Bár az ellenzék triumfál, Orbán Viktor juthat túl az első választási felkészülési próbán.

Az Orbán-rezsim eddigi teljesítménye a társadalom egésze szempontjából a magyar történelem egyik mélypontja. Mindenekelőtt a lehetőségekhez képest. Ezekről oly sokszor írtam már, hogy nem értekezek ismét róluk.* Ugyanakkor az európai uniós támogatásoknak a jogállamisági követelményekhez kötéséről folyó brüsszeli és varsói tárgyalások után Orbán Viktor nagy lépést tett afelé, hogy saját javára fordítsa a 2022-es parlamenti választásokat. Még útjába állhatnak egyes nemzeti parlamentek, de neki már nem kell beváltania a vétóval való fenyegetést, amivel mérhetetlen károkat okozott volna több államnak, köztük Magyarországnak. Ismét beigazolódott, amit egy régi cikkem címében így összegeztem: „Egyedül Orbán érti az EU-t”. Ezúttal három pontba foglaltam, hogy a vétóügyhöz kapcsolódva mit értek ez alatt.

1. Az Európai Unió először, másodszor és harmadszor is a tőke mozgásban tartásának eszköze. A jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok kérdése csak ennek függvényében juthat érvényre. Ha veszélyben a nyereség, s ebből következően egyre nagyobb rétegeket fenyeget létbizonytalanság, akkor az ideák háttérbe szoríttatnak. Ezek ugyanis hátráltatják az erőforrásoknak a profittermelés szolgálatába állítását.

A kapitalizmus kánonjából az következik, hogy válságok idején fokozni kell a kizsákmányolást, a dolgozók alávetettségét, a kormányzásban pedig a keményebb módszereket kell elővenni. Márpedig válságidőt élünk. Egyrészt átalakulóban a termelés, a munkavégzés kultúrája. A régieket feszültségekkel terhesen váltják fel az új eljárások, s ebből következően megváltozik a tömegek társadalmi helyzete is. Egyes rétegek lesüllyednek, mások felemelkednek. Egyelőre persze nem ismerjük, hogy mennyi idő alatt megy ez végbe, és azt sem, miként alakul a vesztesek és nyertesek aránya. Ám a változások jellege nem sok jóval kecsegtet. Az átalakulást ugyan gyorsíthatja a vírusjárvány, de bizton állítható, hogy ettől a feszültség csak nagyobb lesz.

Mindezzel alighanem tisztában van a magyar kormányfő. Hogy ösztönösen-e, vagy tanácsadóinak elemzéseit tudatosan használva, arról majd a memoárokban fogunk olvasni. Már ha egyáltalán. Mindenesetre Orbán Viktor építhetett arra, hogy tárgyalópartnereinek, az unió vezetőinek legfőbb gondja: a válság körülményei miatti szűk mozgástérben a legjobb feltételeket kell teremteni az európai tőkeérdekeltségek számára a világpiaci versenyben. Ehhez viszont rendben kell tartani a hátországot is. Megbízásuk arra szól, hogy erre koncentráljanak, s ne vesztegessenek túl sok időt holmi elvi kérdésekre.

A miniszterelnök tehát okkal gondolhatta, hogy az EU-vezetők, élen Angela Merkellel, feladják elvi álláspontjukat az idő szorításában, s előállnak egy olyan javaslattal, ami lecsendesít mindenkit, történelmi mércével erősítheti az uniót, de rövidtávon megfelel a budapesti, nem utolsó sorban a varsói autoriter vezetőnek. Utóbbiak számára a lényeg, hogy mozgásszabadságot kapjanak rögeszméik kiéléséhez. Pontosabban majd az idő dönti el, hogy csupán előfutárai voltak-e a válság körülményei közepette mindenütt szükségesnek látszó központosításnak, vagy ellenkezőleg, a hatalmi mániájuk miatt állítja pellengérre őket a történelem.

2. Magyarország nem a világ, még csak nem is Európa közepe. De a nálánál nagyobb súlyú Lengyelország sem az, amelynek vezetői Orbánnal egy húron pendülnek abban, hogy nekik senki ne írja elő kívülről, mit tekintsenek jogszerűnek. Igen ám, de ezzel a nemzeti érzületre apelláló kakaskodással csak odahaza lehet előállni eredményesen. Brüsszelben a tőkés érdekek multinacionális, sőt transznacionális köntösben jelennek meg. Vajon ezt az egyszerű képletet ne ismerte volna fel Orbán?

Nem gondolom. Mintha nagyon is beárazná, hogy a tőkés világnak a kontinensen berendezkedett, s annak politikai erőivel együttműködő tényezői nem tűrhetik el, hogy a válság miatt megroggyanó Dél-Európa magával rántsa az egész közösséget. Ebből kiindulva ismét oda lyukadunk ki, mint fentebb: Orbán alighanem arra a következtetésre jutott, elég kitartani, s az országok többsége mentendő a menthetőt, beletörődik, hogy ő legyen a teljhatalmú mezőőr a magyar ugaron. Amiként Lengyelországban valami hasonlóról álmodik elvtársa, Jarosław Kaczyński, aki úgy hajtja az EU áthangolásában érdekelt Washington malmára a vizet, mint Orbán ugyanebből a célból Moszkváéra.

3. Mindennek Orbán Viktor szemszögéből az ad értelmet, hogy ha az EU minden tagállama elfogadja a december 10-én kialkudott paktumot, ő is túljut a 2022-es magyarországi parlamenti választási előkészületek első erőpróbáján. Az ellenzéki pártok vezetőinek többsége azonban mintha figyelmen kívül hagyná ezt. A Demokratikus Koalíció oldaláról származik a mondat: „Orbán elvesztette a háborút Európa ellen!” Az MSZP szerint „ORBÁN PARTRASZÁLLÁS HELYETT ZÁTONYNAK ÜTKÖZÖTT!” A Momentum Mozgalom már egy nappal korábban így ünnepelt: „Győztünk! Orbán meghátrált, bevezetjük az EU-s pénzeket védő rendszert!”

Aligha szorul magyarázatra, hogy az idézettek a magyar kormányfő vereségének látják, hogy egy többféleképpen értelmezhető paktum alapján a magyar és a lengyel kormányfő nem vétózza meg a járvány utáni helyreállítási alap, illetve a 2021–2027-es költségvetés elfogadását, noha korábban ezzel fenyegetőztek, ha a pénzek felhasználását jogállami feltételekhez kötik a többiek. Az egykor ismert televíziós Juszt László szintén azt írja: Orbán úgymond „bukta a brüsszeli vétót”, mert „A jogállamiság megsértése – az uniós pénzek elköltésével összefüggésben – szankcionálható.” Más, szintén ellenzéki alapállásból megszólalók viszont azon keseregnek, hogy nesze semmi, fogd meg jól az egyezség, amit a német kancellár hozott össze. Ráadásul, Angela Merkel úgymond feladta az európai értékeket.

Csakhogy ezek az értékek nem annyira az ideák világában keresendők, hanem – amint fentebb vázoltam – a kapitalizmus viszonyai tükröződnek bennük. Aki eddig nem vette észre ezt, annak ideje átgondolni, hogy az ő Európa-képe áll-e közelebb a valósághoz, avagy Orbán Viktoré. Magam is fájlalom, de azt gondolom: a miniszterelnök már-már nyers erőszakra építő felfogása életszerűbb. Ő mindenekelőtt abból indult ki, hogy időt  kell nyernie a magyarországi jogállami intézmények teljes kiüresítése, leépítése miatti támadások csillapításához, illetve pénzre, nagyon sok pénzre van szüksége a 2022-es választás megnyeréséhez.

    ♦ Ehhez máris felmutathatta híveinek, hogy oroszlánként küzd a nemzeti érdekekért, pontosabban azokért a célokért, amiket nemzetiként fogadtat el velük.
    ♦ Ugyanakkor minden eddiginél jelentősebb összegek áramolhatnak  Magyarországra. Márpedig ezekkel tompíthatja a válság hatását, amit saját sikereként adhat majd el. Ebből a megszokott osztogatást is folytathatja, megteremtve hozzá az úgymond törvényes hátteret. Talán az eddigieknél visszafogottabban és szélesebb körnek juttat a brüsszeli pénzekből, hogy csökkentse a támadási felületet, s hogy még többen legyenek hálásak neki. Köztük olyanok is, akik eddig támadták, vagy esetleg csupán bizalmatlanul szemlélték ténykedését. Ne legyen kétségünk, sokan állnak be abba a sorba, ahol majd a pénzt osztják!
    ♦ Számíthat arra is, hogy a horribilis összegekkel szponzorált élsport végre tényleg meghálálja a befektetett pénzt, s a talmi büszkeséget dagasztó sikereknek kedvező hatása lesz a társadalmi közérzetre.
    ♦ Helyében hagynám tovább vegetálni a megmaradt, többé-kevésbé független médiumokat, melyek nem sok vizet zavarnak már. Ugyanúgy, mint az egyetemek társadalomtudományokkal foglalkozó tanszékei.
    ♦ Ami pedig a politikai ellenzékieket illeti, olyan helyzetet teremt, hogy kiéleződjék az egymás elleni harcuk. Ezzel érheti el elsősorban, hogy szavazóik kiábránduljanak belőlük, s távol maradjanak a választástól, miközben az övéi részvételét minden kétes eszközzel elősegíti majd az állampárti Fidesz. Úgy, amiként eddig történt.
    ♦ Rendeztet néhány kirakatpert is. Ezek vádlottjai a tágabb holdudvarhoz tartozó kisebb halak lesznek, amivel demonstrálja, hogy a bűnt pártérdemekre való tekintet nélkül üldözik Magyarországon. Vannak már jelei.
    ♦ Mindenekelőtt azonban azon lesz, hogy az ország erőforrásai fölötti szinte totális uralom érdekében befejezze a társadalom átalakítását. A cél, hogy az egyes hivatásrendekben, szakmákban, szakterületeken, rétegekben a kiváltságos juttatásokban részesülő felsőbb kaszt konfliktusba kerüljön a neki kiszolgáltatott többséggel. Így végleg feudalizálja, egymással szembe állíthatja a magyar társadalom azonos csoportokon belüli tagjait, aminek már ma is nyomasztóak a következményei, hosszú távon még inkább. De ha valaki elhatározta, hogy az uralom minden, a társadalom jövője semmi, akkor éppen így kell tennie, s Orbán nem az az ember, aki habozna alkalmazni az „Oszd meg és uralkodj!” elvét.

Ami pedig ezen túlvan, magyarországi alulnézetből értelmiségi ködszurkálás. A mindennapi megélhetésért küszködő emberek számára átláthatatlan jogászkodás, szalonpolitizálás, filozofálás. Ebben a körben szükséges, végső soron persze a társadalom egészének emlékezetét gyarapító disputa olyan dimenziókban, amelyekbe Magyarország lakosságának nagy része nem jut el. Ám a sors fintoraként nélküle a magyarság is megszűnne nemzet, de akár nép lenni, csakhogy ezt nem lehet egyik napról a másikra érzékelni. Orbánt ezért is hagyja mindez hidegen. Ő ugyanis nem a szellem, csupán a hatalmi praktikák, a politikai cselszövések embere, egyfajta szemfényvesztő Cipolla-utánzat.

Mint ilyen, tisztában van azzal, hogy a közemberek döntő hányada nem képes és / vagy nem akar a politikusi, az értelmiségi csűrés-csavarás követésére. A közbeszéd magasabb régióiban folyó diskurzusokból az jön át számára: nagy hóhányó ez az Orbán, de legalább kézben tartja a dolgokat. Ezért, jóllehet az ellenzéknek igaza lehet abban, hogy évtizedes távlatban az Európai Unió egysége, demokratizmusa, jogállamiságra törekvése erősödött az elmúlt hetek vitái, s az állam- és kormányfők döntése nyomán, s ezért akár az is állítható, hogy Orbán  történelmi vereséget szenvedett Brüsszelben, ám ha a 2022-es választások felől szemléljük, a tegnaphoz képest ma kedvezőbbnek látszik a magyar kormányfő hazai helyzete.#

CÍMKÉP: Orbán Viktor 2020. december 10-én este 16 másodperces videó-üzenetben értékelte a szerinte sikeres brüsszeli tárgyalásokat – Neki már bizonyosan nem kell beváltania a vétóval való fenyegetést (Pillanatfelvétel a kormányfő Facebook oldaláról)

*MEGJEGYZÉS Cikkem kezdő gondolatához, amelyben azt írtam, hogy az Orbán-rezsim eddigi teljesítménye a társadalom egésze szempontjából, a lehetőségekhez képest a magyar történelem egyik mélypontja, többen indoklást kértek. Egyszerűen nem akartam még ezzel is növelni az egyébként is részletező írásom terjedelmét, de az érdeklődőknek megjegyzem, hogy a kormány az utóbbi tíz évben folyamatosan csökkentette a nemzet jövőjét meghatározó oktatásra, egészségügyre fordított összegeket! Miközben ebben az évtizedben minden korábbinál nagyobb összegek folytak be Brüsszelből. Figyeljenek arra is, hogy százezrek távoztak az országból külföldre, méghozzá a legképzettebbek, a leginkább vállalkozó szelleműek közül. A hazautalásaiknak legalább 1–1,5 százalékos szerepük volt az átlagosnan 4 százalékos GDP-növekedésben, de gyakorlatilag ellehetetlenítette a kormány, hogy szavazzanak a választásokon. A kettős állampolgársághoz juttatott magyarok célpontja már rég nem Magyarország. Ez önmagában jelzi, hogy a vállalkozói környezet, a társadalmi klíma milyen állapotban van. A magánvagyon egy szűk réteg kezében konmcentrálódik. Az egyértelmű nyertesek aránya a népesség húsz százaléka körül alakul, amelynek csúcsán a szupergazdagok 1–2 százaléka helyezkedik el. Hatvan százalék a teljesen leszakadtak, nyomorgók, s az egyik hónapról másikra élők aránya. Húsz százalék a veszélyzónában. Ez a Horthy-rendszer, ha úgy tetszik a félperiféria társadalmi struktúrája. Az átlagos életszínvonalnak a nyugatitól való relatív lemaradása folyamatosan nő. (Az egyik legújabb szakirodalom ebben a témában: Éber Márk Áron A csepp) A társadalom önvédelmét, a hatalom ellkenőrzését szolgáló intézményrendszerek felszámolva. Ma Orbán Viktor nevét többen ismerik a világban, mint Puskásét, de hírhedt emberként tartják számon. És ez csupán néhány tétel a lajstromból. #