Nem kellene feledni, hogy Oroszország az egyik bástyája az Európa irányába terjeszkedő szélsőségesek elleni küzdelemnek. Miközben a KGB utódszervezetének igazgatója Washingtonban értekezik, sokan még a szerelmi életüket is a putyinozás jegyében szerveznék.

Magam is hallottam, amikor az orosz állami tévé szombat déli híradójában Alekszandr Bortnyikov, Oroszország Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) igazgatója bejelentette, hogy őrizetbe vettek két gyanúsítottat Borisz Nyemcov politikus gyilkossági ügyében. A letartóztatottak neve Anzor Gubasev és Zaur Dadajev. Bortnyikov közölte, hogy az illetők kaukázusiak. Az Interfaksz hírügynökség közelebbről meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a feltételezhető gyilkosokról van szó, akiket besúgók adtak föl, s akiknek azonosítását az akcióhoz használt gépkocsiban talált biológiai minták és az utcai kamerák felvételei segítették.

Természetesen, attól még, hogy kaukázusiak a feltételezett gyilkosok, a megrendelő bárki lehetett. Miközben az esetet követően putyinozástól zengett a nyugati világ minden propaganda fóruma az internettől az amerikai képviselőház külügyi bizottságáig, magam azt képviseltem, hogy az orosz államfő, aki persze maga sem galamblelkű, kifejezetten ellenérdekelt volt abban, hogy végezzenek a hazájában ma már marginális szerepet játszó, ott alig ismert Nyemcovval. Továbbra is a Bekiáltás blogtérben felsorolt indítékokat tekintem érvényesnek:

1.) Nyemcov jó kapcsolatokat ápolt az ukrán elnökkel, Petro Porosenkoval, ami sok orosz nacionalista szemét szúrhatta, főleg, ha hozzávesszük, hogy a meggyilkolt ellenzéki politikus nemrégiben kiállt a két orosz újságíró meggyilkolásával Moszkvában vádolt ukrán pilótanő mellett.

2.) Akár az orosz elnök környezetében lévő túlbuzgók egyikét-másikát is frusztrálhatta, hogy a képviselő kilátásba helyezte: március 1-jén adatokat hoz nyilvánosságra Oroszország ukrajnai katonai beavatkozásáról.

3.) Nyemcov kapcsolatban volt az Oroszország politikai destabilizálásában érdekeltekkel, vagy éppen az orosz-ukrán kapcsolatok normalizálásának ellenérdekeltjeivel Ukrajnában, Oroszországban, Nyugat-Európában, sőt az Amerikai Egyesült Államokban. Ezekben a gyakran egymással ellentétes érdekeket követő körökben is keresztezhette valamely hatalmasság szándékait.

4.) Az esetleges szerelmi affért sem zárhatjuk ki, hiszen a lövöldözésből furcsa mód sértetlenül került ki a barátnője, a huszonéves ukrán fotómodell.

5.) Fetvát (fatwa), vagyis a meggyilkolására irányuló parancsot adhattak ki ellene a Charlie Hebdo ügyben tett megnyilatkozásai miatt némely szélsőséges iszlamisták is.

A kaukázusi, tehát az esetleges – egyelőre nem bizonyított – iszlamista szál ismételt felvetésével hadd irányítsam a figyelmet arra a veszélyre, amivel 2014. szeptember 18-ai posztomban már foglalkoztam. Azt írtam akkor, hogy a nyugat előbb-utóbb rákényszerül az Oroszországgal való összefogásra az Iszlám Állam ellen. Akkor az indított erre, hogy a Karpatinfo.net azon örvendezett: videó-üzenetben fenyegették meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Közel-Kelet mind nagyobb részét rettegésben tartó dzsihádisták, az úgynevezett Iszlám Kalifátus, az ISIS vezetői. Az ostoba cikkre a még ostobább olvasók sokasága nyomott Tetszik!-et a Facebook-on is.

A putyinozásra Pavlov kutyájaként mindig beindulók miatt felsoroltam, hogy az elmúlt évszázadok alatt hányszor szorult Oroszország segítségére a nyugat. Például anno az orosz fejedelemségek százötven-kétszáz éven keresztül játszották az ütköző zóna szerepét a mongol-tatárok és Európa között. Az Európa nyugati részét fenyegető török hódítás visszaszorítása sem lehetett volna sikeres, ha ezzel párhuzamosan nem szorongatják az Oszmán Birodalom másik oldalát az oroszok, majd később nem indítják meg a felszabadító háborút a Balkánon. Az európai országokat sorra lángba borító Napóleon erejét szintén az orosz hadak, sőt a korántsem csak franciákból, hanem felerészben lengyelekből (!) és németekből, emellett svájciakból, magyarokból, horvátokból, olaszokból, dánokból stb.  álló hadsereg ellen küzdő muzsikpartizánok (!) roppantották meg.

Aztán jött az I. világháború szintén az oroszokkal az Antant-oldalán a háborút kezdő Németország és – fájdalom – a német-csatlós Osztrák-Magyar Monarchia ellen! Következett a második világégés, amely előtt a nyugat kezdetben tudatosan nyomta Kelet felé Hitlert. Ha már elfelejtettük volna: az 1938. szeptember 30-án létrejött müncheni egyezményben Mussolini olasz diktátor, Daladier francia és Chamberlain brit miniszterelnök jóváhagyta Adolf Hitler területi követeléseit Csehszlovákiával szemben. A szerződés a náci Németországhoz csatolta a csehországi, túlnyomórészt németek lakta Szudéta-vidéket, később protektorátussá tette Csehországot és közvetve a magyar és a lengyel (!) területi igények teljesítésére is lehetőséget teremtett, miután utat nyitott a szlovák fasiszta bábállam létrehozásához. A nyugati országok vezetői arra gondoltak: ha Hitler Keleten kielégíti hódítási vágyait, akkor őket békén hagyja.

Ehhez képest csaknem egy évvel később született meg a Közép- és Kelet-Európa, mindenekelőtt Lengyelország felosztásáról, illetve az egymás közötti katonai semlegességről rendelkező, a Szovjetunió és a náci Németország közötti Molotov–Ribbentrop-paktum. A mai nyugati (közte a lengyel) propaganda szinte kizárólag ennek bűnös voltáról értekezik, mert feledtetni akarja az ehhez képest tizenegy hónappal korábbi müncheni egyezményt és az azt megelőző években zajlott piszkos játszmákat. Mikor azonban a nyugati országok is kárvallottjai lettek a képmutatásnak, már azért imádkoztak, hogy mentenék meg őket a szovjet bolsevikok, élükön Sztálinnal. Ő persze szintén elszámította magát, az általa gondoltnál rövidebb ideig kapott haladékot a führertől, aki Napóleonhoz hasonlóan Moszkva bevételéről ábrándozott, és a kelet-európai népekről, mint a felsőbbrendű német fajnak alávetett, kiirtandó, illetve rabszolgának való csőcselékről gondolkozott.

Mindezt azért idéztem fel ismét a Nyemcov-gyilkosság miatt őrizetbe vett kaukázusi és feltételezhetően iszlamista gyanúsítottak ürügyén, hogy ezzel is rávilágítsak: bár a nyugati sajtó szinte egyáltalán nem beszél erről, ma Oroszország az egyik bástyája a Kaukázuson keresztül és az azon túli volt szovjet tagköztársaságok érintésével Európa irányába terjeszkedő szélsőségesek elleni küzdelemnek. Ideje lenne már felismerni legalább itt, a közvetlen fenyegetettségnek kitett Európában, hogy aki ismét Oroszországot gyengíti, az az USA Irakban, Líbiában, Tunéziában, Szíriában elkövetett balfogásai miatt létrejött Iszlám Állam elleni hatékony fellépést lehetetleníti el. Persze, amikor erre rájönnek a nyugati államok önhitt vezetői és polgárai, akkor már könyékig benne leszünk a vérben, ahogyan ez a múltban volt. S ahogyan ez a múltban is történt, majd megint megköttetnek az egyezmények az oroszokkal, de akkor már ezért ők is, mi is borzalmas árat fogunk fizetni. Ehhez képest édes mindegy, hogy kedveli-e valaki Putyint vagy sem, bár sokan éppen ezt az alapjában értelmetlen érzelmi kérdést tekintik a világhoz való viszony alfájának és ómegájának, s talán még szerelmi életüket is ennek rendelnék alá. Jó előre szólok: fogják még magukat szégyellni ezért!

UTÓIRAT: Alekszandr Bortnyikov, Oroszország Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) igazgatója az idén, február közepén – az amerikai fél meghívására – az orosz küldöttség vezetőjeként Washingtonban részt vett azon a nemzetközi találkozón, amelyen az erőszakos szélsőséges csoportok elleni fellépés kérdéseit vitatták meg. 

#