A mai Magyarországon is hallgatás lengi körül a dolgozók szerepét és leglényegesebb követeléseit.

Vajon okkal tekintheti-e magát a jelenlegi magyarországi rendszer 1956 örökösének? A forradalom évfordulóján a Debreciner.hu által kikeresett korabeli dokumentumok enyhén szólva kétséget támasztanak ezzel kapcsolatban. A város egyetemista, főiskolás és középiskolás fiataljainak és a hozzájuk csatlakozott munkástömeg követelésére 1956. október 23-án, a kommunista párt megyei lapjának különszámaként, 35 ezer példányban jelentették meg a húsz pontot tartalmazó deklarációt. Közülük hadd emeljék ki kettőt!

Az egyiknek szimbolikus üzenete van, hiszen a 8. pont a köztársasági értékrendet jelképező Kossuth-címer bevezetésére vonatkozott.

Ehhez képest a rendszerváltás utáni Magyarország vezetői a feudális viszonyokat szimbolizáló koronás címer mellett voksoltak. Mit ne mondjak? A magyar nép nagy része, amely ehhez is asszisztált, sőt a többség azóta szemléli lelkesen a koronához kapcsolódó attrakciókat – az egykori, és sokak számára mai, ereklyének a múzeumból a parlament épületébe szállítását, a színházi jelmezhez hasonlító öltözékű díszőrség felállítását, a koronának a Dunán való úsztatását – meg is kapta a feudalisztikus viszonyokat. Eközben persze a legtöbben kapálóznak az urak és szolgák Magyarországának újjászületése ellen.

A másik pont, amit kiemelek, a 12-es. ,,Csökkentsék a mamutfizetéseket, s emeljék a minimális fizetéseket.”

Ítélje meg az olvasó, aktuális-e ez a követelés a kapitalista Magyarországon! Jelzem, hogy anno ketten is életüket vesztették, amikor a követeléseknek nyomatékot adó felvonulók közé lőtt a karhatalom. Egyébként a húsz pont után ez a szöveg olvasható:

Ezek a kitételek ugyanúgy nem kaptak hangot az elmúlt harmincegy évben, mint a felkelés sodrában a termelő üzemek irányítására spontán létrejött munkástanácsok ténykedése. November elejére e szervezetek közül egyre több határolta el magát nemcsak a rákosista, de a kapitalista visszarendeződéstől is, és így váltak a forradalmi átalakulás meghatározó szereplőivé, a termelés fenntartóivá.

Ám ma már annak ellenére sem hallunk e munkástömegekről, hogy nem akarták megszüntetni a parlamentáris rendszert, s eleinte a Kádár-kormány is kénytelen volt elfogadni őket tárgyalópartnernek. Helyüket az emlékezetpolitikusok által meghatározott beszédekben, filmekben, színdarabokban a felelőtlen felnőttek által feláldozott pesti srácok képe foglalta el.

Vagyis van itt gondolkodni való arról a már-már árulással felérő hallgatásról, ami a munkásoknak a diktatúra demokratikus átalakítására irányuló tömeges mozgalmát körüllengi.

Az sem vetődik fel a mostani diskurzusokban, hogy az 1990 után helyenként megalakult munkástanácsok miért sorvadtak el ugyanúgy, miként az a Kádár-rendszerben történt velük. Természetesen, érteni vélem, hogy miért e némaság a mai tőkés rendszerben. Hiszen sok munkáltató, a kormány dolgozóellenes intézkedései által támogatva, a szakszervezetek létjogosultságát is megkérdőjelezi, vezetőit üldözi. Mindenesetre ez is arra figyelmeztet, hogy mennyire igazam volt, amikor azt írtam az Orbán Viktor október 23-ai beszédéhez kapcsolódva, hogy ne tőle tanuljon valaki történelmet.

De egyelőre az ellenzékben sem látom azt a szándékot, hogy a magukat baloldaliként, szerintem hamisan  megjelenítő – mert a nem csupán a tőkével kényszerűen együttműködő, hanem annak az Orbán-kormányhoz hasonlóan a pártján is álló – politikusok tárgyszerűen akarnának szembenézni a magyar távoli és közelmúlt eseményeivel. Ha ez így folytatódik, velük sem leszünk sokkal előbbre: a magyar társadalom reális önképének kialakulását, s ezen keresztül a kibontakozást, a nemzetközi világba való szerves beilleszkedést legalább egy évszázada gátoló amnéziánk tovább fog súlyosbodni.#

CÍMKÉP: A 8. pont a köztársasági értékrendet jelképező Kossuth-címer bevezetésére vonatkozott – A grafika forrása Enyedi Nagy Mihály Facebook oldala

ZÁRÓKÉP: A kommunista párt Néplapjának különkiadása a debreceni fiatalok 1956. október 23-ai követeléseivel – A marxizmus–leninizmus jegyében, a szocialista és demokratikus kibontakozás ügyéért mentek az utcára, s haltak meg ketten is...