A kérdés most az, tényleg akkora katasztrófa volt-e ez a látogatás magyar, illetve európai szempontból?

Az Orbán–Putyin sajtótájékoztató után több liberális hírmagyarázó is azt állította: a találkozón nem történt semmi említésre méltó. Magyarország nem nyert semmit azzal, hogy a Kreml autoriter hatalom kiépítésén munkálkodó ura, az USA által ismét a gonosz birodalmának kikiáltott Oroszország vezetője lehetőséget kapott arra, hogy munkalátogatásra jöjjön Budapestre. Vlagyimir Putyin ezzel demonstrálhatta, hogy van olyan európai uniós és NATO tagország – történetesen Orbán Viktor Magyarországa – amely nem hárítja el a közeledését.

Az elmondottak alapján nyilvánvaló az orosz vezető nyeresége. Ellenben Orbán Viktor ismét célpontja lesz a nyugati sajtónak, illetve a zsebükben különféle országok útleveleivel cikázó hazai csahosoknak többek között azért, mert enyhén szólva újra pozicionálta Putyin elnököt, amikor elismerte azt a teljesítményt, amivel a kilencvenes években, főként amerikai tőkések és az oroszországi komprádor oligarchák közreműködésével romba döntött Oroszországot feltámasztotta. Ráadásul a magyar miniszterelnöknek most azért is főhet a feje, hogy elfogadja-e az orosz államfőnek a győzelem napjára szóló meghívását. Mellesleg miért ne fogadná el? Gyomorforgató az a hozzáállás, amely nem akar fejet hajtani a Szovjetunió 25-30 millió polgárának második világháborús áldozata előtt, s amely már megmutatkozott az auschwitzi megemlékezésen is!

Mindennek azonban még előtte vagyunk. A kérdés most az, tényleg akkora katasztrófa volt-e ez a látogatás magyar, illetve európai szempontból?

Œ1. Ha jól hámozom ki abból a katyvaszból, ami az 1996-ban megkötött orosz-magyar gázszállítási szerződésről az elmúlt hetekben a legkülönfélébb szakértők szájából elhangzott, a megállapodás értelmében a 2015 végéig le nem szállított gázmennyiséget is ki kellene fizetnünk. Ehhez képest, most abban állapodtak meg a felek, hogy a fennmaradt gázért csak akkor kell fizetnünk, ha fel is használtuk azt. Van, akinek bagatell az 1000 milliárd forint körüli összeg. De neki legyen mondva! Szerintem nem intézhető el annyival, hogy több is veszett Mohácsnál!

2. A béke barátjaként jól eső érzéssel konstatáltam, hogy a nemzetközi sajtó nyilvánossága előtt elhangzott: az Európai Unió eredetileg azért jött létre, hogy megakadályozza a háborút kontinensünkön. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem osztják ezt a véleményt, de mégiscsak tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok Oroszország elleni machinációinak, közte az Ukrajnába való behatolásának, az általa vezetett NATO Kelet felé való folyamatos nyomulásának nem kis része volt és van abban, hogy a háború árnya ismét rávetült Európára. Tetszik, nem tetszik, a banderisták amerikai segédlettel történő katonai kiképzése, Victoria Nuland milliárdjainak ukrán kormányellenes erők számára való folyósítása, a Majdan véres eseményei, amelyek idegen mesterlövészeiről mostanában a BBC is közölt már riportot, az ukrán parlamentből az oroszbarát képviselők erőszakos kiszorítása, a megválasztott ukrán államfő elleni hajtóvadászat, az USA-ban kiképzett, amerikai állampolgár vezetőkből álló bábkormány létrehozása, a hírhedett nyelvtörvény, amely tízmillió ukrajnai orosz számára tiltotta meg anyanyelvének hivatalos használatát, a Délkelet-Ukrajnába küldött szabadcsapatok garázdálkodása időben hamarabb volt, mint az orosz Fekete-tengeri Flotta bázisát jelentő Krím Oroszországhoz csatolása népszavazással. Úgyhogy én minden olyan figyelmeztetést, amely az óceánon túli tőkés érdekek, a kijevi puccs után angol és brit cégek által megszerzett palagáz-kitermelési koncessziók és más, az elmúlt hónapokban megszerzett üzletek megtartása jegyében folytatott háború ellen ágál, örömmel fogadok.

Ž3. A nyugati sajtó Ukrajnával kapcsolatos, egy éven át tartó hazudozásai után Vlagyimir Putyin Budapesten kapott lehetőséget arra, hogy a New York-i Bloomberg hírügynökség tudósítójának kérésére kifejthesse: Ukrajna magára vessen, ha figyelmen kívül hagyja Németország, Franciaország és Oroszország erőfeszítéseit a béke megteremtésére. Ennek részeként át kell alakítania államrendszerét úgy, hogy abban eredeti követeléseiknek megfelelően autonómiát kapjanak azok az orosz „bányászok és traktorosok”, akik úgymond legyőzték a büntető hadműveleteket folytató, a kijevi kormány által Délkelet-Ukrajnára szabadított alakulatokat. Azt hiszem, a rettenetes szenvedéseket átélt lakosságnak, amelynek nehézségeiről csaknem egy éven át tudomást sem vett a civilizált nyugati világ, nagyon is elfogadható ez a megközelítés!

4. Orbán Viktor világossá tette, hogy Magyarország sem az EU-t, sem a NATO-t nem akarja bomlasztani. Viszont szerinte Oroszország és az eurázsiai együttműködés nélkül nincs erős Európa. Hogy a szövetségesek miként értékelik a szavakban kifejezett gesztust, majd kiderül, az Eurázsiával kapcsolatos állításával viszont nehéz lenne vitatkozni. Ráadásul, ami Magyarországot illeti, már Európa szélén is nehéz a létezésünk. Egy az USA által vezetett észak-atlanti gazdasági közösség perifériáján végképp reménytelen lenne a helyzetünk. Úgyhogy térjünk csak vissza az eredeti koncepcióhoz! A jövőnk Eurázsián belül biztosabbnak látszik.

5. Bár demokráciakorlátozó, az elitnek az elesettek rovására kedvező és az ország vagyonával szemérmetlenül bánó Orbán Viktor miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatban erős fenntartásaim vannak, azt nem tudom zokon venni a kormányfőtől, hogy a brüsszeli döntéshozók orra alá akarja dörgölni: nem játszadozhatnak úgy a közép- és délkelet-európai országokkal, ahogyan ezt a Déli Áramlat gázvezeték ürügyén is tették. Ha pedig ezt nem akarják megérteni, akkor magyar állampolgárként bizony magam is azt mondom: külső szövetségest kell keresni. Ha ez a külső támasz Oroszország, akkor az még mindig jobb, mint az a sodródás, aminek ma részesei vagyunk.

Mindezt megfejelik azok az oktatási, orvosi, kulturális, tudományos, regionális együttműködési megállapodások, amelyek a két ország közötti emberi kapcsolatok előmozdítását is szolgálhatják. Emellett bizonyára lesz még egy-két ügy, ami miatt a népes orosz delegáció magas rangú, a sajtónyilvánosság előtt nem szereplő személyiségei ideutaztak.

Nem bánnám például, ha az oroszok végre rendbe tennék a hármas metrót. Még ha ez pénzünkbe is kerül immár, holott annak idején ezt a munkát az orosz államadósság terhére akarta elvégezni a mitisinszkiji gyár. De akkori dicső vezéreink a főváros élén és a kormányban inkább hagyták elúszni a milliárdokat, mert elvakította őket a ruszofóbia, vagy a máshonnan talán nagyobb kenőpénz reménye…

Az újabb veszteségek elkerülésére jó lenne már, ha befejeznék a Paks 2 elleni uszítást azok az ugyanolyan dilettánsok, mint akiknek hangulatkeltésére a Bős-Nagymarosi Erőművet bokáztuk el annak idején. Mert annak a pénzügyi és természetkárosító következményeit még most is nyögjük, miközben talán a nem is túl távoli jövőben mégis meg kell építenünk a vízlépcsőt. Akinek tehát nem tetszik az atomerőmű bővítése, vagy az a mód, ahogyan az Orbán-kormány kezeli ezt az ügyet, vagy más helyzeteket, tegyen ellene! De fájdalom, az üvöltözéssel, a performanszokkal semmire nem lehet jutni. Ennek egyetlen értelmes és demokratikus módja van: kormányra kell kerülni! Csak aztán nehogy ugyanilyen módon folyjék az a kormányzás! Mert e tekintetben az előző, ma ellenzéki erők, amikor erre lehetőségük volt, nem igen győzték meg az országot arról, hogy ők olyan nagyon másként gondolkodtak volna a hatalom gyakorlásáról, mint ezek a sok tekintetben okkal bírálható mostaniak.

#

MEGJEGYZÉS: A tolmács hibájából az egész magyar sajtó, beleértve ezt a blogot is, azt írta, hogy a győzelem napi ünnepségekre a miniszterelnököt hívta meg az orosz államfő. Valójában a meghívás tulajdonképpeni partnerének, Áder Jánosnak szólt.