Leáldozott a szabadságharcos retorikának

Bár Magyarországon zajlott mindez, az embernek az volt az érzése: igazán Merkel az úr(nő) a házban.

merkelorbansajtotajbp2015.jpegAngela Merkel február 2-ai budapesti villámlátogatása után remélhetőleg már Orbán Viktor is tudja, hogy lassan fel kell adnia a szabadságharcos retorikát. A retorikát, vagyis a szavak pufogtatását, hiszen tényleges szabadságharcról soha nem volt, erőforrások, igazi szövetségesek híján nem is lehetett szó. A csak német, illetve magyar zászlók előterében megtartott közös sajtótájékoztatón a kezdetben igencsak zavart és elfúló hangon megszólaló magyar miniszterelnök erejéből ugyan még futotta annyira, hogy egy s másban ellentmondjon a kancellárnak, de ezt már aligha játszhatja el sokszor.

Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió a Fidesszel azonos pártcsaládba tartozik. Ezért kapott különös hangsúlyt, hogy a német vendég a sajtótájékoztatón, majd az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem diákjai előtt leszögezte: ő nem tud mit kezdeni Orbán illiberális kifejezésével. Mint mondta, értékrendje három pillérre épül: keresztényszocializmus, liberalizmus, konzervativizmus. Ha Orbán Viktor ezek után is tartja magát a sajtótájékoztatón hangoztatott hetyke kijelentéséhez: „Nem minden demokrácia szükségszerűen liberális”, akkor végképp, mint csökönyös emberre legyintenek rá az európai politikusok.

Egy nappal az esemény után remélhetőleg másként viselkedne a magyar miniszterelnök. Február 2-án azonban még a dac vezette. Bár egyetértett Angela Merkellel abban, hogy Ukrajnában békésen, tárgyalásokon kell rendezni a helyzetet, adok-kapokba keveredett vele arról, hogy Magyarország, vagy Németország függ-e inkább az orosz energiaszállításoktól. Mikor Merkel szelíden figyelmeztette kollégáját, hogy más európai országok is nagy mértékben függnek az orosz gáztól és e tekintetben Magyarország helyzete nem különleges, a miniszterelnök visszaszólt: „A mi kitettségünk nagyságrendekkel nagyobb, mint Németországé”.

Mindent egybevetve a Merkel-vizit elé írt tegnapi jegyzetemben foglaltak a látogatás után is érvényesek. A német politikus nem hagyott kétséget aziránt, hogy az USA feltétlen szövetségese, és annak igazán lényeges érdekeit messzemenően képviseli, amikor az olyan rakoncátlankodó kormányfőkkel tárgyal, mint Orbán Viktor. A kancellár Amerika felé kinyilvánított gesztusa mindenekelőtt az Oroszország ukrajnai szerepével kapcsolatos kemény fogalmazásban mutatkozott meg.

Eközben – Orbánnal egyezően – hangsúlyozta Németországnak a helyzet békés rendezésében való érdekeltségét és ismét meglebegtette az Európai Unió és az Oroszország által kezdeményezett Eurázsiai Gazdasági Unió lehetséges együttműködését. Akár ennek ellensúlyozásaként határozottan kiállt a washingtoni adminisztrációnak a civil szervezetekről, az ellenzékről és a médiáról vallott felfogása mellett – ami persze egybeesik a német kormányzat értékrendjével. Figyelemre méltó az is, hogy Angela Merkel érdemben annyi időt töltött a rabbikkal mint – a közös sajtótájékoztatót is beleértve – a magyar miniszterelnökkel. A zsinagógában tett látogatást nyilvánvalóan pozitív gesztusként értékelik az amerikai hatalmi körökben is.

Bár Magyarországon zajlott mindez, az embernek az volt az érzése: igazán Merkel az úr(nő) a házban. Orbán Viktornak a német cégek magyarországi szerepéről kifejtett tirádáira például finoman szóba hozta, hogy a vállalatok működési feltételei enyhén szólva nem egészen kiszámíthatók. Ennél is beszédesebb, hogy a villámlátogatás egyes állomásainak érdemi kérdésekkel foglalkozó része nagyjából így nézett ki:

– Munkaebéd és közös sajtótájékoztató Orbán Viktorral: 70 perc

– Vizit a köztársasági elnöknél: 20 perc

– Andrássy-egyetem: 70 perc

– Dohány utcai zsinagóga: 70 perc

Nem mondhatni, hogy a magyar miniszterelnök különleges figyelmet kapott volna ebben az időmérlegben. Ráadásul kettejük országházi találkozója után Orbán még kísérőként sem vett (vehetett) részt Angela Merkel programjában. Ezért Orbánnak már nem állt módjában visszaszólni, amikor később a német politikus – immár a két nemzet, a két egyetem és az EU-zászlajával a hátterében, a diákok, tehát Magyarország jövőjének letéteményesei előtt – többek között azt mondta, hogy nem kell félni a civil társadalomtól, a pluralizmustól, a médiától. Aztán ugyanilyen célzatosan tette hozzá: az ellenzéket nem ellenségként kell kezelni, s hogy Németországnak igenis szüksége van a bevándorlókra…

Summa summarum, ezek után, ha van egy kis szerencsénk, ahogy tegnapi cikkemben is írtam: valószínűleg O.V. szabadságharcáról is egyre kevesebbet hallunk majd. Akár így, akár úgy, Magyarország valahogy ezt is túléli. Csak hát jobb lenne, ha ebben az országban sem kellene örökké a túlélés minimálprogramjára berendezkedni. Ám ennek érdekében utóiratként TGM-től kölcsönözve a bonmot először is magának a magyar népnek kellene a fotelből fölkelni, és saját sorsának intézéséhez hozzálátni. Mert sem Merkel, sem más nem fog minket megmenteni a korrupt, az országunkban grasszáló saját politikusainktól. Legyenek azok a jobbnak, avagy a balnak mondott oldalon!

#

Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor (444.hu)