A minszki ellenzéki tüntetők a nácikkal kollaborálók jelképei alatt vonulnak.

„E zászló alatt tiltakozol?” – kérdezte a minap az interneten a minszki illetőségű, de lengyel származású Bożena Gaworska-Aleksandrowicz a tüntetőktől, majd így folytatta: „Ami alatt Radosław Ostrowski együttműködött a fasiszta németekkel? Ez tényleg nem zavar titeket, srácok? És csak hogy tisztázzuk: igen, felháborodtam a szolgálatok brutalitása miatt, és nem szeretem, hogy manipulálták a választási eredményeket. Az erőszakot egyaránt elítélem Belaruszban, Franciaországban, Németországban, az USA-ban. De külföldiek, el a kezekkel Fehéroroszországtól!”

A katonák kötelességévé tette Orbán „a lelkiismeretlenek, a nemtelenek, a könnyebb utat választók vásári zaja” elleni fellépést.

Tudom, hogy után lövés, de tényleg úgy véltem: már nincs dolgom a kormányfő fellengzősebbnél fellengzősebb, demagógnál demagógabb, bornírtabbnál bornírtabb beszédeivel. Bajlódjon velük más! – gondolom egy ideje, hiszen a rajongói úgyis csüggnek minden mondatán, a többieket pedig vagy legyintésre készteti, vagy feldühíti. És akkor egy cikkben belefutottam az augusztus 20-i szövegének néhány részletébe. Önkéntelenül azt kérdeztem:

„Akik az elcsalt belorusz választásokkal jönnek elő, annyi konkrétummal sem szolgálnak, mint ami Orbán rovásán van.”

Már-már derülne az ember azon, ha nem lenne olyan kínos, hogy amit a magyar liberálisok meg nem liberálisok ökölrázás közben felrónak Alekszandr Lukasenko belorusz államfőnek, azt némi morgolódás kíséretében ugyan, de lényegében elnézik Orbán Viktornak. Akárhogy is füstölögnek, minden nap azzal térnek nyugovóra: azért Magyarország mégiscsak egy kultúrország, a magyar nép kultúrnép – azokhoz képest. Előbb a kultúrországhoz!

„Akár marad, akár megy Donald Trump, tovább folyik Oroszország elszigetelési kísérlete.”

Mintha Donald Trump amerikai elnök adminisztrációja úgy döntött volna, hogy újjáéleszti az egykor hatalmas Habsburg Birodalmat abban a reményben, hogy Németországot és Oroszországot távol tartja egymástól. Ez a gondolat jelent meg a Financial Times (FT) egyik augusztus 20-i cikkében, amit Ivan Krasztyev, a szófiai Liberális Stratégiai Központ elnöke, a bécsi IWM Humántudományi Intézet munkatársa jegyzett. Hozzáteszem, a gondolat annyira kézenfekvő, hogy a Bekiáltás blogban közölt nem egy cikkemben megjelenik ez a feltételezés. 2019. december 31-én például ezt tettem közzé a „Moszkvából már alig látszik Budapest” című, egy orosz tévévitát ismertető jegyzetemben:

„Meghívlak benneteket egy ukrajnai üzembejárásra. Az Európai Unió támogatásának hála, a fenekünk is kilátszik a nadrágból.”

Nagy a nyomás Belarusszián. Varsóban a lengyel külügyminiszterrel találkozott Valerij Cepkalo, a Belorusz Csúcstechnológia-park első igazgatója, a Globális Információ-kommunikációs Szövetség stratégiai tanácsának tagja, ENSZ-szakértő, 2020-ban az egyik belorusz elnökjelölt. Cepkalo – miután nem találták érvényesnek a jelölésére vonatkozó ajánlások jelentős részét – Oroszországba (!) távozott, mert BELARUSZBAN NEM ÉREZTE MAGÁT BIZTONSÁGBAN. A Telegramon ő maga tette közzé a mostani varsói találkozójának hírét. Közlése szerint megvitatták a belorusz üzemekben sztrájkolók jogi és anyagi támogatására egy lengyel–amerikai alap létrehozásának lehetőségét.

Hogy feudális értékrendet terjesztenek, egy dolog, de hogy még hazudjanak is a médiabefolyásról!

Alighanem valamelyik Fidesz-mémgyár friss terméke az esernyős ábra, mert augusztus 19-én este több narancsos gárdista is megosztotta ugyanazzal a magyarázó szöveggel: „Így védjük egymást! El ne felejtsétek ebben a nagy balliberális média túlsúlyban, hogy hogyan is működik egy család, és a sok-sok családból álló NEMZET!” Jó keresztény módjára a liberálisok és a szemét összefüggéseire is kitér az értékezés, de itt és most csak az ábrára és az úgymond médiatúlsúlyra fókuszálok.

Felismerték benne a csiszolatlan gyémántot, az ártatlan tekintetű nőt, a halk szavú anyát, Lukasenko tökéletes ellenpontját.

Egy naiv, őszintének ható ember hangját halljuk. Olyan emberét, akiről a nagypolitika minden hájjal megkent csirkefogói álmodnak. Amikor tavaly tarthatatlanná vált a helyzet a gazember politikus-oligarchák Ukrajnájában, azonnal megtalálták Volodimir Zelenszkijt. Belarussziában – nem utolsó sorban az önhitt, az ország élén 1994 óta álló vezető Alekszandr Lukasenko miatt – egy igazi naivára leltek úgymond a nemzet vezetésére.

A férje helyett ugrott be államfőjelöltnek, s most Litvániából küld üzeneteket a népnek.

Szvetlana Tyihanovszkaja, a Belorusszia államfői tisztségére jelölt, majd az augusztus 10-ei zavargások során brutálisan fellépő hatalom által maga is fenyegetvén érezve magát Litvániába távozott közéleti szereplő augusztus 16-án bejelentette, hogy kész vezetni a nemzetet. Az 1982-es születésű Tyihanovszkaja angol és német nyelvtanári oklevelet szerzett, de főként nemzetközi szervezeteknél foglalkozott angol tolmácsolással.

Főként Lengyelország a Belarussziába való nyugati behatolás hídfőállása.

A MonitorUA nevű, orosz nézőpontú portál „Lukasenko megdöntésének fő szervezői – Lengyelország és Litvánia” címmel 15 pontból álló összeállítást tett közzé. Szerzője Irona Kerimova. Szövegét tömörítve, linkekkel, egy-egy zárójeles mondattal kiegészítve közlöm.

A békésen utcára vonulókra ráépülnek a külföldi érdekcsoportok megbízottai, sőt provokátorai.

A belarussziai események lengyel–litván–amerikai internetes és minden más módon történő befolyásolásával – többek között a Washington által finanszírozott Szabadság Rádión keresztül történő propagandával – kapcsolatos tények eléggé ismertek a posztszovjet térséggel akárcsak alkalmilag foglalkozók előtt. A csatolt orosz nyelvű összeállítás mindehhez kiegészítés. Néhány további, egyeseknek talán meglepetéssel szolgáló részlet.