A nagy tömegek szemében az oroszországi parlamenti rendszer egyre kevésbé különbözik a nyugatitól.

Mikor hagynak már fel a nyugati szerkesztőségekben azzal, hogy a vágyaik szerint alakítsák a híreket? A hétvégén az Euronews-on futottam bele abba a latolgatásba, hogy Putyin orosz elnök pártjának, az Egységes Oroszországnak micsoda erőpróbát jelentenek a szeptember 13-i, vasárnapi regionális választások. Az ellenzék pozícióinak lehetséges térnyerését a közelmúltbeli habarovszki tüntetések felvételeivel illusztrálták. A demonstrálók azt követelték, hogy engedjék szabadon a gyilkosság szervezése és felbujtás vádjával előzetes letartóztatásba helyezett Szergej Furgalt. A csaknem legtávolabbi keleti körzet népszerű orvos-közgazdász kormányzója korábban a szövetségi parlamentben is volt képviselő mint a mélynacionalista-sztálinista, a nevében liberál-demokratikus parlamenti párt tagja. Ám előzetes letartóztatása után Putyin azonnal felmentette kormányzói tisztségéből. A tiltakozók szerint

a milliárdost így vonták ki a közéletből, hogy jobb pozícióba kerüljenek a kormánypárt jelöltjei a helyhatóságok különböző tisztségeinek megszerzéséért folyó választási küzdelemben.

Ki tudja? Minden megtörténhet, s annak ellenkezője is. Azt azonban a hiú reményt keltő Euronews-nál is számításba kellett volna venni, hogy Vlagyimir Putyin, s rajta keresztül pártja, az Egységes Oroszország pozíciója igencsak szilárd. Augusztus végén közölte a Nyugaton is elfogadott Jurij Levada Független Elemzőközpont, hogy átmeneti csökkenés után 66 százalékra nőtt az államfő támogatottsága. Idén januárban 68, februárban 69 százalékos volt ez az érték, majd feltehetően a koronavírus helyzet hatására, áprilisban történelmi mélypontra, 59 százalékra esett. Mára azonban gyakorlatilag visszaállt a korábbi szintre. Február óta most először fordult elő, hogy a megkérdezettek többsége úgy vélekedett, az ország jó irányban halad.

A nyugati médiumok azonban rendre felnagyítják annak az egyharmadnyi tömegnek a véleményét, s közülük különösen azokét a mindössze ezrekét–tízezrekét, akik utcára is vonulnak, hogy kifejezzék: nem fogadják el Putyin politikáját. Az Oroszországgal politikai és gazdasági okokból szemben álló külföldi körök álláspontját visszhangozva a nyugati világ újságíróinak többsége nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy amikor Moszkvát támadják, az az oroszországi lakosság nagy többségében az ostromlott erőd képét hívja elő, ezért összezárnak az ország vezetői körül. Nagyrészt Sztálin esetében is így történt a háború alatt. Hogy csak a legnagyobbakat említsem, tessék  meghallgatni Prokofjev vagy Sosztakovics műveit! Természetes reakció ez abban a társadalomban, amely 1812, vagyis Napóleon hódítási kísérlete óta, átlagosan harminchárom évenként szenvedett el fegyveres támadást a Nyugattól.

Akárhogy is, az oroszországi tömeghangulatot korántsem a fejlett világnak a szabadság, a demokrácia ígéretével kampányoló médiumai határozzák meg.

Eközben tény, hogy nagyvárosi fiatalság körében – amint ez különösen szembetűnő Belarussziában is – a főleg az interneten keresztül érvényesülő nyugati befolyás nem elhanyagolható. Az oroszországi tömegek azonban például abból indulnak ki, hogy az amerikai segédlettel, puccsal hatalomra jutott, a Nyugathoz kapcsolódás után paradicsomi állapotokat vizionáló Petro Porosenko alatt a korábban virágzó Ukrajna romokban hever, ahol gátlástalanul ukranizálni akarják a hatalmas orosz tömegeket. Ők a Donyec-medence lakossága ellen hat éve folyó háborút is ezzel magyarázzák. Ezt a véleményt alakították ki bennük a szélsőségesen nacionalista, sőt fasiszta felfogást valló ukrajnai szabadcsapatok korábbi büntető akciói, később pedig az amerikai kiképzők által felkészített ukrán hadsereg rendszeres tüzérségi támadásai, amelyek civilek ezreinek halálát, házak sokaságának romba döntését okozták. A tömegeket nem állítja a Nyugat mellé a Moszkva elleni megszámlálhatatlan szankció, a mérgezési ügyek propagandisztikus tálalása, a Belarusszia leszakítására irányuló amerikai–lengyel törekvés, vagy éppen az, hogy az építésének végső szakaszában lévő Északi Áramlat-2 gázvezeték elleni lépésekkel az USA leplezetlenül kárt akar okozni az orosz gazdaságnak, sőt szövetségesének, Berlinnek.

Nincs hát mit csodálkozni azon, hogy az exit-poll mérések szerint Vlagyimir Putyin pártja minden olyan körzetben és városban megszerezte a többséget a helyi parlamentben, ahol választást tartottak, illetve jelöltjei minden kormányzóválasztást még az első fordulóban megnyertek. Nem kis teljesítmény ez, ha meggondoljuk, hogy Oroszország 85 régiójából 83-ban zajlott helyhatósági választás. Eldőlt 18 kormányzói posztvárományos és 4 szövetségi parlamenti képviselő sorsa is. Összesen 77 ezer mandátum talált gazdára vasárnap. Az csak a választások átláthatóságát, úgymond demokratizmusát bizonyítja, hogy egyes esetekben óvást jelentettek be ellenzéki pártok. Sokat mond a helyzetről, s a Nyugatnak az oroszországi közhangulat befolyásolásra irányuló lehetőségeiről, hogy a választások előestéjén a mérgezési üggyel elhíresült, az orosz állami médiában is nagy teret kapott Szergej Navalnij története ellenére a Kreml iránti szimpátiával nem vádolható hvg.hu is azzal kezdte összefoglalóját, hogy

„az ellenzéki Navalnijék a kanyarban sincsenek az oroszországi regionális választásokon”.

Kérdés, képes lesz-e levonni a Nyugat ebből a világ egésze számára megnyugvást jelentő következtetést, vagy továbbra is üti a vasat annak a minimum két évszázados rögeszmének a jegyében, hogy föltétlenül neki kell megszereznie a hatalmas Oroszország kimeríthetetlennek látszó nyersanyagkincse, édesvíztartalékai és a végtelen erdőkben rejlő faanyag fölötti ellenőrzést? Persze, egyrészt a demokrácia ígéretével, amiről azonban már Oroszországban is tudják, hogy ez alatt – már csak a horribilis kampányköltségek miatt is – azt kell érteni: nagyrészt a tőkéscsoportokat képviselőket hozzák helyzetbe. Másrészt a szabadság kecsegtetésével, ami viszont leginkább a munkaerő áron aluli áruba bocsátásának szabadságát jelenti a többség számára. Azt pedig mindenki látja a tévéhíradókból, hogy az amerikai, a francia, a holland, a kanadai, az ausztrál rendőrök nem kevésbé keményen lépnek fel a tüntetők ellen, mint az oroszok. Sőt! Egyre inkább úgy gondolják tehát, hogy mind kisebb a különbség az oroszországi és a nyugati kapitalizmus parlamenti rendszere között. Még ha van ebben bizonyos hamis tudati mozzanat is, s még ha a sajtónk általában elhallgatja is előlünk a cikkemben vázolt szempontokat… #

CÍMKÉP: Le az elnyomással! – hirdette a transzparens azokon júliusi-augusztusi habarovszki tüntetéseken, amelyeken a gyilkosság megszervezésével vádolt korábbi kormányzó szabadon bocsátását követelte a hétről-hétre felvonuló tömeg. Kommunisták és nacionalista-liberálisok együtt tiltakoztak. Voltak támogató megmozdulások Moszkvában is, de szerintem mindez nem a rendszer gyengeségét mutatja, hanem egyre inkább annak jelzése, hogy az oroszországi társadalmi-gazdasági berendezkedés sok tekintetben nyugati sajátosságokat ölt, amivel ideje lenne szembenézni (Fotó: Reuters/E. Pereverzev)