Szétütöttek az európai szélsőjobbos figurák között, s ezzel megkezdődött az egységes Európa kialakítása.

Horváth István, Magyarország rendszerváltozás környéki bonni, berlini, bécsi nagykövete végre helyre tette a Strache-ügy egyik aspektusát. „Európa vezető hatalmaként Németország talán az első azon országok között, amelyeknek a leginkább érdeke fűződik ahhoz, hogy az osztrák Szabadság Pártot, vagy azon keresztül a jobboldali pártokat megfricskázzák” – mondta a Klubrádió május 20-ai, hétfő reggel adásában. (A linkkel elérhető felvételen 01:30-tól). E fricskázás persze odavezetett, hogy felbomlott az osztrák kormánykoalíció, s szeptemberre új parlamenti választást írtak ki. Témánk szempontjából mindez csupán azért fontos, mert eddig lényegében arról fantáziált nálunk a hivatásos és a nem hivatásos megmondó emberek hada, hogy így az oroszok, meg úgy Putyin. És ez csöppet sem azért gond, mert zavarhatja az oroszok, meg az orosz vezető lelki békéjét. Hanem azért, mert a végeláthatatlan Putyinozással félrevezetnek bennünket, félrevezetjük magunkat.

A német érdek sokkal valószínűbb

Mint ismeretes, egy 2017-ben titokban készített videó-felvétel szivárgott ki a bevándorlás ellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjéről, Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárról és a társaságában lévőkről. Az akkori ausztriai parlamenti választás előtt azt latolgatták, hogy az orbáni minta szerint megvennék a legnagyobb osztrák napilapot és más médiumokat, hogy ezek segítségével manipulálják a közvéleményt. Szóba került az is, hogy szintén Fideszes mintára kellene alapítani egy olyan céget, amelynek segítségével lefölözhetnék a jócskán túlárazott közbeszerzési megbízások hasznát.

A történetben osztrák, orosz, lett, szerb, egy kampányguru révén immár izraeli, s még ki tudja, milyen szálak keverednek. A több nyelven beszélő szerb származású hölgynek egy ponton gyanús is lett a dolog, s megkérdezte, hogy nem csalják-e csapdába a jelenlévőket. Mindenesetre a képeken csupán egy villanásra feltűnt szereplőnek még az arcát is kiretusálták, pedig vele kapcsolatban hangzik el, hogy ő egy orosz oligarcha unokahúga, aki majd a pénzt biztosítja. A mágnás, az újságírók mostani, két évvel későbbi feltételezése szerint közel áll Putyinhoz.

Merthogy ugyebár minden orosz oligarcha közel áll hozzá. Amiben lehet is valami, hiszen a csak saját érdekeiket nézőket, a politikai befolyásra törőket eltávolította a környezetéből, másokkal pedig úgy került kapcsolatba, hogy sikerült rávennie őket az adózásra (!). Megértette velük, hogy a volt állami cégekbe beülve nem talicskázhatják ki külföldre nyakló nélkül a vagyont, hanem otthon kell fejlesztésre használni, jótékony célú és kulturális alapítványokba fektetni a nyereség egy részét. De ebből nem következik, bár a liberális média azt sugallja, hogy az orosz államfő mindegyiknek személyesen adna utasításokat, miként forgassák fel az úgymond demokratikus és szabad nyugati világot.

Az ám, de hétfőn megszólalt a hírbe kevert orosz oligarcha, aki elmondta, sem rokoni, sem más kapcsolata nincs a nővel, akiről az hangzik el a videón, hogy az ő unokahúga. Ehhez képest a konkrét ügy kapcsán, már a botrány kirobbanása után néhány órával, azt ókumláltuk ki ismerőseimmel:

Oroszország már nem akar zavart az EU-ban

E tekintetben azt sem zártuk ki, hogy Angela Merkel jelenlegi német kancellár ősztől esetleg Brüsszelbe teszi át a székhelyét. Vannak erre utaló hírmorzsák, jóllehet Merkel kijelentette: nincs ilyen terve. Viszont, megint csak apró jelzésekből tudható, hogy például az oroszok is üdvözölnék ezt. E tekintetben sokat nyomott a latban, amikor a német vezető keményen visszautasította az USA kormányának követelését az egyébként befejezés előtt álló Északi Áramlat 2 építésének felfüggesztésére. Washington szeretné elérni, hogy Európa országai a jóval drágább, cseppfolyósított, hajóval átszállított, amerikai eredetű gázból többet vásároljanak mondván, Európa energiabiztonsága forog veszélyben, ha csak az oroszokra hagyatkozik. Ebben a kérdésben a néppárti csúcsjelölt, Manfred Weber – akit egyébként az orosz állami tévé egy héttel ezelőtti riportjában egyszerűen csak „senki”-nek minősítettek –, az amerikai érdekeket képviselte. Ezért Angela Merkel nyilvánosan is bírálta őt, ami sok megfigyelőben erősítette azt a vélekedést, hogy egyre többen szeretnék Európa csúcsvezetőjének székében látni a nem hangoskodó, mégis keménykezű muttit.

Oroszország ellenérdekeltségét húzza alá a botrány kirobbantásában hogy épp május 17-én, pénteken született meg a döntés az Európa Tanács (ET) között évek óta fennálló konfliktusának lezárásáról. Ennek  értelmében lehetővé kell tenni Oroszország visszatérését az ET parlamenti közgyűlésébe, teljes szavazati jogának visszaállításával. Ez lenne tehát az első alkalom arra, hogy várhatóan június végén, visszavonnak egy, a Krím elcsatolása miatt Oroszországra kirótt szankciót. Már miért lenne érdeke a Kremlnek, hogy megzavarja ezt a folyamatot?

Mint ahogyan az orosz és az osztrák vezetés közötti, fölöttébb szívélyes kapcsolatok aláásása sem lehet Moszkva célja. Egymást érik a politikai és üzleti találkozók. Néhány hónapja Putyin még az osztrák külügyminiszter asszony lagzijára is beugrott, hogy megtáncoltassa Karin Kneisslt. A múlt héten pedig Alexander Van der Bellen, az osztrák szövetségi elnök járt népes delegáció élén Szocsiban, ahol több mint szívélyes tárgyalásokat folytatott Vlagyimir Putyinnal. Az orosz államfő maga hangsúlyozta, hogy rendszeresek a megbeszélései Sebastian Kurz szövetségi kancellárral.

Az orosz és az osztrák cégek szorosan együttműködnek a gépgyártás, a csúcstechnológia különböző területein, beleértve a telekommunikációt. Tavaly Ausztria rekord mennyiségű, 12 milliárd köbméter gázt fogadott Oroszországtól, aminek nagy részét jutányos áron tranzitálja mások felé, a Gazprom és az OMW közösen vesz részt dél-oroszországi gázmezők kitermelésének előkészítésében, az osztrákok szerepet vállaltak az Északi Áramlat 2 építésében, és nagyszabású bővítést hajtanak végre az európai gázelosztó központjukban. Mindennek következtében szinte dől a pénz Ausztriába. Ahogyan a Klubrádiónak adott interjúban mondta (09:00-tól) Horváth István, aki ma is rendszeresen tanulmányozza a tőlünk nyugatabbra lévő térséget:

„Ausztriának, az osztrák közvéleménynek mindig szempontja volt, hogy semleges viszonyt ápoljon Oroszországgal. Én nem tapasztalom, hogy Ausztriában olyan nagyon filozofálgatnának azon, hogy Oroszország milyen mértékben próbálkozik a közép-európai térség befolyásolásával.”

Washington felől is fújhat a szél

Magyarországon eltakarja a fékevesztett Putyinozás, hogy Moszkvának immár az az érdeke, hogy egy egységes, vele együttműködő Európával tárgyalhasson. Tetszik, nem tetszik, a világ változik. Most, ha valakinek érdeke, hogy az eurázsiai projekteket fúrja, hát akkor az USA-é az. A Trump-adminisztráció nem is nagyon titkolja: mindent elkövet azért, hogy belekavarjon a német–orosz–francia–osztrák együttműködésbe. Ebbe bőven beleférhet e kapcsolatok gyengítése, amint ez a hivatkozott klubrádiós interjúban is hangot kapott (27:50-től).  Ebben Trump mindeddig úgy gondolhatta, hogy az európai szélsőjobbos figurákra is támaszkodni kívánhat. Csakhogy most rendet vágtak közöttük, s ezzel megkezdődhet az egységes Európa kialakítása. Amondó vagyok, látjuk még Orbánt visszafelé kúszni, s nem is sokára. 

Egyébként üsse kő! Elfogadom, hogy akármi megtörténhetett és megtörténhet, és a Strache-ügyben is van (volt) orosz kormányzati szál, főleg, ha ezt valaki bebizonyítja. De meg kellene érteni: tarthatatlan az a magyarországi helyzet, hogy a valóság bemutatása helyett, csupán nagyrészt elfogult spekulációkra épülő politikai krimikkel szórakoztatja a média és a politika a közönséget. Kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt. És ez itt a nagy baj! Az, hogy hitelét veszti – a hasonló ügyek százai miatt már rég hitelét vesztette – a nyugati, főleg az amerikai kormányzati és tőkeérdekek jegyében szerkesztett, főleg liberális sajtó, amelynek közléseit évek, ha nem évtizedek óta fenntartás nélkül veszi át a magyar média.

E tekintetben az elmúlt évek uralkodó narratívája volt a nyakló nélküli Putyinozás. Ezzel nálunk az az igazi gond, hogy az egykori, a közösségi portálokon intenzíven jelen lévő, illetve mai liberális rádiósok, újságírók, elemzők és politikusok rendre elfelejtenek az események mögé nézni. Egyrészt eszükbe sem jut, hogy tanulmányozzák a valóságos oroszországi folyamatokat, a sajátos viszonyokból eredő problémákat. Másrészt a szemellenzőtől észre sem vették, de ha igen, akkor ezt nem, vagy alig tudatosították a közönségben, hogy a nyugati világban (is) újabb társadalmi válságot okozott a tőke és munka több száz éves ellentéte. Hogy csak egyet mondjak a helyzetet alakító tényezők közül: soha nem koncentrálódott akkora vagyon és gazdasági hatalom egy szűk kör kezében, mint manapság. Ebből következően soha nem veszélyeztette még annyira ennek a szűk körnek a kielégíthetetlen pénzéhsége az emberiséget, s magát a bolygót.

Ma ezt, az itt vázolt összefüggésében egyetlen magyarországi parlamenti párt sem fedi fel, köztük a magukat szocialistáknak nevezők sem, akiknek ugyebár ez történelmi küldetése lenne. Nem mintha a létező demokráciákban jelentősebb politikai erő felvállalná ezt a feladatot. Legfeljebb a kapitalizmus toldozgatásában-foldozgatásában közreműködnek mint valami civilnek mondott, valójában messzebb látó tőkés érdekeltségek által finanszírozott, nem kormányzati szervezetek, amelyeknek az a hivatásuk, hogy enyhítsék annak az elidegenedettségnek az egyénre nehezedő terhét, ami a kapitalizmus előtt ismeretlen volt. Csupán ennek része a nemzeti, illetve a nemzetközi tőke közötti húzd meg ereszd meg, aminek hazai kivetülése a Fidesz figyelemelterelő propagandája. Ennek következtében ma a migrációtól retteg a magyar lakosság egyik része. A nemzetek fölötti erők viszont a liberális véleményvezérek és pártok révén a Putyinozás sokkolását vetették be.

Ám amiként az előbbi lassanként lejárt lemez lesz, az utóbbit is fokozatosan hibernálni fogják. Már érzékelhető is, hogy a nyugati közvéleményt egészen más kérdések foglalkoztatják. Ismét csak Horváth István korábbi nagykövetet idézve (31:40) a német lakosságot nyugtalanító ügyek közül a migránskérdés a negyedik–ötödik helyre szorult. Első helyen áll, amire fentebb magam is kifuttattam a gondolatmenetemet, a környezetvédelem, a klímaváltozás ügye, aztán jön a szociális biztonság, továbbá a békével összefüggő biztonság, a betöltetlen állások nagy száma. Éppen ez utóbbi miatt tőlünk nyugatra már alig van tere a migránsozásnak, de mint jeleztem, hamarosan nálunk is lecseng.

A többség nem áldoz a minőségi kultúrára  

Kétlem persze, hogy ez az üzenet eljuthatna a magyar közvélemény nagy részéhez a pártok és a  média manipulációjától terhes közegben. Már csak azért sem, mert a hazai lakosság nagy része elsősorban hiedelmeinek, a benne kialakított mítoszoknak a megerősítését várja mind a médiumoktól, mind a politikusoktól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Strache-ügyben szóba került osztrák Kronen Zeitung (Koronás Újság) példányszáma 700 ezer, a minapi, magyar vonatkozású hírekben szintén előkerült Kleine Zeitungé (Kis Újság) 200 ezer. És ez az osztrák minőségi médiának csupán egy kicsiny, nyomtatott sajtóbeli szelete!

A legtöbben ilyesmire nem szántak pénzt, és nem szánnak ma sem. És ennek bizony súlyos következményei vannak. Amíg ez így marad, legföljebb álmodozni lehet arról, hogy Strache-botrány ide, Strache-botrány oda, utolérhetjük Ausztria színvonalát. Mert ennek bizony nem elsősorban – ma már főleg a külföldi cégektől függő – termelési mutatókban, a Nyugatra emigráltak százezreinek hazautalásaiban, a Magyar Nemzeti Banknak a Brüsszelből érkező euró milliárdokkal való virmanolásában van a nyitja, hanem a kulturáltsággal, a műveltséggel, a képzettséggel, az együttműködő magatartással kifejezhető emberi tényezőkben.

A Putyinozó, a Trumpozó és a másmilyen habverés ettől csak eltávolíthat, jóllehet ez a szempont a legkevésbé sem foglalkoztatja azokat, akiknek most mindenekelőtt az a legfőbb gondja, hogy elhárítsák Európa felől a szélsőjobb képében araszoló újfasiszta veszedelmet. Mert minden más csak ezt követően következhet, s ehhez képest lehet, hogy még igazuk is van. Nem kizárt, hogy a magyar liberális pártok, beleértve a magát szocialistának nevezőt is, ebben kaptak szerepet most, az uniós parlamenti választás előtt egy héttel.

Az, hogy az MSZP választási kampányfőnöke, egyébként európai uniós parlamenti képviselője, feltehetően a megfelelő külföldi körökkel egyeztetve – sőt, talán általuk kezdményezve, váratlan húzással – a Strache-ügy farvizén ausztriai bíróság előtt készül Orbán Viktor és környezete tetemre hívásával, azt jelzi, hogy lassan vége ennek a magyar dalnak is. Főleg, ha hozzávesszük a magyarországi német autógyárak termelésének, beruházásainak már részben bejelentett visszafogását is, ami érzékeny csapást jelentene az országra, s a Nyugat-Európában eddig hetvenkedve viselkedő Orbán-kormányra. Ahogy már többször emlékeztettem a Bekiáltásban is: anno a Nyugat lassan ugyan, de a kalandozó magyarok ellen is megtalálta az ellenszert. Épp ezért ideje lenne már felfognunk, mire futja erőnkből és képességeinkből, hogy végre boldog országot teremtsünk, hiszen a büszkeséggel olyan sokra eddig nem mentünk. #

CÍMKÉP: Heinz-Christian Strache kezet fog Orbán Viktoral a Karmelita kolostorban 2019. május 6-án. (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI – Forrás: Index)