Horthy csak arra kell neki, hogy a nemzeti érzésekre túlhangolt híveinek élére állhasson, ha egyszer eljön az ideje.

„Ma Kenderesen jártam, és virágot hoztam Horthy Miklós sírjára, aki száz esztendővel ezelőtt, bajtársaival és szövetségeseivel, megmentette Magyarországot. Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk” – hangzik el abban a 43 másodperces videó-klipben Lázár János szájából, amit november 16-án helyezett el Facebook-oldalán a Fidesz politikusa. A klip erőteljes zenére vágott felvételek dinamikus egyvelege, amelyben a politikus úgynevezett beszélő feje négy-öt másodpercre jelenik meg. Másnap, november 17-én délig 19 ezren látták, 1056 tetszik, 100 imádom, 58 dühítő értékelést kapott, és 390-en osztották meg. A 133 hozzászólás között a Horthynak és Lázárnak hálát rebegő szavak mellett egyaránt helyet kapnak a kormányzó ténykedését bíráló kommentek és persze a komcsizó, a „Budapest megint vörös rongyokba öltözött” típusú szövegek. Ami az egészből igazán érdekes:

Eleget írtam már Horthy Miklós, enyhén szólva, ellentmondásos működéséről. Itt és most csak annyit: talán tényleg kijár neki a hős katona a tengerésztisztként, majd ellentengernagyként nyújtott teljesítményéért. Jóllehet háborús ténykedése elsősorban az olasz, illetve a montenegrói partokon lévő kikötők, laktanyák, ütegek rombolását, szállítóhajók elsüllyesztését jelentette, illetve többször sikeresen számolt fel ellenséges aknazárakat. Persze, ezek egyike sem volt veszélytelen feladat. De ha meggondolom, hogy 1918. június 10-ről 11-re virradóra úgy indított vakmerő támadást az Antant hadihajói ellen, hogy azok többszörös túlerőben voltak, s ezért súlyos vereséget szenvedett a Horthy által vezetett, a régiek mellett új csatahajókból, rombolókból, gyorscirkálókból álló flottaegység, akkor... Akkor talán már érthetőbb, hogy kormányzói pályájának végén, Vígh Károly róla szóló könyvének címével, miért is történt 1944 októberében az a bizonyos „Ugrás a sötétbe”.

Ám legyen hős katona, hiszen tengerésztiszti karrierjének utolsó mozzanatáról aztán végképp nem ő tehetett. 1918. október 31-én a széthullott Monarchia flottaparancsnokaként kénytelen volt átadni minden hadihajót a Szerbek, Horvátok és Szlovének Nemzeti Tanácsa képviselőinek, amiért még megkapta az altengernagyi rangot. De lépjünk mindezeken túl, s szorítkozzunk csupán a magyarországi katonai tevékenységére! Az én felfogásomban ezek bizonyosan nem tartoznak dicső tettei közé. Például a Szegeden szervezkedő hadseregét a francia megszállók alá rendelte, s ezzel az új államok minden irányból támadó hadseregeinek szolgáltatta ki az országát. Ha nincs a Tanácsköztársaság Vörös Hadserege, még nagyobb részeket szakítottak volna ki a Magyarországból északon és keleten, mint az végül megtörtént. Ráadásul a Horthy Miklós által Szegeden létrehozott fehér Nemzeti Hadsereg kísérletet sem tett arra, hogy megakadályozza a Budapestre tartó románok vonulását, és rablását. Pedig az ő alakulatai szintén nyugat felé tartottak, de a román haderőtől tisztes távolságot tartva.

Ez volt tehát a Lázár János által (is) felmagasztalt Horthy Miklós ténykedésének kezdete, hogy különítményeseinek kegyetlenkedéseiről már ne is beszéljek. A két világháború közötti rezsimjének bizonyos modernizációs kísérletei és a hadsereg fejlesztése ellenére a vége sem különb. „Legfelsőbb Hadúrként” olyan háborúba vitte bele az országot, és áldozta fel a hadsereget, amelynek megvívására az nem volt felkészítve, amint erre korábban a vezérkar többször is figyelmeztette őt. Az utolsó pillanatban pedig, saját híveit és a szovjet hadvezetést is váratlan helyzet elé állítva, önkényesen változtatgatta a kiugrási kísérlet időpontját, amit eleve felemás módon szervezett meg. Ebből egyenesen következett a teljes kudarc.

Az idevezető úthoz tartozott, hogy – úgymond idős korára való tekintettel – a 30-as évek végétől elhanyagolta a hadsereggel való kapcsolat ápolását. Emiatt – és rezsimjének kezdettől fogva antiszemitizmussal, antibolsevizmussal, irredentizmussal való telítettsége következtében is – nyerhettek teret a tábornoki és a tisztikarban a fasiszta és a nyilas nézetek. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy a német befolyás megnőtt a hadseregben, s a kritikus helyzetben többen árulókká lettek, amit Horthy nem torolt meg akkor sem, amikor még módjában állt volna. Az 1944. október 15-én, először 12:30-kor, a rádióban elhangzott kiáltványában és hadparancsában maga is elismerte, hogy tudtán kívül jelentős intézkedéseket hoztak a németek magyar alakulatokról, s ebben tábornokai közreműködtek. Mindent egybe vetve a megsemmisülés szélére juttatta az országot, és hibás döntései az ország csaknem egymillió polgárának pusztulásával jártak úgy, hogy a végsőkig kitartott a náci német szövetség mellett.

De nyilvánvalóan nem nekem, s a hozzám hasonlóknak üzent a romániai vállalkozásokban is érdekelt hódmezővásárhelyi oligarcha-politikus. Ő nyilván ugyanúgy tudja, mint én, hogy fineszesség rejlik szavai és a gesztusa mögött. Tisztában van vele, hogy hálás a hamis értékeléséért a kevéssé tájékozott választóknak az a nem elhanyagolható része, akiknek kimondhatatlanul fáj, hogy az 1526-os mohácsi csata óta egyetlen olyan tette sem volt az uralkodó réteg által feltüzelt magyarságnak, amelynek ne bukás, véres leszámolás, megalázás, pusztítás, ne az ország dermedtségre kárhoztatása lett volna a következménye. Talán a Kádár-korszak utóbbi kétharmada lett volna ez alól kivétel, de annak meg az első egyharmadával nem tudnak kibékülni sokan. Meg persze azzal sem, hogy ugyanúgy megszállás közepette, idegen hatalom által szoros béklyóba kötve értünk el bizonyos eredményeket, mint annak előtte négyszázötven éven át, s hogy ne mondjam, azóta is. Egyszóval, ilyen körülmények között, a büszkeséget növelő, buzdító szó zene az erre érzékeny fülnek…

Egy vérbeli politikus, amilyen Lázár János is, természetesen pontosan tudja, miként kell muzsikálni ahhoz, hogy hívekre tegyen szert, s forogjon a neve a közbeszédben. Mert lám, én is róla írom most ezt a cikket. Olyan emberként, aki már az egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a politikai küzdőtéren ügyködött, alighanem úgy véli: eljön még az ő ideje. Merthogy ilyen tervei vannak, azt akár a Horthy emlékének felidézéséhez kapcsolódó mostani gesztusa is jelzi. Még inkább az, hogy erről professzionális kivitelezésben készíttetett videó-klipet a nyilvánosság számára. Ezzel a szándékkal önmagában nem is lenne baj, hiszen megvan minden képessége ahhoz, hogy akár az ország vezetője legyen. A morál meg ugye? Szóval, szerzett elég gyakorlatot a hódmezővásárhelyi önkormányzatban, aztán 2002-től az Országgyűlésben, amelynek most is tagja. A parlamentben vezette már a Fidesz-frakciót, és rálátása volt az országos ügyek intézésére Orbán Viktor kormányában, amelyben 2012-től 2014-ig volt Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Gyenge pontja, hogy sosem volt igazán beágyazódva az Európai Unió irányító rendszereibe. Amikor a Norvég Civil Alap működéséért felelős szervezetek ellen indított támadást, azzal sem nemzetközi hírnevét öregbítette. Ami pedig ennél is jobban nehezítheti a jövőre vonatkozó, vélhető politikusi terveinek valóra váltását, hogy „uzsorásnak”, „polipnak” nevezte Csányi Sándort, a nemzetközileg is több lábon álló bankár-nagytőkést, akivel emiatt bírósági ügybe is keveredett. Ám a mindössze 44 éves, magát egyébként is könnyednek mutató – olykor könnyelműnek is mutatkozott, kétes ügyletekbe keveredett – Lázár alighanem átlép mindezen, hiszen úgy gondolhatja: az idő neki dolgozik.

Közösségi oldalának élén a Bibliából vett idézet áll: „Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk”. A Pál apostol korintusbeliekhez írt 2. levelének 4,9. részével jegyzett Facebook-felületen azt érzékelteti Lázár: jó keresztény emberként szól híveihez. Egyúttal felfogható ez ars poeticaként, a saját életúttal kapcsolatos jelmondatként, az önmagának szánt örök biztatásként is. Következésképp, ha netán a világ forgandósága miatt úgy alakul a helyzet, hogy esélye nyílhat az ország élére állni, akkor ezt nem szalaszthatja el. S minthogy a dolgok jelenlegi állása szerint ezt a lehetőséget a szélsőjobbos nacionalista közhangulat árja hozhatja el bárkinek, vérbeli populistaként maga is ennek duzzasztásában érdekelt, hogy aztán a nemzeti érzésekre túlhangolt híveinek élére állhasson, ha egyszer eljön az ideje. Eközben természetesen ő is tudja, hogy bármi és annak ellenkezője is megtörténhet… #

CÍMKÉP: Lázár János a Horthy-család mauzóleuma előtt 2019. november 16-án (Képernyőkép Lázár János Facebook-oldaláról)