A büntető intézkedések maradnak, de a háborús hangulatkeltés ideig-óráig talán szünetel.

És létrejött az amerikai-orosz videó-csúcs. Ezt azért kell leszögezni, mert abban a felfokozott izgalomban, ami előzetesen övezte, még azt is meglebegtették olykor, hogy esetleg elmarad. Márpedig akkor

Oroszország úgymond lerohanja Ukrajnát, ami az egész világot háborúval fenyegeti, vagyis Joe Biden amerikai elnöknek az a történelemi feladata, hogy ezt megakadályozza.

Ha innen nézzük, akkor a küldetés kipipálva. Jellemző a korábbi hisztériakeltésre, hogy bár a moszkvai vezetők sorozatosan cáfolták, hogy közvetlenül be akarnának avatkozni a Kelet-Ukrajnában zajló polgárháborúba, még az online-csúcs alatt futó orosz állami tévévitában is arról kellett győzködnie beszélgetőtársait és a nézőket egy befolyásos orosz parlamenti képviselőnek: „kilencvenkilenc egész kilenc tized százalék, hogy szerda reggelre nem a háború kitörésére ébrednek”.

Mint a találkozót beharangozó cikkemben írtam: hogy Oroszországnak mennyire nem érdeke egy háború, az mindenki számára nyilvánvaló, aki egy kicsit is tájékozott ennek a világnak a kérdéseiben. A csúcs után ugyanezt könyvelhetjük el, azzal a jó hírrel kiegészítve, hogy a két katonai szuperhatalom vezetője beszélő viszonyban maradt egymással, aminek mindkettejük számára van kommunikációs nyeresége. Mindenekelőtt Joe Biden jelezhette országnak-világnak: a tehetetlenségével kapcsolatos állításokkal ellentétben, képes egy olyan fenevadat is sakkban tartani, mint amilyennek Vlagyimir Putyin orosz államfőt egy évtizede diabolizálja a nyugati média.

A pr-hatás tehát Washington részéről kipipálva. Ami pedig az érdemi részt illeti, arról vajmi keveset tudunk. Mi több, egy orosz elemző, Dmitrij Kulikov azzal ütötte el a dolgot közvetlenül a december 7-ei világesemény után, hogy soha nem is ismerhetünk meg minden részletet. Az amerikai oldalról nyilvánosságra hozott, tömegfogyasztásra szánt, tehát manipulált töredékinformációkat továbbra is a „szankció” kifejezés uralta:

ha az orosz hadsereg egységei úgymond benyomulnának Ukrajnába, Moszkva örökre lemondhat az Északi Áramlat-2 üzembe helyezési engedélyéről.

Ez a fenyegetés a következőkre világít rá:

♦ Nyitva hagyja az Oroszországot Németországgal összekötő, a Balti-tenger medrébe fektetett második gázvezeték kérdését, jóllehet annak építését sok-sok évvel ezelőtt határozták el, s a beruházók, a kivitelezők között nyugatiak is szép számmal vannak, s a károkozás őket is érinti.

♦ Leleplezi azt az állítást, hogy a német hatóságon múlik az üzembe helyezési engedély kiadása, nem pedig a drágább cseppfolyós gázszállításban érdekelt amerikai cégek üzleti érdekeit képviselő Washington diktál Berlinnek. (V.ö.: szabad piac, szabad verseny, meg a többi maszlag!)

♦ A végtelenül eladósodott USA számára – a távlati geopolitikai érdekeken túl – költségvetési kérdés is az ukrajnai konfliktus fenntartása. Ha ugyanis a kelet-ukrajnai (polgár)háborúra hivatkozva akadályozni lehet az orosz gázeladásokat Európában, az az amerikai gázipar térnyeréséhez vezet, aminek az USA költségvetése is nyertese.

♦ Mindehhez társul, hogy Oroszországot további szankciókkal lehet fenyegetni. Ezekkel egyébként eddig sem sikerült sarokba szorítani Moszkvát, viszont a büntető intézkedések hírei folyamatosan hozzájárultak a hisztériakeltéshez, vagyis egyes amerikai, illetve külhoni célcsoportokban a figyelem eltereléséhez az amerikai belső problémákról.

Miközben Joe Biden és környezete abban érdekelt, hogy túlhangsúlyozza a kétórás videó-csúcs jelentőségét, Vlagyimir Putyin ellenkezőleg.

Az orosz államfő eleve nem Moszkvából tárgyalt, hanem a Szocsiban lévő kormányrezidenciából. Jóllehet a járvány miatt minimálisra csökkentette külföldi utazásait, egy nappal korábban Indiába látogatott, s ott Narendra Modi miniszterelnökkel igen szívélyes hangulatú megbeszélésen vett részt. A Bidennel való találkozója előtt még arra is szakított időt, hogy virtuálisan elindítsa az első üzemszerűen közlekedő szerelvényt a moszkvai metró nagy körgyűrűjének új szakaszán, majd egy gazdasági kérdésekkel foglalkozó orosz konferencián mondjon beszédet. Következésképpen, Putyin minden gesztusából az következett: számára rutinügy a Bidennel folytatott megbeszélés, és nem is vár tőle sokat.

Az orosz elnök magatartása ezúttal is azt üzente az ország lakosságának: kézben tartja a dolgokat, az általa vezetett Oroszországgal, miként a múltban, úgy ma is számolnia kell a világnak, s emiatt a hazai többségnek nincs oka aggodalomra. Ennek megfelelően a Kreml által kiadott közlemény nem valamiféle új kezdetként értelmezi a találkozót, hanem a két fél között 2021 júniusában, Genfben folytatott megbeszélés „szellemiségének” megőrzésére, az ottani megállapodások következetes végrehajtására helyezi a hangsúlyt. Mi több, a kommüniké leszögezi, hogy a II. világháború alatt az USA-val kialakult szövetségesi kapcsolatok és áldozatok „példaként kell szolgáljanak a kapcsolatépítés és közös munka számára a mai valóságban”. Gondolom, mindennek kommunikációs aspektusait, a Putyin szemszögéből remélt, belső politikai kommunikációs hasznát nem kell itt külön taglalnom...    

A dokumentum szerint a megbeszélés túlnyomó részét az „ukrajnai belső válság” tette ki.

Mindenekelőtt az, hogy a 2015-ös minszki megállapodás teljesítésében „hiányzik az előrehaladás”, márpedig ez a „békés rendezés alapja, aminek nincs alternatívája”. »Oroszország elnöke konkrét példákon keresztül szemléltette Kijev destruktív irányvonalát, ami a minszki egyezmények és a „normandiai formátumban” megkötött megállapodások teljes lebontását célozza, s komoly aggodalmának adott hangot Kijevnek a Donyec-medence elleni provokatív fellépése miatt.«

Az orosz közlemény – amelynek itt időzőjelekkel határolt részeit szó szerinti fordításomban szőttem a szövegembe – arról is szól, hogy »Joseph Biden a maga részéről hangsúlyozta az orosz csapatoknak az ukrán határok közelében történő mozgásának állítólagos „fenyegető” jellegét, és felvázolta azokat a szankciós intézkedéseket, amelyeket az Egyesült Államok és szövetségesei készek lennének alkalmazni a helyzet további eszkalációja esetén.«

Vlagyimir Putyin szerint viszont „a NATO az, amely veszélyes kísérleteket tesz Ukrajna területeinek meghódítására, és határainkon építi ki katonai potenciálját. Ezért Oroszország komolyan érdekelt abban, hogy megbízható, jogilag rögzített garanciákat kapjon, amelyek kizárják a NATO keleti terjeszkedését és támadó csapásmérő fegyverrendszerek telepítését az Oroszországgal szomszédos államokban.” Ezzel kapcsolatban, még az este folyamán a találkozó igazán pozitív hozadékaként azt emelték ki orosz elemzők: a vezetők „megállapodtak abban, hogy megbízzák képviselőiket, e kényes kérdésekről való érdemi konzultáció lefolytatásával”.

Más témákat érintve, a felek késznek mutatkoznak

„a gyakorlati együttműködés folytatására a kíberbűnözés elleni küzdelem büntetőeljárási és operatív-technikai területein”.

A közleményben szerepel még egy senkit semmire nem kötelező bekezdés az iráni atomprogrammal kapcsolatban. Afölött viszont sajnálkoztak, hogy nem megfelelő a kétoldalú együttműködés, ami – az orosz fél szerint – az orosz diplomaták tevékenységének amerikai korlátozása, sorozatos kiutasítása miatt is alakul így, ezért ezen a téren vissza kellene térni a kiindulópontra.

Nagyjából ennyi. Az egyes oroszországi üzleti köröket, amelyek azt várták, hogy visszavonhatják a washingtoni büntető intézkedéseket, Jen Psaki, a washingtoni Fehér Ház sajtótitkára azonnal lehűtötte. Az amerikai és az orosz elnök megbeszéléséhez kapcsolódva azt emelte ki, hogy a találkozónak nincs hatása Washington szankciópolitikájára. Jegyezzük meg, hogy ez csupán részben igaz, mert a Newsweekre hivatkozó Ilyash György, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az amerikai védelmi költségvetés törvénytervezetéből kikerültek az Oroszország és az orosz érdekek elleni szankciós elemek. Ugyanakkor a szankciók nem múlnak csupán az amerikai elnökön, minthogy alapelveit és részleteit törvények rögzítik. A törvényeket viszont az USA-ban a kongresszusban zajló hosszas procedúra után fogadják el, vagy vonják vissza. A Krím annektálása óta tartó ökölrázásnak tehát ezzel nem lett vége.

Ha viszont valaki komolyan vette a háborús hangulatkeltést, ami a nyugati, s így a mi médiumainkból is áradt az elmúlt hetekben, hónapokban, az végre megnyugodhat. (Persze, egészen mégsem!) Az oline-csúcsról kiadott orosz közlemény happy enddel zárul: „Az elnökök azon véleményüknek adtak hangot, hogy a nemzetközi biztonság és stabilitás fenntartásában fennálló különleges felelősségük figyelembevételével Oroszország és az Egyesült Államok folytatja a párbeszédet és a szükséges kapcsolatokat. Általában a beszélgetés őszinte és tárgyszerű jellegű volt”. Az államfők tehát ideig-óráig lecsillapították a kedélyeket, hogy aztán a maguk módján, saját érdekeiknek megfelelően, az erre üzleti érdekei miatt is kapható médiumokat etetve, december 8-án újrakezdjék azt, amit az előző napi pr-találkozón kétórányira abbahagytak.

CÍMKÉP: Jen Psaki a washingtoni Fehér Ház sajtótitkára az amerikai és az orosz elnök megbeszéléséhez kapcsolódva azt emelte ki, hogy a találkozónak nincs hatása Washington szankciópolitikájára (Fotó forrása az orosz Kőolaj és Tőke című portál)