Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

Az amerikai külügyminiszter április 24–26. közötti, pekingi tárgyalásai után a felek nyilvános nyilatkozatait, s az ezekről szóló több amerikai és orosz tudósítást, kommentárt átolvasva, meghallgatva, nem utolsó sorban a Hszi Csin-ping kínai államfő tervezett európai útja előtti megbeszélésekről napvilágra került részleteket megismerve az a benyomásom alakult ki, hogy

a kínai vezetés keresi, kikkel tudna legalább egy-két generációt felölelő időszakra megállapodni, s hol vannak olyan viszonyok, ahol a makrogazdasági feltételek viszonylagosan állandók és kiszámíthatók, amelyekre hosszú távon lehet építeni.

Nem Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kapcsolatban, de Oroszország szmútákkal, zavargásokkal, a hatalmi és a társadalmi-gazdasági viszonyok újrarendezésével terhelt történelme, az emiatti újbóli és újbóli, a rendre külső támadások hatására is bekövetlező, ottani gazdasági visszaesések kapcsán szintén lehetnek aggodalmai Kína irányítóinak.

Most az épp Ukrajna területén, a mindenekelőtt a főleg USA tőkés érdekeltségeit szolgáló, s lassan Oroszországra áthúzódó háború akadályozza a kínai új selyemúttal kapcsolatos tervek megvalósítását. Vagyis korlátozza a másfél milliárdos lakosság életszínvonalának fokozatos emelésének terhével küzdő pekingi vezetést az eurázsiai áruforgalom növelésében, a termékek értékesítésében, az ipari-kereskedelmi együttműködésben, a bevételszerzésben.

Ami a Nyugatot illeti, lehetetlen, hogy a pekingi vezetők ne kalkulálnának azzal, hogy az úgynevezett szabadpiaci verseny csak azoknak az országoknak hozott felemelkedést, amelyek képesek voltak másokra kényszeríteni a saját elképzelésük szerinti piaci működés feltételeit. Végső soron, ha kellett, katonai erőt is bevetve, ezek révén biztosították és biztosítják az értékek átszivattyúzását más térségekből.

A Kína – s általában a BRICS-országok: Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – által elgondolt, többpólusú világrendben a stabilitást a kölcsönös érdekeken alapuló együttműködésnek kellene áthatnia. E koncepció valóra váltása előtt az Amerikai Egyesült Államok által uralt Nyugatnak az a felfogása áll, hogy a pénzügyi világrendszer feletti hatalma és hadserege révén a II. világháború után Washington diktálhatta a feltételeket a befolyási övezetében, illetve 1990 után gyakorlatilag az egész glóbuszon. Ez a gondolkodás hatotta át az Antony Blinken amerikai külügyminiszter mostani pekingi megbeszéléseit megelőző időszakot is. Miként az amerikai ABC televízió honlapján írták:

„Az elmúlt hónapokban a két fél közötti tárgyalások intenzívebbé váltak, ám a nézeteltérések csak nőttek.”

Így látta ezt az amerikai AP hírügynökség, de az orosz üzleti körök egyik lapja, a Kommerszant is. Ráadásul Blinken helyzetét nem könnyítette, hogy útja előtt Joe Biden amerikai elnök ellenjegyezte a Tajvannak szánt katonai eszközök szállításával kapcsolatos törvényt, amit azzal indokoltak, hogy erre a Dél-kínai-tenger térségében növekvő pekingi agresszivitás ellensúlyozására van szükség.

Az elemzők tág teret adtak annak, hogy a washingtoni kormány külügyi államtitkára mi mindent rótt fel tárgyaló partnerének. Többek között szemrehányást tett Kína Tajvan miatti és a Dél-kínai tengeri aktivitása, az emberjogi kérdések, az ópiáttermelés- és export miatt, továbbá azt követelte, hogy a TikTok kínai anyavállalatát kényszerítsék a platform eladására, kiiktatva azt az amerikai techcégek által uralt világpiaci versenyből.

A szinte zsaroló hangvételt aligha ellensúlyozta, hogy az amerikai fél szerint sikerült fenntartani a katonai műveletekkel kapcsolatos kommunikációs csatornákat, közösen lépnek fel a kábítószer-kereskedelem ellen és együttműködnek a mesterséges intelligencia nem kívánt hatásainak kivédésében. Annál kevésbé, mert Blinken arra is figyelmeztette a kínai felet, hogy „Amerika mindig meg fogja védeni alapvető érdekeit és értékeit”.

Különösen hangsúlyozta: aggódik amiatt, hogy Peking olyan árukat szállít Moszkvának, köztük szerszámgépeket és mikroelektronikát, amelyeket Vlagyimir Putyin elnök (?) az orosz hadiipari komplexum megerősítésére használ fel az Ukrajnával folytatott háborújában. „Kínai támogatás nélkül Oroszországnak nehéz lenne folytatnia a háborút Ukrajnában” – mondta Antony Blinken újságíróknak a Hszi Csin-pinggel való találkozó után. Hangsúlyozta:

„Az orosz védelmi ipari bázis erősítése nemcsak Ukrajna, hanem Európa biztonságát is fenyegeti. Ahogy Kínának már régebben elmondtuk, a transzatlanti biztonság fenntartása az Egyesült Államok alapvető érdeke. Mai megbeszéléseink során világossá tettem, hogy ha Kína nem oldja meg ezt a problémát, akkor megtesszük a szükséges intézkedéseket”.

Az amerikai külügyminiszter nem részletezte, hogy az Egyesült Államok konkrétan mit lépne. Pláne, hogy az USA kormánya már eddig is több szankcióval sújtott olyan kínai vállalatokat, amelyek Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával üzletelnek. Az államtitkár azzal fejelte meg diktátumát, hogy felszólította a kínai vezetést: használja fel Iránra és támogatóira való befolyását és beszélje le őket a közel-keleti viszály kiterjesztéséről. Továbbá érje el, hogy Észak-Korea „hagyja abba veszélyes viselkedését és kezdjen párbeszédet”. Egyúttal egyértelművé tette: az Egyesült Államok támogatja a Fülöp-szigeteket, legrégebbi ázsiai szövetségesét.

Ehhez képest Hszi Csin-ping államfő csupán megjegyezte, hogy Kínának és az Egyesült Államoknak is az együttműködést kell keresnie „a kiélezett verseny fokozása helyett”. Egyébként „Kína örömmel üdvözli, hogy az Egyesült Államok bizalommal van iránta, nyitottságot tanúsít, és az amerikai vezetés saját országának felvirágzását, jólétét tartja szem előtt. Reméljük, hogy az Egyesült Államok is pozitívan tekint Kína fejlődésére. Ez egy olyan alapvető kérdés, amiben közös nevezőre kell jutni” – mondta.

Az elnök a külügyminiszterre hagyta az amerikai tárgyaló féllel szembeni keményebb hangvételt. A washingtoni kormány felszólítását arra, hogy ne avatkozzék be Kína belügyeibe, ne korlátozza Kína fejlődését, és ne lépje át a szuverenitásának, biztonságának és az ország fejlesztési érdekeinek vörös vonalát. A külügyminisztérium szóvivője egyebek között így fogalmazott: „Rendkívül álszent és felelőtlen, hogy az Egyesült Államok törvényjavaslatot terjeszt elő az Ukrajnának nyújtott nagyszabású segélyekről, miközben alaptalan vádakat emel a Kína és Oroszország közötti normális gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok ellen. Kína hibáztatása nem oldja meg a problémát, és nem enyhíti az ukrán válságban érintett felek tehetetlenségét.”

A fentiekből nyilvánvaló, hogy

Washington továbbra is saját akaratát akarja rákényszeríteni Pekingre, elfeledve még azt is, hogy Kína az, amely nagymértékben fedezi az amerikai költségvetés tetemes hiányát, nem pedig fordítva.

Igaz, ez a róka fogta csuka esete, hiszen Kínát is fenyegetheti, ami Oroszországot. A szabad piac bajnokai jó ideje fittyet hánynak a tulajdon szentségének elvére, ha érdekeik ezt diktálják, s akár a pénzügyi rendszerükbe, a bankjaikba vetett bizalmat is készek megrendíteni. Ezért Pekingnek immár gondolnia kell arra, hogy például egy Tajvan miatti keményebb lépés nyomán lefoglalhatják a nyugati bankokban lévő kínai kintlévőségeket, értékpapírokat, illetve az USA-ban lévő ingatlanokat is. Ugyanúgy, mint Oroszország esetében. Hiszen, mint tapasztaljuk, Moszkvát illetően jó ideje fontolgatják ezek hasznának saját célokra való felhasználását, sőt maguknak az alaptőkéknek a konfiskálását.

Ebben a kiélezettnek helyzetben Pekingnek nyilvánvalóan újból elő kell húznia az eurázsiai kártyalapot. Aligha tévedünk, ha Hszi Csin-ping májusra tervezett franciaországi, szerbiai és magyarországi látogatása ezt a célt szolgálja. A kínai vezetés addig sem ülhet tétlenül, amíg az Európai Unió országainak lakossága, különösen a nyugatiak, már nem képesek elviselni a washingtoni tőkés érdekeltségeknek végső soron az életszínvonal aláásásával járó manővereit. Az elmúlt évek kivárása után, saját érdekében kell életet lehelnie a Pekingtől Lisszabonig húzódó gazdasági övezetbe.

Ennek előkészítését – az Oroszország által biztosított északi tengeri hajózási útvonal kihasználása mellett – az Ukrajnát, Belorussziát, Lengyelországot részben kiváltó, a tőlük délebbre fekvő, Oroszország szibériai részén, a közép-ázsiai államokon, továbbá Törökországon, Görögországon, Albánián, Szerbián, Magyarországon keresztül húzódó, további szállítási folyosó kiépítésének befejezésével, más beruházások fejlesztésével kell felgyorsítania. Egyúttal építenie a hajdani dicsőség, a gloire legalább részbeni visszaszerzéséről álmodó francia kormányfő törekvéseire, s persze apellálni magának Franciaországnak az USA tőkés körei befolyását ellensúlyozni akaró gazdasági érdekeire.#

Kabai Domokos Lajos