A magyar haderőben végrehajtott tisztogatás visszhangja már elült, amikor a hétvégén bedobta Puccini nevét a kormányfő.

Amikor január végén felröppent a hír a Magyar Honvédség főtiszti és tábornoki karának lefejezéséről, az volt az első gondolatom: Orbán Viktor egy ellene irányuló, Washington által szervezendő államcsínytől tart. Hiszen a 2014. február 23-ai ukrajnai puccs hátterét is azzal biztosította az amerikai vezetés, hogy

a 90-es évek végétől a fegyveres erők és titkosszolgálatok parancsnoki állományának egyre nagyobb részét vették saját zsoldjukba (is).

Legalábbis ezt állította néhány Oroszországba áttelepült érintett, miután Petro Porosenko államfői időszakában gyakorlatilag eltávolították az ukrajnai parancsnoki kar orosz etnikumhoz tartozó tagjainak jelentékeny részét. Akárhogy is, nyilvánvaló, hogy a 2014. január–februárban már katonai rendbe szervezett, napidíjas banderista-fasiszták ellen felsorakoztatott ukrajnai biztonsági erőket fegyvertelenül küldték ki a „csőcselék” ellen a feletteseik. Az az állítás is megalapozottnak tűnik fel, hogy a tetőkről külföldről odaszállított mesterlövészek gyilkoltak civileket és rendőröket. 

Azt pedig sosem tagadta sem az amerikai, sem a brit kormány, hogy a puccs után már nyíltan folyt az ukrán fegyveres erők NATO-minták alapján való átszervezése, kiképzése, felfegyverzése. Ilyen összefüggések miatt logikusnak látszott az a feltételezés, hogy a Moszkvával kapcsolatban lévő Orbánt figyelmeztették a Kremlből: ha nem tesz ellenlépéseket, Washington Budapesten is eljátszathatja a kijevi forgatókönyvet, legalábbis annak egy részét. Hiszen nyilvánvaló, hogy a magyar fegyveres erők parancsnoki karában többségben vannak a Nyugattal együttműködők.

Eddig azért nem morfondíroztam erről a Bekiáltásban, mert egyrészt kerülni igyekszem a konteókat. Másrészt valamelyik internetes újságban egy néven nem nevezett tábornokra hivatkozva azt olvastam, hogy téves a feltételezés a magyar tisztikar Nyugat-orientáltságáról. Valójában a Moszkva-barátság határozza meg a gondolkodásmódjukat. Következésképp, Orbán Viktor Washington nyomására cselekedett, amikor százával szereltette le a főtiszteket, a tábornokokat. Pávatáncos politikájába nagyon is beleférhet ez. Csakhogy ennek meg a Financial Times írása mondott ellent. A Hírklikk hivatkozott rá február 3-ai cikkében. Eszerint

„a NATO vizsgálja a honvédség tisztikarának megtizedelését; a lépés homlokráncolást váltott ki a szövetségeseknél, mert egy olyan nemzedéket érint a tisztogatás, amely pályája javát már a katonai szervezet égisze alatt töltötte el”.

Az egy állítással szembeni másik állítással nem sokat lehet kezdeni. A tanácstalanságot az is növelte, hogy a Jelen meglebegtette: a tömeges elbocsátással utat nyithatnak az olyan beruházásokhoz kapcsolódó pénzügyi manőverekhez, amelyeket a régiek szakmai akadékoskodásai kísérhetnének. A Telexnek név nélkül nyilatkozók egy része azzal növelte a homályt, hogy szerintük »régóta várható volt a leépítés, mert „fejnehéz” szervezetről van szó, a magyar honvédségben köztudomásúlag „aránytalanul nagy a tisztek száma. A NATO-mentesítésnek szerintük ellentmond az is, hogy pont a megmaradó fiatalabb korosztályok voltak nagyobb számban külföldi kiküldetésen.«

Ezzel a nézettel már-már összhangban volt a honvédelmi tárca január 17-ei, Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszterre hivatkozó közleménye, miszerint: „a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet célja a Magyar Honvédség parancsnokságainak, alakulatainak és támogatói szervezeteinek, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai állományának fiatalítása. (…)  Ez a fiatalítási program a rendszerváltozás óta példátlanul előnyös módon, a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett nyit utat egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez”.

Ám, ahogy mondani szokás, minden csoda három napig tart. A polémiák lassan elültek. Csakhogy a kormányfő a január 18-i évértékelő beszédében kurtán-furcsán visszatért a témára. A washingtoni beavatkozásokat felemlegető részt azzal zárta, hogy

„De oda azért nem kellene eljutni, hogy legközelebb valami Puccini nevű embert küldjenek”.

Akik a kormányfő által ízetlenül említett – általam az évértékelővel foglalkozó két előző cikkemben tárgyalt – Goodfriend és Pressman neve nyomán az olasz zeneszerző nevének jelentését megfejtve próbálták megérteni Orbán Viktor harmadik célzását, talán máig nem értik, hogy került ide Puccini. Nos, a szerencsétlen szóviccel a „puccs”-ot, vagyis az e cikk első bekezdésében szereplő államcsíny lehetőségét dobta be a miniszterelnök. Ezzel azt sugallta, hogy az ukrajnai háború nem tárgyalható érdemben a 2014 februárjában Kijevben, s az azt követően a Dél- és Kelet-Ukrajnában történt, saját állampolgárok ellen elkövetett, államilag pártolt és kezdeményezett bűncselekmények feltárása nélkül.

Csak hogy ne áruljunk zsákbamacskát, bár a vakhitűeknek úgyis mindegy, ezek között volt a Krím lakosságának ivóvíztől való megfosztása, büntető zászlóaljaknak a kelet-ukrajnai lakosságra szabadítása, éveken át tartó ágyúzásokkal tízezernél több civil, köztük több száz gyerek életének kioltása, a nyugdíjaktól, fontos közszolgáltatásoktól megfosztása. Az államcsíny utáni időszakban pogromok elkövetése, amelyek közül kiemelkedik az odesszai szakszervezeti székházban több ember felgyújtása, élve elégetése, az ablakokon át menekülők levadászása…

Mindez a Nobel Béke-díjas Barack Obama kormánya alatt kezdődött, alelnöke Joe Biden tevékeny, fiának nem éppen filléres anyagi érdekeit is szem előtt tartó irányításával, a kijevi államcsíny gyakorlati kivitelezését intéző, az ukrajnai ügyekben ma is igen aktív Victoria Nuland közreműködésével. Tegyük hozzá: a ma oly érzékenynek mutatkozó nyugati közvélemény részvétlensége mellett, a nyugati politikusoknak a békés rendezést tudatosan akadályozó magatartásával. És persze mindezt kiegészítette az ellenzéki pártok, az orosz nyelvű médiumok betiltása, az ellenzéki értelmiségiek elleni hajtóvadászat, a milliókat másodrendű polgárrá degradáló nyelvtörvény és sok olyan intézkedés, ami a legvadabb diktatúrák sajátja.

Ha azt kérdezi valaki: honnan veszem mindezt, javaslom, kezdje el olvasni a Bekiáltásban 2014 januárja óta az Ukrajnában történteket lépésről-lépésre nyomon követő, forrásokat megakadó, legalább hatszáz cikkemet, az Eszmélet folyóiratban megjelent fordításaimat. Azok nem visszamenőleg igazolják az egyik vagy másik oldal lépéseit, hanem

hétről-hétre, hónapról-hónapra, évről évre dokumentálják az eseményeket, anélkül, hogy fogalmam lehetett volna, mi lesz a következményük.

Mert nekem is jó időbe telt, amíg olyan tanulmányokra, könyvekre bukkantam, amelyekből kiderült: az Oroszország térdre kényszerítését, felosztását, erőforrásainak az amerikai tőke érdekében való hasznosítását célként megjelölő amerikai stratégia valóra váltásának újabb kísérlete kezdődött Ukrajna felhasználásával. Az oroszországi „különleges katonai művelet” 2022. február 24-i megkezdése előtt több mint száz évvel született doktrína áll a háttérben, amit először 1903-ban hirdetett meg Theodore Roosevelt, s amit utódai többször igazítottak a mindenkori világpolitikai helyzethez anélkül, hogy a lényegén változtattak volna.

A jó évtizede összeszokott páros, az immár elnökké avanzsált Joe Biden, s az adminisztrációját külügyminiszter-helyettesként szolgáló Victoria Nuland ambíciója ennek a doktrínának a beteljesítése. Láthatóan semmit nem tekintenek magas árnak annak érdekében, hogy bizonyosan bekerüljenek az USA nagytőkéseinek, s ezen keresztül persze az amerikai társadalom, érdekeit szolgáló halhatatlanok panteonjába. Hogy ez járt-e Orbán Viktor fejében, amikor egy lehetséges budapesti államcsínyre utalt február 18-ai beszédében, nem tudhatjuk. De olyan politikusként, aki bizony gyakran keresztbe tesz az amerikai szándékok előtt, valami ezekből az összefüggésekből mégiscsak motoszkálhatott benne, amikor talányosan bedobta Puccini nevét. Mondjuk úgy: megelőzésként, arra az esetre, ha valami történne vele és rendszerével az általa feltételezett külső beavatkozások következtében.#

CÍMKÉP: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát katonai tiszteletadással egy katonai eskütételen, Kecskeméten. 2022 novemberében – Máig eldöntetlen, hogy NATO- vagy oroszbarátok-e a tömegesen leszereltek (Fotó: Bús Csaba / MTI / Telex)