Nem csodálkoznék, ha a következő napokban, még inkább hetekben több ukrajnai katonai vezető lenne merénylet áldozata. Mert az orosz hadvezetés, még ha meg is lepődik most az olvasó ezen az állításon, elsősorban  válaszcsapásokban gondolkodott. Többek között azért, mert komoly támadó hadműveletekre nem elég erős az orosz gazdaság, nem eléggé népes az ország és nem (volt) megfelelő a hadserege. A háború előtt erről sokat cikkeztek a nyugati és a hazai szakértők, aztán – miért, miért nem? – szembefordultak mindazzal, amit addig állítottak. Ám Moszkva, ugyanúgy, mint a nagyrészt védelmi háborúkkal terhelt történelme során előbb-utóbb mindig, ezúttal is összeszedte magát, jóllehet Putyin immár sokallja a védelmi kiadásokat.* De ez utóbbi ellenére most is kell a visszacsapástól tartaniuk azoknak, akik parancsára

oroszországi fiatalokat nevetséges összegekért szerveznek be és készítenek föl az interneten vasúti terrorakciók végrehajtására, akiknek parancsára Moszkvában és Szentpéterváron, nemkülönben az arcvonalak közelében újságírókat vadásznak le, akiknek parancsára családokat irtanak ki, lakóházak tömegeit robbantják fel találomra Oroszország kurszki területén csupán azért, hogy félelmet keltsenek, s akiknek parancsára vagy megrendelésére…

Hogy ezekről az esetekről mit sem tud a magyar közönség? Hogy is tudna, amikor csak az ukrajnai energiarendszert, hadianyagraktárakat és hadiüzemeket célzó orosz rakétatámadásokról, az ezen közben akár az ellenrakétáktól megrongálódott lakóházakról, netán szétlőtt középületekről, üzletközpontokról készült felvételeket tesznek közzé a médiumaink, anélkül, hogy az utóbbiakról megemlítenék: harcjárművek álcázására szolgáltak. A legritkább esetben utalnak arra hogy milyen, a NATO-országok műholdjaival és katonáinak közreműködésével összekapcsolt irányító rendszerekkel végrehajtott, ukránnak nevezett támadás előzi meg az orosz műveleteket. Ezt is csak az utóbbi időben.

Több mint tíz éve nap mint nap figyelemmel kísérem az Ukrajna, s immár az Oroszország területén folyó háborút. Számomra egyértelmű, hogy ritka kivételtől eltekintve Moszkva csapása elsősorban válasz egy előzőleg ellene irányult akcióra. Általában figyelmeztetés is megelőzte a rakéták kilövését, hogy a lakosságnak módja legyen óvóhelyekre húzódni. Ezzel nem azt állítom, hogy a háború akár az egyik, akár a másik oldalon a humánum kiteljesedése lehetne. De a tény, ettől még tény, jóllehet tudom, hogy

nehéz ezt elfogadtatni a magyar közönség többségével, hiszen döntő részük még mindig azt gondolja: a háború 2022 februárjában kezdődött, amikor az orosz csapatok betörtek az akkor még hivatalosan minden értelemben Ukrajnához tartozó térségbe.

Csakhogy azért alakulhatott ki ez a vélemény, mert a megelőző nyolc évben a nyugati nyomán a magyar média gyakorlatilag elhallgatta, mekkora pusztítást végeztek, hány ezer civilt öltek meg az ukrán büntető osztagok és a hadsereg katonái a jórészt orosz etnikumúak által lakott Donyec-medencében. Ezt a bűnös elhallgatást azóta sem korrigálták, miközben ugyanezen okok miatt megértőnek bizonyultak és bizonyulnak az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország által meghatározott NATO a közelmúltban végrehajtott népirtásaival kapcsolatban. És annak sem adnak hangot, hogy a Libanontól Szíria egy részén át Egyiptomig húzódó Nagy Izrael mind kíméletlenebb hódítását kifogásolnák.

A mi szerkesztőségeink nem számoltak be, ha pedig szórványosan igen, akkor sem kellő súllyal, hogy az ukranizálás részeként micsoda tisztogatást hajtott végre a kijevi hatalom – beleértve a legfelsőbb bírói posztokat – a bíróságokon, a hivatalokban, a médiában, a fegyveres erőknél, az iskolákban, a művelődési intézményekben. És arról sem nagyon esett szó, hogy ezrével neveztek el köztereket a hitleri Németországot támogató banderista vezetőkről, véres pogromok szervezőiről, felbújtóiról. Hogy nagyszabású vagyonelkobzással indítottak vallásháborút. És így tovább, és így tovább.

Az újságíróink és szakértőink nagy része azt sem mutatta be, milyen fenyegetést jelentett Oroszország biztonságára nézve amikor meglebegtették, hogy Ukrajnát beléptetik a NATO-ba, holott erre Moszkva már 2007-től egyre idegesebben figyelmeztetett. Arról sem a maga fontosságának megfelelően értesülhetett nálunk a nagyérdemű, hogy a Washington által szervezett, 2014-es kijevi államcsínyt követő években erődítmény-rendszer épült ki Ukrajna oroszországi határai közelében, s hogy ez idő alatt ömlött a nyugati fegyverzet a térségbe, s hogy ugyanott mekkora ukrajnai csapatösszevonásokra került sor 2021–2022 fordulóján. Márpedig

mindezek és a közben a helyzet normalizálására a Nyugat által megtévesztő módon tető alá hozott, majd általa zátonyra is futtatott megállapodások nélkül nem érthető meg Moszkva 2022. februári lépése.

Mindezt azért bocsátottam előre, hogy érzékeltessem: az utóbbi évtizedekben megfosztották a közönséget attól, hogy folyamatokban érzékelhesse a világot. Napi szenzációkat tálal fel neki a tőkés üzleti érdekeknek alávetett média, amelyeket aztán a következő napon már ejt is egy újabb botrányos eset tálalásával. Mert csak ismétlődő sokkokkal lehet fenntartani a nézettséget, a hallgatottságot, a kattintásszámot, ami alapján a hirdetők fizetnek a médiavállalatnak. 

Így történt, és vélhetően történik ez azzal a moszkvai merénylettel is, amit 2024. december 17-én, reggel 6 órakor követtek el Igor Kirillov altábornagy, a fegyveres erők radiológiai, vegyi és biológiai védelmi egységeinek parancsnoka ellen. Az orosz újságírók mellett egyszeriben minden nagy nyugati médium moszkvai tudósítója ott tolongott a helyszín közelében, a Rjazanyi sugárúton lévő társasház látótávolságában, hogy izgatottan számoljon be a tábornok és az orosz médiumokban eleinte csak segítőjeként emlegetett Ilja Polikarpov haláláról, s a rájuk várakozó gépkocsiban ülő sofőr sebesüléséről.

A fiatal főtiszt, a TASZSZ orosz hírügynökség által közzétett egyik fotón látható rangjelzés szerint őrnagyként szolgált. Felesége, továbbá nyolc- és kilencéves gyereke gyászolja. Többek között a fronton harcoló katonákat segítő egyik alapítványban tevékenykedett. De a célpont aligha ő volt, hanem a munkába induló, 54 éves tábornok, aki 2017 elejétől irányította a fent említett alakulatokat. 2022, tehát a „különleges katonai művelet” kezdetétől rendszeresen tartott tájékoztatót az USA ukrajnai katonai-biológiai tevékenységéről. Ezen a nyáron többek között arról beszélt, hogy

Ukrajna vegyi hulladékot és kiégett nukleáris üzemanyagot importál, amelyek alkalmasak az úgynevezett „piszkos bomba”, azaz olyan hagyományos robbanó szerkezet készítésére, ami sugárzó izotópot szór szét a célterületen, hosszú időre lakhatatlanná téve azt.

Októberben arról számolt be, hogy Kijev provokációt készít elő. A katonai műveleti térségben mérgező anyagok bevetését tervezi, amivel aztán Oroszországot vádolja meg. Mondanom sem kell, az ukrajnai vezetés ugyanezzel Moszkvát hozta hírbe, s hogy a művelet előkészítését Igor Kirillov irányítja.

Akárhogy is, maga az amerikai Bloomberg jelentette, hogy bár az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) sajtóirodája nem kívánt nyilatkozni az ügyben, egy neve említését nem vállaló személy azt mondta a hírügynökség tudósítójának, hogy az SBU gyilkoltatta meg az altábornagyot és asszisztensét. Az úgynevezett magyarázat:

»Ez egy nappal azután történt, hogy az SBU azzal vádolta Kirillovot, hogy elrendelte a betiltott vegyi fegyverek „tömeges bevetését” az ukrán csapatok ellen az ország keleti és déli részén, mondván, hogy a Telegram csatornán több mint 4800 ilyen esetről számoltak be« – olvasható a Bloomberg oldalán.

Igaz, nem igaz? Mindenesetre maga a Bloomberg tolmácsolja az ukrán oldal állítását, s ezzel egyszersmind hitelesíti is azt a sokak szemében persze megkérdőjelezett tekintélyével. De ezúttal az amerikai hírügynökség alapállítása egybeesik a korábbi államfőnek, Dmitrij Medvegyevnek a tábornok hozzátartozói számára küldött részvéttáviratában foglaltakkal. Az Orosz Biztonsági Tanács helyettes elnöke rendszeresen éles, Nyugat ellenes kirohanásokkal hívja fel magára a figyelmet. Ezúttal az ukrajnai „banderista rezsim agóniájának” jeleként értékelte a merényletet. Szerinte Kijev „az utolsó erejéig igyekszik igazolni értéktelen létét nyugati urai előtt, meghosszabbítani a háborút és a halált, igazolni önmagát a katasztrofális fronthelyzet miatt. A banderista-nácik, köztük az eltűnő ország legfelsőbb katonai-politikai vezetése, elkerülhetetlen megtorlásnak néznek elébe” – idézték orosz médiumok Medvegyev sorait.

A kívülálló nincs abban a helyzetben, hogy a szemben álló akár egyik, akár másik fél pillanatnyi állítását hitelesként fogadja el. Legalábbis én – eltérően az egyoldalú, a folyamatokat, a mélyebb politikai-gazdasági, geopolitikai érdekek érzékeltetését mellőző, sebtében közzétett szövegeikkel propagandistává lett tömegmédiumoknak a közönségüket elárult újságíróitól – igyekszem ezt elkerülni. Egy állításnak csak akkor adok helyt, ha az beleillik egy hosszabb időszak, akár egy vagy több évtized folyamataiba, vagy ha egy állítást több, lehetőleg ellenérdekelt forrásból is megerősítenek. Esetleg különböző helyszíneken, eltérő helyzetekben átlagemberekkel készült felvételeken többször ismétlődve hallom ugyanazt.

Azért nem írtam Kirillov tájékoztatóiról, jóllehet közülük sokat hallottam az elmúlt években, mert általában a nyugati oldalon mély hallgatás övezte bejelentéseit, amit persze, akár beismerésként is felfoghattam volna.

Visszakeresve, az Ukrajna területén kezdődött háborúról írt hétszáznyi cikkemben talán kétszer-háromszor számoltam be arról, hogy a posztszovjet térségben, köztük Ukrajnában tucatnyi mikrobiológiai intézetben folytattak (esetleg folytatnak) katonai célú bakteriológiai és víruskísérleteket amerikai finanszírozással. Az orosz védelmi minisztérium által ezzel kapcsolatban közölteket csak akkor tettem közzé, amikor több oldalról is megerősítették ezt, vagy amikor a híradófelvételek tanúsága szerint a korábbi ukrán államfő, Petro Porosenko maga is részt vett  egy labor avatásán, amerikai kormányzati személyek társaságában.

Ezt az elvet követve számoltam be a kínai kormány követeléséről: a washingtoni adminisztráció a nemzetközi közösség előtt számoljon el azzal, mi folyik az általa világszerte, köztük a posztszovjet térség több országában felügyelt, háromszáznál is több, ilyen intézményben. A kínai követelésnek az adott nyomatékot az idő tájt, hogy ezt a tevékenységet az amerikai külügyminiszter megbízottja, Victoria Nuland is elismerte kongresszusi meghallgatásán.

Mindennek alapján a Bekiáltás rendszeres olvasóiban legalább kialakulhatott egy kép arról a folyamatról, amiről – a fent említett, a tőkeérdeknek alárendelt médiaüzlet sajátosságaként – a tájékoztató médiumokat is a szórakoztató bulvárnak kiszolgáltatott, még a magukat megtévesztő módon igényes elemzőként beállító médiumok információit fogyasztó közönségben sem. Velük szemben azt az egyre kevésbé létező, másik közönséget, amelyre nem a profit forrásaként tekintenének a szerkesztőségek, akár ennek az esetnek a kapcsán is arra kellene figyelmeztetni: vegye észre, hogy az évek alatt egymásra halmozódott nagyhatalmi játszmáknak a hétköznapi ember bőrére menő része ez a merénylet is!

Mint ilyen, egyáltalán nem csak a Kreml vezetésének gondjait fokozza. Ennek csak az ostobák örülnek, mert nem érzékelik, amire Henry Kissinger már 2014-ben figyelmeztetett „Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek.” A minap is idéztem ezt a 2014. február 6-ai, tehát a kijevi államcsínyt néhány héttel megelőző (!) cikkemből, de most meg kellett ismételnem. Mert a december 17-ei moszkvai gyilkosság – ami csupán egyike az oroszországi, hasonló merényleteknek – éppen a Kissingeri összefüggésben – akár az új, ki tudja milyen békére készülő amerikai kormány mozgásterének szűkítésében is szerepet játszhat. Márpedig ebbe újabb ezrek, hanem tíz-, sőt százezrek halhatnak bele, s miatta egyre tovább sodródhat a világunk egy esetleges általános háború poklába.#

Kabai Domokos Lajos