg. Elfogadtatja a társadalommal, hogy ennek alapján bármit megengedhetnek a másod- vagy harmadrendűnek tekintett egyénekkel, népcsoportokkal, a másféle kultúrák és civilizációk tagjaival szemben, azoknak a társadalomból (a világból) való részleges vagy teljes kirekesztéséig, jogfosztásáig, önkényes szankcionálásáig, akár elpusztításáig.

E tekintetben nem igazán döngethetik a mellüket a magukat a Nyugat részeként meghatározó „faji” és/vagy „civilizációs” alapon magasabb rendűnek tekintő államok, érdekkörök és egyének, amelyek és akik a rabszolgatartást- és -tenyésztést (!) az alávetett népek biológiai alsóbbrendűségével és kulturális elmaradottságával, vagyis az eugenikai (fajegészségtani), illetve a szociáldarwinista tanokkal magyarázták és magyarázzák a gyarmatosítások kezdete óta egészen a mai napig.

Vállalva a megbotránkozás ódiumát, az általam már néhányszor idézett Johan Galtung alternatív Nobel Béke-díjas kutató nyomán ezt a felfogást látom megvalósulni az USA geo-fasizmusában, azaz a washingtoni érdekkörök népirtásokkal terhelt, a gazdasági érdekeket demokráciaexporttal leplező külföldi műveleteivel. Vagyis

miközben az Egyesült Államokon belül viszonylagos jogállami rendszert működtetnek, külföldön akár a legbrutálisabb katonai erőszakkal, a bármilyen jogtiprásnak teret engedő titkosszolgálati eszközökkel érvényesítik a gazdasági-pénzügyi érdekeket.

Elemző legyen a talpán, aki éles határvonalat képes húzni a fasizmus és a nácizmus között! A hivatkozott Magyaradásban ezt nem is kísérelték meg a beszélgető partnerek. Talán azért is, mert amíg a fasizmus általában vett jellemzői viszonylag könnyen megragadhatók, a rendszer fentebb körvonalazott, nácizmusba átváltását csak a konkrét helyzet konkrét vizsgálatával lehet feltárni.

A szereplők megmaradtak a fasizmus boncolgatásánál, amit a felvezetésben történeti jelenségként értelmezett Székely Örs. Szerencsére, a későbbiekben a történetiséget nem úgy kezelték, mintha a fasizmus lezárt ügy lenne. A beszélgetésben lépésről lépésre bontották ki, hogy a hétköznapjainkat akkor is áthatja a fasisztoid felfogás, ha a fasiszta ideológia alapján nem is épül ki teljes egészében a fasiszta rendszer.

Viszont a társadalom akár nagy többségében is megmutatkozhat az úgymond lúzerek akár tömeges éhhalála miatti napirendre térésben, főleg, ha ez tőlünk távoli országokban következik be. Merthogy úgymond lusták, egész nap henyélnek, nem dolgoznak, sőt ilyenek a génjeik és/vagy ehhez szoktak. Mindez ugyebár faji és/vagy kulturális rasszizmus, aminek nap mint nap hangot ad az euro-fehérségében büszke polgár.

A hozzánk közelebbi esetekre, például a kilakoltatásokra, a szegények, a cigányok életkörülményeire is hasonlóan reagálnak viszonylag nagy tömegek. Anélkül, hogy a történelmi–szociológiai körülményeket, összefüggéseket, a kapitalista rendből eredő törvényszerűségeket vizsgálnák – amiben nem támogatja őket a megélhetési értelmiség –, elkönyvelik, hogy

az érintettek alul maradtak a létért való küzdelemben, így legfeljebb a tüneti kezelésre elegendő segélyezésre, egy-egy nagy port felvert méltánytalanság átmeneti orvoslására, az érzékeny3bbek lelkiismeretének megnyugtatására, tehát pótcselekvésre futja a társadalom figyelméből, de esély sincs a helyzet alapvető megváltoztatására.

A fasisztoid jelenségeket említve Borbély András felhívta a figyelmet arra, miként veszik át az életünk fölötti uralmat a kormányok, amikor például olyan szabályokat alkotnak, amelyek előírják, mit tehetünk, és nem tehetünk a saját testünkkel. Neve is van e gyakorlatnak: biopolitikának hívják.

Értékrendünk átalakulását jelzi, hogy egyre inkább csak a produktív életet fogadjuk el. A termelésben nem résztvevőket – nyugdíjasokat, gyerekeket, elesetteket – öntudatlanul is a hitleri hasznosság-elvvel összhangban, tehertételnek tekinti az úgymond egészséges, aktív had. Ennek gyökere, hogy a kapitalizmussal az emberi élet az ipari apparátus részévé vált; a biológiai és a technikai összecsúszott; a technika túszul ejtette az emberi létezést, miként azt Chaplin: Modern idők című filmjében oly szemléletesen ábrázolta.

Ezen a ponton immár határozottan jutott el a beszélgetés oda, amivel egy ma már (és még) szűk kisebbség tagjaként e cikk elejét kezdtem. Oda, amit a Bekiáltás jobboldali hasábjának felső részén, egyfajta mottóként szerepeltetek: „A kapitalizmus egyetemesen nem civilizálható. Ha valamely centrumában javítható is, ennek árát az alávetett régiók lakosságával fizettetik meg. A rendszert magát kell meghaladni! Társadalmi szolidaritást, igazságosságot, egyenlőséget!”

Mit ne mondjak: az euro-fehér civilizációban – amihez magunkat is hajlamosak vagyunk sorolni, jóllehet ez nem feltétlenül egyezik a nyugati felfogással – ennek szűkített, „Liberté, Égalité, Fraternité” változatát

mindig csak a tőketulajdonosokra vonatkoztatták – méghozzá a tőkéjük arányában...

Pedig az 1789-es francia forradalom jelszavából származtatott „Szabadság, egyenlőség, testvériség” lózunggal  szemben az általam favorizált, a szolidaritást és az igazságosságot is magában foglaló gondolat ősrégi. A hivatkozott podcastban megszólaltatott Borbély András a Mércében, február 20-án a fasizmusról publikált cikkét a legtöbb nagy vallásban, filozófiában, magasrendű erkölcsi tanításban megtalálható alapelvvel, azzal az úgynevezett aranyszabállyal indította, amelynek keresztény változata Máté evangéliumából így hangzik: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták” (Mt 7: 12); Lukács evangéliumából pedig így: „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lk 6: 31).

Borbély azt gondolja: „amit fasizmusnak szoktak hívni, valamiképpen összefügg az aranyszabály megszegésével vagy elfojtásával. A fasizmus démonikus ereje mintha pontosan ebből, a legmélyebb morális források destrukciójára való törekvésből fakadna, vagyis az együttérzés megvonásából, mégpedig mások nyilvánvaló szenvedésének láttán.” Fejtegetésének további részét, ami arra fut ki, hogy szerinte miért bizonyulunk erőtlennek a fasizmus elutasításában, az olvasó megtalálja a Mércéhez megadott linken. Itt és most arra szeretnék ráerősíteni, amiről a Magyaradásban szintén polemizált a két szereplő. Arra, hogy

határozottan elutasították azt a ma gyakran sugalmazott, sőt céltudatosan terjesztett állítást, miszerint a kormányra került politikai (szélső)bal, illetve szélsőjobb egyaránt a fasizmus megtestesítője.

A két irányzatot sanda szándékkal összemosók azzal szokták indokolni tételüket, hogy adott esetben mindkettő sajátja a szélsőséges erőszak, a polgári demokrácia jogrendjétől eltérő, az önkénynek teret nyitó törvénykezési és kormányzási gyakorlat. Ám ez igencsak felszínes, a valósággal köszönő viszonyban sem lévő érvelés. Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy a kapitalista rendszer úgynevezett demokráciáiban is osztálytartalma van a jognak. A tőkés kizsákmányoláson keresztül megvalósuló növekedés, profittermelés érdekében azt igazolja, hogy az építkezés, a fejlesztés, az úgynevezett progresszió érdekében elfogadható egyes emberi közösségek, népek, társadalmak, országok alávetéssel való kifosztása, kizsákmányolása, a természet pusztítása, szinte kívánatos az egyén önmagától, környezetétől való elidegenítése.

Gondoljunk a gyarmattartó nyugati országokra! Arra, hogy a rablást, a rabszolgákkal kereskedést – keresztény tanítások, felvilágosodás ide vagy oda – mindenütt jogszerűként ismerték el. De ez, esetenként nem csupán a másodrendűnek, sőt állatnak tekintett bennszülöttekre vonatkozott. Angliában, a XIX. század végéig a törzsökös lakosságra is érvényesek voltak bizonyos rabszolga-törvények. A nagyszámú angol prostituált nőt a jog erejével kényszerítették kasztrálásra. Dél-Afrikában az angolok által fehérek számára hoztak létre koncentrációs táborokat, jóval Hitler előtt...

Azt se feledjük, hogy az Egyesült Államokban, még a XX. század második felében is másodrendűként kezelte jogrendszer a rabszolgák utódait. De ott vannak az amerikai hadsereg által a külföldi támaszpontokon, bírósági ítélet nélkül fogva tartottak, kínzásoknak alávetettek, a bábállamokban katonai célokból az amerikai jogrendszer kijátszásával, a washingtoni kormány által működtetett biolaborok. Említsük meg azt is, hogy csak a nagytőke által támogatott jelölteknek van esélyük a választásokon! És akkor még nem beszéltünk a levélben érkező szavazatokkal való visszaélési lehetőségekről...

Mint annyiszor, ezúttal is a társadalmi-gazdasági viszonyok mélyére kell nézni ahhoz, hogy érdemben reagálhassunk a (szélső)bal, illetve szélsőjobb közé egyenlőségjelet tevő felvetésre.

Gyakran állítják, hogy a nácik és a szocialisták, a kommunisták egyaránt a tömegekre építenek. Csakhogy ezzel összemossák, hogy az előzők főként az (egzisztenciájukat vesztett) kistőkés nyárspolgárokra építenek, az utóbbiak viszont a nincstelenekre, azaz a proletárokra, a társadalom kizsákmányolt többségére. A társadalmi baloldal (ami nem azonos a parlamentivel) célja a társadalom peremére szorított tömeg teremtőképességének felszabadítása az osztálykorlátok lebontásával, a szociális felemelkedés feltételeinek megteremtésével, képzettségük növelésével, s ezzel számukra perspektíva nyújtásával.

Amíg a fasiszták és a nácik a rasszizmusra, az idegengyűlöletre alapoznak, s a társadalom hajtóerejeként használják az ember és ember közti felsőbb- és alsóbbrendűségről hirdetett, misztikus világképen alapuló rögeszméiket, a szocialista-kommunista eszmék képviselői az emberi faj minden tagjának, nemre, nemzeti hovatartozás nélküli egyenlőségére hivatkoznak. A tudomány által igazolható tanok jegyében próbálkoztak és próbálkoznak a társadalmi-gazdasági rendszer alakításával. Ebből következik, hogy a fasizmus, a nácizmus egyes embercsoportokat kizár a társadalomból, ellentétben a szocialista-kommunista felfogás képviselőivel, akik minél szélesebb rétegek integrálását tűzik ki célként. Talán korukat megelőzve, s adott esetben ezért is súlyos hibákat, sőt bűnöket elkövetve.

S végül még egy észrevétel. A kapitalizmus talaján kialakult fasizmus – a polgári ideológiákhoz hasonlóan – azt sugallja, hogy a megfelelőbb, élhetőbb viszonyok kialakítása személyeken, személycseréken múlik: ha rosszul mennek dolgok, akkor a vezetők cseréjétől várható a kedvező fordulat. Ha ez bekövetkezik, akkor a tömegnek nincs más dolga, csak a vezér szavára figyelnie, illetve konszolidáltabb körülmények között csupán türelemmel várni a következő választásra. Ezzel szemben a politikai baloldal nem a személyi feltételekre helyezi a hangsúlyt, hanem azt vallja, hogy végső soron a gazdasági-társadalmi törvényszerűségek határozzák meg a lényegi folyamatokat. Következésképp, ha valaki érdemi változásokat akar, azt csak a gazdasági-társadalmi rendszer megváltoztatásával valósíthatja meg.#

Kabai Domokos Lajos