Nem ítélkezni, megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

A Bekiáltásban eddig csak elvétve hangsúlyoztam, de a havonta összeülő baráti vitakörünkben épp a mögöttünk lévő héten kardoskodtam amellett, hogy

az adott kor körülményei között kell értelmezni a múlt emberének cselekedeteit, nem a mai viszonyokból visszanézve, ennek pedig másik oldala: a washingtoni, a pekingi, a moszkvai vezetők döntéseit nem a budapesti, nem az egyébként is sokféle, sőt ellentmondásos magyarországi értékrend és érdekek alapján célszerű megítélni, már ha az ember nem akarja félrevezetni önmagát!

Az Ukrajna területén folyó háborúval ugyanez a helyzet. Egyes magyarországi, befolyásos értelmiségi körök tudatosan vagy akaratlanul a washingtoni érdekek szemszögéből közelítenek hozzá. Ez önmagában nem lenne gond, ha elemzéssel párosulna, s nem érzelmi vagy egzisztenciális érdek, netán valamely külföldi szolgálathoz való kötöttség állna a háttérben. Ilyen-olyan okokból rendületlenül szajkózzák, hogy a konfliktus 2022. február 24-én kezdődött, amikor Oroszország fegyveresen megtámadta Ukrajna keleti megyéit.

Ezzel a kiindulóponttal egyszerűen átlépnek a washingtoni szervezéssel 2014 februárjában végrehajtott kijevi államcsínyt követő, ötös fokozatba kapcsolt oroszellenes uszítás, a Donyec-medence egy tömbben elő orosz lakossága ellen nyolc éven át folyatott, s azóta is zajló, több mint tízezer civil, amúgy ukrajnai állampolgárok, halálát követelt ukrán katonai műveletek fölött. Értük, köztük több száz gyerek elpusztításáért nyolc éven át egy könnycsepp nem sok, annyit sem ejtettek a nyugati vagy nyugatias, magukat filantróp humanistának tekintők. Ha valaki kételkedne, itt egy összeállítás a tíz évvel ezelőtti kezdetekről az évtizeddel ezelőtti cikkeimből.

Ehhez képest akkor a szakértők nagy része hallgatott, illetve az eleinte megszólalók is elhallgattak később. Amikor ismét hallatták hangjukat, az úgynevezett elemzéseikben nem akartak kalkulálni azzal, hogy Ukrajnának 2014 és 2021 között a NATO által történt átfegyverzése, az orosz határ közelében a több száz kilométeres erődrendszer kiépítése, oda 2021-ben a NATO tábornokainak irányításával több százezres haderő és nehézfegyverzet csoportosítása

olyan biztonsági fenyegetést jelentett Moszkva számára, amit – egy előzetes, 2021 decemberében nyilvánosan is kihirdetett ultimátum után – nem hagyhatott figyelmen kívül a putyini vezetés.

Ez nem az agresszió igazolása. De az az elemző, aki erre nem hívja fel a figyelmet, becsapja közönségét, és a hadiipari komplexumok érdekeit képviselő politikusok uszályában maga is propagandistává válik. Teszi ezt az úgynevezett igazság nevében, ami mindig a meghatározó politikai-gazdasági érdekcsoportok igazsága, s következménye a tömegek háborús hangulatának felszítása, a sokaságnak egy gyorsuló érzelmi hullámvasútra ültetése, amely megállíthatatlanul sodródik egészen a katasztrófáig.

Most, hogy megjelent a gyakran a Kreml főideológusának tekintett, bár mások által ezt vitató, Nyugaton szélsőjobboldalinak tartott filozófus Alekszandr Dugin, az euroázsianizmus képviselőjének cikke Oroszország totális militarizálásának szükségességéről, talán az utolsó pillanat, amikor a háborús uszításba belefeledkezett amerikai és európai hatalmi köröknek be kellene látniuk: ha nem számolnak Oroszország biztonsági igényeivel, visszavonhatatlanul világháborúba sodornak bennünket.

Még ha tisztában is vagyunk azzal, hogy a nyugati politikai döntéshozók valójában a mögöttes erők bábfigurái, mégiscsak ideje lenne, hogy a tömeg kezdjen nyomást gyakorolni rájuk. Köztük azokra a női politikusokra, akiktől számomra érthetetlen naivitással várták sokan az empatikusabb, az ellenfél szempontjaira is figyelemmel lévő magatartást az úgymond háborús kalandra mindig kapható férfiakkal szemben.

Dugin, akinek politológus-újságíró lányával Darja Duginával egy nyugati akció részeként ukrajnai merénylő végzett 2022-ben, azzal kezdi cikkét, hogy

„Ma életbe vágó számunkra az ország, az állam, a nép totális és mindent átfogó militarizálása.  

Az orosz filozófus Vlagyimir Putyin államfőnek a Föderáció Gyűléséhez intézett, február 29-ei Üzenetére hivatkozik. Az elnök a következő hat évre meghirdetett programbeszédében kijelentette, hogy Oroszország olyan háborút visel, amibe belerángatták. Olyan háborút az egyesített, kollektív Nyugattal, amellyel kapcsolatban napról napra hangosabb és egyértelműbb az USA és az EU közvetlen szerepvállalásának elismerése, s ezt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Arról is beszélt az orosz vezető, húzza alá Dugin, hogy Oroszország katonai alapokra helyezi iparát, de a filozófus szerint ez csak a militarizálás egyik aspektusa. Az egész államot, a társadalom egészét át kell állítani. Fel is sorolja, mit ért ez alatt, amit itt sűrítve adok közre:

Dugin végigveszi a további teendőket is, amelyeknek szerinte érinteniük kell a pénzügypolitikát, különös tekintettel a dollártól, az eurótól és más, tartalékvalutának tekintett fizetőeszközöktől való függetlenségre, a kamatpolitikára. Javaslatai felölelik a demográfiai politikától a kultúrán át az elitváltásig teendő intézkedéseket. Szerinte a 80-as és 90-es évek óta kialakult elitek nagyrészt a vereség, a cinizmus, az önzés, a korrupció, az erőszak, a hazugság szellemének hordozói.

Az államfő maga is célzott erre az említett programbeszédében. Dugin azonban az elnökhöz képest keményebb szavakkal fejti ki cikkében, hogy a 90-es évek elitjének, köztük a diplomáciai testület legtöbb tagjának távoznia kell, s átadni a helyét a háborús hősöknek, egy magasabb erkölcsiség megteremtőinek és hordozóinak. Gyorsított képzésüket azonban akadályozza, hogy főleg a bölcsészettudományok terén olyan nyugati iránymutatás, értékrend érvényesült, ami ellen ma háborúban áll az ország. A szerző kitér a titkosszolgálatok, a rendfenntartó szervek tagjaival szembeni követelményekre, köztük a liberális, az ukránbarát vagy ruszofób magatartás elleni bizalmatlanság szükségességére.

„Itt azt ideje a SZMERS újraélesztésének!” (Пора возрождать Смерш!) – szögezi le filozófus, amivel a Nagy Honvédő Háború alatti, rettegett belbiztonsági-katonai elhárító szervezet számára a Halál a kémekre! jelszóból formált rövidítést dobta be a 2024-es esztendő köztudatába.

Mindez olykor-olykor, egy-egy részkérdésben már korábban is jelen volt az orosz médiában, de így, együtt alighanem sokként ért számos oroszországit. Dugin maga is érezheti ezt, hiszen azzal zárja cikkét, hogy bizonyára lesznek, akik tiltakoznak az úgymond egyesek szemében groteszknek, szokatlannak, váratlannak és durvának tetsző javaslatai ellen. De ez azért van, mert „túl sokáig éltünk a világról, önmagunkról, a Nyugatról, annak univerzális jellegéről alkotott torz kép hatása alatt. Túlságosan sokáig altattak bennünket a világbékéről és a gondtalanságot lehetővé tevő, tisztán anyagi fejlődésről szóló hamis mesékkel. Az ébredés hirtelenségéért a mélyalvás a felelős.”

Mondanom sem kell, a szöveget azonnal ízekre szedték még a putyini rendszer támogatói is. A közreadó Ria Novosztyi kommentátora szintén nekiesett „Dugin Filozófus Úr látomásá”-nak, aki „szenvedett, de még hogy szenvedett”, s akinek „a Roszkomnadzoron (az oroszországi hírközlési hálózatot, az információs technológiát, a tömegkommunikációt szabályozó és felügyelő hatóságon – KDL) kívül nincs javaslata az ország lakossága számára”. S persze, bizonyára szörnyülködni fog mindezen sok Bekiáltás-olvasó is. Ám, mielőtt valaki belelovalja magát az indulataiba, emlékeztetem a cikkem elején írottakra: Duginnak az adott helyzetre, a helyi viszonyok belülről ismeretében kialakított felfogását sem „az egyébként is sokféle, sőt ellentmondásos magyarországi értékrend és érdekek alapján célszerű megítélni, már ha az ember nem akarja félrevezetni önmagát!”

Indulatok helyett ebben az esetben is célravezetőbb az elemzés. Ehhez hadd ajánljam a Krausz Tamással az Ultrahangban épp az orosz filozófus cikkéhez kapcsolódva készült beszélgetést! Ebben a magyar történész abba az összefüggésbe helyezi az írást, hogy milyen magatartást kell kialakítania a moszkvai hatalomnak arra az esetre, ha a háború hosszú évekre elhúzódik. Hiszen a nyugati politikusok megnyilatkozásai alapján arra kell következtetniük, hogy egyelőre a Nyugat nem hajlandó figyelembe venni Oroszország biztonsági szempontjait.

Olyannyira nem, hogy például Franciaország – a hajdani, Szovjet-Oroszország ellen indított katonai intervenciójának fő célpontját felidézve – mintha ismét szemet vetett volna Odesszára egy közeljövőbeni osztozkodásra gondolva. Olyannyira nem, hogy az egyre korszerűbb nyugati fegyverekkel immár leplezetlenül támadják az Oroszország törzsökös területein lévő településeket, ipari létesítményeket. Épp az elnökválasztásra időzítve, nyugati zsoldosok részvételével, helikopterekkel, tankokkal, páncélozott katonai járművekkel több diverzáns támadást is végrehajtottak a ma még Ukrajnához tartozó Harkov megyéből orosz területek ellen.
  
Ha ezekről nem ad hírt a nyugati sajtó, vagy csak elvétve teszi ezt, ráadásul az összefüggéseket nem érzékeltetve, akkor nem érthető az itteni közönség számára, miért válnak egyre brutálisabbá az orosz támadások például Odessza és Harkov ellen. Krausz azt mondja: maguk az oroszországi mérsékelt konzervatívok is elismerik, hogy a dugini felvetéseknek – amelyekhez képest Putyin sokkal visszafogottabban fogalmaz a nyilvánosság előtt – van alapjuk. Vagyis a nyugati felsőbbrendűségből eredő, ruszofób indíttatású hangoskodás nem a megoldást hozza közelebb, hanem a feszültséget növeli – vélem. A hétköznapi ember látását pedig elhomályosítja, az agyát az ésszerű mérlegelésre, az egyszer talán az új viszonyok miatt szükségessé váló egyéni alkalmazkodásra teszi alkalmatlanná...#

Kabai Domokos Lajos