A címben feltett kérdésre az a válaszom: miért ne? Miért ne osztozhatnánk örömében, aminek így adott hangot a Facebook oldalán: 

„Tegnap szuper közönség és teltház Nyíregyházán. Ma ugyanebben reménykedem Debrecenben. A teltház már itt is a zsákban. A következő hetekben még van jegy Szolnokon, Fertődön, Hódmezővásárhelyen. Budapesten novemberre és decemberre minden jegy elkelt, de január 10-én fellépek a Kongresszusi központban.”

A szöveg november 13-ikai keltezésű. Néhányan talán megmorognak: miért csinálok itt ingyen reklámot a „stand-up komikus és videós tartalomkészítőnek”? Azt mondom erre: azért várják ki a végét! 

Önmagában nincs nekem semmi bajom a „Démonok és hormonok” országos turnéval. Nem irigylem Pottyondy Edinától azt a pénzt, amihez hozzájut eme üzleti vállalkozás révén. Bérből és fizetésből élőnek talán mesésnek tűnhet fel a vidéki városokban a 7900–8900 forintos jegyárak és az átlagosan 400 fős közönség előtti szereplés nagyjából 3 és félmilliós bevétele, amit persze megfejelnek a fővárosi 9400–18 ezer forintos tikettekből befolyó pénzekkel. Ezekből azonban lejön a terembér, a szervezők díja, a jegyértékesítők jutaléka, az utazási és szállásköltség, az adó, s ki tudja még mi minden.

Ehhez képest szüntelen tájékozódással, felkészüléssel, időről időre olyan teljesítménnyel kell előállni, amire bejön a közönség. És mellette az aggodalom: meddig futhat ez a szekér? Egyszóval, csinálja utána, akinek van hozzá hasonló tehetsége, színészi vénája, az átlagosnál nagyobb műveltsége, s bírja a fizikai gyűrődést, meg a bírálatok kereszttüzét! 

Szóval, eszem ágában sincs a stand-up humorista ekézése. Engem a közönség érdekel, de az sem bántó szándékkal. Egyszerűen, nem vagyok biztos abban, hogy 

a nagyérdemű a helyén értékeli-e ezt a mutatványt és a hasonlókat? 

Eléggé megalapozott gyanúm szerint, a többség politikai tettként fogja fel az olyan talk-show-kat, amilyen a Pottyondy Edináé is. Amióta világ a világ, a mindig a hatalmasokon, a hatalmaskodókon gúnyolódó humor itt és most azt szolgálja, hogy az előadó és a közönség a NER rovására kacsintson össze. Ugyanaz a szerepe, mint a Kádár-rendszerben a rádiókabarékban a műfaj kivétel nélkül rendkívül tehetséges szerzői és szereplői által derűt fakasztó műsoroknak, vagy a koronázatlan király, Hofi Géza fellépéseinek: 

hozzájárultak, és hozzájárulnak a társadalmi feszültségek oldásához, a gőz kieresztéséhez, az indulatok lecsapolásához.

Ahogy a Kádár-rendszerbeli körülményeket tették élhetőbbé a kabarék, s amiként nem azok miatt következett be a rendszerváltozás, hanem a geopolitikai erőviszonyok átalakulása játszott benne szerepet, úgy a mai talk-show-któl sem fog ledőlni a NER építménye. Mi több, az a gyanúm, hogy a fenntartásához járulnak hozzá az említett szórakoztató-feszültségoldó hatásukkal.

Megismétlem: esztelenség lenne, ha emiatt füstölögnék. Ám, hogy tudatosítani kellene ezt a hatást, az meggyőződésem! Minél szélesebb körben kellene tudnunk arról, hogy amikor az USA beli show-business által kiérlelt, szórakoztató pódiumbeszélgetésekre épülő formátumot a magyarországi televíziók, majd az interneten a tartalomgyártók, az influenszerek átvették, a kapitalista értelemben vett, profitalapon működtetett üzletet a kikapcsolódással házasították össze. (Erről már Press & pr című, 2005-ben kiadott könyvem 185. oldalán az üzlet érdekében gyártott médiatartalmak befogadására alkalmassá tett közönség érdeklődésében bekövetkezett értékrend-váltás bemutatásakor értekeztem.) E formátumokban minden és mindenki kifigurázható, kivéve egyetlen szentséget:

ezekben a produktumokban maga a kapitalista rendszer megkérdőjelezhetetlen.

Logika is van ebben. Hiszen ésszerűtlen lenne, ha a show-businessben érdekeltek, akiket kisebb-nagyobb tőkésként – akiket nálunk szemérmesen és vagy átverés gyanánt a kis-, a közép- és a nagyvállalkozó fogalmával fednek el – a kapitalizmushoz fűződnek az érdekeik, maguk alatt vágnák a fát. Ha pedig erről egy gyenge pillanatukban mégis megfeledkeznének, egyszerűen a rendszerből fakadó mechanizmusok révén szigetelnék el őket. Rosszabb esetben nyilvánosan lekommunistáznák, miként ez az USA-ban nem egyszer megtörtént világhírű művészekkel is.

Amíg a kapitalizmust mint tabut valaki tiszteletben tartja, szabad előtte a pálya. Ezen belül minél szókimondóbb, sőt alpáribb az egyes közszereplők rovására, annál inkább eltereli a figyelmet a sokaságot érő feszültségekről. Megkönnyebbülést okozhat a közönség sok tagjában a fent lévők kontójára élcelődés, sőt malackodás, s ezáltal javulhat az egyén közérzete. Mármint abban a két–három órában. Mert a kibeszélés hosszú távon semmit nem old meg. A feszültséget okozó helyzetek újratermelődnek, minthogy 

a rendszer alapját, a tőke és a munka kibékíthetetlen ellentétét érintetlenül hagyja.

Márpedig minden más ebből következik: a visszaélésszerű kormányzás, a munkavállalók munkáltatóknak és a tőkésállamnak való kiszolgáltatottsága, a szociális egyenlőtlenség, az oktatási, az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a művelődési lehetőségekhez való hozzáférés osztálykülönbségeken alapuló korlátai stb. Ám, mindent egybe vetve, a szórakoztató tartalmak, rejtett hatásuk révén, a változtatásra irányuló esetleges szándékok lendületét lefékezik, sőt bénítóan hathatnak arra, aki cselekedne. 

Ezen túl viszont nincs semmi bajom azokkal, akik tapsolnak Pottyondy Edinának és a hozzá hasonlóknak, ha mindezzel tisztában vannak. Ha tudatosul bennük, hogy a tényleges társadalmi cselekvéshez politikai szerveződésre van szükség. De éppen ez nem következik be az ilyen esetek után, miként ennek, egy korábbi cikkem szerint, egy tüntetés szónokaként a stand-up komikus is hangot adott. Az ő fellépései után sem állnak a kijáratnál agitátorok, akik arra kapacitálják az átmenetileg fellelkesült nagyérdeműt, aki már a kényelmes otthonának melegébe iparkodik, hogy szerveződjék mozgalmakba, egyesületekbe, pártokba ama viszonyok ellenében, amelyek visszásságait oly hatásosan jelenítette meg a megelőző órákban a rajongott influenszerük, komikusuk.

Nem mellesleg, úgy látom, hogy sértődött showmanből még Magyar Messiás Péter sem változott igazán politikussá. Hogy ez bekövetkezik-e, a jövő talánya. Mindenesetre, nem látom azt a tudatosságot, szívós hétköznapi munkát a ,,nagy” leleplezései mögött, ami lehetővé tenné, hogy egy választás következtében úgy kerüljön hatalomra, hogy – a nemzetközi-geopolitikai összefüggéseket is tekintetbe véve – érdemi változásokat érjen el. 

Ez már csak azért is álom, mert a kapitalista rend keretei között, itt és most, nincsenek meg az érdemi társadalmi-gazdasági változások feltételei.

Legfeljebb a személyek, az érdekcsoportok cserélődhetnek a politikai-közéleti show-műsorok színpadán, de a társadalmi igazságosság, az esélyek kiegyenlítése ebben a globális és a hazai tőkétől függő struktúrában nem fog bekövetkezni. Az egykori gyurcsányi mindent markolás másolása helyett nekem már az is elég lenne, s főleg hitelesebb, ha azt mondaná: élhetőbb viszonyokat szeretnék teremteni, s ehhez ilyen és ilyen változtatásokat tervezek néhány alapvető területen. Ilyen programot azonban még nem hallottam tőle. Nézzen ezzel szembe az, aki nem akarja becsapni önmagát! Egyébként pedig szórakozzon kedvére, Pottyondy Edinától nem tagadva meg a tapsát! Hogy ez Magyar Messiás Péterre is vonatkozik-e? Vele még biztosan várnék…#

Kabai Domokos Lajos