A két kezem már biztosan nem elég ahhoz, hogy megszámoljam, 2014 januárja, a Bekiáltás blog indulása óta hányszor háborogtam azon, hogy a magyar szerkesztőségek milyen gyakran átverik olvasóikat, hallgatóikat, nézőiket a nyugati vezető médiumok híreinek kritikátlan átvételével. Csak az elmúlt hónapokban például a Háborús bűnössé válhatnak-e médiumok?, a Bolgár György keddi csúsztatása, A háborús uszítást szolgálja a médiánk, az Ukrajna a politikusaink a sajtónk bűne is című cikkekben. A november 11-ei Heti TV úgynevezett „álélő” adásában, a felvételen a 10-ik perctől, a médiumok hitelvesztéséről volt szó, 34:45-től viszont, este 9 óra után még az hangzott el, hogy

a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel az Ukrajna területén folyó háborúról, sőt megfenyegette a moszkvai vezetőt.

Környezetemben, több magyar médium hírére hivatkozva, többen állították ugyanezt délelőtt. Azonnal mondtam nekik: az orosz állami rádió reggel óta szinte minden hírperiódusában cáfolja az állítást. Részleteket is bejátszottak Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkárának ezzel kapcsolatos nyilatkozatából. Tegyük hát tisztába legalább ezt a dolgot! Annál inkább, mert például az Index még huszonnégy órával később is ezt a, legalábbis vitatható közlést tartotta meg főcímében, bár a szövegben közölte a moszkvai cáfolatot. Az Interfax hírügynökség alapján idézem Putyin bizalmasának orosz újságírók kérdésére adott válaszát:

„Semmilyen beszélgetés nem volt [értsd Trump és Putyin között]. Ez a legszemléletesebb példája azoknak az információknak a minőségére, amelyeket időnként még meglehetősen tekintélyes kiadványokban is közzétesznek. Ez, tehát az állítás, egyáltalán nem felel meg a valóságnak. Színtiszta kitaláció, egyszerűen hazugság.”

A sokadik hamis hírlavinát az indította el, hogy a The Washington Post, saját forrásaira hivatkozva, azt közölte: csütörtökön Putyin és Trump között telefonbeszélgetés jött létre. A hívást Trump indította Floridában lévő rezidenciájából. A lap forrásai szerint többek között az ukrajnai konfliktusról beszéltek. A 47. amerikai elnök óva intette az orosz vezetőt az ukrajnai helyzet eszkalálásától, és „emlékeztette őt a jelentékeny amerikai katonai erő európai jelenlétére”. A The Washington Post meséjének része volt az is, hogy a felek

„megvitatták az európai kontinensen a béke megteremtésének módját; Trump érdeklődését fejezte ki a későbbi beszélgetések iránt is, hogy megbeszéljék az ukrajnai konfliktus közeljövőben történő megoldását”.

Természetesen, az olvasómban felvetődhet: miért tekintem hitelesebbnek Peszkov cáfolatát a The Washington Post állításához képest. A válaszom egyszerű: amíg az amerikai lap nem nevezte meg a forrásait, az orosz sajtótitkár a nevét, az arcát adta a közléséhez. Azt kockáztatta, hogy ha hazudik, akkor azt azonnal a fejére olvassák a nyilvánvalóan a Trump környezete, de feltehetően egyszerre több amerikai titkosszolgálat birtokában is lévő hangfelvétellel.

Tudtommal, eddig semmi ilyen nem történt. A moszkvai cáfolat ellen nem emelte fel a szavát semmilyen washingtoni intézmény képviselője, de a The Washington Post sem. Viszont itthon végre fel kellene fogni, hogy a sajtószabadság világában is léteznek olyan okok, amelyekhez képest nem számít egy nagynevű médium, de még a nyugati médiarendszer egészének tekintélye sem!

Ha csak a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója, Ude Ulfkotte beszámolóit, Edward Snowden és Julian Assange leleplezéseit, korunk sajtószabadságának, a valódi, tehát nem sorosista, de nem is orbánista nyílt társadalom gondolatának valódi, ennél fogva a nyugati államok által üldözött képviselőinek sorsát tekintem, észérvekkel nem támaszható alá, miért övezi még mindig áhítat a tömegek befolyásolásában meghatározó szerepet játszó, úgynevezett szabad és független sajtó legnagyobb orgánumait.

A kapitalista sajtótörténet vázlatos ismeretéből is tudni kellene, de legalább gyanakodni, hogy ezek – lévén maguk is a tőke termékei és a profittermelés eszközei – végül mindig a világszerte tobzódó tőkeérdeket szolgálták! A konkrét esetben azért is élni kellett volna azzal a gyanúperrel, hogy Moszkva visszafogott lesz, mert Putyin a múlt héten „ravasz módon gratulált Trumpnak” a megválasztásához. Egyúttal az orosz elnök közölte, miként mások is a környezetéből, hogy a 2022 februárjában indított háborút – az ő megfogalmazásukban: a különleges katonai műveletet – addig folytatják, amíg a támadás előtt a NATO-országok tudomására hozott célokat nem érik el. Ezek:

erős garanciák Ukrajna tartósan semleges státuszára, intézményeinek nácitlanítására, a sokmilliós orosz kisebbség jogainak biztosítására, immár az Oroszországhoz visszacsatolt területek megtartásával is. Kiindulópontok a minszki és az isztambuli megállapodások. Moszkva magatartását egy-egy újabb nyugati fegyver – például nagy hatótávolságú rakétaták bevetése Oroszország mélységi területei ellen – nem befolyásolja, mert megnövekedett nemzetközi tekintélye, gazdaságának és védelmi képességének a szankciók ellenére megerősödése révén álláspontjának érvényt fog szerezni.

Aminek november 11-én a nyugati médiumok felültek, nem először történt meg, s nem csak az említett washingtoni újsággal. A kapitalista rendszerből (is) következik, hogy a manipulálással soha nem lehet igazán leállni. Különösen nem az olyan időkben, amilyenek a maiak. Az immár életre-halálra folyó hibrid háborúk részeként a nyugati világ tömegeit látszólag nem, vagy alig érintő propaganda, az agymosás valójában mindent maga alá gyűr. Az amerikai világhegemónia védelmében ugyanis az eleve gyenge lábakon álló alapértékeket is odadobják a transzatlanti tőke oltárára, ha azt gondolják, hogy ez kell a győzelemhez. Az elmúlt századokban nem egyszer történt már ehhez hasonló, aminek világégés lett a következménye… #

Kabai Domokos Lajos