Az imperializmus ellen kellene fordulni, nem a háború nem lélező erkölcse nevében egymásnak esni!

Csaknem azonos időben tüntetett Oroszország, illetve Ukrajna mellett, illetve ellen két csoportosulás Budapesten, április 30-án. Persze, megtehették volna azt is, hogy együtt vonulnak fel, tábláikon azzal a felirattal, hogy

,,Az imperializmusra haragudjatok!”

Tudom, hogy nem életszerű az ötlet. Egyrészt azért nem, mert a béke kívánása, a háború elítélése mélyebb elemzés nélkül is alkalmas az indulatok kimutatására. Másrészt azért nem, mert az „imperializmus” kifejezés sokak emlékezetében olyannyira az „átkos” lejáratódott propagandájának szókincséhez tartozik nálunk, hogy a többség azt gondolja: aki szájára veszi a szót, az vaskalapos komcsi. Mert, úgymond, hogy is lehetne ma érvényesnek tekinteni azt a tételt, miszerint a bank- és ipari tőke összefonódásából létrejött finánctőkés monopóliumok közötti erőviszonyok eldöntésének végső eszköze a háború?

Pedig de, miként azt az 1990-es évek óta a világban kirobbantott tucatnyi háború példázza. Egyszersmind cáfolja azt az ámítást, hogy 1921 és 1990 között kizárólag a Moszkva által uralt, szovjetizált térség, a „bolsevizmus” miatt fenyegetett bennünket a háború réme. Mert mi történt? A Szovjetunió eltűnt, a belőle létrejött, illetve a korábbi csatlós államok mind kapitalistává váltak, viszont a háborús fenyegetettség megmaradt. Akárhogy is nézem, ennek okáról

ma sincs érvényesebb levezetés, mint amit 1916-ban, Zürichben Lenin megfogalmazott a brit, a német, a francia, az orosz stb. imperializmus természetéről.

Ezzel szemben ma a tüntető, illetve a Facebookon megnyilatkozó tömegek – Akinek nem inge, ne vegye magára! – leginkább a gonosz oroszok, illetve a nemes lelkű ukránok meg a vezetőik narratíva alapján formálnak véleményt, s esnek egymásnak az ellenvéleményt képviselőkkel. A mi közbeszédünket az amerikai média formálja. Ennek megfelelően Joe Biden és érdekköre, Volodimir Zelenszkij elnökig bezáróan, a Grál lovagok hada, Vlagyimir Putyin és serege pedig csupa vérszomjas, patás ördögből áll.

Bár nyilvánvaló, hogy a mai orosz tőkeérdekeltségekkel és az azokat képviselő állammal kapcsolatban szintén felvethetők, sőt vizsgálandók az imperialista vonatkozások, ennek az írásnak a címképe arra utal, hogy a jelenségek ebben az esetben sem csak feketék és csak fehérek. A felvétel a szakadár Donyeckben készült. Az ottani városi parkban lévő Angyalok sétányán, 2015. május 5-én felállított emlékmű-együttes egyik elemét  ábrázolja. A megelőző egy évben az ukrán büntető zászlóaljak támadásai és a hadsereg ágyúzása következtében meghalt gyermekek neve sorjázik rajta. Annak a szörnyű fenyegetésnek mementója a hely, amit az ott élő oroszoknak üzent az előző ukrajnai elnök, Petro Porosenko:

,,Míg a mi gyerekeink iskolába járnak, a tieitek a pincékben fognak élni.” 

És így történt. Akik kimerészkedtek a szabad levegőre, azok közül sokan meghaltak a gránátok, az ágyúlövedékek repeszeitől. Az oroszországi Izvesztyijának a nyomozó hatóság adataira hivatkozó cikke szerint csak a Donyecki Népköztársaság területén 5 ezer polgári személy hunyt el a 2014–2022 közötti nyolc év alatt, köztük 91 gyermek. Megsebesültek nyolcezren, nyomorékok lettek 1600-an. Nyomtalanul eltűnt 321 itteni lakos, 900 személyt hurcoltak el és börtönöztek be bírósági eljárás nélkül. 23 ezer magánház sérült meg vagy vált rommá, és 5 ezer társasházi lakás.

Az adatok nem tartalmazzák a luganszki eseteket. De ezekről ugyanúgy, mint az előzőekről szinte egyáltalán nem vett tudomást a nagyvilág. A jól tervezett hangulatkeltés csak 2022. február 24., az orosz hadsereg fegyveres támadását követően kezdődött meg, amire azt követően került sor, hogy az ukrán elnök kijelentette: semmisnek tekintik a minszki megállapodásokat. Ekkora már 100-120 ezres hadsereget, nehéztüzérséget vonultatott fel Kijev, kiépítette a lövészárok- rendszert, s létrehozta a lőszerraktárakat arra készülve, hogy lerohanja a főleg oroszok által lakott szakadár köztársaságokat. Zelenszkij bejelentette

országa atomfegyverre való igényét, persze úgy, hogy annak  elkészítése már előrehaladott állapotban volt. Ugyanúgy, mint a szintén a Pentagon égisze alatt folyó bakteriológiai fegyverkísérletek.

Aki mindezt összerakta, annak tudnia kellett, hogy Moszkva nem hagyhatja ennyiben. Viszont ezekről az összefüggésekről a nyugati média nem beszélt. Ellenkezőleg, elindult a gyűlölethadjárat is. Azóta lángolnak fel a nyugati, benne a magyar közönségben az emberbaráti érzelmek, figyelmen kívül hagyva a Nyugat korábbi gaztetteit. Addig Ukrajnával kapcsolatban szinte senki, a magát függetlennek nevező sajtó sem háborodott fel azon, miként siklatják ki az imperialista érdekek jegyében a kezdeti konfliktusok kezelésére hivatott megállapodásokat!

Köztük az elsőt, a 2014. február 21-eit. Miközben országszerte, s magában Kijevben is egyre gyakoribbá váltak a halálos áldozatokkal járó fegyveres összetűzések, a megállapodást valamennyi számottevő ukrajnai parlamenti párt vezetője, köztük Petro Porosenko, aláírta és a német, a francia, a lengyel külügyminiszter is szentesítette. Lényege a 2004-es ukrajnai alkotmány visszaállítása, ami korlátozta az elnöki hatalmat, továbbá előrehozott választások kiírásáról rendelkezett. Talán elindíthatta volna az akkor még Ukrajnához tartozott Krím autonóm jogainak visszaállítását (!), s esetleg megnyitotta volna az utat ugyanehhez a Donyec-medencei területek előtt.

Ehelyett, még huszonnégy óra sem telt el a megállapodást követően, a Washington által szervezett puccsal kiszorították a parlamentből a kormányzó pártok képviselőit, és bábkormányt hoztak létre külföldi, köztük amerikai állampolgárokkal. Ennek nyomán veszett el a Krím. S így alapozták meg az ukrajnai „újdemokráciát”, amelynek gyakorlatához tartozott és tartozik 

a nem ukránul beszélők másodrendű helyzetbe hozása, az ellenzéki pártok, médiumok betiltása, a meggyilkolt ellenzéki újságírók, közéleti személyiségek ügyének, a pogromok kivizsgálatlanul hagyása, a szélsőjobb erőknek az amerikai bábállam szolgálatában való felhasználása. Bizony mondom, ez aztán az európaiság, le vele, aki azt állítja, hogy Ukrajna nem érett meg az EU-tagságra! 

Pedig még meg lehetett volna menteni a menthetőt. A Donyec-medencében a szakadárok és a kormányerők között kialakult háború megszüntetésére először 2014. szeptember 5-én Minszkben, az EBESZ égisze alatt az úgynevezett normandiai négyek – Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna – képviselői aláírták a dokumentumot a kelet-ukrajnai háború eszkalálódásának megakadályozásáról. 2015 februárjában a megállapodás további részleteiről határoztak, amelyek lényege az volt, hogy a Donyec-medence szakadárjai milyen feltételek mellett illeszkedhetnek vissza Ukrajnába.

Ám, minden jel szerint, nem ez volt az érdeke a kijevi kormányok mögött álló Washingtonnak. Az elmúlt nyolc év alatt Ukrajnát az Oroszország elleni felvonulás terepévé és fegyverarzenáljává tették. Ehhez a szélsőségesen nacionalista, sőt fasiszta hagyományok eszmei örökségére alapozó hadsereget, főként annak ultranacionalista, a náci német hadsereggel együttműködött ukrán haderő szellemiségét ápoló gárdáit a NATO katonai rendje szerint szervezték át és képezték ki amerikai és a brit instruktorok. Nem is egészen sikertelenül, miként azt az orosz támadás elleni ukrán fellépés mutatja, jóllehet 

az ellenállás az ország egészének szempontjából aligha lesz eredményes.

Ukrajna ugyanis olyan pusztítást szenved el, hogy azt aligha heveri ki egyhamar. Bizonyára még az eddigiekhez képest is jelentősebb területi veszteségek érik majd. Az 1991-es 50 milliós, mára 40 milliósra apadt népességéből újabb milliók távoznak. A szovjet időkben fejlett ipara az enyészeté lesz, nagy valószínűséggel az ásványkincsekben gazdag vidékei Oroszországhoz kötődnek majd. Földvagyona, energiahordozói már ma is főként amerikai és brit társaságok profitját növelik.

A dolgok jelenlegi állása szerint, a háborún elsősorban az USA és a NATO más tagjai nyerhetnek, például a régi harceszközöknek Ukrajnában az ukránok és az oroszok kontójára való megsemmisítésével, a hadiiparuk felfuttatásával, az Egyesült Államok a geopolitikai térnyeréssel, saját, drága gázának Európára erőltetésével. Ha a szankciók tömegébe nem roppan bele Oroszország, s nem alakul ki a hatalomváltásokat gyakran történelmileg is kísérő, évtizedes szmúta, vagyis akár tömeges éhínséggel járó zavargássorozat, aminek 

jelen esetben az orosz piacra és gazdaságba behatoló, főként amerikai cégek lennének a nyertesei, miként 1991 és 2000 között már voltak a lakosság szenvedései árán, még Oroszország is kijöhet jól a háborúból.

Például azzal, hogy felfedi az orosz hadsereg fegyverzetének, szervezésének, vezetésének gyenge pontjait, ami lehetőséget ad Moszkvának a módosításokra. A hivatásos és szerződéses személyi állomány életben maradt tagjai a tűzkeresztségen átesve másként nem megszerezhető tapasztalatokra tesznek szert. A nyugati technológiának kiszolgáltatott orosz gazdaság sok tekintetben saját lábra állhat. Ez javíthatja a térségbeli szárazföldi birodalmi szerepének megerősítéséhez ragaszkodó Oroszország állékonyságát.

Igaz, ezt a szilárdságot, az eddigiekhez képest is fenyegeti egy újabb kihívás. Az oroszországi mérnökök és a tudósok elcsábításának Joe Biden által bejelentett terve a Szovjetunió összeomlása utáni ismételt kitelepülési hullámmal gyengítheti az oroszországi társadalmat és gazdaságot. Washington nyilván arra számít, hogy az agyelszívás, mint mindig, erősíteni fogja az USA-t, amelynek bankjaiban halmozódik a zárolt orosz céges számlákon lévő 300 milliárd dollárnyi összeg is. Nem mellesleg, ezért nem fogadja el Moszkva, hogy a nyugati pénzintézeteken keresztül utalják át a földgáz-, a kőolaj, az atomerőmű-fűtőanyag ellenértékét a nyugatiak, mert 

azokat a pénzeket azonnal zárolnák, vagyis lényegében nem fizetnének a szállításokért, amelyek ellenértékét – minden ellenkező híreszteléssel szemben – továbbra is nyugati valutában törlesztik, amit a Gazprombank konvertál rubelre.

Az USA hosszabb távra szóló reménye: a saját szemszögéből proxy-, vagyis helyettessel folytatott ukrajnai fegyveres fellépéssel, amelynek előkészítéséért annyit tett és elnyújtásáért annyit tesz, sikerül megakadályozni az Európai Unió és Oroszország, tehát Eurázsia szellemi és természeti erőforrásainak egyesítését, s ezzel kiiktatni az egyik lehetséges versenytársat a globális piacról. Olyasfajta helycsere mehet végbe, mint a XX. század két forró háborúja, illetve az 1. hidegháború után. Nagy vonalakban: az I. esetében Nagy-Britannia szorította ki a közel-keleti energiamezőkről Németországot. A II-ikat követően, ugyanitt az USA foglalta el Nagy-Britannia helyét. Az 1. hidegháború célja volt Közép- és Kelet-Európa, benne a volt Szovjetunió piacának, erőforrásainak megszerzése, amiért az EU erős államai és az USA vetélkedtek, s a végén inkább az EU-nagyhatalmak látszottak nyertesnek. A mostani 2. hidegháború az ukrajnai proxy-háborúval nyilvánvalóan az USA érdekeit szolgálja. 

Amennyiben Washington kipipálja ezt a feladatot, akkor talán reménye van arra, hogy szembeszálljon a Kína részéről érő kihívásokkal. Ehhez jól jön majd Európa viszonylagos elszegényítése, vagyis a kínai áruk felvevőpiacának itteni szűkítése is. Ez persze, még a jövő zenéje, amelybe olyan játékosok is beleszólhatnak majd, mint India, Dél-Amerika, Afrika, meg mások. De talán nem árt mindezt észben tartani, amikor az értelemszerűen szűk horizontot felölelő, egymásnak ellentmondó frontjelentések és a politikusi szózatok nyomán az erkölcs nevében esnek egymásnak az egyik vagy másik fél pártján ágálók Magyarországon is. Egyébként, ami a háborúk erkölcsét illeti: ha az egyik fél bejelenti a másik – a legritkább esetben hitelt érdemlően bizonyított – rémtettét, ugyanolyannal áll elő az előző is. Jóllehet egyszerre mindkét állítással csak a legritkább esetben szembesülhetnek a tömegek. Mint ahogy a magyarországi közönség nagy része arról sem értesülhetett, hogy

azon a napon, amikor az orosz külügyminiszter újságírói kérdésre, nem zárta ki a harmadik világháború lehetőségét, ezt a világsajtó felfújta, viszont a brit védelmi miniszternek a londoni parlamentben az atomfegyver bevetésének lehetőségével való fenyegetését kegyesen fogadta. 

Mert még csak az kéne, hogy eluralkodjon itt az ellenérdekelt felek közléseinek egymás mellé illesztésére építő zsurnalisztika! Mivé lenne akkor a kattintásszám-újságírás? S persze arról sem szól a fáma, hogy az már ma sem kétséges, hogy Ukrajna lesz a nagy vesztes. Még ha azzal ámítanak is egyesek, hogy az orosz agresszió nyomán összekovácsolódik az ukrán nemzet. Nekik legyen mondva, mert milyen áron? S mekkora területen, mekkora népességgel? A helyzetén nem segítenek a lényeget, vagyis az imperialista érdekeket elfedő pro és kontra felvonulások. Ugyanis ha csak annyit tudnak mondani, hogy állj!, ez még nem állítja le a Nyugatot, amely azért zúdít egyre több fegyvert Ukrajnába, hogy tovább őrölje Oroszország erejét annak érdekében, hogy a hatalmas kiterjedésű birodalmat annyi próbálkozás után végre érdekszférájába vonja. Utóbbi viszont, megint csak az imperializmus logikája szerint, még inkább pusztítani fogja Ukrajna maradékát, ha már egyszer belerángatták és belement ebbe a háborúba.

Miként ezt teszi immár hetek óta az ukrán hadsereg a Donyec-medencében lévő települések gyakorlatilag folyamatos ágyúzásával. Amolyan búcsúátok félét int ily módon a Kijevnek immár nyilvánvalóan végképp hátat fordítóknak. De az olvasó erről biztosan hallott! Ha nem, akkor csak a készülékében lehet a hiba. A demokráciák szabad sajtója nyilvánvalóan teljes körűen informálja. Azt azonban bizonyára e nélkül is érzékeli, hogy mindegyik fél egymással versengve darálja darabokra Ukrajnát, hogy aztán abból akár még másoknak, például a Washingtonnak hajbókoló Lengyelországnak vagy Romániának is leeshessen egy-egy szelet. Mondjuk, „a demokrácia védelmében”, előbb csak békefenntartóként bevonulva néhány ukrajnai területre. Láttunk már ilyet mindegyik nagyhatalomtól… Ám azon túl, hogy mindez azért, mert a gonosz Putyin így akarja, s mert Biden már szenilis, mintha nem lenne elég igény itt az összefüggések taglalására. Mindenesetre, én megpróbáltam most is, tőlem egyelőre ennyire telt...#

CÍMKÉP: A donyecki Angyalok sétányának emlékművén az ukrán büntető zászlóaljak és a hadsereg ágyúzása következtében a 2014 és 2015 között meghalt gyermekek neve sorjázik —  A mérnökök és a tudósok elcsábításának Joe Biden által bejelentett, mostani terve újabb kitelepülési hullámmal gyengítheti az oroszországi társadalmat