Nyugati szempontból nem alakult eléggé tragikusan az afganisztáni kivonulás – állítja Juhász András elemző.

Amit hozzáteszek: bármilyen cinikusan hangzik, eddig bizonyosan nem elég nagy a felfordulás az elemző nem egyszerű feltételezéséhez, hanem az általa hivatkozott nyugati stratégáknak az amerikai elit világhegemóniával kapcsolatos elgondolásaihoz képest. Ez viszont alapvető változást hozhat többek között az Európai Unió meghatározó szereplőinek politikájában. Ezt jelezte augusztus 18-án Josep Borrellnek, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének reálpolitikusra valló nyilatkozata, miszerint

a tálibok győztek, ennek tudomásul vételével kell velük tárgyalni.

Egy nappal korábban a Moszkvával való együttműködés szükségességét hangoztatta Emmanuel Macron francia államfő. Mario Draghi olasz kormányfő kijelentette: Kína, Oroszország, Szaúd-Arábia és Törökország bevonása nélkül lehetetlen normalizálni a helyzetet. (Azóta mindkét nyugati vezető telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal.) A német kancellár, Angela Merkel augusztus 20-án Moszkvába látogat. Bár ez búcsúlátogatásnak indult, de alighanem az USA és szövetségeseinek Afganisztánból történt, előkészítetlen kivonulásával létrejött új nemzetközi helyzet megbeszélése lesz a fő téma.

Minden jel szerint az Amerikai Egyesült Államok vezetői vagy figyelmen kívül hagyták a lépés lehetséges nemzetközi következményeit, vagy – amint erre az idézett elemző rámutat – egészen más következményekre számítottak. Megjegyzem: az, hogy Washington, s mellette elsősorban London, de kisebb mértékben több más nyugati hatalom is sorsára hagyta Afganisztánban a két évtizeden át nekik dolgozó tízezreket, családtagokkal együtt akár százezreket,

érzékelhetően döbbenetet váltott ki Ukrajnában, de sokakat elgondolkozásra késztethet a kelet-európai térségben, így Belaruszban, Grúziában, Moldáviában. Ehhez képest az már szinte szóra sem érdemes, hogy az amerikai hadsereg fegyverek tömegét, köztük igen korszerűeket is hátrahagyott a volt ellenségnek. 

A Bekiáltás blog hétéves történetében elvétve fordult elő, hogy elemzést egy az egyben átvett volna másoktól. A mostani kivétel oka, hogy az említett írást az különbözteti meg a vágyvezérelt, a világ közepének az észak-atlanti–nyugati térséget tekintő magyar médiumok és politikusok megnyilatkozásaitól, hogy geopolitikai szemlélet hatja át. Márpedig, mint tudjuk, geopolitikai jelentőségű térség sosem marad kitöltetlenül; ha valahonnan kivonul egy nagyhatalom, akkor oda mindig bevonul egy másik. Ráadásul lassan szembe kell nézni azzal, hogy a világgazdaság súlypontja visszakerül oda, ahol eredetileg volt – Ázsiába. Íme Juhász András doktorandusz hallgató lényegre törő posztja:

♦ Az USA vezette NATO-koalíció tagok által az utóbbi pár napban megfogalmazott aggodalmaknak és kétségbeesett nyilatkozatoknak nem az a fő oka, hogy az afganisztáni kivonulás tragikusan alakult, hanem az, hogy nem alakult – eléggé – tragikusan.

Az eredeti elképzelés arra irányult, hogy egy hirtelen csapatkivonás következtében a Talibán minden bizonnyal kiterjeszti tevékenységét a térségben: Terrorcselekményeket szervez a kínai Xinjiang-Ujgur tartományban, leköti Oroszországot a Kazahsztán-Tádzsikisztán régióban és nyomás alá helyezi Iránt a keleti határainál a síita-szunnita szembenállás mentén. Röviden összefoglalva:

a közép-ázsiai térség általános destabilizálásával blokkolja a kínai gazdaságdiplomácia expanziót (BRI) annak szárazföldi kiindulópontjánál és egyben biztonsági nyomás alá helyezi a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) összes tagját.

Közbevetőleg: az összeesküvés elméletek jobban működnének, ha működnének. De ez nem az. Érdemes olvasni Kissingert, Brzezinskit meg George Friedmant. Az amerikai geostratégiai gondolkodók szó szerint kimondják, hogy milyen taktikai lépésekkel milyen célkitűzéseket akarnak elérni.

Óvatosan fogalmazva kijelenthető, hogy ha az atlanti erők geopolitikai stratégia-alkotását a vágyvezérelt gondolkodás jellemzi, akkor a mudzsahedin felkelőkét a reálpolitika. Valószínűleg diplomáciatörténetileg is említésre méltó eseménysorozatnak minősíthető, ahogyan a tálibok néhány hét leforgása alatt kölcsönösen előnyös alkukat kötöttek a térségben két nagyhatalommal és két középhatalommal (ebből három atomhatalom, egy pedig potenciálisan az).

A tálibok az alábbi alkukat kötötték meg a térség meghatározó országaival.

Kína:
A tálibok elhatárolódnak az ujgur régió muszlimjaitól és garantálják a kínai befektetések biztonságát, cserébe Peking elismeri a tálib uralmat. Deal.

Oroszország:
Moszkva tartsa fenn sérthetetlen diplomáciai képviseletét Kabulban és a Talibán garantálja a közép-ázsiai volt-szovjet tagállamok határainak sérthetetlenségét. Deal.

Irán:
A Talibán leállítja a szunnita-alapú dzsihádot, így befagyasztja a válláspolitikai konfliktust az Irán által képviselt síita vonallal szemben, cserébe Irán elfogadja a tálib uralmat. Deal.

Pakisztán:
A Talibán iszlamista alapon semlegesíti a Pashtun etno-nacionalista csoportot, amely a pakisztáni politikai elit kihívója. Tehát biztosítja Pakisztán hátországát az pakisztáni-indiai konfliktusban. Cserébe Pakisztán támogatja a tálibok uralmát Afganisztánban. Deal.

CÍMKÉP: Az ázsiai térség Kína új selyemútjával – Egy konszolidált Afganisztán elsősorban Kína érdeke, de a déli posztszovjet régió, s az iszlamista terroristákkal naponta küzdő Moszkva is ebben érdekelt. Washington számítását áthúzták az egyelőre reálpolitikát folytató mudzsahedin felkelők