BEKIÁLTÁS: Putyint igazolta a szavazás

Az amerikai zavargások, a NATO európai tervei, a belső biztonság iránti vágyak mozgósították az embereket.

2020-07-01putyinszavazadatellenorzesfotokreml.jpg

Orbitális csalás húzódik meg az oroszországi alkotmány-módosítás június 25-én kezdődött és július 1-jén lezárult szavazási folyamata mögött. Ezt sugallta Sz. Bíró Zoltán történész a Klubrádió július 2-i, reggeli gyorselemzésében. (52:10-nélDacára az 526 ezer 584, köztük ötven külföldi megfigyelőnek, annak ellenére, hogy 1600 társadalmi szervezet, 36 nem kormányzati szervezet (NGO) és 18 politikai párt képviselője érvényesítette a voksolást.

Az Oroszország-szakértő az előzetes közvélemény-kutatási adatokat vetette össze a hivatalos végeredménnyel. Utóbbi szerint a szavazásra jogosultak 65 százaléka adta le voksát, s közülük 77,92 százalék támogatta, 21,27 százalék elutasította a módosításokat. Ezzel szemben a magyar elemző arra hivatkozott, hogy korábban több közvélemény-kutató általában ötven százalék alá becsülte a várható résztvevők számát és a módosított alkotmány elutasítását jósolta. Például egy Sz. Biró által ismertetett, június 18–24. közötti, tehát előzetes, telefonos kikérdezés szerint a jogosultak 28 százaléka támogatta, 32 százaléka elutasította az előterjesztést. Ezen belül, e felmérés szerint, Putyin újrázásával csak 26 százalék értett egyet, 74 százalék elutasította ezt a lehetőséget. A magyar történész az előzetes adatok, illetve a végeredmény közötti hatalmas különbséget így kommentálta:

„erősen igénybe veszi az ember képzelőerejét”.

Osztozva a nyugati politikusok és az ottani média nagy részének, s az üzeneteiket kritika nélkül tolmácsoló magyar sajtó többségének narratíváján, a hazai szakértő szerint az orosz alkotmánymódosításhoz kapcsolódó, január óta tartó (!) társadalmi vitának, a minden réteget felölelő, hónapokon át tartó szakértői bizottsági munkának, a Kremlhez lojális média folyamatos érvelésének, a televíziós és internetes eszmecseréknek, az államfő hetenkénti nyilvános megszólalásainak, konzultációinak valójában egyetlen céljuk volt:

2024-től további kétszer hat évre váljék megválaszthatóvá az elnöki posztra Vlagyimir Putyin.

Ha így gondolja, lelke rajta! Azért megkockáztatom: ez a végtelenül leegyszerűsített értékelés politológusi elemzésnek is szegényes, történészi szempontokat pedig egyáltalán nem tükröz. Mindenesetre, én például arra is ráirányítanám a figyelmet, hogy ezen túl Oroszország, bizonyos esetekben a saját törvényeit tekinti elsődlegesnek a nemzetközi jog előírásaival szemben. A másik tényező, amit ki kell emelni: olyan alaptörvény született, amiben az emberek szociális jogainak széles körét rögzítették. Ezekről, és néhány más kitételről, a cikk utáni megjegyzéseim utolsó részében írok kissé részletesebben.

Visszatérve a történészi megközelítésre, amikor kimondva, kimondatlanul a nyugati – manapság épp válságjeleket mutató – mintákat kéri számon valaki a mindenkori moszkvai vezetésen, nem veszi figyelembe azt a már Szűcs Jenő történész által is rég leírt sajátosságot, hogy a nyugati társadalmak államtól való elkülönülése „a történelem luxusterméke”. Ezzel szemben az Elba folyótól keletre fekvő országok – így Magyarország – a múlt mélyében gyökerező geopolitikai, történeti-kulturális, és gazdasági okok következtében, legfeljebb formálisan követhetik a nyugat-európai mintákat.

Oroszország ezektől egyrészt a bizánci vallási-kulturális örökség, másrészt az őt létrejötte óta minden irányból pusztító támadások miatt* az erőforrások örökös központosítására, vagyis egy csaknem mindenható állam kiépítésére volt és van kényszerítve. Szűcs professzor szerint Oroszország Európának végképp a harmadik történelmi fejlődési régiója. Sok egyéb mellett, az is következik ebből, hogy a nagy kiterjedésű államban nem a nyugati felvilágosodás, az ottani kapitalista viszonyok kialakulásának forgatagában létrejött pártok, hanem a mesésen vagyonos, helyi oligarchák és politikusok alkotta érdekköröknek, a fegyveres szervezetek lobbi csoportjainak meghosszabbított karjaként ténykedő különféle intézmények között folyik a hatalmi harc.

Ezek időről időre nagy pusztítást vihetnek végbe, amint azt az orosz történelem nem egyszer megmutatta. Ez legutóbb a gorbacsovi és a jelcini ámokfutás másfél évtizedében következett be, és a gazdaság, a társadalom minden szegmensében magyarországi ésszel felfoghatatlan leépüléssel járt. Közben egyesek kezében csillagászati összegekkel mérhető, részben külföldre menekített vagyonok halmozódtak fel, miközben a lakosság nagy része alapvető ellátásokhoz sem jutott hozzá. 

Putyin volt az, aki 2000-ben átvéve a vezetést, többé-kevésbé megfékezte az amerikai-orosz oligarchákat, megtörte az iszlamista hadurak önkényét. Amennyire lehetett, visszaszorította az évszázadok óta saját törvényei szerint szerveződő alvilágot, a kaukázusi bandákat, a szélnek eresztett afganisztáni katonák kíméletlen csoportjait, amelyek egymással is gyakran fegyveres harcban álltak  a városi piacok, a privatizált vállalatok, a kábítószer-kereskedelem stb. ellenőrzéséért. Egyúttal megsarcolták a kisembereket, akik a munkahelyeiktől a magánéletükig minden területen kiszolgáltatottá váltak. S ezzel épp csak érintettem e szövevény néhány elemét. De azért tettem ezt, hogy jelezzem:

Miért retteg az orosz átlagember a családja életében harminc–negyven évenként ismétlődő hasonló helyzetektől?
Mi is a tényleges társadalmi alapja Putyin hatalmának?

Ehhez képest minden további tényező járulékos eleme a putyini hatalomgyakorlás szempontjából minden várakozást felülmúlóan kedvezően alakult szavazás eredményének. Ezek azonban nagy szerepet játszhattak abban, hogy sokan dönthettek úgy: előzetes terveikkel ellentétben mégis elmennek szavazni, s ott támogatásukról biztosítják az alkotmány-módosítási tervezetet. Lássunk néhányat közülük!

Az amerikai zavargásokról hetek óta, viszonylag nagy terjedelemben, helyszíni tudósításokat láthatnak az oroszországi televíziónézők. A riportok az idősebbek, a középkorúak sokaságában nyilvánvalóan előhívták a kilencvenes években személyesen átélt félelmeket. Ráadásul az emlékek és a látottak ráépülhettek a Donyec-medencében hatodik éve zajló polgárháború családi házakat, iskolákat, civileket pusztító képeire.

A koronavírus-járvány időszakában az államfő naponta tartott videó-konferenciát az érintett országos szervezetek vezetőivel, s a központi utasításokat olykor vonakodva teljesítő kormányzókkal. Ahol sürgős beavatkozásra volt szükség, például a Kaukázus egyik-másik helyén, látványosan mozgósították az erőket. Ez a hatékony, tettre kész, a kisembert megvédő hatalom képét erősítette a lakosságban.

Egyrészt a járványhoz, másrészt az alkotmánymódosításhoz kapcsolódva jelentős szociális intézkedéseket hoztak, jelentős anyagi juttatásokban részesítették a védekezésben résztvevőket, a munkájukat elveszítőket. Fiatalok tömegeiből önkéntes csoportok tömegeit hozták létre az idősek támogatására. A végrehajtást személyesen Putyin ellenőrizte, az akciókról rendre beszámolt az állami média. Ennek révén az ország együtt gyászolt a családdal, amikor az egyik fiatal önkéntes a fertőzésbe belehalt. Mindez együtt sokakat késztethetett a helyzet észszerű mérlegelésre, de nagy érzelmi hatást is kiválthatott.

A nemzeti érzelmek erősítésében nagy szerepet játszhatott, hogy a II. világháborús győzelem 75. évfordulóján, végül a járvány miatt június 24-re halasztva, országszerte megtartották a katonai díszszemléket. A lakásaikból kimozdulni nem tudó veteránok házai előtt katonák adtak műsort, mondtak köszöntőket. A jubileumra megújult a volgográdi (sztálingrádi) Mamajev kurgán fölé emelt hatalmas emlékmű, amelynek lábánál az ország legismertebb színészeinek, muzsikusainak részvételével megtartott koncert, amit természetesen a tévé is közvetített, a kívülálló lelkét is megérintette. És ilyen események sorozatban zajlottak. Köztük a szavazás végső dátuma előtt egy nappal, a Rzsevben emelt, lélegzetelállító emlékmű avatása, ami az oroszokban érzelmek kötegét oldhatta ki. 

Ehhez képest tavaly ősszel a Szovjetunióbeli családokat a Nagy Honvédő Háborúban ért 27 milliós veszteség, az ország európai részének elpusztítása iránti érzéketlenségről tett tanúságot az Európai Parlament. Elfeledtetni igyekezvén a nyugati hatalmaknak Hitler uralomra juttatásában játszott szerepét, és a keleti terjeszkedésre az 1938-as müncheni egyezménnyel való rábólintásukat, az európai képviselők meggondolatlanul ítélték el a beszorított sztálini Szovjetunió lépéseit. Ez is azt igazolta igen nagy tömegek, köztük az értelmiség jelentős része számára, hogy a Nyugatban nem lehet bízni.

Végül itt egy térkép, amiből következtetni lehet arra, hogy a felsoroltak mellett, a biztonsági tényező milyen jelentős szerepet játszhatott abban, miért vettek részt annyian a szavazáson, s miért kapott kétharmados többséget az alkotmánytervezet. Az alábbi, az oroszországi központi választási bizottság térképén a szavazatok valamivel több, mint 90 százalékának összeszámlálása utáni eredmények láthatók. Az okkersárga azt jelzi, ahol 50 és 75 százalék között volt a megjelentek aránya. A barnás árnyalatú területeken 75 százalék fölötti volt az aktivitás. (Az innen kattintással elérhető helyen, interaktív térképen mutatja be a csaknem végső helyzetet többek között a BBC orosz nyelvű szolgálata.)

2020-07-01szavazasiterkepalkotmanymodositasoo.jpg

Mint látható, a szavazáson az emberek a központtól távoli, értelemszerűen a határokhoz közeli területeken vettek részt különösen nagy számban. Megkockáztatom, hogy egyrészt ott, ahol felértékelődik a hazai oligarchák, vezetők, illetve a természeti csapások elleni remélt központi védelem. Egyúttal ott, ahol egy esetleges külső támadástól leginkább lehet tartani. Ilyen Oroszország európai területének nyugati és déli része, amelynek közelébe telepíti a NATO a bázisait, vagy a távol-keleti térség, ahol egyébként is nagy számban élnek a különböző fegyveres erők, vagy a flotta kötelékébe tartozók, tehát az államhoz leginkább lojális rétegek. Talán nem érdektelen, ha megemlítem itt: a 2014-ben Oroszországhoz visszacsatolt Krím szavazókorú lakosságának 82 százaléka adta le voksát. Több mint 90 százalékuk támogatta az alkotmánymódosítást. Vagyis az ott élők döntő többségének esze ágában sincs Ukrajnához tartozni.

Aki ennél valamivel részletesebb feltételezésekre kíváncsi a szavazáson különösen aktív területeken élők lehetséges motivációiról, a cikk végén, a második megjegyzésben** talál támpontokat. Mindenesetre az orosz átlagember fejével is gondolkodni akaró elemzőnek azzal kell számolnia, hogy a többség úgy látja: bármilyen engedményt tett az utóbbi harminc-harmincöt évben a gorbacsovi Szovjetunió, illetve a jelcini, és kezdetben a putyini Oroszország, a Nyugat soha nem fogadta el partnerként Moszkvát. Eközben a lakosság roppant árat fizetett a Kreml nyolcvanas és kilencvenes évekbeli vezetőinek alkalmatlanságáért, hiszékenységéért. Putyin idővel arra jött rá, hogy több korábbi amerikai politikus, legutóbb pedig a Donald Trump elnök által is hangoztatott jelmondat parafrázisa jegyében kell cselekednie országa érdekeinek védelmében:

„Make Russia Great Again. Russia First” / „Снова сделать Россию великой. Россия первая”

Ezzel persze sokak ellenérzését vívta ki Nyugaton. De ettől még tény, hogy az orosz elnök eszerint tette a dolgát az elmúlt két évtizedben. Hogy teszi-e a jelenlegi elnöki mandátumának 2024-es lejárta után is, a jövő titka. Az átírt alkotmány lehetőséget teremt erre, de a nyugati sugalmazásokkal ellentétben ez a kérdés mintha kevéssé foglalkoztatná az oroszországi tömegeket. Annál inkább a megannyi, az átlag ember számára fontos kitétel, amelyeket, beleértve a szociális helyzet javítására, sőt egyfajta szociális állam megteremtésére irányuló passzusokat, a cikk megjegyzéseinek záró részében érintek.***

Amit viszont rögzíthetünk: 2020. július 1-jével lezárult Oroszország történetének egy újabb szakasza. A szavazás éjszakájának televíziós vitájában Vlagyimir Zsirinovszkij, a nevében liberális, valójában nemzeti radikális, formálisan ellenzéki parlamenti párt vezetője fogalmazott így. Más kérdés, hogy az újabb, a koronavírus-járvány hatásaival, az Oroszország elleni gazdasági szankciókkal terhelt korszak sem lesz könnyebb, mint az eddigiek voltak. Putyin is utalt erre, amikor másnap megköszönte a szavazáson való részvételt. Azokat is beleértve, akik ellenszavazatukkal kételyeiket nyilvánították ki. Ám ne legyen senkinek illúziója! Ez az orosz világ még az eddigiekhez képest sem fog alkalmazkodni a nyugati liberális értelmiség elvárásaihoz. Kínával a háttérben mindent megtesz azért, hogy gyengítse az USA gazdasági, politikai és katonai befolyását Európában, s ha lehet, Berlinnel és Párizzsal fogjon össze – egyszerűen pragmatikus alapon. Ugyanis ez az oroszországi érdek.

Ennek alapján megkockáztatom, hogy a mi régiónkban, ahol a Kreml befolyása belátható időn belül nem, hogy nem lesz kiiktatható, hanem feltehetően erősödni fog, a (magyar) értelmiség akkor cselekszik helyesen, ha önáltatás nélkül, a moszkvai vezetés nézőpontjából is elemzi a helyzetet. Nem úgy, mint a július 2-i reggelen, a Klubrádióban tette az egyébként irigylésre méltóan tájékozott és naprakész Sz. Bíró Zoltán. Ám mire megyünk a tudásával, ha nem azt segíti elő, hogy az örökös önáltatás helyett meg is értsük azokat a tőlünk független szándékokat, amelyekhez, tetszik, nem tetszik, előbb-utóbb alkalmazkodnunk kell? Mint ahogy alkalmazkodnunk kellett volna a múltban is, csakhogy Moszkvával összefüggésben ez valahogy sosem igazán sikerült. Félreértés ne essék, amit e tekintetben az Orbán-kormány művel, az a látszat, és az őt sematizmusokra építő, putyinizmust emlegető bírálatok ellenére sem elégíti ki ezt az igényt. Nem mintha e tekintetben a parlamenti ellenzéke többet mutatna fel... #

CÍMKÉP: Vlagyimir Putyin a szavazás előtt bemutatja igazolványát (A fotó forrása az orosz elnök honlapja) Az államfő politikája megerősítést kapott a referendumon. Ehhez a féléven át zajlott bizottsági és nyilvános viták, a kiterjedt szociális intézkedések, a járvány hatásainak csillapítására, a több természeti katasztrófa és környezeti szennyezés felszámolásra tett, határozott, személyi konzekvenciákkal is járó intézkedések, az USA-beli zavargások, az Oroszországot gazdasági szankciókkal fenyegető nyugati kijelentések, az Európai Parlamentnek a sztálini Szovjetunió második világháborús szerepét meggondolatlanul elítélő határozata, az amerikai csapatok Lengyelországba telepítésével összefüggő washingtoni bejelentés és az ukrajnai válság is hozzájárult. Az emberek nem akarják a kilencvenes évek belső, zavaros időszakának visszatértét sem. A többség szemében a Nyugat nem a követendő, manapság ott is megkérdőjeleződő értékrendet jelenti, hanem a történelmileg újból és újból visszatérő fenyegetést.

MEGJEGYZÉSEK:
* KÜLSŐ TÁMADÁSOKNAK KITÉVE Oroszország már egységes állammá szerveződése előtt, majd ezt követően folyamatosan, támadásoknak volt kitéve. Keletről a nomád lovas népekkel küzdöttek a fejedelemségek, a városok, amit a mongol-tatárok két és félévszázados pusztító megszállása tetőzött be. Később délen a Török Birodalommal, ennek részeként a szlávok tömegeit évről évre rabszolgaságba hurcolt krími tatárokkal, a kaukázusi népekkel, a 19. században az angolokkal kellett küzdenie, hogy biztosíthassa a déli kereskedelmi útvonalakat. Újabban a szélsőséges iszlamosta csoportok beszivárgása jelent kihívást. Északon a svédek támadását kellett visszaverni. Nyugatról korábban a római katolicizmus által sarkallt lengyelek és litvánok, később a Napóleon alatt részben egyesült európai hadak, Poroszország, az Osztrák-Magyar Monarchia, a Távol-Keleten gyarmatosításba kezdett Japán, 1920 táján a minden irányból támadó nyugati intervenció, majd Hitler Németországának és szövetségeseinek minden addiginál pusztítóbb támadása, manapság a NATO-nak az orosz határok köré telepített támaszpontjai jelentenek fenyegetést, ha oroszországi nézőpontból értékeljük a helyzetet.

** A SZAVAZÁSON LEGAKTÍVABB KÖRZETEKÉszrevételek a cikkbe illesztett térképp sötétebb színnel jelzett részeihez. Amikor Oroszország nyugati területeivel kapcsolatban a külső fenyegetettséget érintettem, többek között arra gondoltam, hogy kétezer kilométert is megközelíti az a határszakasz, ahol az ott élők tarthatnak az ukrajnai polgárháború kiterjedésétől. Délebbre az iszlám szélsőségesek (sőt a nem szélsőségesek) behatolása készteti tömeges költözésre az oroszokat, illetve az újból és újból kiújuló kaukázusi harcok. Pozitív viszont Dél-Oroszországban az agrárágazat hatalmas lendületet kapott fejlődése, illetve a belföldi turizmus újbóli felvirágzása.

Keletebbre a lendületesen fejlődő, csaknem négymilliós Tatárföld aktivitását talán az magyarázza, hogy a 40 százalékban jelen lévő oroszok nyilván mindent elkövetnek azért, hogy ne jussanak a Szovjetunió szétesése után a határon kívülre került több tízmillió honfitársuk bizonytalan helyzetébe. Dél-keletre a szintén négymilliós Baskíriában az oroszok számát tekintve hasonló a helyzet. Ezt követi keletebbre az orosz szén-hidrogén bányászat központja, a Tyumenyi terület. Lakói feltehetően ugyanúgy a belső nyugalom és biztonság megőrzésében érdekeltek, mint egészen északon, az Uralon és részben az Északi sarkkörön túli Jamali Nyenyecföld autonóm körzetben élők, köztük szibériai nyelvrokonaink, akiknek többsége persze ma is a hagyományos rénszarvastenyésztésből, halászatból él.

Hatalmas földgáz- és kőolaj-lelőhelyek és ipartelepek találhatók itt, aminek persze megvan az ódiuma is. A néhány hete történt hatalmas olajszennyezés eltitkolása, és a károk felszámolásában való késlekedés miatt Putyin videó-konferencián vonta felelősségre a helyi kormányzót, majd jelentős erőforrásokat összpontosítottak a természeti környezet szennyezésnek csökkentésére. Ez önmagában is jelezte az itteni 550 ezer embernek (népsűrűség: 0,71 fő/ km²), hogy adott esetben milyen fontos lehet Moszkva szerepe.

A szomszédos, a térképen világossárgával jelölt, ettől nyugatabbra eső, energiahordozókban, különféle fémlelőhelyekben gazdag, tengerparti sáv, a 44 ezer lakosú, hatvan százalékban magát orosznak valló Nyenyec autonóm terület ebben az összeállításban a kakukktojás. Az itt élők közül a jogosultak kevesebb, mint fele vett részt a referendumon. Egyedül itt szavazták le 55,25 százalékos arányban a módosítási javaslatokat. Ennek az lehet az oka, hogy az itteniek teljes autonómiát követelnek maguknak. A szavazás részbeni bojkottálásával feltehetően az ellen tiltakoztak, hogy nem akarnak a szomszédos Arhangelszki terület kötelékébe tartozni.

A fentebb tárgyalt, a térképen az északi országrésszel átellenben, délkeletre fekvő, magyarországnyi kiterjedésű, fejlettségét a szénbányászatra alapozó Kemerovói terület Szibéria legsűrűbben, kilencven százalékban oroszok által lakott része. Tőle délre a Mongol határig húzódik Tiva Köztársaság, az orosz védelmi miniszter pátriája. Színesfémbányászata jelentős, víztartalékai rendkívüliek. Lakossága 330 ezer, népsűrűsége: 1,94 fő/km². Az Altaj hegyeiből tavasszal leömlő vizek miatti áradások miatt gyakran szorulnak központi segítségre.

Ugyanez mondható el a szibériai Távol-Keleten, a kínai, észak-koreai határral érintkező, a Japán-tengerre néző Primorszk vidékére, ahol az 1,9 milliós lakosság háromnegyede orosz vagy ukrán. Tőle kissé nyugatabbra, a Kínával határos Zsidó autonóm területen mindössze 160 ezren élnek, de közülük már csupán egy százalék vallja magát zsidónak. Több mint 90 százalékuk orosz, akiknek a határvidéken ugyanúgy az életben maradást jelentheti a központtal való kapcsolat, mint a messze északon, a Jeges-tengerrel határos Csukcsföld mindössze 50 ezres lakosságának.

*** A MÓDOSÍTOTT ALKOTMÁNY NÉHÁNY FONTOSABB TÉMAKÖRE:
    „Az ezeréves történelem által egységesült Oroszországi Föderáció megőrzi az elődök emlékét, akiktől az ideálokat és az Istenben való hitet kaptuk” – szögezi le az egyik betoldás.
   
Az orosz jogrend – élén az alkotmánnyal – a továbbiakban elsőbbséget élvez a nemzetközi jogi kötelezettségekkel szemben. Az orosz alkotmánybíróság dönti majd el, mely nemzetközi joganyag, nemzetközi joghatóság döntése áll összhangban az orosz alkotmánnyal. Feltehetően a nemzetközi bíróságok Oroszországgal szemben gyakorta kettős mércét követő ítéletei késztették ellenlépésre Moszkvát.

    „Az Orosz Föderáció védi szuverenitását és területi integritását” kitétel válasz mindenkinek, aki a nyugati Kalinyingrádtól a távol-keleti Kurili szigetekig ki akar hasítani egy-egy darabot Oroszországból.
   ♦ Főleg a Nagy Honvédő Háború (a II. világháború) történetével kapcsolatos csúsztatások, vagy a kifejezett hamisítási szándékok visszautasítása jelenik meg abban, hogy „Az Orosz Föderáció tiszteletben tartja a Haza védelmezőinek emlékét és biztosítja a történelmi igazság védelmét. Nem megengedhető a népnek a Haza védelmében elért győzelme jelentőségének kisebbítése.”
   ♦
Az alaptörvényt kapitalista viszonyokra szabták. Viszont konkrét állami, szociális kötelezettségvállalási elemeket tartalmaz. Közéjük tartozik, hogy a minimálbér nem lehet kevesebb a létminimumnál, s a nyugdíjakat is ehhez kell indexálni. Figyelemre méltó a módosításoknak a dolgozók érdekvédelmének, a garantált társadalombiztosítás, a gazdasági–politikai–társadalmi szolidaritás anyagi vonatkozásainak alkotmányba való beemelése. Az alkotmányban megfogalmazódnak a családok, a gyermeket nevelő anyák és apák érdekeinek, illetve a gyermeki jogok védelmének kötelezettsége. Viszont elutasítja az egyneműek házasságkötési lehetőségét. A
ki ennél többre kíváncsi, többek között itt érheti el a módosításokat. # #