Riadóztat az értelmiség: robbanni fog Európa korrekciók nélkül.

Csak állok és bámulok. Az Európai Unió tagállami vezetőinek december 10-i, csütörtöki döntése nyomán hirtelen megvilágosodott a közbeszédet uraló magyar értelmiség. Értékrendtől függetlenül, negyvennyolc órán belül, féltucatnyi nyilatkozattal találkoztam, amelyek évtizedek után először végre nyilvánosan, a kapitalizmus talajáról elemzik az európai és a magyar gazdaság helyzetét, illetve Angela Merkel és Orbán Viktor viszonyát. Persze, mielőtt elgaloppíroznám magam:

De ne legyünk telhetetlenek! Eddig csak a tudományos élet partvonalára szorított néhány marxista gyökerű kutató, illetve a közéleti újságírás két-három hozzám hasonló figurája érvelt amellett, hogy a kizsákmányolásra épülő kapitalista viszonyok miatt került félgyarmati helyzetbe a közép-európai térség, s benne Magyarország. Most viszont egyre többen ismerik el nyilvánosan legalább azt, hogy a centrum és a félperiféria országai közötti korábbi egyenlőtlenség nemhogy eltűnt volna az utóbbi három évtizedben, hanem nőtt.

December 11-én, pénteken délután, a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a keresztény-konzervatív-liberális értékrendű Róna Péter, a hajdanán Oxfordban végzett közgazdász, egykori bankár, illetve egyetemi tanár a vele beszélgető Bolgár György elképedésére (32:40-nél) kijelentette:

„Németországnak egyáltalán nem érdeke, hogy Közép-Európában létrejöjjön egy szabad, liberális, virágzó értékközösség. Az az érdeke, hogy Közép-Európa biztosítsa számára az olcsó munkaerőt, amivel a német nagyipar meg tudja tartani nemzetközi versenyképességét. (...) A magyar baloldal fejében délibáb él, hogy miképp viszonyul Nyugat-Európa Magyarországhoz, Lengyelországhoz, és a térség többi országához. Minket harminc éven keresztül átvertek, és nem vettük észre, miről van szó.”

Ez bizony a létező kapitalizmus, legalábbis egy szeletének bírálata. Persze anélkül, hogy szóba kerülne a tőke és a munka, a tőkés termelés és a szükségszerűen velejáró kizsákmányolás, benne a természet kizsákmányolása közötti kibékíthetetlen ellentét. A „leleplezés” célja a riadóztatás. Ugyanis a tőkeműködéshez kapcsolódó gátlástalanság olyan mértékhez közelít a világban, hogy az társadalmi robbanásokhoz vezethet nem csak távoli térségekben, de a nyugati államokban is.

Gondoljunk az USÁ-ban vagy a Franciaországban zajlott és zajló zavargásokra, amelyeket az ottani rendőrséggel nem egyszer brutálisan veretnek szét, s amelyek kíméletlenségéről a magyar tévénézők nem, vagy alig kapnak képet! Bezzeg, ha ennek töredéke Moszkvában vagy Minszkben történik... Ha tovagyűrűznek és állandósulnak a lázadások, azok akár a liberális tőkés rendszer egészét veszélyeztethetik abban az időszakban, amelyben mindenekelőtt a kommunista párt által vezetett Kína kihívásai okoznak fejfájást. Közbe kell tehát lépni! Fel kell tárni a helyzetet kiváltó belső okokat, s ezek alapján kijelölni a tennivalókat!

Soros György a talán jószándékú, de a posztszovjet térségben gyakran a kisemberek életére kártékony tevékenységének, illetve mostani felzúdulásának szintén ez lehet a mozgatórugója. A brüsszeli döntés előtti és utáni nyilatkozatait nyilvánvalóan azért tette, mert azt érzékelte: ha Orbán Viktor példáját többen követik, az  anarchiához, lázadásokhoz vezethet, ne adj’ isten forradalmakat indíthat el. Meggyőződésem, hogy az amerikai-magyar milliárdos nem azért szállt szembe egykori protezsáltjával, a magyar kormányfővel, s bírálta Angela Merkel többek által elvtelennek, szégyenteljesnek nevezett csütörtöki paktumát, mert személyes bosszú vezetné. Még kevésbé azért, mert szocialisztikus, sőt forradalmi céljai lennének, hanem azért, mert tudja:

Amiként a politikai váltógazdálkodás is ennek az eszköztárnak a része. Ami viszont Magyarországon több mint tíz éve szünetel, a Brüsszelben megkötött paktum miatt pedig várhatóan prolongálva lesz 2022 utánra is. A pártokat, s vezetőiket nyíltan vagy kevésbé nyíltan pénzelő, s ezzel kormányzati pozícióba kerülésüket alapvetően befolyásoló tőkéscsoportok tisztában vannak vele: a négyévenkénti választások mindenekelőtt a kapitalista viszonyok fenntartását szolgálják. Orbán ezt a rotálást szüntette meg, márpedig az a hatalomba való belesüppedés, a vele való visszaélés kivédésének eszköze. Mint ilyen, ez is a kapitalista rendszer működési zavarainak elhárítását teszi lehetővé, illetve a kampányok szórakoztató show-műsorokká tételével a figyelemelterelést a társadalmi feszültségeknek a kizsákmányolásban rejlő okairól.

Végső soron ezt szolgálja a média is, amelynek irányultságáról nem csak az ad képet, milyen tartalmakat közvetít, hanem sokkal inkább az, hogy az ország, a világ mely eseményeiről nem ad hírt, s milyen mélységig tárja vagy nem tárja fel a folyamatok okát. Számomra ezzel összefüggésben volt meglepetés, hogy a Klubrádió, amely maga is kapitalista vállalkozás, december 12-én, illetve 13-án, a legjobb idősávokban, kétszer egy órában (53:00-nál) teremtett lehetőséget a marxistából szociálliberálissá vált Ágh Attila professzornak.

Az egy nappal korábban még meglepetésként ható Róna Péter utáni megszólaltatása mögött tudatos szerkesztői döntést kell feltételeznünk. Kézenfekvő, hogy ha az a helyzet, ami, akkor közreműködjék a közönségben a Nyugatról az elmúlt évtizedekben kialakított nézetek áthangolásában. Ágh professzor az utóbbi két évben a Fidesz mellett az MSZP-t és a DK-t is bírálta avítt, államcentrikus politikájuk miatt, illetve Orbánt az autoriter rezsim kiépítése, ellenzékét pedig a demokrácia felülről való bevezetését erőltető magatartása okán. Ezúttal Jürgen Habermas alapján többek között arról világosította fel a hallgatóságot, hogy

„a német gazdasági nacionalizmus” érdekeinek van alávetve régiónk. Németország előnyös helyzetet vívott ki az unión belül, gazdasági dominanciára tett szert. Ez konfliktusok tömegét halmozta fel a kontinensen. A csütörtöki brüsszeli döntések, főleg az, hogy Németország hajlandó volt belemenni egy jelentős összegű hitel felvételébe, a déli és a keleti országok elodázhatatlan válságkezelését nagyban segítheti.

Kegyelmi pillanat ez, amikor már-már mindenki felismeri, hogy fordulatra van szükség ahhoz, hogy a világpiaci versenyben helytálljanak az Európai Unióhoz kötődő cégek. Ehhez három feltételnek kell teljesülnie. (1) A részérdekek háttérbe szorítása az EU döntéshozatali mechanizmusaiban, s ezzel a határozathozatal gyorsítása a XX. századi technológiákról az újabbakra való átállás érdekében. (2) A tőkeműködéssel járó gazdasági és társadalmi válságok, a tömeges elégedetlenség megelőzése, kezelése a fentebb kiemelt eszközrendszerrel. (3) Az emberi erőforrással való pazarlás felszámolása a félperifériák perifériáin – például Magyarország északkeleti és dél-dunántúli régióiban – a magukra hagyott tömegeknek a magas hozzáadott értéket termelő munkába való bekapcsolása komplex oktatási-szociális intézkedésekkel.

Aligha kell bizonygatni, hogy Orbán Viktor, s az általa létrehozott rezsim e három cél elérését gátolja. Méghozzá önös érdekei miatt, amelyekhez támogatást kapott és kap a lengyel Jaroslaw Kaczynskitől és körétől. Ez így nyilván nem maradhat sokáig, de két év türelmi időt azért szereztek hozzá. A politikai hatalmi ambíciók, s az ezekhez társuló gazdasági-pénzügyi előnyök, és a ködös ideológiai szempontok miatt a magyar–lengyel kettős időlegesen keresztezte a hatékonyabb, gazdaságilag versenyképesebb, modernizált Európa megteremtéséhez fűződő multinacionális, sőt transznacionális tőkés érdekeket. Ezek azonban – az egyének, rétegek, sőt osztályok sérelmeivel együtt – egybees(het)nek az itt élő 446 millió ember pillanatnyi egzisztenciális érdekeivel.

Minden jel szerint manapság általánosságban ez a helyzet. A közvélemény-kutatások szerint a magyar lakosság 85 százaléka támogatja az unióhoz való tartozást. Ebben a külföldön való szabad munkavállalás és tanulás, és sok más mellett nyilván az is szerepet játszik, hogy inkább bízunk a kapitalista rendszer vadhajtásait folyamatosan nyesegető, az önjáróvá váló  hatalomtól többé-kevésbé független intézményrendszerben, mint a saját szeszélyeit követő autoriter vezetőben. Egy valóban szociális forradalomnak ugyanis az előszelei sem fújdogálnak, a kapitalizmus tehát még beláthatatlan ideig velünk lesz. Akkor pedig a viszonyainak szelídítésében Orbánon és körén kívül mindenki érdekelt. Hogy a nemzetközi tőkéről már ne is beszéljek. #

CÍMKÉP: A brüsszeli csúcs antihősei: Orbánt a versenyképesebb Európa kibontakoztatásának akadályozásával vádolják, Merkelt pedig azért, mert a magyarokkal és a lengyelekkel kötött úgymond szégyenteljes paktummal elősegítette ezt