Az iráni grafikus üzenetére nem vevő a hazai vezető újságírók és megmondó emberek többsége, így a közember sem.

A társadalmi baloldaliság paradoxona, hogy miután kevesek önfeláldozó küzdelme nyomán az addig gazdaságilag, szociálisan, kulturálisan, jogilag partvonalra szorított, sőt elnyomott tömeg méltóbb viszonyok közé kezd emelkedni, nyomban feléled benne a vágy arra, hogy

osztályos társaitól elfordulva kispolgári módon építse fel saját világát.

Nincs ebben semmi különös. A társadalom alsó rétegeiben létező egyén ezt a mintát látja, ha felfelé tekint. Úgy képzeli, hogy a boldogság netovábbja, ha olyan életet élhet, mint akikkel a felsőbbség tagjai közül kapcsolatba került addigi élete során. Hajdanán ilyen volt a boltos, a kocsmáros, az iparosmester, s főleg a tanító, az orvos, a pap, esetleg a jegyző, vagyis a nadrágos ember, akinek az övéhez hasonló egzisztenciális küzdelmeit nem érzékelhette, s aki ugyanúgy, vagy még inkább függött a kisember számára végképp láthatatlan felsőbbségektől.

Manapság a kisebb-nagyobb tőkések, az ilyen-olyan birtokosok, a főhivatalnokok, pártkarrieristák életformája a vágy tárgya. A helyi, a nemzetközi, sőt globális vállalatok jól fizetett munkafelügyelőinek, vagyis a különféle rendű-rangú igazgatóknak városi terepjárókkal, luxus partnerekkel bonyolított egzotikus utazásokkal, mámoros hétvégekkel tarkított, pazar villákban, léghűtött, lakberendezők által megálmodott irodákban zajló élete után szintén sokan epekednek. De talán ennél is többen merengenek el a televíziós szappanoperák vagy az úgynevezett valóságshow-k fölött, amelyekben a henye, a luxus kellékeivel felcicomázott életmód dicsőül meg.

Ugyebár ezekből teljességgel hiányzik a munka, az alkotás nehézségeinek és örömeinek árnyalt bemutatása. De ki van zárva belőlük a bonyolult szociális hálózatokban élő ember mély lelki küzdelmeinek megjelenítése is, mert ez ellentétben áll az alantas vagy kevésbé alantas ösztönök révén a szórakoztatásból is profitot termelő tőkésérdekkel.

Többek között az említett paradoxon miatt volt zátonyra futtatható sok eddigi, a közösségi társadalom megteremtésére irányuló kísérlet.

Másként közelítve: az ellenérdekelt kizsákmányoló osztály azt sugallja a tömegeknek: adják fel a „WE” attitűdöt a „ME” kiteljesítése érdekében. Megjegyzem, eme osztály tagjai nemcsak pénztőkével alapozhatják meg társadalmi helyzetüket a kapitalizmus hierarchiájának felső rétegeiben, hanem mint láttuk és látjuk, az állami vagyon feletti ellenőrzést gyakorló nómenklatúrából is tőkéssé válhat valaki a pártállami-állampárti pozícióból eredő kapcsolati háló révén. Az osztály aztán, a konkrét személyek szándékától függetlenül, a szüntelenül jelenlévő, felhorgadó és tudatosan erősített kispolgári vágyakra építve, az osztályérdekek függésében létrejött intézményrendszereken keresztül üzeni mindenkinek, és elsősorban a kispolgárnak: „Fordulj el a közösségtől, s csak önmagad megvalósításának, saját önös érdekeidnek rendeld alá tetteidet!”

A címképen látható karikatúra ennek épp ellenkezőjére hív fel. Az iráni Mahmood Nazari grafikája szerint meg kell fordítani a cselekvés irányát. A rajz annyira szemléletes, hogy fölösleges minden további magyarázat hozzá. Talán arra azért érdemes utalni, hogy ha az emberiség, mint olyan, ezt nem látja be, akkor a kispolgári tömeg(túl)fogyasztás felpörgetésére épülő kapitalista viszonyok elpusztítják. Ha úgy tetszik, a kicsinyes énünk fordulhat ellenünk végletesen. Ezt használják ki a profitjukat a többség rovására immár mértani haladvány szerint növelő vagyonosok a nagyvilágban ugyanúgy, mint idehaza. A szűklátókörünkből fakadó vágyainkkal visszélve győznek le bennünket.

Bár ma már annyira nyilvánvaló ez, hogy közhely a megemlítése, mégsem akarunk szembenézni vele. Például bő másfél évvel ezelőtt a jó szándékú zöldek az akkor tizenhat éves lányt, Greta Thunberget emelték pajzsra, hogy lelkiismeretünkre apelláljanak. A tömeges diákmegmozdulásokat, a világszervezetek ülésein elhangzott, ovációval fogadott szónoklatokat, a hírességek szerepeltetését is magába foglaló kampányukkal azt dobolták ki a világfalu lakóinak:

Csak akarni kell, és feloldható az embernek a növekvő anyagi jólét iránti vágya és a természeti erőforrások véges volta közötti ellentmondás!

Azt érték el, ami kampánnyal elérhető. Először mindenkit lázba hozott az ügy, aztán az érzelmek lelohadtak. Néhány szereplő ismertebbé vált, tehát nőtt a jövedelme, a tömeg pedig megnyugodott, s azóta is éli tovább az életét, amiként addig élte. A járvány miatti korlátozások feloldásáért Nyugat-szerte manapság zajló tüntetések jelzik: nagyjából ugyanazok, akik Greta Thumberg szavára mozdultak meg, most felháborodnak pazarló fogyasztói szokásaik korlátozása miatt.

Nem kell ezen csodálkozni! A kapitalizmus társadalmi-gazdasági rendszerében a természet mellett nem csupán a ma is végletesen vegetáló létre szorított ember, hanem a kispolgárrá tett egyén kizsákmányolása is a tőkés viszonyok fenntartását szolgálja. Például az említetthez hasonló kampányok oly módon, hogy általuk csillapulnak a tömegindulatok, így az üzletmenet továbbra is zavartalan. Mert fel sem vetődik, hogy az ellentmondások feloldása érdekében a valódi mozgatórugóval, a tőkés profitéhséggel kellene kezdeni valamit.

Vannak persze a világban helyek, ahol nem adják fel a kapitalizmus hajnalától máig fellobbanó, erre irányuló próbálkozásokat. A minap a jelenleg az egyik amerikai egyetemen is oktató marxista társadalomtudós, Böröcz József figyelmeztetett arra, hogy a közösségi érdekeknek a kizsákmányolókkal szembeni érvényesítése – nota bene: a közösségi társadalom megteremtésének szándéka – korántsem olyan ismeretlen a mai világban, mint ahogyan ezt a médiából és a politikusok megnyilatkozásaiból (nem) érzékeljük idehaza.

Vajon ezeken kívül hány meg hány települési és tartományi önkormányzati kezdeményezés híre nem kerül hozzánk? Mit sem tudunk az életet a közösségépítésre helyező, az álságos képviseleti helyett a részvételi választásra építő demokratikus kezdeményezésekről. Ezek elemző értékelése még Spanyolországgal vagy Portugáliával kapcsolatban sem jut el ide a tömegmédiumokon keresztül. Aztán ott voltak vagy vannak a szocialista átalakulásért küzdő Fülöp-szigeteki, nicaraguai, brazíliai mozgalmak…

A manapság idehaza talán legjobban ismert venezuelai kísérlet tálalásában sincs sok köszönet. Az 1999-ben hatalmas többséggel megválasztott, ám 59 évesen elhunyt Hugo Chávez elnök, aki eredetileg katolikus papnak készült, fontos elméleti munkákkal is megalapozta a bolivarizmusból és marxizmusból összegyúrt, szociális igazságosságra építő programját. Bár utódja, Nicolás Maduro nem hozzámérhető kvalitás, de a rendszert magát az Amerikai Egyesült Államok agresszív gazdasági blokádja, a kispolgárokat és a korábbi nagytőkéseket felkaroló, az ország belügyeibe titkosszolgálati eszközökkel is beavatkozó, tömegtüntetéseket ösztönző erőfeszítései ellenére sem sikerült megdönteni egyelőre.

A nyugati újságírás, benne a magyar sajtó liberális, magukat baloldalinak mondó, valójában a tőkeérdekeket szolgálva a bennünk élő kispolgárnak hízelgő, s ezen keresztül minket a kizsákmányolás tárgyává tevő hangadóinak szégyene, hogy ezeket a törekvéseket a csőcselék akciózásaként írják le. A népi mozgalmak vezetőit gyakran banditavezérként, sőt bohócként jelenítik meg. Miközben a vezető újságírók, riporterek, műsorvezetők, társadalomkutatókból lett megmondó emberek többsége rendkívül büszke világlátottságára, tájékozottságára, valójában nagyon is vak. A rendszerkritikus értelmiségi felfogástól irtózva, érzéketlen arra, ami az iráni művész grafikájának üzenete.#

CÍMKÉP: Me & We – Mahmood Nazari iráni katikaturista grafikájának üzenetével ellentétes a nyugati-tőkés ethosz politikusainak és médiumainak ajánlata: „Fordulj el a közösségtől, s csak önmagad megvalósításának, saját önös érdekeiknek rendeld alá tetteidet!”